Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-04 / 129. szám
ílí SZALON 2022. JUNIUS 4. www.ujszo.com Szomorú születésnapot, Andrej Szaharov! Andrej Szaharov, a világhírű szovjet atomfizikus, emberi jogi aktivista, a Nobelbékedíj kitüntetettje a közelmúltban lett volna 101 éves. Oleg Gyeripaszka orosz milliárdos nemrég megjegyezte, Szaharov „mindenki másnál jobban megértette az atomháború valódi következményeit és a fegyverkezési verseny értelmetlenségét. Következetesen egy elvi álláspontot képviselt: a békét.” Miközben az orosz hadsereg a „különleges hadművelet” címén Ukrajnát pusztítja, a béke veszélyes szó lett Oroszországban. A béke mellett felszólalók ezreit tartóztatták le, köztük azt a férfit is, akinek minden bűne az volt, hogy Tolsztoj Háború és békéjével a kezében ácsorgott a moszkvai Vörös téren. Tehát köszönet Gyeripaszkának a megszólalásáért. Természetesen az atomháborútól való tartózkodás nem egyenlő a békével. Ahogy azt Szaharov, a szovjet hidrogénbomba egyik atyja pontosan tudta, inkább a teljes megsemmisülés elkerülését jelenti. 1968- ban azt írta: ,Az atomháború nem tekinthető a politika más eszközökkel való folytatásának (Clausewitz képlete szerint). Az egyetemes öngyilkosság eszköze lenne.” Hét évvel korábban Szaharov igyekezett erről meggyőzni Nyikita Hruscsovot, a dédapámat is, amikor megpróbálta lebeszélni azoknak a fegyvereknek a gyártásáról és teszteléséről, amelyekhez részben éppen az ő munkájának köszönhetően jutott a Szovjetunió. Szaharov azt gondolhatta, képes lesz hatni Hruscsovra, hiszen az végül is meghirdette a desztalinizációt, és néhány évvel korábban foglyok tömegeit engedte szabadon a gulagról. Ám Hruscsovot nem hatotta meg Szaharov kérése, sőt, kifejezetten felháborodott a szemtelenségén. „Te bombákat csinálsz és teszteled őket - mondta a Szovjetunió Minisztertanácsának az elnöke a fizikusnak. - Ne akard nekünk megmondani, mi mit csináljunk vagy hogyan viselkedjünk.” Mindenesetre, tette még hozzá Hruscsov ingerülten, a Szovjetunió csak 83 tesztet hajtott végre, míg Amerika 194-et. Hruscsov biztosan egyetértett Szaharowal abban, hogy az atomháború teljes megsemmisüléshez vezetne, és álmában sem gondolt arra, hogy kirobbantsa. Meggyőződése volt viszont, hogy a nukleáris egyensúly és a katasztrófapolitika - ahogy az az 1962-es kubai rakétaválságban megmutatkozott — szükségszerű. Emlékirataiban azzal érvelt, hogy mindaddig, amíg a Nyugat atomfegyvereket fejleszt, a Szovjetuniónak logikusan ugyanezt kell tennie. Emellett viszont sajnálkozott, amiért durván viselkedett Szaharowal, ezzel a „morális kristállyal”, akit „az egyetemes jó vezérelt”, és aki elkötelezte magát „az emberek jobb életét szolgáló feltételek megőrzése” mellett. Ennek a durvaságnak aztán meglettek a következményei, legalábbis a Politikai Bizottság ezt áhította, amikor 1964-ben leváltotta Hruscsovot. Nemcsak az az érv hangzott el, hogy Hruscsov elhamarkodott és megalapozatlan döntéseket hozott - amit párttársai „voluntarizmusnak” tituláltak —, hanem azt is felrótták neki, hogy rosszul bánt Szaharowal. A kritikát persze a helyén kell kezelni: Hruscsov bukása után a szellemi szabadság és az emberi jogok melletti kiállása miatt Szaharov gyorsan persona non grata lett a szovjet rendszerben. Több mint 30 éwel a halála után Szaharov ismét az elhallgattatott oldalon áll - az atomháború veszélye pedig ismét nő. Tavaly decemberben a Kreml felszámolta a Memóriáit, Oroszország legrégebbi emberi jogi csoportját, amelyet még Szaharov és a szovjet éra más disszidensei hoztak létre 1987-ben, hogy feltárják a sztálinizmus rémtetteit, beleértve a gulagok több tízmilliónyi áldozatának sorsát, valamint hogy kiálljanak a politikai foglyok jogai és az elnyomás további áldozatai mellett. Szaharovot az akadémiai közegben is törölték. Május 21-én, amit a Moszkvai Állami Egyetemen a fizika napjaként ünnepelnek - egyébként a hagyomány kezdete a Hruscsov-érába nyúlik vissza -, a Fizika Tanszék „elhalasztotta” a Szaharov életéről és eredményeiről szóló előadásokat. Más dolgokkal voltak elfoglalva - így az indoklás. Valóban? Most, amikor Oroszországban, Ukrajnában és Nyugaton is a nukleáris fenyegetés és vádaskodás uralja a közbeszédet, vajon mi lehetett ennél fontosabb? Az ukrajnai háború negyedik hónapjába lépve Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az atomháború kockázata „nagyon jelentős”, ugyanakkor mindenkit biztosított arról, hogy Oroszországnak nem áll szándékában nukleáris fegyvert beverni. Tekintve, hogy Lavrov az invázió megkezdése után két héttel rezzenéstelen arccal kitartott az állítás mellett, hogy Oroszország nem támadta meg Ukrajnát, ez a biztosíték inkább aggasztó, mint megnyugtató. A kockázatokat még inkább aláhúzza az a heves diskurzus, amely a nyugati és az orosz sajtóban is teret kapott, s amelyhez mindkét oldalon politikusok és neves közéleti személyiségek adják a nevüket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondja, az egész világnak fel kell készülnie a taktikai nukleáris fegyverek esedeges bevetésére Ukrajnában. Amerikai tisztségviselők ugyanerre figyelmeztetnek, hozzátéve, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kényszert érezhet erre a lépésre, ha azt gondolja, kifogyott a lehetőségekből. Ám ezek a figyelmeztetések könnyen önbeteljesítő próféciává válhatnak. A napokban már a Fehér Ház sajtótitkára is arra intett, hogy vissza kell fogni a nukleáris retorikát. Minden érdekelt fél vezetőinek a javára válna, ha olvasnának egy kis Szaharovot. Persze, Szaharov örökségének ismerete sehol sem fontosabb, mint Oroszországban. Míg az orosz elit egyes tagjai magánemberként morgolódnak a háború miatt, csak nagyon kevesen merik nyíltan megkérdőjelezni. Gyeripaszka, aki a Kremlhez való állítólagos közelsége miatt a Nyugat által szankcionált oligarchák közé tartozik, egyike a kevés kivételnek. Óvatos, de határozott kijelentéseivel - például hogy Szaharov 1983-as írása, A termonukleáris háború veszélye ismét aktuálissá vált, vagy hogy az emberiségnek „fel kell nőnie” - rávilágított a nukleáris csapást mérlegelő posztok tényleges felelődenségére. A fokozódó elnyomástól kezdve a gazdasági problémákon át a gyors agyelszívásig Oroszország súlyos veszteségeket szenved Putyin háborúja miatt. Szaharov szellemi örökségének feledésbe merülése egy további lépés hátrafelé. Csak remélhetjük, hogy nem egy lépés a globális öngyilkosság irányába. Nina L Khrushcheva A szerző a nemzetközi kapcsolatok szakértője, a New York-i The New Schoolprofesszora ©Project Syndicate Vasárnap-előzetes: A sarki újságosbódé demokratikusabb hely, mint a Facebook? A teljes szabadság vagy a totális gyarmatosítás eszköze-e a Facebook? S ki az igazi áldozat a lájkvadászat végén? Erről kérdezte Bödők Gergely történész, a komáromi Kikötő - Polgári Szalon házigazdája Pető Péter újságírót, a Gyilkos lájkok című könyv szerzőjét, valamint a Vasárnap munkatársát, Gazdag Józsefet, aki Bevezetés a 21. századba címmel közli témába vágó sorozatát a lapban. Az alábbi szöveg a beszélgetőest rövidített és szerkesztett változata. Volt-e kezdetben optimizmusotok a közösségi médiával kapcsolatban? S mikor jutottatok el a „lájkreménytől” a „lájkszörnyetegig”? Pető Péter: Személyes adataink kiszolgáltatásának a veszélyét későn éreztem meg, az viszont jóval erősebb hatás volt, hogy a közösségi média milyen hirtelen falta fel a szakmámat, az újságírást. Ebből is ered, hogy ma már nagyon erősen technofóbnak gondolom magamat. Gazdag Józsefi Viszonylag korán látni lehetett a közösségi oldalak árnyoldalait és a digitális forradalom csapdáit is. A szakirodalom, amely ezekre felhívta a figyelmet, nem új. Először külföldi útjaim során láttam, hogyan alakul át a sportújságírás is: amikor 2011-ben a Bajnokok Ligája londoni döntőjéről tudósítottam, ott már a nyugati kollégák a meccs közben folyamatosan posztoltak a Twitteren és más közösségi oldalakon. Milyen veszélyei vannak az online platformoknak? Pető: Példaként szeretem használni az Airbnb történetét, amely egy szálláskiadó portál. Az emberek az Airbnb applikációban felajánlhatják a lakásukat szálláshelyül másoknak, és ennek segítségével kvázi alternatív hoteleket kínálnak szerte a világban. Pillanatok alatt lett rendkívül népszerű, mert olcsóbb, mint a hagyományos hotelek, és van romantikája annak, hogy kiveszünk egy lakást, és részesei lehetünk a város szövetének. Milyen jó, hogy van ez az újdonság, hogy az okostelefonunkra letöltött applikációval tudunk gyorsan szállást találni, ami mennyivel menőbb, mintha recepciókon kellene kérdezősködnünk. Eleinte az volt, hogy ez remek dolog, mert az emberek a szabad lakásaikat extra jövedelemforrásként tudják használni, és végre nem a szállodásoknál csapódik le a profit. Csakhogy a törvényhozás képtelennek bizonyult gyorsan reagálni és megfelelő jogszabályokat hozni. Miért baj ez? (Folytatás a Vasárnapban.) Gazdag: Volt egy Facebook-oldalam, amellyel a focis könyvemnek, az Egy fútballfiiggő naplójának szerettem volna megágyazni. Ennek az oldalnak egy-két éven belül viszonylag sok, 11 ezer követője lett, én pedig kezdtem érezni a torzító hatását. Ha érkezik ezer lájk eg}' posztodra, annak addiktív hatása van, s ha nem figyelsz oda, hamar deformálni kezdi az ítélőképességedet. A hiúságodnak persze jólesik a sok visszajelzés, de ez oda vezet, hogy előbb-utóbb akaradanul is megpróbálod kiszolgálni a közízlést, hogy minél több lájkot kapj. Ez beteges dolog, a valósághoz semmi köze. Ráadásul a közösségi média állandó online jelenlétet követel, all ezer követővel foglalkozni kellett, üzeneteket küldtek, posztokat vártak, hozzászóltak. De mindazt az időt, amit a Facebookoldalammal - s így tulajdonképpen az egóm fényezésével - töltöttem, a saját gyerekeimtől vettem el. Úgyhogy 2019-ben leálltam ezzel. Nem bántam meg. Bödők Gergely A folytatásban választ kapnak például arra: A közösségi média bekebelezi-e a hagyományos sajtót is? Boldogabbak lettek-e az emberek ezektől az oldalaktól, az SMS-től, a esettől, az e-mailtől, minőségibb lett-e az emberi kommunikáció - vagy inkább magányosabbak és depressziósabbak vagyunk? Ha valaki becsöngetne hozzánk, és a személyes adatainkról érdeklődne, hogy azután célzott reklámokkal zargathasson bennünket, biztosan elhajtanánk, és nagyon fel lennénk háborodva. Miért van az, hogy a közösségi médiában önként és dalolva adjuk át a saját adatainkat? Miért nem hagyjuk ott a Facebookot? A közösségi média olyan dolog, ami jónak indult. Mi rontottuk el, vagy eleve kódolva volt a rendszerben, hogy ez lesz belőle? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap már keddtől, június 7-étől kapható számában.
