Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)
2022-05-05 / 103. szám
HASZNOS TANÁCS 101 2022. május 5. | www.ujszo.corr Sok helyen elbocsátások lehetnek Aki úgy érzi, jogszerűtlenül mondtak fel neki, bírósághoz fordulhat (Shutterstock-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Munkapiaci szakértők szerint nehéz időszak vár a munkaerőpiacra: a munkavállalók sok helyen korlátozásokra, csökkentett munkaidőre, felmondásokra, sőt akár tömeges elbocsátásokra számíthatnak. Ezért nem árt tisztában lenni az egyes fogai- * makkal és a jogainkkal. Az utóbbi két évben a koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetben többen elveszítették a munkájukat, most pedig az ukránorosz háború és az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók lesznek, esetenként már vannak is negatív hatással számos cégre. Emelkedtek az energiaárak, ez növeli a gyártási költségeket, és ismét gondok vannak a különböző alapanyagok és alkatrészek beszerzésével, ami főleg az autóiparban okoz sok problémát. Sok vállalatot bezárás fenyeget. Kurzarbeit A német eredetű kifejezés lényegében csökkentett munkaidőt, illetve csökkentett munkaidős foglalkoztatást jelent. Akkor szokott hatályba lépni, ha a cégnek nincs elég megbízása a személyzet teljes munkaidős foglalkoztatására. Ilyen esetekben a költségmegtakarítás érdekében vagy elbocsátják a munkavállalókat, vagy annak érdekében, hogy a cég ne veszítse el a szakembereit, bevezethetik a csökkentett munkaidőt, amely célja az elbocsátások megakadályozása. A csökkentett munkaidőre jellemző, hogy a rendelkezésre álló munkát az összes alkalmazott között osztják szét, és természetesen csökkentett bért kapnak. A szlovákiai cégeknek most el kell dönteniük, hogy átállnak-e az állam által támogatott csökkentett munkaidős foglalkoztatásra, vagy elbocsátják az alkalmazottak egy részét. Munkapiaci elemzők szerint több cég a kurzarbeitot fogja választani, de fel kell készülni az elbocsátásokra. Megszűnés, megszüntetés Sokan nem tudatosítják, mi a különbség a munkaviszony megszűnése és megszüntetése között. Az előbbiről akkor beszélünk, ha a munkavállaló meghal, a munkahelye vagy a munkaadója jogutód nélkül megszűnik, lejár a meghatározott időre kötött szerződés. Az utóbbi fogalom azokat az eseteket takarja, amikor a munkaviszonyt a szerződő felek egyike valamilyen okból megszünteti. A munka törvénykönyve értelmében kétféleképpen lehet megszüntetni a munkaviszonyt: közös megegyezés alapján és felmondással. Az előbbi lehetőséget bármikor lehet alkalmazni, még az ún. védelmi idő alatt is, hiszen a munkaadó és a munkavállaló közös megállapodásán alapszik. Felmondást adhat a munkaadó és az alkalmazott is. Az utóbbi bármikor és bármilyen okból, a konkrét ok feltüntetése nélkül egyaránt benyújthatja, a munkaadó azonban csak a törvény által meghatározott esetekben bocsáthat el valakit. A Nemzeti Munkaügyi Felügyelőség szerint az alkalmazottaknak jól meg kell fontolniuk, beleegyeznek-e a munkaviszony megegyezéssel való megszüntetésébe. Az esetleges megállapodásnak mindenképpen tartalmaznia kell a munkaviszony megszüntetésének az okait - az alkalmazott csak így érvényesítheti hatékonyan a jogait például a lelépővei kapcsolatban. Az alkalmazottnak jogában áll elutasítani a megállapodás aláírását, ha azzal nem ért egyet, és ha valaki úgy érzi, érvénytelen a felmondás, a munkaadó jogszerűtlenül járt el, bírósághoz fordulhat, ám azt legkésőbb a munkaviszony megszüntetésétől számított két hónapon belül kell megtennie. Felmondási idő Ha a testre szabott munkaszerződés, a kollektív szerződés vagy a cég valamilyen belső előírása nem szabályozza másképpen, a hatályos törvény értelmében a felmondási idő legalább 1 hónap. Legalább 2 hónap olyan alkalmazott esetében, aki 1-5 évig dolgozott, ha pedig hosszabb ideig volt a cégnél, a felmondási idő legalább 3 hónap. A felmondási idő a felmondólevél kézhezvételétől számított következő hónap első napjával kezdődik. Nem árt tudatosítani, hogy a felmondási idő a munkaviszopy részének számít, ebből kifolyólag a munkaviszony tartalmára, az abból eredő jogokra és kötelezettségekre a felmondási idő megkezdődése nincs kihatással. Vagyis a felmondási idő alatt i: ugyanazon bérfizetési kötelezettséf terheli a munkáltatót, mint egyébként, és ez például az ebédjegyekre ií kiterjed. Ezenkívül a felmondási ide alatt a munkáltató a szabadságokró is ugyanúgy rendelkezik, mint egyébként. A főnök úgy is dönthet, hogy £ felmondási idő alatt ki kell meríten: az összes szabadnapot, vagy ellenkezőleg, a távozó beosztottat az utolsó pillanatig feladatokkal halmozhatják el, a felgyülemlett szabadnapokat pedig kifizetik. Ha valaki a főnök beleegyezése nélkül nem megy munkába- akár még a felmondási idő alatt is -, az fegyelmi vétségnek minősülhet, amiért a távozó alkalmazottat ugyanúgy megbüntethetik, mint bárki mást — pénzbírságot vonhatnak le a fizetéséből, kártérítést követelhetnek tőle. Védelmi idő Az alkalmazott bármikor benyújthatja felmondását, ezzel szemben a munkaadónak bizonyos esetekben - az ún. védelmi időszakban - a munka törvénykönyve kimondottan meg is tilthatja, hogy elküldjön valakit. Noha az elbocsátásnak legitim okai lehetnek, betegszabadságon, anyasági vagy gyermekgondozási szabadságon lévő személyt, terhes nőt, tartalékos katonai szolgálatot töltő alkalmazottat nem lehet elbocsátani egészen addig, amíg tart a védelmi időszak. Ha az elbocsátó levelet a felmondási védelem kialakulása előtt kézbesítették, és a védettség a felmondási idő alatt alakult ki, a munkaviszony nem akkor szűnik meg, amikor befejeződik a felmondási idő, hanem amikor véget ér a felmondási védelem, vagyis amikor befejeződik a betegállomány, a gyes stb. Ez alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor az alkalmazott maga kéri korábban a munkaviszony megszüntetését, (sza) Családi név megváltoztatása válás után Végkielégítés, lelépő és bánatpénz Nagyon megviselt a válóper. Volt férjem, aki itt hagyott gyerekeimmel együtt egy férjezett munkatársnője miatt, még azt akarta, hogy az én hibámból mondják ki a válást. Mindent megtett, hogy befeketítsen a bíróság előtt, mert szerinte nem vagyok elég jó anya, pedig csak a gyerekeimnek élek. Persze ez nem sikerült neki, ezért a bíróság a két kiskorú gyermeket is az én gondjaimra bízta. Annyira el vagyok keseredve, hogy a gyerekeim apját már látni sem akarom. Elhatároztam, hogy visszaveszem lánykori családi nevemet, és a kiskorú gyerekek családi nevét is megváltoztatom. Kérdésem az, hogyan lehetne ezt a lehető leggyorsabban megvalósítani? A családi és utónév személyiségünk, egyediségünk legfőbb kifejezői. A név arra szolgál, hogy megkülönböztesse viselőjét másoktól, ugyanakkor a név nemcsak megkülönböztet, hanem össze is köt: jelzi, hogy viselője egy bizonyos családhoz tartozik, kifejezi a család egységét, az apai (ill. akár az anyai) leszármazási vonalat. A névviseléshez való jogot és a névváltoztatás szabályait alapvetően a Tt. 300/1993 családi és utónévről szóló törvény szabályozza, némely speciális esetben (pl. válás) pedig a Tt. 36/2005 családról szóló törvény egészíti ki, amely alapján olvasónk a lánykori családi nevét gyorsan visszaveheti. Ha az egyik házasfél felvette a másik családi nevét, a válás jogerőssége után 3 hónapon belül bejelentheti az anyakönyvi hivatalnak, hogy visszaveszi előző, a házasságkötés előtt viselt családi nevét. A bejelentés szóban vagy írásban történhet és illetékmentes, de be kell hozzá mutatni ajogerősségi záradékkal ellátott válóperi döntést. Az anyakönyvvezető határozatot nem, csak egy igazolást ad ki a bejelentés tudomásul vételéről. A 3 hónapos IFJ. MÉSZÁROS LAJOS JOGÁSZ VÁLASZOL £ Olvasóink a jogásznak címzett kérdéseket az aniko.szentgali@ujszo.com e-mail-címre küldhetik. határidő letelte után ilyen névviszszavételt már csak külön kérvénnyel, közigazgatási eljárásban és illeték ellenében lehet kérni. Kiskorú gyermek nevét már bonyolultabb megváltoztatni, főleg akkor, ha a gyermek apja nem adja beleegyezését a névváltoztatáshoz. A gyermek névváltoztatását ugyanis a szülőknek együtt kell kérvényezni a lakhelyük szerint illetékes járási hivatalban, és ha 15 évnél idősebb gyermekről van szó, szükséges az ő hitelesített írásos beleegyezése is. Ugyanúgy (adott esetben) csatolni kell az apa hitelesített írásos beleegyezését, ha az anya egyedül nyújtja be a kérelmet. Am ha az apa nem egyezik bele a kiskorú névváltoztatásába, álláspontját csakis egy bírósági döntés helyettesítheti. A bíróság a döntéshozatalkor elsősorban a gyermekjogait, nem pedig a szülők érdekeit veszi figyelembe, sőt, értelmi szintje figyelembevételével, kikéri a gyermek véleményét is. A bíróság szempontjából tehát nem perdöntő pl. az, hogy a válás után a kiskorú kinél lett elhelyezve. Leggyakrabban a bíróság olyan esetekben helyettesíti a névváltoztatást elutasító szülő véleményét, ha az hosszú távon nem találkozik gyermekével, nem érdeklődik gyermeke egészsége, tanulmányai, sorsa iránt, eltartási kötelezettségét nem tartja be. Ám ha az apa nem hanyagolja el gyermekét, nehéz az anyának a kiskorú névváltoztatása mellett érvelni. A névváltoztatás nem formális jogügylet, nagy károkat tehet a kiskorú gyermek identitásában, fejlődésében, ezért a gyámhatósági bíróságok a névváltoztatási eljárások előtt arra kérik az elvált szülőket, hogy kizárólag a kiskorú gyermekek legjobb érdekeit vegyék figyelembe. Ha valakit elbocsátanak, a munkaadó köteles egyszeri rendkívüli anyagi támogatást - ún. végkielégítést - adni. A lelépő egyrészt arra szolgál, hogy a munkavállaló a munkahelyen eltöltött időszakra megbecsüléssel gondoljon - Magyarországon hivatalosan bánatpénznek is hívják. Másrészt e juttatás másik célja, hogy az elbocsátott személynek a munkakereséssel járó átmeneti időszakban is biztos megélhetése legyen. A munka törvénykönyve szerint a végkielégítés (odstupné) legkevesebb az alkalmazott egyhavi átlagbérének megfelelő öszszeg, ha viszont olyan személyről van szó, aki legalább 20 évig dolgozott a cégnél, legalább 4 havi átlagfizetésének megfelelő bánatpénzre jogosult. A kollektív szerződés, a cég belső szabályai vagy a testre szabott munkaszerződés értelmében az elküldött személy esetenként még ennél is többet kaphat. Ha viszont az alkalmazott nyújtja be a felmondását, a munkaadó nem köteles fizetni semmit. A munkáltató indokolt esetben - súlyos fegyelmi vétség esetén - azonnali hatállyal, felmondási idő és végkielégítés nélkül is elküldheti alkalmazottait, és a próbaidőben lévő személyeknek sem kell bánatpénzt adni. A szlovákiai jogrend megkülönbözteti a bánatpénznek egy speciális típusát: a nyugdíjba vonulók egyszeri végkielégítését (odehodné). Egyhavi átlagfizetésnek megfelelő összegről van szó, amelyet a munkaviszony megszűnésekor annak fizetnek ki, aki elérte a nyugdíjkorhatárt és kérte az öregségi, korengedményes vagy rokkantsági nyugdíjat. Ez a speciális bánatpénz élete során mindenkinek csak egyszer jár, kizárólag az első munkaviszony megszűnésekor igényelhető. Külön kell kérni a munkaadótól, nem automatikus, és függetlenül attól, hogy a munkaviszonyt kinek a kérésére bontották fel, az idős személynek mindig jár. Ha viszont később nyugdíjasként ismét munkát vállal, az újabb munkaviszony megszűnésekor már csak a hagyományos végkielégítésre (odstupné) számíthat, mely összege a munkahelyen töltött időszaktól függ. (sza) KÖVETKEZŐ TÉMA: ELBOCSÁTOTTAK, HOGYAN TOVÁBB? ■ HIVATALI KÖTELESSÉGEK, MUNKANÉLKÜLI-SEGÉLY, ANYAGI SZÜKSÉGHELYZET