Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-16 / 139. szám
R. Nagy Krisztián tárcája a Szalonban ,A trianoni békeparancs által Cseh-Szlovákiába zárt magyarság húszéves történetével szorosan öszszeforrott a Prágai Magyar Hírlap tizenhét éves története. A Prágai Magyar Hírlap göröngyös, roppant akadályokkal küzdő s mérheteden nehézségeket leküzdő útja őszinte tükre volt a kisebbségi életre utalt magyarság sorsának S most, amikor ennek a cseh-szlovákiai magyarságnak élete sorsdöntő, történelmi fordulóhoz érkezett el, a Prágai Magyar Hírlap is feljutott életpályájának befejező tetőpontjára. (...) Kevés ember és emberi intézmény mondhatja el önmagáról azt, hogy kitűzött célját, kiszabott munkaprogramját maradéktalanul elérte. A szerencsés kivételek közé számíthatja magát a szlovákiai és kárpátaljai magyarság központi napilapja, amely ma joggal mondhatja el az írás szavaival: harcomat híven megharcoltam...” Éppen megszűnő lap főszerkesztője talán soha nem búcsúzott olyan elégedetten az olvasóktól („a hazatérő és ittmaradó” olvasóktól), mint Forgách Géza 1938. november 5-én. Ez volt a Prágai Magyar Hírlap 17. évfolyamának 252., összességében a sajtótermék 4695., egyben utolsó lapszáma. Mintegy szolgálati közleményként a vezércikk még irányt mutatott az „ittmaradóknak”, leszögezve, hogy a PHM szellemi örököse a pozsonyi Új Hírek lesz, mely csorbítadan magyar és keresztény szellemben folytatja a harcot a Szlovákiában és Kárpátalján ragadt magyarság jogaiért és érdekeiért. De ez már egy másik történet. A miénk, pontosabban a Prágai Magyar Hírlapé itt és most azért érdekes, mert kereken 100 éve kezdődött. A két világháború közötti (cseh)szlovákiai (szlovenszkói, ruszinszkói stb.) magyarság legszínvonalasabb, legolvasottabb politikai napilapja 1922. június 1-jétől jelent meg. Minden közösség életében fontos mérföldköveket jelentenek az alapítás dicső pillanatai - főleg akkor, ha a létrehozott intézmény, termék, egyéb dolog képes volt felnőni a várakozásokhoz. Kisebbségi helyzetben még fontosabbak a teremtésmítoszok, vagyis azok a történetek, amelyek a közösségben rejlő alkotó potenciált húzzák alá, s nem a sorvadásnarratíva nyomvonalán haladnak. A Prágai Magyar Hírlapé - minden hullámzással együtt - tulajdonképpen ilyen, és nagyon beszédes történet, ezért is érdemes felidézni. Az egykori sajtóorgánum gazdag forrásanyagot szolgáltat a történelemtudomány művelőinek. Izgalmas kutatási terület irodalom- és művelődéstörténeti szempontból, hiszen a lap a két világháború közötti szlovákiai magyar írástudók sorának szavatolt megélhetést és publikálási lehetőséget, emellett legjobb éveiben a magyar irodalom színe-javát is sikerült az állandó szerzői között tudnia. De tálcán kínálja magát az a lehetőség is, hogy a Prágai Magyar Hírlapot „egyszerűen” olvasóként forgassuk, megnézve, hogy közel egy évszázada milyen híreket tartottak fontosnak megosztani közönségükkel a szerkesztők. Hogyan bővült a tartalom? Milyen volt a sajtó nyelve? Hogyan kezelte a magyar sajtó az impériumváltás nyomán fellépő új nyelvi valóságot? Hogyan, milyen hangon illett megszólítani egy interjúban az állam fejét? Miként lehetett elegánsan, tendenciózusan a politikai ellenfelek vagy a versenytársak alá vágni? Egy önmagát komoly, politikai napilapként meghatározó sajtóorgánum mekkora áldozatot volt hajlandó hozni például a hatásvadász, bulvár jellegű hírek oltárán? Ilyen szempontból is igazi kincsesbánya a Prágai Magyar Hírlap, amelynek 17 évfolyama csaknem egészében elérhető digitalizált formában a Fórum Intézet weboldalán. A magyar oppozíció hangja Persze, az olvasói szemlézésnek nyilán vannak korlátái. Előbbutóbb belefutunk olyan témákba, amelyek kapcsán nagyon is szükségét éreznénk a háttér pontosabb ismeretének, adott esetben a forráskritikus megközelítésnek. Hogy legalább az alapokat megadjuk, nézzük meg kicsit közelebbről a Prágai Magyar Hírlap létrejöttének, működésének körülményeit. A PMH a prágai kormányzattal szemben ellenzéki álláspontra helyezkedő magyar politikai erők sajtóorgánumaként született meg. Az Országos Keresztényszocialista Párt és az Országos Magyar Kisgaz: da és Földmíves Párt együttműködése (amelyhez a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség, valamint a Szepesi Német Párt is csadakozott) 1920-ban kezdett formát ölteni, majd fokozatosan intézményesült* egyebek mellett a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája révén. Ennek igazgatója Petrogalli Oszkár lett - aki a PMH századik számától kezdve a fejlécben a lap főszerkesztőjeként szerepelt. ,A szindikátus, amely ideiglenesen átvette a Prágai Magyar Hírlap felett a rendelkezési jogot, szükségesnek találta, hogy nevem mint a lap főszerkesztője a lap homlokára kerüljön. E határozathoz csadakoztak a magyar pártok vezetőségei. Elhatározásukat azzal okolták meg, hogy a lap hivatása a köztársaságban lakó egész magyarságnak érdekeit megvédelmezni ama program alapján, amely szövetkezett pártjaink együttműködésének alapját képezi” - írta Az egész magyarság szolgálatában című beköszöntőjében az újdonsült főszerkesztő. A hozzáférhető információkból úgy tűnik, a lap kiadójának, irányító testületéinek a megszervezése mintha kissé lemaradt volna a tényleges lapkiadás mögött: Petrogalli 1923-ban még mindig a lapot kiadó részvénytársaság alapításáról, a részvényjegyzési mozgalom elindításáról, illetve a lap „szellemi részét” irányító héttagú szerkesztőbizottság felállításáról értekezett. A politikai alku részeként egyébként a pártok elvileg az erőviszonyoknak megfelelően delegáltak tagokat a lap, valamint a kiadóvállalat különböző testületéibe. Ügy tűnik, a húszas években a lényegi kérdésekben elsősorban a kisgazdák vezető politikusának, Szent-Ivány Józsefnek volt döntő szava, aztán a harmincas 2022. június 16., csütörtök, ____25. oldal 16. évfolyam, 24. szám években a keresztényszocialista befolyás (és hang) erősödött. Itt érdemes megjegyezni, hogy nem a Prágai Magyar Hírlap volt az első magyar lap az államfordulat után, még csak az országos terjesztésű napilapok között sem övé az első hely. A prágai kormányzat Idáit hamarabb szükségét látta, hogy a Csehszlovákia határain belül élő kisebbségeket ellenőrzött forrásból, ellenőrzött formában az anyanyelvén tájékoztassa. A kormánypárti magyar sajtó ekézése vissza-visszatérő motívum volt a PMH belső munkatársainak munkásságában. A vonatkozó szakirodalomban például Szvatkó Pált vagy Darvas Jánost (Darvas Iván apját) szokás idézni, akik szívesen ragadták meg az alkalmat, hogy kikeljenek a formálódó Horthy-rendszert maguk mögött hagyó, Prága szolgálatába szegődött magyar emigránsok ellen. „Közben az emigránsok belátták, hogy tisztára Part pour lárt-os emigráns lapjaik konjunktúrás ideje elmúlt, s így szívesen vették a prágai kormány kezdeményezését, amely az emigránsok gyűlöletét a magyar kormány ellen ügyesen össze tudta egyeztetni a prágai érdekekkel, s megteremtette 1922-ben a »Reggelt«, az első nagyobb arányú csehszlovákiai magyar kormánylapot” - írta például a kor csehszlovákiai magyar sajtóját összegző tanulmányában 1938-ban Szvatkó. A tényékhez közben az is hozzá tartozik, hogy a PMH is Magyarországról importált humán erőforrásokkal indult. A lap első főszerkesztőjéről, Béla Henrikről (1864-1939) például nagyjából ezt találjuk a Magyar életrajzi lexikonban: újságíró, 1884-től Rákosi Jenő soviniszta-nacionalista lapjának, a Budapesti Hírlapnak a munkatársa. 1908-ban alkotmánypárti, 1910-ben pártonkívüli programmal választották képviselővé. 1919-ben Prágába költözött, ott 1922-23-ban a magyar kormány által támogatott Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője lett. Irredenta cikkei miatt a csehszlovák kormány 1924-ben kiutasította. Ezután Budapesten a miniszterelnökség sajtóosztályán dolgozott. A lap első felelős szerkesztője, a gölnicbányai születésű, szepesi szász gyökerű Flachbarth Ernő széles körben elismert jogászprofesszor volt, akinek a nemzetközi és a kisebbségi jog volt a szakterülete. A prágai kitérő, majd a második világháború után a Pécsi Egyetem Nemzetközi jogi tanszékét vezette. A Prágai Magyar Hírlap első évfolyamait fellapozva tanúi lehetünk a viszonylag gyors minőségi változásnak: a kezdő hónapok alig moderált, szikár hírfolyama már Petrogalli idején elkezdett olvasmányosabb, átgondoltabb, napilaposabb formátumot ölteni. Petrogalli Oszkár 1925 februárjában bekövetkezett halála után, némi keresgélést követően aztán Dzurányi László lett a lap főszerkesztője. Az ő hétéves regnálását szokás a PMH csúcspontjának tekinteni — minden igényt kielégítő, színes és egyre gazdagodó tartalmú lap került a tisztelt olvasók kezébe. (Az már csak színes adalék a korhoz, hogy Dzurányi 1932-ben „átállt”: a prágai kormány támogatását élvező Magyar Újság főszerkesztője lett. Hogy ebben mekkora szerepet játszhattak az anyagiak, és mekkorát a PMH környékén is változó politikai levegő, kérdés marad.) Annyit még mindenképpen el kell mondanunk, hogy a Prágai Magyar Hírlap egy mai tapasztalataink alapján szinte felfoghatadanul színes médiatérben létezett. A két világháború közötti időszakban Csehszlovákiában körülbelül 650 (Ruszinszkót is beleértve közel 700) egészben vagy részben magyar nyelvű lap jelent meg. Természetesen mindent beleértve - és természetesen nem egyszerre, mert való igaz, hogy többségük ideig-óráig maradt talpon. Abban, hogy a PMH 17 évig létezett, nyilván nagy szerepe volt a mögötte álló politikai akaratnak, nem mellesleg pedig a politikán keresztül mozgósított és becsatornázott forrásoknak. Nem csak politikán él az olvasó A forrásokat említettük, amelyek azonban nem voltak végtelenek. Ezzel kapcsolatban álljon itt két adalék A Prágai Magyar Hírlap számait olvasgatva rendszeresen találkozunk üres helyekkel, időnként üres dupla oldalakkal. Nos, ez a cenzúra nyoma. A PMH cikkei folyamatosan értekeztek arról, hogy az első Csehszlovák Köztársaság demokráciája valahogy másként működik a kisebbségek viszonylatában - erről ezek a fehér foltok is beszédesen regélnek. Számos, részben a Monarchia korából hatályban maradt törvény alapján lehetett cenzúrázni, elkobozni egy-egy lapszámot, ha a tartalom politikailag túl forrónak tűnt, és ez számtalan alkalommal megtörtént a Prágai Magyar Hírlappal. Az elkobzott szám helyett aztán új kiadást lehetett, illetve kellett megjelentetni, ami persze a nyomdaköltségek növekedésével járt. 1933-ban és 1934-ben háromhárom hónapra be is tiltották a lapot, nyilván ez is komoly érvágást jelentett. Az alábbi mozaikkocka ide kapcsolódik. Utaltunk már rá, hogy a kor meghatározó hazai szerzői (Neubauer Pál, Győry Dezső, Darvas János, Szvatkó Pál, Egri Viktor, Darkó István és mások) mellett a legjelentősebb magyarfországi) írókkal is igyekezett kapcsolatot ápolni a lap. Hogy csak pár húzónevet említsünk, Márai Sándor, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes írásai is rendszeresen gazdagították a PMH-t, illetve a napilap irodalmi, kulturális mellékleteit. A Központi Antikvárium archívumában bukkantunk arra a bő egy évtizede árverésre bocsátott gyűjteményre, amely a kiadó és Kosztolányi Dezső (majd Kosztolányi Dezsőné, utóbb pedig az általa megbízott ügyvéd) 1934- es levelezését tartalmazza. Ennek tárgya Kosztolányi elmaradt tiszteletdíjának a kifizetése. Kosztolányi sürgetné, a kiadó a második betiltás miatti anyagi nehézségekre való tekintettel megértést kér; Kosztolányi kikéri magának, Szvatkó és Darvas udvariasan tájékoztatja, hogy sajnos fel kell bontaniuk az állandó szerződéseket; Kosztolányiné az író súlyos betegségére hivatkozva követek a tartozás rendezését... (Szomorúan tesszük hozzá: az ügy kimenetele ismeretien.) De nem kizárólag poktikán, még csak nem is kizárólag kultúrán él az olvasó. Legalább röviden utaljunk arra, hogy ennél sokkal-sokkal többet találunk a PMH oldalain. Sporthíreket. Gazdasági híreket. Bűnügyi beszámolókat, nemzetközi botrányokat, kis színeseket, amelyeket olyan stílusban tálalt a lap, hogy arra ma is felkapjuk a fejünket. Emberhús a lakodalmas ebéden - A vérrel öntözött rebarbaraültetvény - Cipőzsinór emberhúsból - A Danke-eset új szenzációi. Ki az, akit ne érdekelne a porosz kannibál sorozatgyilkos, Karl Danke ügye még 100 év távlatából is ilyen hangzatos címek és leadek után? Ezt az 1924-25 fordulóján felbukkant históriát egyébként alig két évvel később erős hazai anyaggal tudta überelni a lap: 1927 januárjában kezdett kibomlani az a szövevényes, sok kérdést felvető történet, amely a rablógyilkosság áldozatává vált Rusznyák Péter szepsi kereskedő eseteként indult, majd bizarr fordulatokon keresztül az „emberevő szepesi cigányok” perévé vált. Tegyük hozzá gyorsan, a korabeli élet megannyi normális mozzanatát is megismerhetjük a lapnak köszönhetően. Mivel érvelt majd egy évszázaddal ezelőtt egy kókuszzsírreklám? Mire gondolhatott az a „középkorú, rendkívül józan keresztény úriember”, aki gyermektelen, özvegy független úrinő ismeretségét kereste - „kinek jómenetelű üzletéhez társul beléphetne”? Milyen tanácsokat közölt a lap az aggódó szülőkre fókuszálva: Hogyan és mikor javítható a gyermek testi és szellemi elmaradottsága? Miként tálalták az első „miniszterviselt asszonypolitikus”, a dán Nina Bang történetét (pontosabban bukását)? És persze álljon itt az alapvető kérdés, amely 1927. január 19-én éppúgy foglalkoztatta a szlovenszkói magyar olvasót, mint ma: Van-e élet a Marson? Magyarok! A Prágai Magyar Hírlapot olvasni, előfizetni és terjeszteni kötelesség! - hirdette (önmagát) a PMH. Mit is tehetnénk hozzá? Ha nem is kötelesség, de olvasni érdemes. Arról nem is beszélve, hogy ingyen van. Lakatos Krisztina Kereken 100: olvassuk együtt a Prágai Magyar Hírlapot!
