Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-06 / 130. szám
12 GYÓGYHÍREK Egészség 2022. JUNIUS 6. www.ujszo.com Sztárok életmódja A gyógynövények segítettek rajta Oszvald Marika úgy varázsolja el rajongóit, mint pályája elején. Igaz, hetven után már érzi, hogy sokszor túlfeszítette a húrt, nem figyelt az egészségére, men minden magától ment. Egy balesetben elszenvedett sérülése ébresztette rá: eljött az a pillanat, amikor jobban kell vigyáznia magára. A népszerű szubren fiatalokat is meghazudtoló frissességét annak köszönheti, hogy egész életében tevékeny volt, gazdag sportolói múltja van. Toronyugró ifjúsági bajnok volt, később mégis a színpadot választotta, de még negyvenévesen is szakozott, bár tudta, hogy a fellépések, a háztartás megterheli a szervezetet. Amikor közölték vele, hogy csontritkulása van, félt, hogy nem fog tudni úgy teljesíteni, amit azelőtt. Elgyengültek a csontjai, aztán izomrostszakadást szenvedett, ami olyan érzés volt, mintha erős görcs állt volna bele a lábába. Ettől megsántult, s le kellett mondania az erdélyi színházi turnét is. Bántotta őt, mert soha nem akarta cserben hagyni a rajongóit. Hatalmas az akaratereje. Ha fájdalmat érzett, akkor is megoldotta a feladatot, ilyenkor másra koncentrált. Megtanulta úgy használni a testét, hogy ha az egyik lába fáj, akkor a másikkal helyettesíti. Egy idő után azonban az akaraterő már kevésnek bizonyult az egyre erősebb ízületi fájdalmak ellen. Sok gyógyszert szedett, de a gyomra tiltakozott, nem bírta, ráadásul tavaly egy gerincprobléma is bonyolította a helyzetet. Kényszerpihenőre ítélték, amit a lakásban töltött, s az orvosok műtétet javasoltak. Ekkor tudta meg, hogy Bódi Margó hasonló problémáin egy gyógynövény-keverék segített, aminek gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatása a kínai és indiai népi gyógyászatból ismert. Elvitte az orvosának a szer összetételét. Van benne'füzfakéreg, ami reuma esetén fájdalomcsillapító, az indiai tömjén csökkenti a gyulladást, a viola pedig ízületi bajok ellen jó. Két-három héttel a kúra kezdete után javulást érzett, enyhült a kínja, eltűnt a duzzanat, megszűnt a fájdalom, így újra színpadon tud állni. Tudja, hogy fiatalabb már nem lesz, de jobban érzi magát. Még sokáig szeretné a közönséget szórakoztatni, táncolni a színpadon, egészségét annyira védeni, hogy gond nélkül le tudjon menni a lépcsőn, ki tudjon menni a kertbe gyomlálni, kapálni. Az a fontos neki, hogy a kilátásba helyezett műtétet elkerülje, mert ettől úgy fél, mint a tűztök Semmiképpen nem szeretne leállni. Még sokáig szeretne játszani. (urbán) ÉRDEKESSÉGEK AZ ALMAECETÜL Gátolja a DNS-károsodást Az almaecetet széles körben alkalmazzák az élelmiszerekben. Népszerűségét leginkább azoknak a kutatásoknak köszönheti, amelyek arra engedtek következtetni, hogy előnyös hatással van a testtömeg és a zsigeri zsír felhalmozódásának szabályozására. De milyen további előnyei lehetnek? Antioxidáns hatás: A különböző típusú ecetekben található bioaktív komponensek (pl. polifenolok, vitaminok), jelentős antioxidáns aktivitásuknak köszönhetően védelmet biztosítanak az oxidativ stressz ellen. Az almaecet más ecetekhez képest nagyobb mennyiségben tartalmaz fenolos vegyületeket, amelyek gátolják a DNS-károsodást, és védenek a szív- és érrendszeri betegségek ellen. Egy vizsgálat kimutatta, hogy az almaecetben található fenolok csökkentik a gyomor-bélrendszer gyulladását. A vércukorszint ellenőrzése: Az ecet előnyösen hat a vércukorszintre, amit az ecetsav biztosít; ez akadályozhatja az összetett szénhidrátok teljes emésztési folyamatát azáltal, hogy vagy felgyorsítja a gyomor kiürülését, vagy növeli a szövetek glükózfelvételét, ami a vércukorszint csökkenését váltja ki. Az almaecet hatásai közé tartozik az izmok fokozott vérellátása, és a fokozott glükózfelvétel, ami arra enged következtemi, hogy javítja az inzulinrezisztenciát és enyhíti az anyagcsere-rendellenességeket. Baktérium és víruspusztító hatás: Az almaecet többféle antimikrobiális tulajdonsággal rendelkezik, amelyeknek terápiás jelentősége van, ugyanis - többek között - képes elnyomni az E-coli baktériumok szaporodásához szükséges létfontosságú enzimeket. Testsúly menedzsment: Az ecetsav kimutathatóan gátolja a májban a zsírszintézis folyamatát, és növeli a széklettel ürülő epesav mennyiségét. Az ecet valószínűsíthetően módosítja a zsíranyagcserét, amely kedvezően hat a testtömeg csökkenésre. Bizonyos vizsgálatok szerint az almaecet napi fogyasztása hatással lehet a koleszterin- és triglicerid-szintre, ami arra enged következtetni, hogy megelőzheti az elhízást. Ezek a hatások azonban más ecetfajtákhoz hasonlóak. Az eredmények biztatóak és ösztönzőek, de további vizsgálatokra van szükség. Forrás: www.news-medical.net E6Y HÉT A SZEPASSZONNYAL Június 6. -a Hold az Oroszlán jegyében van Dörzsölje meg a fülcimpáját vagy a kisujját, ott végződik a szív meridiánja. Tartsa magát kondícióban mozgással. Tornázzon, sétáljon a természetben - szeressük magunkat. Vágja le a haját, erősebb és egészségesebb lesz. Mosolyogjon, a mosoly mindenkinek jól áll. Június 7-8. -a Hold a Szűz jegyében van A Szűz a hasnyálmirigyre, a vékony- és vastagbélre, valamint az emésztésre hat. Ébressze fel szerveit éhgyomorra elfogyasztott nagy pohár langyos vagy meleg vízzel. Elősegíti az ürítést, ami jót tesz a bél nyálkahártyájának, és megakadályozza a vastagbélrák kialakulását. Júniusban a vastagbelet éri a legnagyobb terhelés. Igyekezzen, hogy minden étkezéskor az étel fele zöldség - nyers vagy párolt - legyen, nagyszerűen fogja magát érezni, és nem lesz fáradt. Menjen fodrászhoz, a frizura most tovább kitart. Június 9-10. - a Hold a Mérleg jegyében van A Mérleg a vesét, a vértisztítást és a testnedvek egyensúlyát befolyásolja. Mindig legyen a kézügyében egy pohár víz, tanuljon meg többet inni. Vegye fel étlapjára a szárzellert - vízhajtó. Ajánlott köszvény, reuma és ízületi gyulladás ellen. Csökkenti a vérnyomást, tisztítja a májat, csökkenti a vércukorszintet és megnyugtat... Serkentse veséjét masszázzsal - álljon egyenesen és ököllel paskolja meg a derekát és a gerincét mindkét oldalon. Kezdje a keresztcsontnál. Paskolás közben előre is hajolhat. Legalább ötször ismételje meg oda és vissza. Június 11-12. -a Hold a Skorpió jegyében van A Skorpió a nemi és a kiválasztó szervekre, a húgyhólyagra, a végbélre és a nemi életre hat. Próbálja ki a lenmagot, az omega3 zsírsavak, az ántioxidánsok és a rost gazdag forrása. A vastagbélben magába szívja a vizet, és segít eltávolítani a méreganyagokat és a nyákot. Az egész mag csaknem megemésztheteden, ezért mindig nagyon jól meg kell rágni, összezúzni vagy ledarálni. Ha gyenge a húgyhólyagja, segít az orvosi lestyán gyökeréből készült tea - hasznos rendszertelen menstruáció, prosztataproblémák, vizelési és vesepanaszok ellen is, javítja az emésztést, tisztítja a vért, erősíti a szívet, ráadásul vágyfokozó hatása is van. www.krasnapani.cz A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3