Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-23 / 145. szám
TARCA A SZALONBAN Gyurász Marianna Takarítás őt kérdezik, mióta ül a széles támlájú, fonott pamlagon, azt felelte volna, hogy legalább két és fél életet leélt itt, felhúzott lábbal, hol a szomszéd falat, hol a mennyezetet figyelve. Előfordulhat, hogy ez a két és fél élet nem is egymást követte, nem három szubszekvens emberéletbe kezdett bele, hanem időben és térben egymástól rendkívül távol húzódó életekbe. Az elsőbe még a neolitikus forradalom idején kezdett bele, talán valahol Mezo-Amerikában, végignézte a gyűjtögető-vadászó kultúra lassú átalakulását valami nyugalmasabb, letelepültebb létezéssé. De talán meg sem várta, hogy véget érjen, már a György-kori Angliában járt, hihetedenül áttetsző muszlinruhát viselt, és még át sem gondolhatta, miért ugrott át annyi hihetedenül fontos fordulópontot a történelemben, csakhogy a világból kiveszett muszlinruhákban sétálhasson például Brighton utcáin, már a harmadik életben járt, amivel jelenleg olyan rettenetesen viaskodott, hogy legszívesebben visszatért volna Mezo-Amerikába. Hogyan is hívhatták akkor. Nem. Most valami fontosabb dologra kell gondolnia. A fából megint a mennyezet irányába emelte a pillantását, és akkor ismét eszébe jutott, hogy mire. A sarkakat sűrű pókháló szőtte be, hónapok (de legalább két és fél leélt élet) óta nem fogott a kezébe sem seprűt sem más takarítóeszközt, és legkedvesebb kis vendégei kihasználták az aranyéletet, minden felületre a sajátjuknak tekintve dekorálták ki a falakat lágyan szőtt fuggőágyakkal és fiiggőhidakkal és... nem jutott eszébe több függő dolog, mármint a szónak ebben az értelmében. Persze a lakás többi részére is ráfért volna a takarítás, portörlés, porszívózás, felmosás, még mosogatás is, pedig igazán igyekezett olyan ritkán táplálkozni tányérról, amilyen ritkán csak lehet (rendkívül irigyelte György-kori énjét, akinek csak felszolgálták a nyúlsültet, a vaníliasodós pudingot és a levendulái jégkrémet, hogy aztán minden összemocskolt tálat összeszedjenek és eltakarítsanak utána, ha úgy tartotta kedve, még meg is etették, a kezét és karját is más mosta meg, a kisujját sem kellett mozdítania, csak a száját). De a sűrűn szőtt, sötét pókhálók voltak a legszembetűnőbbek, és most már igazán elhatározta, fontos, hogy felálljon a pamlagról, megkeresse a teleszkópos portörlőt, és lehetőleg pár mozdulattal semmissé tegye rengeteg apró lény vétrel-verejtékkel végzen munkáját. így kell lennie. Ha őt kérdezik, évekbe telt előkotorni a teleszkópos nyelű porolót a kamrából, ahol hosszú ideje nem járt senki. Ám sikerrel járt, és rendkívül büszke volt magára. A nappali bal felső sarkával kezdte a pusztítást, a konyhából nyíló bejárat felől, mert azt volt a legkönnyebb elérnie a kanapéra állva. Lassú, körkörös mozdulatokkal tekerte fel a poroló hengeres testére a hálót, mint a fonalat, és közben halkan dúdolt egy több ezer éves dalt, valószínűleg azzal kapcsolatban, hogy a legközelebbi kukoricatermés gazdag legyen, a valaha látott leggazdagabb, a gyermekeink pedig hadd aludjanak biztonságban, ne fenyegesse őket Mezo-Amerika egyetlen gyermekgyilkos ragadozója sem. Ahogy gyűlt a fonál a takarítóeszközön, egyre halkult a dal, először csak a szavai vesztek el, aztán a dallama, a hangok zuhanása és felemelkedése, a végére már csak formádan, színtelen hümmögéssé vált, aztán az is elveszen. A következő sarokba érve azon gondolkodott, a pókháló egyes fonalaiból vajon még készíthetne-e olyan dhakai muszlint, amelyet utoljára az angol kastélyokban látón vagy kétszáz éve, amikor még fogalma sem volt, milyen hirtelen fog eltűnni a világról a legánetszőbh anyag, amely olyan finoman szőtt és könnyű, hogy elférne egy dióbél helyén, mint a mesében, amiről csak halvány emlékei voltak. De a pamutnövény, amelyből szőnék, a Gossypium arboreum var. Neglecta csak pár talpalatnyi földön nőn a Meghna folyó partján, ráadásul az elkészítésének tizenhat, rendkívül bonyolult és nehezen elvégezhető lépését is csak a helyi, mitikus lakosok ismerték eléggé, valószínű nem is emberek voltak, hanem szirének, akik a folyó ködpárás levegőjében teremtettek anyagot az apró vízcseppeken megtörő hajnali vagy esti fényből. Végül mind kihaltak, a kolonializmus újabb gonosztette, eltűnt pamut és szirén, és talán a halak is, akiknek sűrűn szedett, tűhegyes fogain a fonalakat tisztították. Mind eltűntek. Ezeket a gondolatokat is mind feltekerte a seprűre. Könnyűnek érezte magát, mint tizennyolc méter, sűrűn feltekert muszlin, de üresnek is, mint a dió, amibe mégsem rejtették el. A harmadik sarokban már közelebbi gondolatok bukkantak elő, mintha már ebben az életben történtekvolna, mégis homályosabbak voltak és tompábbak, vastag szőrű, részletekkel rosszul bánó ecsettel festették őket, a festékbe pedig túl sok vizet kevertek, így néhol az érthetedenségig fakultak. Például egy hiheteden világjárványról szóltak, ami bezárta ebbe az egyébként gyönyörű, de haldokló lakásba, a vastag porréteggel és rég barnára száradt fűszernövényekkel, és arról, hogy egy ideig volt ő is beteg, napokig nem tudott magáról a láz miatt, de persze már előtte sem volt túl jól, nem foghat mindent erre. Viszont jót sem tett, ezek a gyulladásos folyamatok kiszámíthatatlanok, ahogy ez a furcsán kalibrált, szerves kis űrhajó is, amin utazik, és miután legalább a testhőmérséklete visszaállt a normára, még gyakrabban támadtak furcsa gondolatai a... miről is? Lassan ez a harmadik sarok is pókhálómentes-szintefehér volt megint, mint évekkel ezelőtt. Mármint valószínűleg ilyen lehetett évekkel ezelőtt, de emlékekkel már nem tudta volna alátámasztani. Azokat is mind magához tapasztotta és eltüntette a hosszú seprű, gondosan, szálanként. Már csak egy sarok maradt, a fonott pamlag felett függő, szürke függöny. Ijesztő volt, hogy ha azt is elpusztítja, semmire sem fog emlékezni, minden maradék gondolat és voltaképp lényegtelen megvilágosodás kiszáll a fejéből, de ezzel együtt felemelő is. A recsegő, labilis anyagon egyensúlyozva arra gondolt, hogy ez valóban rendkívül fontos feladat volt, és örült, hogy nem halogatta tovább két és fél éleméi. Közben a bejárati ajtó zárjában elfordult a kulcs, de ez már sem örömmel, sem aggodalommal nem töltötte el. Őt már senki nem fogja itt találni. Ha Gyomorforgató tettek Isten nevében: az FLDS története Warren Jeffst prófétaként imádták a hívei (Fotó: Netflix) A Keep Sweet: Pray and Obey (magyar címén: A szófogadó gyerekek nem feleselnek) valós történetet mutat be, amelyben ugyan nem folyik vér, mégis percenként összerándul az ember gyomra. Rosszabb, mint ha nyílt színen kaszabolnának benne. Itt ugyanis az áldozatok egytől egyig gyerekek. Főleg kislányok. Az előző írásomban is egy szektával foglalkoztam; akkor még nem tudtam, hogy érkezik a Netflixre egy új sorozat, amelyről aztán mindenki beszélni fog, és az is megnézi, aki egyébként nem szokott hasonló true erime-okra kattintani. Legalábbis ezt tapasztalom a környezetemben, és a streamingszolgáltató toplistája is erre enged következtemi. A sorozat egy mormon felekezet, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Fundamentalista Egyháza (rövidítve FLDS) és annak vezetője, Warren Jeffs gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeit mutatja be, nagyrészt az áldozatok visszatekintése alapján. A mormon vallás ezen ága, amit nyugodtan nevezhetünk szektának, eredetileg főleg abban különbözött a fő iránytól, hogy a nőket gyakorlatilag semmibe vette, pontosabban, legfőbb és szinte egyeden feladatuknak a gyermekvállalást tekintette. És pont. Mindezt a mormon közösségekre jellemző poligám családokban, amelyet nem maguk választottak, hanem az FLDS vezetője, a próféta, Rulon Jeffs (Warren Jeffs apja) jelölt ki számukra. A szektán belül tehát egy-egy férfinak általában 3-4 felesége és tucatnyi gyereke volt. Nem így a prófétának, aki 2002-ben bekövetkezett halálakor egyes források szerint 60 özvegyet és 60 gyereket hagyott maga után. Rulon Jeffs vezetése alatt sem volt - a mi szemünkkel - egyszerű életük a nőknek, és ekkor is előfordult, hogy kiskorú lányokat adtak férjhez, de ez volt a kivétel, nem a szabály: a lány jelezhette az apjának, ha úgy érezte, készen áll a szerepre, az apa pedig ezt közvetítette a prófétának. Rulon Jeffs halála után fia, Warren vette át a szerepét, mondván: apja álmában meglátogatta és elmondta, mostantól rajta keresztül üzen ő is és az Ür is. Kérdés persze, hogy a tagok, akik már azt is furcsállották, hogy a próféta meghalt (hitük szerint ugyanis örök életűnek kellett volna lennie), miért fogadták el ezt a fordulatot, de ha egy kicsit is ismerjük a szekták működését, tudjuk, hogy az agymosás milyen méreteket ölthet. Warren Jeffs vasököllel igazgatta nyáját. Paranoiája nem ismert határokat, rendre kiközösítette azokat a férfi vezetőket, akik meg merték kérdőjelezni egyes döntéseit, például azt, miért is kellett arrébb költözniük és feladniuk mindenüket, miközben a beígért világvége nem jött el. Ezek a férfiak elvesztették a feleségeiket, gyerekeiket - őket egy hithű férfitag „kapta meg”. Az új próféta egyre több kiskorú lányt erőszakolt bele a házasságba, többek között saját magával, emellett képes volt apja egykori feleségeit - ha szigorúan vesszük, saját anyáit - is feleségül venni. Sikerült egy teljes amerikai kisvárost kontroll alatt tartania, elérte, hogy még a rendőrök is a szekta tagjai közül kerüljenek ki. így nem véleden, hogy az a néhány lány, aki el mert (és el tudott) szökni a borzalmak elől, falakba ütközött, amikor segítséget kért. Warren rátette a kezét a hívei pénzére, akik közül sokan komoly vállalkozásokat üzemeltettek. A dollármilliomossá vált férfi letartóztatásához és bíróság elé állításához több év nyomozás, az FBI és több más hatóság bevonása, lehallgatások, konzervekbe gyömöszölt pénzszállítmányok elfogása stb. kellett. Warren Jeffs végül rács mögé került: életfogytiglant plusz 20 évet kapott. Más kérdés, hogy akik vakon hisznek benne, a mai napig, a börtönből is közvetítik utasításait a híveknek (ebből is láthatunk egy részletet hatósági felvételek nyomán). A sorozathoz erős gyomor kell, a túlélők ugyanis nagyon bátran, éppen elég részletbe bocsátkozva mesélik el a velük történt szörnyűségeket. És azt, hogy vannak olyan családtagjaik, akikkel a mai napig nem tudnak beszélni, mert „árulásuk miatt” hátat fordítottak nekik. A sorozatban képeket és videófelvételeket is láthatunk abból az időből, amikor a filmben megszólaló nők még a szekta tagjai voltak. Megrázó, amikor megtudjuk, hogy a boldog, mosolygós, éneklő kislányok valóban miben is éltek. Erős kontraszt az is, amikor Rulon egyik fia, aki ma már farmerként dolgozik, elmeséli, milyen élete volt és milyen lett. Herczeg Szonja D0KUMÁNIA A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. E-mail: kristina.lakatosova@ujszo.com. Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3