Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-05 / 103. szám

www.ujszo.coml 2022. május 5. SZOMBATI VENDÉG 111 Váratlanul érte a tavaszi díjeső szerep megengedi, nagy előszeretettel használom a botot a színpadon is. Biztonságérzet" Básti Julival és Pogány Judittal a Psota-díj átvétele után (Fotók: Szkárossy Zsuzsa) Molnár Piroska: „Ha a SZABÓ G. LÁSZLÓ Előbb ő lett a legjobb színész­nő a televíziós újságírók köré­ben, de a sorozatok közül is a Keresztanyu került ki győzte­sen. Nemrég a Psota-díjat is neki ítélték oda. „Nem számí­tottam ilyen tavaszi díjesőre" - mondja Molnár Piroska. Boldogan fogadta az elismeréseket, ám finom humorral hozzátette: „Már csak egyetlen díj van hátra, amit még nem kaptam meg. A legjobb bundás­­kenyér-készítő díja, amit a családom­nak kell megszavaznia.” Magától adó­dik a kérdés: Milyen a jó bundás kenyér? Puha és még sincs elázva - közli a nemzet színésze. - Nem kell sokáig forgatni a tojásban, és az olaj hőfokát is el kell találni. Hogy a tojás rögtön összenőjön a kenyérrel. Gyerekko­romban nagyon szerettem a bundás kenyeret. Anyámtól tanultam meg, hogyan kell csinálni. Hús helyett spe­nóthoz is ettük feltétként. Olyankor a félbevágott zsömlét csináltuk meg bundás kenyérnek. Vagy a száraz ke­nyeret, hogy az se vesszen kárba. Em­lékszem, teafuvünk sem volt sokáig. Anyám cukrot égetett, karamellizált, és felöntötte vízzel. Azt ittuk. Kö­zépiskolás koromban, a kollégium­ban nem akartam meginni az igazi teát, mert nem ismertem. Ez nem tea, mondtam. Sok ilyen furcsaság adó­dott az életemben. Békés megyében, ahol felnőttem, sem tó, sem folyó nem volt, így hal sem nagyon. Fagyasz­tott halat pedig nem árultak akkori­ban. Amikor a kollégiumban rántott hal volt vacsorára, azon töprengtem, hogy tudták kirántani a zsírt, hogy nem olvadt meg. Azt hittem a fehér húsról, hogy zsír. Meglepte a Psota-díj? Meg, meg, meg! Nem gondoltam, hogy röviddel egymás után két ran­gos elismerésben is részem lesz. Nem tudtam, hogy én kapom a Pso­ta-díjat. Azt sem, hogy meglepetés­vendégek lesznek. Pogány Judit, Jor­dán Tamás, Novák Jancsi. Barátaim mind a hárman. Ascher Tamás lau­­dált, aki annyi szépet mondott rólam, hogy alig tudtam megállni a lába­mon. Észre sem vettem, hogy a há­tam mögött vetítés megy a szerepe­imből. Aztán pendrive-on elküldték, és otthon megnéztem. Egy csomóra képtelen voltam visszaemlékezni. Sem a jelmezről, sem a partnereket látva nem tudtam rájönni, hogy az mi volt. Több mint kétszáznegyven szerepet játszottam el. „Piroska a vidék gyermeke - mondta Ascher Tamás. - Művésze­te a vidéki mezőkről, a bárányfel­hők alól érkezik.” Nem azt kérde­zem, hogy mikor látott legutóbb bárányfelhőt az égen, mert arra én sem emlékszem, de nosztalgiázni, a múlton merengeni szokott néha? Nekem az természetes, hogy hon­nan jöttem. Én annyira a természet­ben nőttem fel! Falusi gyerekként ta­vasztól őszig jóformán állandóan kint voltam a szabad levegőn. Egész év­ben haszonállatok vettek körül, télen mentünk szánkózni... ez mind ben­nem van, nem is nosztalgia. Mintha semmi nem változott volna. Persze jó lenne még egyszer megélni azokat a szép, gyerekkori évszakokat. Hogy a tavasz tavasz volt, a nyár nyár, az ősz ősz... ezek már összemosódnak sajnos. A telek is milyenek?! Gye­rekkoromban a nyarak olyan forrók voltak, hogy mezítláb tapicskáltunk a porban. Télen akkora volt a hó, hogy ki sem látszottunk belőle. A tavasz illata valósággal megcsapott, ahogy kiléptem a házból. Virágoztak a fák, a bokrok. Csodálatos látvány volt. A másik gyönyörűség ősszel jött, amikor búcsúzott a természet. Szó­val ezt így még egyszer megélni vi­déken, minden évszakból legalább egy-egy hetet nagyon jó lenne. Azt is megtanultuk, hogyan kell mezít­láb járni a friss tarlón, hogy ne álljon bele a lábunkba. Csúsztatni kellett a talpunkat, hogy ne sértse fel az aratás utáni gabonafold. Sokszor volt véres a bokánk, de amikor már megtanul­tuk, hogyan kell járni rajta, vidáman futkároztunk. Nekem még libát is kel­lett legeltetnem a tarlón. Hol másutt?! A libák nagyon szerették csipegetni az elhullajtott gabonaszemeket. Ara­tás után mindet felszedték. De ott kel­lett lenni velük. Tehenünk nem volt, de a nagynénéméknek igen. Gyöngyi volt a neve. Az egész családot ő látta el tejjel. Jött haza a gulya, és már sza­ladtam is kiskannával a kezemben a frissen fejt tejért. Számtalanszor lát­tam, ahogy Gyöngyi megállt a ház előtt, elbőgte magát, és kinyílt előtte a kapu. Még a háromlábú, kis fejőszék is előttem van. Ascher Tamás azt is megemlítette a Psota-díj átadásakor a Rózsavöl­gyi Szalonban, hogy nagyon szen­vedélyes ember. Valamikor régen azt is mondta, hogy túlfejlett igazságérzetem van. Ebben volt egy kis kritika is a részé­ről. Nyilván arra gondolt, hogy ami­kor elszakad a cérna nálam, és nem bírom tovább, akkor bizony kinyitom a számat. Psota Irén is köztudottan szen­vedélyes ember volt. Néha kitört, mint a vulkán. Főiskolás koromban a Yermában szerepeltem mellette a Madách Szín­házban. Van egy jelenet a darabban, amikor fürdőbe küldik az asszonyo­kat, hogy kigyógyuljanak a meddő­ségből. Táncoltam is, énekeltem is. Közvetítette az előadást a televízió. Szegény anyám még láthatott szín­padon a halála előtt. Megnyugodha-Teljesen véletlenül lettem Piroska tott, hogy van munkám. Később új­ra leadta a tévé, és én is megnéztem. Irénnel filmben is játszottam. A cí­mére már nem emlékszem, csak ar­ra, hogy vidéken forgattuk, elképesz­tő szereposztásban. Sulyok Mária, Dajka Margit, Psota Irén. Elvitték a férfiakat a háborúba, és ott maradtak a nők. Bent ültünk a sminkben, Irén egyszer csak elkezdett sírni. Valami történetet kezdett el mesélni. Kérte őt a sminkes, hogy művésznő, ne tes­sék sírni, mert a könnyei lemossák az arcáról a festéket, és újra kell csinál­ni. Valami eszébe juthatott Irénnek, valami tragikus dolog a fiatalabb ko­rából. Olyan nyíltan mesélt, hogy az engem megdöbbentett. Ott ült mel­lettem a nagy színésznő, és szívből zokogott. Bizonyára ő is megjegyzett magának, mert később, amikor talál­koztunk, úgy üdvözölt, mintha örök ismerősök lennénk. Én meg azt hit­tem, el is felejtett már, azt sem tudja, hogy a világon vagyok. Közel laktak egymáshoz. Alig pár utcányira. Volt, hogy hozzám dobták be a le­veleit, a nekem címzetteket pedig ő kapta meg. Elvittem hozzá, amit neki írtak, cseréltünk, és jókat nevettünk. A postásnak ez annyi volt. Színésznő, színésznő. A humorából mennyit kapott? Szegedre mentünk egy ünnepség­re, egy kocsival vittek bennünket. En már bent ültem az autóban, mentünk Irénért a Duna-parton. Beült előre, én hátul kucorogtam. „Te dohányzol?” - kérdezte. Nem, Irénke, én nem. „Nem baj, én azért rágyújtok” - mondta. Egy másik alkalommal a Várba hív­tak meg bennünket, valami előkelő helyre, ebédre. Akkor már nem volt szabad rágyújtani az éttermekben. Irént ez nem érdekelte. Odament hoz­zá a főpincér, hogy művésznő, drága, itt nem szabad dohányozni. „Nekem? - csodálkozott el Irén. - Kérdezzen meg bárkit, nekem szabad.” És nem nyomta el a cigarettát. Nem tudtak vele mit kezdeni. Utánanéztem, mit takar a neve, a Piroska. Görög eredetű. Méltóságot jelent. Még valami... Édesapja egy Putnoky Móric nevű gróf főkerté­sze volt. Gömörből hur­colták el málenkij robot­ra. Csak egy fél csizma maradt utána, felakasztva a spájzban. Kislányként Molnár Piroska nem érez­te édesapja hiányát. Nála sokkal idősebb unokatest­vérei babusgatták. Szeret­ték őt, kézről kézre adták. Érzékeny, okos, éles eszű, tiszte­letre méltó. Hozzáteszem: aki isme­ri, azt is tudja, segítőkész ember, támasza jó néhány kollégájának. Teljesen véletlenül lettem Piros­ka. Apám özvegyember volt, fiatalon meghalt a felesége, akit Piroskának hívtak. Édesanyám az iránta való tisz­teletből adta nekem ezt a nevet. Szép történet. És hol tartja azt a temérdek díjat, kitüntetést, amelyet a pályája során begyűjtött? Semmi külön vitrin. Ami elfér, az a kandalló tetején van. Gyönyörű, budai márvány kandal ló, de már nem lehet begyújtani, mert minden kéménybe gázt vezettek. Négyemeletes a ház, én a félemeleten lakom, egy egész va­gyonba került volna a kéménybélelés. Áldoztam is volna rá, mert szeretem a kandallómeleget, de figyelmeztet­tek, hogy nem megoldható, törések vannak a kéményben. A sok gázfűtés : miatt veszélyes is lett volna. Megkérdezhetem, mivel ajándé­kozta meg magát a Psota-díjjal járó pénzösszegből? Magamat semmivel. Mivel húsvét előtt kaptam a díjat, a legjobb helyek­re küldtem a „nyuszimat”. Ahol nagy i szükség volt rá. Eddig sosem beszélt róla, most elmondta: külföldi pályatársai kö­zül Judi Dench a nagy kedvence. Mióta? Kaposvári éveim alatt megismer­­: kedtem egy dramaturg lánnyal. Tíz I évig Londonban élt, ott szerkesztett egy színházi lapot. Jól ismerte az an­­: goi színi világot. Amikor a volt fér­­j jem, Eötvös Péter ott vezényelt a Co- i vent Gardenben, több időt töltöttem j Londonban, és minden este színház­ban voltam. Elmondtam a dramaturg i lánynak, hogy mit láttam, kit láttam, és mutatott egy angol újságot. Együtt ; nézegettük Judi Dench képét. Őt : mindenki imádja, mondta, és mesélt róla. Én meg elkezdtem figyelni őt. Sok filmben láttam és egy sorozatban is. Megtudtam, hogy nagyon szere­ti Radnóti Miklóst. Nem tudhatom című versét angol nyelven mondja el a YouTube-on. Az egyszerűség esszen- I ciája, csodája, ahogy előadja. Tíz év után szerződött el a Nem­zeti Színházból. Öt évet töltöttem ott Jordán Tamás és ötöt Alföldi Róbert igazgatása alatt. Aztán jött az újabb igazgatóvál­tás, és ősszel már el is szerződtem. Amint a politika betette a lábát a Nemzetibe. A Thália Színházban, amelynek azóta is a tagja, nincs je­len a politika? Nincs. Egyáltalán. A színházon be­lül erről szó sem esik. Nem is tudnánk dolgozni. Kábé tudjuk egymás hova­tartozását, de nem beszélünk róla. És ! nem is várja el a vezetőség senkitől, i hogy álljon át a másik oldalra. Egyet­len elvárás van, hogy csináljuk jól a \ dolgunkat. Hollósi Frigyeshez élete végéig szoros barátság kötötte, legkedve­sebb partnerei között tartotta szá­mon. Jordán Tamás a másik, akit gyakran emleget. Mára lett egy újabb szeretett partnere. A botja. Martin McDonagh darabjában, a Koponyában is megbízható társa, vagy inkább a megnyújtott karja. Mint alkoholista asszony, egyetlen mozdulattal szerzi meg vele a nem éppen keze ügyében levő itókát. A kényszer vitt rá, hogy bottal jár­jak. Mindkét térdem műtétre vár. Van némi bizonytalanság a járásomban. ; Ha a szerep megengedi, nagy elősze­­: retettel használom a botot a színpadon is. Biztonságérzet. Már a látásom sem a régi. Meg tudok szédülni. A bot va­lóban jó partner. Engedi, hogy játsz­­: szak vele. A két pápában ezüstfejű ébenfa botja van, de ha majd egy zsémbes, házsártos öregasszony szerepét kapja, jöhet a furkósbot. Azt inkább ne! Ha olyat kapok, : leteszem az ajtóban, és anélkül ván­­szorgok el a fotelig. Használni nem szeretném. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom