Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)
2022-05-20 / 116. szám
www.ujszo.coml 2022. május 20. RÉGIÓ Keszölcésen tudják: hinni kell a főnixben SOMOGYI KATALIN Természetes területi terjeszkedését és a népesség növekedését derékba törte a bősi vízi erőmű építése. A Felső Csallóköz legrégebbi települései közé tartozik, első írásos emléke az 1200-as évekből származik. Szlovák elnevezését -Kyseliea 1918-ban kapta, azóta Kyselica-Keszölcés a hivatalos megnevezése. KESZÖLCÉS Nem túl gyakran hallunk Keszölcésről. Ez a mintegy 200 lelket számláló falu szerényen bújik meg nagyobb és híresebb társai árnyékában, pedig festői szépségű tájról és szinte meseszerű településről van szó. A nagy víz A valaha több száz lakosú település mára mintha teljesen eltűnt volna a térképről. Nem vezet át rajta út, ez csak célállomás lehet, mert ide érkezvén, a nagy víz állja utunkat. A bősi vízi erőmű építése kapcsán, éveken át tilos volt az építkezés nemcsak Keszölcésen, de Doborgazon is. Ennek a rendelkezésnek „hála” a fiatalok kénytelenek voltak elköltözni és máshol próbálkozni a fészekrakással. Ha elárasztásról van szó, elsősorban az árvái vízduzzasztó jut Szlovákia-szerte a legtöbb ember eszébe. De nekünk, a Csallóközben a bősi, amely emberek százainak a házát, kertjét, addigi életét, álmait, emlékeit, őseinek nyughelyét temette hullámsírba. Racionális észjárással sem könnyű a bíró szerepe, hát még, ha netalántán érzelmi alapon közelítünk a témához. Kellett ez? Ártott? Segített? És ha igen, kinek? Mindezek már csak hipotetikus kérdések maradnak, mert a mű bevégeztetett és visszaút nincs. Temető a víz alatt A kis Keszölcés is egyik nagy áldozata és vesztese a megalomániás vízi erőmű projektjének. Néhai területének nagyobb része a felvízcsatorna medre alatt fekszik. Nemcsak utcasorok, de többek közt az a rész is, ahol egykoron a futballpálya és a temető volt. Utóbbi különösen fájó emlék a helyieknek. „Megtiltották, hogy jelen lehessünk a sírok feltárásánál és a földi maradványok exhumálásánál. Amikor a sírkertet »áthelyezték«, tilos volt a kijárás az egész faluban. Később kimehettünk, hogy feljegyezhessük, milyen számot kapott a rokonunk sírhelye. Feltúrt temető, táton-Pihen a komp Vajkán gó lyukak fogadtak. Minden sírhely kapott egy számot, ezt meg kellett jegyeznünk, és eszerint kellett beazonosítani az új sírhelyet a falu másik végén kialakított új temetőben. A sírköveket is áthelyezték. Ám azt, hogy kinek a földi maradványai nyugszanak az adott szám alatti sírhelyben, senki sem tudta valójában és lehetetlen volt ellenőrizni. Mind a mai napig. Kaptunk egy fekete dobozt a sírban talált csontokkal” - emlékeznek vissza a helyiek. Tudni kell, hogy ez egy nagyon régi temető volt, amelyet a 18. században alapítottak. Sokak, és nemcsak idősebb emberek lelkiállapotát bolygatta fel ez a temetőáthelyezés, hiszen végső nyughelyről van szó. Hát milyen végső és milyen nyughelyről beszélünk, kérdezték. Építkezési stop - 20 éven át „Áz erőmű építkezési munkálatai 1978-ban kezdődtek, de már 1971- től tilos volt mindennemű építkezés a faluban. Ez a tiltás 1991-ig volt érvényben. Ez alatt az idő alatt legálisan semmi nem épülhetett Keszölcésen. A község fejlődése leállt, sőt elkezdődött a leépülése. A temetőn kívül kilenc családi ház és 130 hektár szántóföld esett áldozatául a csatorna építésének. A faluból szinte egy teljes generáció elköltözött. A kibetonozott felvízcsatorna kettéosztotta a falu területét, megépítésével megszűnt a Keszölcést Vajkával összekötő ezeréves út. Véglegesen, 1992. október 6-án az esti órákban, amikor a beruházó Vízgazdálkodási Építővállalat (Vodohospodárska vystavba) megkezdte a Duna elterelésével a meder feltöltését” - tudjuk meg Hideghéti Pál egykori polgármester visszaemlékezéseiből. Élőlánc a betonmederben „Emlékszem a meggyfákra, amelyek a Keszölcésről Vajkára, majd onnan Doborgazra vezető utat szegélyezték. Tavasszal, amikor virágba borultak, mintha megannyi menyaszszony állt volna sorfalat. Á beláthatatlan hullámzó szőke búzaföldek emléke, a meseszerű, varázslatos zegzugos táj, ezt próbáltuk védeni, amikor többedmagammal, többször is élőláncot alkotva, eltökélten álltunk a betonmederben Keszölcéstől Vajkáig. Látva a gigantikus kibetonozott medret, azt hittük, nincs az a vízmennyiség, ami ezt feltöltené” - emlékezik vissza keserűen Csépi Zsuzsa, egykori keszölcési lakos, majd folytatja: „Nem itt születtem, ötéves voltam, amikor ideköltöztünk és csodálatos gyerekkort és süldő lányos korszakot töltöttem Keszölcésen. Ez a falu mind a mai napig a szívem csücske maradt. Amikor férjemmel kénytelenek voltunk Szarván építkezni, mert Keszölcésen nem lehetett, a Keszölcéshez legközelebb lévő telket vettük meg a falu szélén, ahonnan látni lehet a templomtornyot.” Fák nőnek a töltés falában Még be sem fejeződött az építkezés, még javában öntötték a betont, amikor a természet kezdte figyelmeztetni az embert. A lebetonozott felvízcsatorna alján és a „vízmentesen leszigetelt”, leaszfaltozott töltés falán, jegenyefák sora tört utat magának. Nyílt titok, hogy megszámlálhatatlan tölcsér beton „véletlenül” nem a betonkádban landolt, hanem néhány utcával és kilométerrel arrébb. Jó néhány elvtárs, megfelelő pozícióban dolgozó munkatárs háza, nyaralója épült fel egy időben a gigantikus beruházással együtt. Akkor mindenki tudott erről és még ma is sokan emlékeznek. A számonkérés kény-A közösségi tér a kemencével szere elmúlt, viszont a tény adta félelem sokakban megmaradt. Mindez annak ellenére, hogy a vélt, vagy valós szakemberek mindig találnak megfelelő, inkább bagatellizáló, mint megnyugtató magyarázatot. Mi tagadás, legalábbis szürreális, hogy a csallóközi síkság kellős közepén, a búza- és kukoricaföldek közt az úton haladva, ezen a környéken mindennapi látvány, hogy egy sétahajó, az autóval egy magasságban halad velünk, mellettünk. A feltámadás Bár a bősi erőmű építése során az volt a szocialista tervgazdálkodás elképzelése, hogy a falu fokozatosan megszűnik és a helyét egy üdülésre és kiskertészkedésre alkalmas település veszi át, nem így történt. A falu szó szerint megrázta magát és a mesés főnix madárhoz hasonlóan felkelt poraiból. A közigazgatásilag egyszer Vajkához, majd Szarvához, sőt kettéosztva egyszerre mindkét községhez is tartozó Keszölcés végül 1993-ban népszavazással döntött az önállóságáról. Hideghétiné Pénzes Julianna személyében megválasztották az első polgármestert, őt követte a férje, Hideghéti Pál, majd Orosz Ágoston Erika, 2014-től, mind a mai napig. „Kétszáz felett van a lakosok száma, bár ha azokat is számolom, akik máshol vannak állandó lakhellyel bejelentkezve, közelítünk a 300-hoz. Szerencsére egyre többen fedezik fel Keszölcést, főleg somorjai fiatalok telepednek le nálunk. Felújítottuk a templomot, az előtte lévő buszmegállóval, a tűzoltószertárt, a bevezető utat, a kultúrházat kívül-belül, és építettünk köré egy közösségi teret kemencével. Lassan, de biztosan gyarapodunk, és hála a rendezvényeinknek, egyre többen tudnak Keszölcésről. Nem fogunk elveszni, annál ez a falu sokkal többet érdemel” - jelentette ki bizakodva a polgármester. ígéretek... Annak idején, az erőmű építésekor ígért az állam hetet-havat, többek közt olcsóbb áramot és azt is, hogy az elárasztott területekért is jogosultak lesznek az érintett községek az adóbevételre, sőt, egy zökkenőmentes kompjáratot is. A valóság persze egészen más. Ezt a három ígéretet biztosan nem sikerült betartani. Az áram nem olcsóbb, a meder alatti területekért nem jár adóbevétel. Bár a kompjárat Vajka és Keszölcés között megvan, sem gyakorinak, sem zökkenőmentesnek nem nevezhető. Elég egy erősebb szél, havazás vagy fagy és az amúgy is ritkán közlekedő komp akár napokra is leáll. Arról nem is beszélve, hogy a műmeder kiépítése évszázadokon át tartó természetes kötelékeket szakított szét végérvényesen. A hazajárók Sokan emlékeznek Csiba Jani bácsira, aki keszölcési lakos volt. Doborgazon született ugyan, de Keszölcésre nősült. Minden vasárnap, ebéd után, ellátogatott doborgazi rokonaihoz egy beszélgetésre. Egy kilométernyi táv volt az út, ami komótosan gyalogolva, idős kora ellenére sem okozott gondot, éveken át. Nem azt mondta, hogy meglátogatom a rokonokat. Csak annyit mondott: hazanézek. Élete végéig megtartotta ezt a szokását. Az elárasztás után is. Minden vasárnap délután felment a keszölcési töltésre, és az óriási víztömegen át hazanézett Doborgazra. A felújított templom (A szerző felvételei)
