Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)

2022-06-29 / 150. szám

www.ujszo.coml 2022. június 29. KITEKINTŐ - HIRDETÉS 115 A náci koncentrációs táborok eddigi legidősebb őrét ítélték el Az egykori náci koncentráci­ós táborok eddigi legidősebb őrét, egy 101 éves férfit ítélték el tegnap Németországban: Josef Schütz ötévi börtönbün­tetést kapott a Brandenburg an der Havel-i törvényszék be­jelentése szerint. Schütz a náci párt katonai szárnyá­nak, a Waffen SS-nek az egyik al­tisztje, a sachsenhauseni tábornak az őre volt 1942-45 között. Azért ítélték el, mert „bűnrészes” volt 3518 rabnak a halálában. „Ön tudatában volt an­nak, hogy rabokat gyilkolnak meg a táborban, jelenlétével segítette ezt. Minden szökni próbálót lelőttek, így minden őr aktívan részt vett ezek­ben a gyilkosságokban” - jelentette ki Udo Lechtermann bíró az ítélet felolvasásakor. A vádlott a perben végig, sőt az ítélethirdetés után is tagadta, hogy a tábor őre volt, pedig az ügyészség számos bizonyítékkal támasztotta alá a vádat. A bemutatott dokumen­tumok szerint egy valamikori őr ne­ve, születési helye és ideje megegye­zik Schützével, illetve voltak más bizonyítékok is. A kerekesszékben közlekedő Schütz idős kora miatt csak korlátozott ideig, minden al­kalommal legfeljebb két és fél óráig tudott jelen lenni a tárgyalásokon. A büntetési tétel a hasonló bűncse­lekmények esetében a német jogban legalább háromévi börtön. Schütz ügyvédje már korábban közöl­te, hogy ha súlyosabb lesz az ítélet a minimálisnál, akkor fellebbezni fognak. Ebben az esetben az elítélt legkorábban jövő év elején kezdheti meg a büntetés letöltését, de egész­ségi állapota miatt nem valószínű, hogy egyáltalán börtönbe vonul. Az 1936-ban épült, Berlin mellet­ti táborban a II. világháború végéig több mint 200 ezer embert tartottak fogva: a náci rezsim politikai ellen­zékének tagjait, valamint a nemze­tiszocialisták által üldözött etnikai csoportok tagjait, zsidókat, szinti­­ket, romákat. Több tízezer rab halt ott meg az éhségtől, betegségektől, a velük végeztetett kényszermunká­tól, a rajtuk elvégzett orvosi kísérle­tektől és az egyéb rossz bánásmód miatt. (MTI) Josef Schütz eltakarta az arcát a brandenburgi tárgyalóteremben. A 101 éves vádlott ötévi börtönbüntetést kapott. (TASR/AP-felvétel) II. Erzsébet királynő tegnap részt vett a brit fegyveres erők hűségfelvonu­lásán az edinburghi Holyroodhouse palota kertjében. Az esemény alkal­mat adott arra, hogy Skóciában is megemlékezzenek a platinajubileumról, és tisztelegjenek a királynő és a brit fegyveres erők főparancsnoka előtt. (TASR/AP-felvétel) Apróhirdetését e-mailben vagy telefonon is feladhatja a következő elérhetőségeken: Kis Szilvia tel.: 0918 865 748 e-mail: silvia.kis@iujszo.com A Hotel Therma MOSOGATÓNŐT KERES íhótemerim Érdeklődni a 0907 442 428-as telefonszámon lehet DP220374 Hirdessen SMS-ben az Új Szóban! MIT KELL TENNIE* Küldjön SMS-t a 6667-es számra a következő módon: INZ szóköz UJS szóköz a hirdetés szövege (ékezetek nélkül). A szöveg a fenti kulcsszavakat és a helyközöket is beszámítva nem lehet hosszabb 160 betűhelynél. Ha helyesen járt el, SMS-ben visszajelzőnk Önnek. Ellenkező esetben visszaküldjük a hibás SMS-t, melyet kijavítva újra elküldhet. A szolgáltatás ára. A díj az SMS-ben feladott hirdetés betűhelyének mennyiségétől függ: ► 50 és kevesebb 1,20 C ► 51-100 2,40 € ► 101-160 3,60 € (áfás árakat tüntettünk fel). A szolgáltatást a válasz SMS díjában számlázza ki a mobilszolgáltató. (T-Mobile, Orange és az 02 ügyfelek számára is egységes) Az SMS-hirdetést a csütörtöki ÚJ SZÓ-ban keresse. Általános üzleti feltételek: A hétfőn 17 óráig helyesen feladott hirdetések a csütörtöki ÚJ SZÓ-ban jelennek meg. • A hirdetések 1 hétig elérhetők lesznek az ujszo.com/borze oldalon Is. • A szerkesztőség jogot fonnál a közerkölcsöt sértő. Illetve a reklámtörvénnyel ellentétben álló hirdetések visszatartására. Ez a jeligés, illetve a hirdető telefon számát nem tartalmazó hirdetésekre is vonatkozik. • A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb Információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. ADÁSVÉTEL ► AKCIÓ! Kemény tűzifa. Tel.: 0915 985 922. DPR220163 ► Akció! 24 hetes vörös tojótyú­kok, 4 euró/darab, 10 db-tól ingye­nes házhoz szállítással eladók. Ér­deklődni: 0036 30 0831 912. DPR220554 MUNKÁT KERES - KÍNÁL ► A dunaszerdahelyi nővérügy­nökség (ADOS-DS, s. r. o.) főál­lásba egészségügyi nővért keres. Feltétel 5 éves szakmai gyakorlat, számítógépkezelés, B típusú autó­vezetési engedély. Fizetés kölcsö­nös megállapodás szerint. Kontak­tus: 0905 347 773. DPR220551 VEGYES ► Lapostető-szigetelés. Tel.: 0911 288 868. DPR211099 TETŐKLINIKA! PALA-, CSERÉP-, LAPOS TETŐK BONTÁS NÉLKÜLI FELÚJÍTÁSA MINTÁS BITUMENZSINDELLYEL VAGY CSEREPES (PLÉH) LEMEZZEL! ÓRIÁSI 30%-OS KEDVEZMÉNY! GARANCIA. www.tetoklinika.hu TEL.: 0907 266 923. DPR220252 ► Vizes falak nedvességének meg­szüntetése olcsón, 0911 256 085. DPR220482 4 dolog, amiért velünk könnyű eladni házát és egyéb ingatlanát > 3 perc alatt bárhonnan feladhatja hirdetését egyszerűen csatolhat hozzá fotót > kiválaszthatja a megjelenés pontos dátumait 2 nap múlva a nyomtatott Új Szóban 70 000 fizetőképes ember olvashatja UJSZO com írja be a keresőbe: ujszo.com/aprohirdetes-feladasa

Next

/
Oldalképek
Tartalom