Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-25 / 120. szám

www.ujszo.coml 2022. május 25. KÖZÉLET 3 A kormánypártok szerint Kovácik a Fico-kormányt minősíti elítélése ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „A volt speciális ügyász, Duian Kováéik bű­nöző" - jegyezte meg Eduard Heger (OlLaNO) kormányfő a Legfelsőbb Bíróság keddi dön­tése kapcsán. Míg Robert Fico (Smer) szerint Kováöik a bün­tetőjoggal való visszaélés ál­dozata, addig a koalíciós pár­tok szerint az előző kormány idején működő korrupt rend­szer egyik jelképe. A Legfelsőbb Bíróság tegnap bű­nösnek találta Kováöikot, aki 50 ezer euró kenőpénzt fogadott el Eudovít Makótól, és speciális ügyészként arra utasitotta az ügyben eljáró ügyésznőt, hogy ne nyújtson be panaszt Eubomír Kudlicka, a Takác-bűnbanda főnöke szabadlábra helyezése ellen. Kovácik emellett bűnt követett el, amikor a vizsgálati iratokból titkos adatokat szivárogtatott ki. A bűnszervezet lét­rehozásával és együttműködésével kapcsolatos vádpontban, valamint a hivatali jogkörrel való visszaélés ügyében a fellebbviteli bíróság meg­szüntette a Specializált Büntetőbíró­ság tavaly őszi ítéletét. Kováöikot az ítélethirdetés után bilincsbe verve ve­zették el, de az elsőfokú ítéletnél (14 év börtönbüntetés) enyhébb büntetést kapott - 8 évre kerül rács mögé. Nem adják fel Erik Magái, Kováöik védőügyvéd­je leszögezte, rendkívüli jogorvoslati indítványhoz folyamodik. Hangsú­lyozta, bízik benne, hogy idővel si­kerül igazolni védence ártatlanságát. „Mi tudjuk, hogy igazunk van, élünk a rendkívüli jogorvoslat eszközeivel. Folytatjuk, amíg igazat nem ad ne­künk a bíróság” - tette hozzá. Michal Súrek, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚSP) ügyésze szerint a volt speciális ügyész elítélése nem jó jel arra vonat­kozóan, mik történtek az elmúlt évek­ben. „Nem beszélnék elégedettségről, mert jobban át kellene gondolni, mi igazolódott be. Ez meglehetősen sú­lyos problémára utal a társadalomban”- véli Súrek. Rámutatott, a bíróság azokban a vádpontokban, amelyek­ben nem találta bűnösnek Kováöikot, nem mondta ki, hogy a bűncselek­mény nem történt meg. A jogerős íté­letet követően Maros Zilinka főügyész kijelentette, a törvény értelmében le­váltja Kováöikot az ügyészi posztról. Heger a közösségi oldalon közzé­tett bejegyzésében azt írta, akik ma is Kováöikot védik a parlamentben, maguk sem különbek nála. „Az ilyen erkölcsi hanyatlás nemcsak az ő sze­mélyes hibája, hanem a Smer által működtetett rendszer ismertetőjele”- tette hozzá, majd rámutatott, a volt speciális ügyész együttműködött a maffiával, és hagyta magát lefizet­ni. Grendel Gábor (OEaNO), a parla­ment alelnöke úgy véli, Kováciknak a frontvonalban kellett volna harcol­nia, ehelyett azonban engedett a kor­rupciónak. „Az ő esete is azt mu­tatja, nem elég, ha jó törvények és intézmények vannak az országban. Elsősorban minőségi emberekre van szükség, akik ezeket az intézménye­ket képviselik” - jegyezte meg. A korrupció jelképe Anna Zemanová (SaS) parlamen­ti képviselő abszurdnak tartja, hogy Kováöik a kormány áldozata lenne. Robert Fico (Smer) azzal vádolta a koalíciót, hogy brutálisan visszaélt a büntetőjoggal, amit politikai célok­ra használt. Zemanová kiemelte, az ítélet azt mutatja, hogy a bűnüldöző szervek teszik a dolgukat. Veronika Remisová (Za l’udí) úgy véli, az egy­kori speciális ügyész elítélése annak a szimbóluma, hogy egy évek óta tartó korrupt rendszer érinthetetlen főnö­keinek hosszú idő után félniük kell az igazságszolgáltatástól. Az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány állásfoglalásában azt ír­ta, kulcsfontosságú döntés született. „A Legfelsőbb Bíróság mai döntése kulcsfontosságú az intézményekbe és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom szempontjából. Ugyanak­kor eloszlatta a NAKA, a Speciális Ügyészség és a Büntetőbíróság ál­tal vezetett politikai perek mítoszát. Dusán Kovácik annak a korszaknak a szimbóluma, amelyben a legmaga­sabb helyeken a korrupció »nem léte­zett«, »a mi embereink« pedig sért­hetetlenek voltak. Az igazság végül utolérte azt a férfit is, aki másokat megóvott vele szemben” - áll a nyi­latkozatban. (ba, TASR) Kováöikot az ítélethirdetés után bilincsbe verve vezették el (TASR-felvétel) Estig vitáztak Matovié családsegítő csomagjáról CZlMER GÁBOR A parlamentben a fasiszta LSNS-es képviselők segít­ségével szavazták meg első olvasatban a pénzügyminisz­ter, Igor Matoviö (OLaNO) ál­tal bemutatott családsegítési csomagot. A Slovnaft-adóról pedig ma döntenek. Pozsony. Az „inflációellenesnek” is nevezett csomagot az első olvasat­ban támogatták az OEaNO jelenlegi és volt képviselői, ahogy a Sme rodi­­na frakciója, illetve a Za l’udí tagjai is. Ugyancsak igennel szavaztak a fasiszta ESNS jelenlegi és volt kép­viselői is, akik ellenzékben ülnek. A kormánypárti SaS frakciójának minden tagja ugyanakkor nemmel voksolt. A párt már korábban jelezte, a családsegítési csomagot nem támo­gatják. Szerintük ugyanis a segítség nem célzottan azokhoz kerül, akik­nek leginkább szüksége lenne rá. A támogatásokból minden gyermekes család részesülhet, miközben példá­ul a nyugdíjasok nem kapnak sem­mit. A párt kiemelte, a támogatások a háztartások 37 százalékát érintik. Estébe nyúló tárgyalás Az ellenzéki Smer és a Hlas sem szavazta meg az első olvasatban a csomagot. Korábban bejelentették, csak akkor támogatják azt, ha az általuk indítványozott lényegi mó­dosító javaslatok is belekerülnek. A pénzügyminiszter, aki az OEaNO mozgalom vezetője, azonban elutasí­tóan nyilatkozott ezekről az indítvá­nyokról. A fasiszta ESNS-ből kivált, szintén szélsőjobboldali Republika képviselői sem támogatták Matoviö intézkedéscsomagját. A családsegí­tő csomag második olvasatának vi­tája még tegnap esti lapzártánkkor is tartott, a képviselők úgy döntöt­tek, ha kell, késő estig tárgyalnak, de még aznap szavazni fognak róla. Az intézkedések akkor léphetnek ha­tályba, ha azokat az államfő, Zuzana Caputová is aláírja. Több mint egymilliárd Ahogy arról beszámoltunk, a családokat segíteni hivatott cso­mag idén 175 millió, jövőre pedig 1,2 milliárd euróba kerülne. A ja­vaslatok között van a gyermekek után járó adóbónusz növelése, de kiterjesztenék az erre jogosultak körét is, megemelnék a családi pót­lékot, a gyermekeknek 50 vagy 60 eurós szabadidő-utalvány járna. A családtámogatásokkal kapcsolat­ban az államkassza őrének számí­tó Költségvetési Tanács is felhív-Igor Matoviö javaslatát az LSNS képviselőinek segítségével szavazták meg első olvasatban (TASR-felvétel) ta a figyelmet arra, hogy tartósan magasabb támogatásokkal számoló javaslatról van szó, ami jelentősen befolyásolja a jelenlegi szociális rendszert, ezért nem ártana odafi­gyelni az államkasszára gyakorolt hatására sem. Az intézkedéseket élesen bírálta a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS), mi­vel a csomag része az adóbónuszon keresztül a személyi jövedelemadó csökkentése, az önkormányzatokat azonban pont ebből az adónemből befolyt pénzből finanszírozzák. Az intézkedések életbe lépése esetén a szervezet elképzelhetőnek tart­ja, hogy a városoknak és falvaknak meg kell emelniük a helyi adókat. A ZMOS az ügyben akár sztrájkol­ni is hajlandó. A Slovnaft-adó A törvényhozás arról is dön­tött, hogy a Slovnaft olajfinomító­ra kivetendő különadóról szerdán 11 órakor szavaznak első olvasat­ban. Matovié elképzelései szerint az orosz olaj vásárlásából adódó extra profitot adóztatnák meg. A pénzügyminiszter azzal érvelt, így a szlovák költségvetésbe kerülne az a pénz, amely egyébként a magyar államkasszába vándorolna, hiszen a Slovnaft anyacége, a Mól mögött a magyar állam áll. A koalíció eb­ben a témában azonban tegnap dél­utánig nem jutott egyezségre. Az SaS azt szeretné, ha a különadóból befolyt összeg mértékében csök­kentenék az üzemanyagok jövedé­ki adóját. RÖVIDEN Újabb eljárás egy képviselő ellen Pozsony. A Nemzeti Bűnül­döző Ügynökség (NAKA) nyo­mozója hűtlen kezelés gyanúja miatt eljárást indított Miroslav Suja, a Republika képviselője ellen. Ugyancsak eljárás indult Milan Uhrík (Republika) asz­­szisztense ellen. (RTVS) Őrizetbe vettek egy NAKA-nyomozót Pozsony. A belügyminisztéri­um belső ellenőrzési osztálya őrizetbe vette Tomás Emmelt, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynök­ség (NAKA) nyomozóját. Ke­nőpénz elfogadásával és hiva­tali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítják. (tvnovlny) Alena Zsuzsová védi Kocnert Bazin. Továbbra is zajlik a bí­rósági eljárás Ján Kuciak és Mar­tina Kusnírová meggyilkolásával kapcsolatban. Az ügyet nemré­giben összevonták Daniel Lipsic speciális ügyész, Maros Zilinka főügyész és Peter Sufliarsky egy­kori főügyészhelyettes meggyil­kolásának előkészítésével. Erre azért került sor, mert a vádirat sze­rint mindkét esetben Marián Koc­­ner lehetett a megrendelő, Alena Zsuzsová pedig az összekötő. A két kulcsfontosságú vádlott ked­den meg is jelent a Specializált Büntetőbíróság bazini épületében. A tárgyalás elején Alena Zsu­zsová korábbi vallomását olvas­ta fel a szenátus, amelyre a vád­lott kívánt is reagálni. Zsuzsová ismét azt hangsúlyozta, hogy Ján Kuciak meggyilkolása legkevés­bé Kocnemek kedvezett, hiszen már az újságíró halála előtt is köz­tudott volt, hogy a hírhedt üzlet­ember megfenyegette őt. Kuciak ugyanis sokat foglalkozott Koc­­ner gyanús üzleteivel. A vállalko­zó egyszer fel is hívta az újságírót, és azt mondta neki, hogy kiemelt figyelemmel fogja kísérni őt és a családját. Kuciak akkor feljelen­tést is tett, de a rendőrség nem foglalkozott az üggyel. Zsuzso­vá a vallomásában azt állította, a valódi megrendelő pontosan tud­ta, hogy ha likvidálják Kuciakot, akkor az első számú gyanúsított Kocner lesz. Amellett, hogy a vál­lalkozót védte, saját bűnösségét is elutasította, és megkérdőjelezte Andruskó Zoltán vallomásának hitelességét. Andruskó volt az el­ső a vádlottak közül, aki elismerte bűnösségét Kuciak meggyilkolá­sával kapcsolatban, végül külön is tárgyalták az ügyét, és vádalku fejében 15 évnyi szabadságvesz­tésre ítélték. Andruskó bevallotta, hogy ő volt a kapocs Zsuzsová, valamint a kivégzőosztag, Mi­roslav Marcek és Szabó Tamás között. Utóbbi két személyt már jogerősen elítélte a bíróság, mind­ketten 25 évnyi börtönt kaptak, Maréek a gyilkosságért, Szabó pe­dig a gyilkosság előkészítésében és végrehajtásában segédkezett (ő volt Marcek sofőrje). A tárgya­lás szerdán és csütörtökön is foly­tatódik, ezeken a napokon kellene a bíróság elé járulnia Andruskó­­nak és Marceknek. (nar, aktuaiity.sk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom