Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)

2022-07-09 / 158. szám

www.ujszo.coml 2022. július 9.

VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR

Amivel belsőleg azonosulni tudunk

Ahol eleve jó a csapat, ott szívesen vannak együtt a munkatársak

A sportüzletben találkoztam egy ismerőssel, aki utál mindenfajta testmozgást. Most meg sportcipőket próbált. Változik az ember, gondoltam, de aztán kiderült, hogy „family day”, azaz „családi nap” lesz a cégben, ahol dolgozik (hazai cég hazai alkalmazottakkal, tehát az angol megnevezés abszolút nem indokolt). Mivel az akció munkaidő alatt lesz, kötelező a részvétel. Lesznek sportversenyek is, amitől napok óta nem tud aludni, mert azokon is kötelező részt venni, és már előre retteg a szégyentől, amikor kiderül, hogy ő milyen ügyetlen. Mondta a szervezőnek, hogy a sportból szeretne kimaradni, de azt a választ kapta, hogy az igazi csapatjátékos nem hagyja cserben a csapatát. Te sem akarod, hogy ne tartsanak csapatjátékosnak, ugye? Persze hogy nem akarta, Isten ments, még megkérdőjeleznék a cég iránti lojalitását.

Ami engem illet, van néhány szó, amitől kiráz a hideg. A „csapatjátékos”, „csapatépítés” is ezek közé tartozik. Ennél jobban már csak a „teambuilding”-et utálom és a „ha csapatjátékos vagy, nálunk a helyed” típusú munkahelyi hirdetéseket. Ebből nekem az jön le, hogy az a legfontosabb elvárás, hogy a nagy gépezet egyik apró csavarja legyek, amely tökéletesen illeszkedik a többi apró csavarhoz. Ami persze érthető, hiszen egy cég szempontjából, de az ott dolgozók szempontjából is alapvető fontosságú a zökkenőmentes működés, de azért még egyedi személyiség vagyok és akarok maradni. A csapattal sincs bajom, hiszen a legtöbb embernek természetes igénye, hogy különböző közösségekhez tartozzon, beleértve a munkahelyet is, ahol más közöségekhez hasonlóan spontán módon kialakulnak a szimpátiák és az antipátiak. Aki szimpatikus, azzal akár munkaidőn kívül is találkozgatunk, s tudjuk, hogy azt is muszáj elviselni, aki valamiért nem ül nekünk, mert egy helyen dolgozunk. De biztosan nem kívánjuk vele tölteni a szabadidőnket is. Ez a „csapatépítés” viszont épp ezt

kívánja. Maga az „építés” is jelzi, hogy ez mesterséges, erőltetett dolog. Arról szól, hogy akár kedvelik egymást az emberek, akár nem, együtt, mosolyogva, optimistán tekintsenek a cég jövőjébe. A cégért győzzék le az abból fakadó kellemetlen érzéseiket, hogy a szabadidejüket mással és másként kell tölteniük, mint szeretnék, mert a fenti példától eltérően a csapatépítést többnyire az alkalmazottak szabadidejében szervezik. Persze, ahol eleve jó a csapat, ott ez nem gond, hiszen szívesen vannak együtt - feltéve, hogy nincs kötelező program -, de minél nagyobb egy cég, ez annál kevésbé reális, vagyis annál inkább erőltetett.

Az igazi közösségek mindig olyan értékek köré épülnek, amelyekkel az ember belsőleg is azonosul. De nem azért, mert ezek kötelezőként deklarált értékek. Legutóbb ezt a gellei Péter és Pál Napokon tapasztaltam, amikor a búcsúhoz kapcsolódva a polgármester felavatta a község 1245-ös első írásbeli említésének emlékművét. Sokan voltunk. Spontán módon jöttünk. Nem kötelezően. S azt hiszem, mindannyian éreztük, hogy együvé tartozunk.

Jól van, lemondok a kormányfői posztról. De talán még pénzügyminiszter lehetek, mint Igor... (Kotrha)

I 5

Sajog a szívem

BRAUNSTEINER KRISTÓF

A

Sajó ökoszisztémája az antropocént jellemző esztelen kapzsiságnak esett áldozatul. A folyó jelentős hossza teljesen halott, a vegyi szennyezés szinte eltávolíthatatlan. A felelős állami cég és hatóságok egymásra mutogatnak és próbálják a tényeket eltussolni, a problémára figyelmeztető aktivistákat kriminalizálják és el akarják hallgattatni. A jelenség globális. Földünk egyedi gyöngyszem a Naprendszerben. Minden feltétel adott, ami az élethez, ahogy mi ismerjük, kell. Az esőerdők lélegezhető oxigént bocsátanak ki, és biodiverzitásuk szinte minden betegség gyógyítására kínál hatóanyagot, a gleccserek és föld alatti források folyamokat táplálnak, amelyek ivóvizet adnak, az óceánok etetik civilizációnkat, és a mélytengeri és légáramlatok a sarki jégtakarókkal szabályozzák bolygónk kellemes klímáját.

Még.

De az emberiség bizonyos csoportjai fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy ez már sokáig ne így legyen. A fejlődés álcája alatt, hajtva a gazdagság és hatalom utáni vágy által, ezek az ipari mágnások elhitték, hogy bolygónkat a végtelenségig kizsákmányolhatják. Az elmúlt 100 év gyors fejlődése és az új technológiák extrémen megemelték civilizációnk nyersanyagigényeit, ezáltal a bányászat, a mezőgazdaság, az energiahordozók kitermelése és az összes ipari ágazat sosem látott környezetszennyezést hozott magával.

A Sajó esete tökéletes példa erre. Ami ott történt, világszerte történik naponta. A folyamat hasonló. Egy magáncég megkapja egy kormánytól a bányászati jogot. A nyersanyagok bányászatához és feldolgozásához sok toxikus vegyszert használ, ezeket a szennyvízzel együtt kiengedik a környezetbe, esetleg felfogják „biztonságos” víztározókban, amelyek egy idő után károsodnak, és mérgező tartalmuk előbb-utóbb kiszivárog. A nyersanyagokból származó nyereség a magáncégé marad, mert a profit az egyik legjobban védett emberi jog, de a következmény már nem a cég felelőssége, az az államra marad. És mivel a környezetvédelem még egyetlen kormány prioritása sem volt, és ezen bányák közelében általában kisebbségek vagy más marginalizált emberek élnek, nem nagyon zavarják az események a politikusokat. Ha pedig megjelennek az aktivisták és környezetvédők, akik a cégeket és az állami hatóságokat is felelősségre akarják vonni, azokat nagyon effektiven kriminalizálják, és represszív taktikákkal megpróbálják elnémítani, bebörtönözni, munkájukat lehetetlenné tenni.

Ez a forgatókönyv játszódik le mindenhol, függetlenül attól, hogy az adott állam demokrácia vagy diktatúra. Akár az USA-ban, ahol az indigón vízvédelmezők próbálják meggátolni nagy olajcsatornák megépítését, Dél-Amerikában, ahol a környezetvédők a folyamokat szennyező illegális nemesfémbányászatot próbálják meggátolni, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol a zöld forradalmat ígérő elektromos autók elemeihez szükséges kobaltot bányásszák már 10 éves gyerekek és mérgezik magukat, akár nálunk, Szlovákiában. Ezek az aktivisták egyre nagyobb veszélyben vannak, csakúgy, mint az emberek és az ökoszisztéma. A lobbisták pénze fontosabb, mint a tiszta, egészséges környezet. Aki már látott felvételeket ezekről a bányákról és az ott dolgozó emberekről, annak bizonyosan feltűnt, mihez hasonlítanak. A pokolhoz. És ha ész nélkül így folytatjuk, ilyen mostohán fogunk bánni ökoszisztémánkkal, akkor a földi pokol hamarosan mindenhol érezhető lesz. És nem csak a szívek fognak sajogni.

FIGYELŐ

Leváltanák

Karácsonyt

A kormányközeli Századvég kutatásában megkérdezett budapestiek 64%-ának Karácsony Gergely inkább csalódást okozott.

A budapestiek 31%-a támogatná a főpolgármestert, 66%-uk újat szeretne. A fővárosiak 62%-a szerint inkább rossz, 32% szerint inkább jó irányba mennek a dolgok Budapesten. (24.hu)

A szegény embernek minden egyes cent pénz

CSIBRÁNYI ZOLTÁN

Az orosz-ukrán háború kezdetétől szinte csak ilyesmiket hallunk, hogy piaci bizonytalanság, csökkenő vásárlóerő, csökkenő megtakarítások és a pénzünk elértéktelenedése.

Mindez azonban nem kizárólag a háború miatt válik valósággá. Az igazán nagy pénzek fölött döntő pénzemberek spekulációinak is köszönhető, meg persze a világ politikusainak számos vonatkozó döntése is okolható. Olyan véleményeket is hallani mostanság, hogy sokaknak

ideje hozzászokni a szerényebb életmódhoz. Ez mondjuk teljesen igaz, egyre többen vannak ugyanis világszerte, akik semennyit nem tudnak félretenni havonta. De akkor az épp így igaz, hogy tisztességtelen, hogy bármi legyen a baj, először mindig az amúgy is szegény ember zsebéből vesznek ki pénzt - egyébként így volt ez az emberiség történelme során mindig és a Földön mindenütt. Arról valamiért (?) megfeledkezik a kisszámú, de ellenőrizetlenül és mérhetetlenül egyre csak gazdagodok tábora, hogy részben ők a felelősek azért, hogy mind többen elszegényednek. Ami azonban tény: szegény emberből egyre több van.

És mit érdekli a kevés pénzből élő szegény embereket az, hogy egy államnak sokba kerül az 1 és 2 centes érmék használata? Mit érdekli a szegényeket az, hogy a gazdagok nem kívánnak tovább bajlódni a centekkel, mert szerintük annak úgysincs sok értéke. Ok könnyen mondják. Biztosan nem így gondolkodnak azok a kevés pénzből élők, akiknek minden nap meg kell számolniuk kevéske pénzüket, és jól meg kell fontolniuk, gyereküknek mit vegyenek belőle tízóraira.

Igenis jelentős értéke van a legkisebb centeknek is. Következzen két tisztán elméleti, de szemléltetési példa. Ha bemegy az ember a boltba és vásárolni szeretne egyetlen terméket, bármi legyen is az, de nincs nála bankkártya, sem okosnak mondott telefon, sem okosnak nevezett óra, a pénztárcájában pedig egyetlen centtel kevesebb van, mint amenynyibe az a bizonyos egyetlen termék kerül, akkor vajon a boltban odaadják-e neki csak úgy? Nem. No, ugye hogy van értéke a legkisebb érmének is! Ha egy terméket nem adnak oda 1 cent hiányában, akkor az az 1 cent bizony nagyon sokat jelent. Sebaj, most majd ez a „pár centecske” plusznyereséget jelent a kereskedők zsebébe. Eközben elég arra gondolni, a Focus májusi felmérése alapján a szlovákiai lakosság 19%-ának gond a villanyszámla kifizetése. És bár most

úgy tűnik, hogy a következő két évre befagyasztják a lakosság számára az elektromos áram árát, amitől azonban nem lesz ingyen, csak állítólag nem lesz drágább. Itt jöjjön a másik példa. Ha például kerek egy év alatt valaki ezer alkalommal intéz bármiféle vásárlást, mindig személyesen és mindig készpénzzel, és a kerekítésekkel minden alkalommal kivesznek a zsebéből néhány centet, az öszszességében akár két-háromezer cent is lehet. Ez a pénzmennyiség pedig egy családnak egy-két havi villanyszámlája is lehet. Vajon nem jönne jól a szegény embereknek egy ekkora összeg az egyre drágább elektromos áram- és gázárak ismeretében?