Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-24 / 119. szám

<SJ^ EUROPA CONFERENCE LEAGUE" Jósé Mourinhóval nyerheti első nemzetközi UEFA-trófeáját az AS Roma 10. oldal 2022. május 24., kedd, XVIII. évfolyam, 21. szám E lképesztő forgató­könyvvel, de végül papírforma ered­ményekkel ért véget a Premier League bajnoki versenyfutása: az Aston Villa ellen a 75. percben még kétgólos hátrányban lévő Man­chester City 3-2-re nyerni tudott, így megőrizte egypontos előnyét a Wolverhampton ellen szintén fordító, és végül 3-1-es győzelmet arató Liverpool előtt. Kiélezett verseny minden szinten Pép Guardiola öt év alatt negyed­szer vezette győzelemre együttesét a bajnokságban. A Premier League történetében ez a klub hatodik bajnoki aranya, korábban kétszer, 1937-ben és 1968-ban diadalmas­kodott az élvonalban. A Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért versenyt futó Tottenham és Arsenal egyaránt öt gólig jutott, amivel a Spurs meg­tartotta a BL-indulást érő pozíciót. Az Antonio Contéval feltámadó Tottenhamben ezúttal kétszer is betalált Szón Hung-min, és ezzel 23 góllal zárt, holtversenyben a liverpooli Mohamed Szalah-val - igaz, Szalah öt gólt tizenegyesből szerzett, míg Szón minden találata akciógól volt. Ami az Európa-liga helyeit illeti, a Manchester United a Crystal Palace-tól elszenvedett veresége ellenére is maradt a hatodik he­lyen, mivel a West Ham szintén kikapott, így a londoniak csak a z Európa-konferencialigában lesznek majd érdekeltek. A forduló előtt még élvonalban maradást érő helyen álló Burnley végül kiesett, ugyanis 2-1-re kika­pott a vendég Newcasde Unitedtól, miközben a Leeds United - amely­nek így már a dönteden is elég lett volna - az utolsó pillanatokban 2-1-re nyert Brentfordban. Az első gól volt a fordulópont A drámai, izgalmakkal teli utolsó fordulót követően Pép Guardiola és Jürgen Klopp is értékelte a látot­takat. „Nem könnyítettük meg a saját dolgunkat, az utolsó meccs igazán különleges volt. Nagyon nehéz el­lenfélnek bizonyult ma az Aston Villa, de hátrányban is higgadtak maradtunk. Az utolsó fél órá­ban aztán felpörgettük a tempót, Gündogan pedig duplázott... mit is mondhatnék róla, ő a legjobb! Legendák vagyunk! Amikor öt év alatt négyszer nyered meg a baj­nokságot, ebben az országban, a Premier League-ben, akkor az azért van, mert ezek a srácok igazán kü­lönlegesek, ahogy a minket körül­vevő emberek is azok. Elképesztő!” — mondta a Sky Sportsnak adott meccs utáni interjújában a bajnok Manchester City menedzsere, Pép Guardiola. Természetesen a PL-idény legjobb­jának választott City-középpályás, Kevin De Bruyne sem maradt el az ünneplés után nyilatkozattal: „Mennünk kellett, mert tudtuk, hogyha nem nyerünk, akkor el­­bukjuk a bajnoki címet. Értesül­tünk róla, hogy a Liverpool 1-1-re A Manchester City gyengén kezdett az utolsó fordulóban, de Pép Guardiola cseréi meghozták a klub hatodik PL-trófeáját (Fotó: tasr/ap) Guardiola legendává nevezte ki a csapatát állt a félidőben, de tudtuk, hogy ez nem marad így végig, magunkat kellett néznünk, fordítanunk kel­lett, és szerencsére megcsináltuk. A fordulópont az első gólunk volt, ott megváltozott az atmoszféra is, érez­tük, hogy meglesz. Nehéz idény volt, a Liverpool végig nyomást he­lyezett ránk, de büszkék lehetünk, mert ennek ellenére megcsináltuk, ismét!” A sikerben ezen a konkrét mécs­esén is elévülheteden érdemei voltak Guardiolának, illetve az ő cseréinek. A 46. percben Zincsen­­ko lépett pályára - a 78. perc­ben gólpasszt adott Rodrinak. A 56. percben Sterling érkezett, ő Gündogannak adott gólpasszt húsz perccel később. A meccs hőse, llkay Gündogan a 68. percben lépett pá­lyára, és 13 perc alatt duplázott. Elszabadult indulatok A lefújást követően a hazai szurko­lók valósággal elözönlötték a pályát - a City-drukkerek azonban nem érték be ennyivel, elszabadultak az indulatok és inzultálták Robin Olsent, a Villa kapusát is, emellett nemes egyszerű­séggel összetörték a kapujukat is. A történtek után számos kritika érte a drukkereket, angol szövetség pedig szinte biztosan vizsgála­tot indít majd a történtek miatt. A meccs után Roy Keane, a rivális Manchester United legendája, a Sky szakértője osztotta ki kemé­nyen a káoszt teremtő szurkolókat. „Szégyenletes ez az egész, ebből egyszer komolyabb baj lesz, egy já­tékos vagy egy edző súlyosan meg fog sérülni. Ha valaki elég dühös ahhoz, hogy megüssön egy játé­kost, ahogy Olsennel történt, ak­kor lesz majd egy elég buta drukker ahhoz is, hogy mondjuk leszúrja. Ennek így rossz vége lesz. Öröm, hogy az emberek visszatértek a ko­ronavírus után, de elfelejtették, ho­gyan is kell viselkedniük. Idióták, komplett idióták. Van egy játékos, aki csak sétált lefele a pályáról, erre megtámadják. Elfogadhatadan és szégyenletes” - fogalmazott Keane. Gary Neville, aki szintén a Sky Sports szakértője, értedenül áll az esetek előtt. „Hiheteden, hogy az elmúlt időben ezek az idióták nemcsak a pályán szaladgálnak, hanem játékosokat támadnak meg. Mi a fenét csinál­nak1 Örülnek, mert megnyerték a bajnokságot, extázisbán vannak, ezt értem. De megtámadni az ellenfél játékosait a pályán? Ez honnan jött? Ez teljesen nevetséges” - fogalma­zott Neville. A korábbi manchesteri legenda kifákadása nem véleden, az elmúlt öt nap alatt ez volt a harmadik ko­moly incidens, amikor a pályára beengedett szurkolók összetűzésbe kerültek az ellenfél játékosával/ edzőjével. Szerdán egy Nottingham Forest­­szurkoló lefejelte a Sheffield United csapatkapitányát, Billy Sharpot az angol másodosztályú labdarúgó­bajnokság rájátszásának elődöntője után, amikor a szurkolók a pályára rohantak. Két nappal később az Everton ott­honában, a Goodison Parkban, a A szezon legjei • Premier League év-játékosa: Kevin De Bruyne (ManCity) • Premier League év-fiatal játékosa: Phil Fődén (ManCity) • A szakírók (FWA) év-játékosa: Mohamed Szalah (Liverpool) • Legtöbb kapott gól nélküli meccs: Alisson (Liverpool) és Ederson (ManCity): 20-20 • Legtöbb gól: Mohamed Szalah (Liverpool) és Szón Hung-min (Tottenham) 23-23 • Legtöbb gólpassz: Mohamed Szalah (Liverpool) 13 • Legtöbb sárga lap: Leeds United (101) • Legtöbb piros lap: Everton (6) • Leghosszabb győzelmi sorozat: ManCity (12) • Leghosszabb veretlenségi sorozat: Liverpool (19) • Legtöbb gólt hozó mérkőzés: Manchester City-Leicester City 6-3 • Nézőcsúcs: 73 564 fő (Manchester United-Chelsea 1-1) szurkolók a pályára rohanva ün­nepelték a bennmaradást, de akadt köztük, aki az ünneplés helyett az ellenfél edzőjét, Patrick Vieirát her­gelte, ami alaposan kihozta a sodrá­ból a korábbi francia klasszist, aki nemes egyszerűséggel felrúgta az őt provokáló szurkolót. Még éhesebb lett a Liverpool A Wolverhamptont legyőző, de csak a 2. helyre odaérő Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp így fo­galmazott az utolsó forduló után: ,A srácok elképesztő idényt játszot­tak, ez egy fantasztikus utazás volt számunkra, mi megtettük, amit lehet, de így alakult. Az, hogy ma elvesztettük a bajnoki címet, csak növeli a győzelmi vágyunkat a szombati BL-döntőben.” A BL-fináléval kapcsolatban akad egy aggasztó hír is: a Wolves elle­ni mérkőzés félidejében le kellett cserélni Thiagót, akinek jelenleg kérdéses a Bajnokok Ligája-dön­tőben való szereplése. „Szerintem Thiagónak ki kell hagynia a döntőt, de egyelőre nem tudjuk biztosan. Sántikál, ami nem a legjobb jel” - mondta Klopp. Ugyanakkor nem Thiago az egyet­len Liverpool-középpályás, aki sé­rüléssel küszködik a Real Madrid elleni BL-döntő előtt: Fabinho május 10-én az Aston Villa ellen izomsérülést szenvedett és azóta nem lépett pályára. Mindenképpen biztató jel Klopp számára, hogy Mohamed Szalah azonban pályára lépett a Wolves ellen és minden bizonnyal teljesen egészséges lesz a BL-döntőre. Nagy érkező, nagy távozó Ami a jövőt illeti, a Liverpool a hivatalos honlapján jelentette be Fábio Carvalho szerződtetését. A liverpooli együttes arról nem adott tájékoztatást, hogy mennyit fize­tett a Premier League-be feljutó Fulhamnek a középpályásért, sajtó­hírek szerint azonban 5 + 2,7 mil­lió euróért vált majd klubot Fábio Carvalho. A portugál labdarúgás egyik legnagyobb tehetségének vélt Carvalho fantasztikus szezont fu­tott a másodosztályban, 36 bajno­kin 10 gól mellett 8 gólpassz volt a mérlege, kiemelkedő teljesítménye után pedig számos európai élklub érdeklődését is felkeltette. A fiatal futballista július elsején, az új sze­zon kezdetekor csadakozik majd a Liverpoolhoz. Egy távozóról is biztosan tudunk: a szezon végén elhagyja a Liverpool csapatát a 27 éves belga támadó, Divock Origi, akinek sok felejt­hetetlen pillanatot köszönhet a klub és a "szurkolók - a játékosok a Wolverhampton elleni utolsó baj­noki előtt sorfalat álltak csapattár­suknak, ezzel megköszönve négy­évnyi szolgálatát. A szép gesztus mellett rossz hír a támadó számá­ra, hogy a szezonzáró bajnokin nem léphetett pályára izomsérülé­se miatt, egyben úgy néz ki, hogy a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőt is kénytelen lesz kihagyni. „Div bizonyosan nem szerepel a döntőn, mert a szombati utolsó edzés utolsó másodpercében megsérült. Izomsérülése van, a hát­ralévő idő nem lesz elég neki a fel­épülésre” — mondta Divock Origi állapotáról Klopp. Az MU felnőne a feladathoz A 2021/2022-es szezon tehát a ManCity és a Liverpool verseny­futásáról szólt, de Érik ten Hag fogadkozik, hogy jövőre nem lesz ez így. „Először is büszkévé akarjuk tenni a szurkolókat. Másodszor, a jelenlegi helyzet nyilvánvalóan nem ideá­lis, nagy kihívásokkal kell szembe néznünk” - idézte a Manchester United hivatalos oldala a holland szakembert, aki az MU vasárnapi, Crystal Palace elleni vesztes meccse (0-1) után sietősen távozott az Old TrafFordról. „Olyan csapatot szeretnék építeni, amelyben a játékosok küzdenek egymásért, egységesek és eredmé­nyeket érnek el. El kell fogadnunk a jelenlegi helyzetet, de meggyőző­désem, hogy eljutunk arra a pontra, amikor sikereket érthetünk el." Ten Hag azt már a hivatalos sajtó­­tájékoztatóján mondta el, hogy úgy érzi, képes megtörni Pép Guardiola és Jürgen Klopp szorongatását az angol futballban. Arra a kérdés­re, hogy Cristiano Ronaldo mivel tud hozzájárulni a csapat játéká­hoz, egyszerűen csak úgy felelt, hogy „Gólokkal.” Az MU sokat kritizált csapatkapitányáról, Har­ry Maguire-ről pedig azt mondta, hogy szerinte jó munkát végzett a jelenlegi kiírásban, és várja a közös munkát. Az biztos, hogy a következő Premi­er League-szezonban sem fogunk unatkozni. Pincési László

Next

/
Oldalképek
Tartalom