Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-13 / 110. szám

www.ujszo.coml 2022. május 13. PANORÁMA 119 Gázrobbanás Havannában Havanna. Újabb gázrobbanás történt Havanna óvárosában, alig 800 méterre attól a Saratoga ne­vű, patinás luxusszállodától, amelyet május 6-án feltételez­hetően hasonló baleset döntött romba. Yamila Velazquez kerü­leti vezető az állami televíziónak nyilatkozva elmondta: az újabb gázrobbanásban hárman sérül­tek meg: egy férfi és a fia, vala­mint egyik szomszédjuk. „A gyermek apja megnyomta a kapcsolót, és robbanás történt. A szomszéd a lábán és karján sérült meg” - ismertette. Mint mondta, az épület tetőszerkeze­tében és hátsó részén keletkeztek károk, valamint megrongálódott a szomszédos ház is. A hatósá­gok vizsgálják a robbanás okát. Múlt pénteken egy jóval erő­teljesebb gázrobbanás gyakorla­tilag szétvetette a Saratoga Szál­lodát, amelyben éppen felújítási munkálatok zajlottak. Legfris­sebb értesülések szerint legalább 43-an vesztették életüket és 54- en sérültek meg. A hatóságok még további áldozatok után ku­tatnak a romok között. (MTI) Legalább 20 millió dollár értékű luxusingatlan kapott lángra a kaliforniai Orange megyében szerda kora délután, amikor egy gyorsan mozgó bozóttűz érte el a Csendes-óceánra néző hatalmas villákat. A tűz egy vízkezelő létesítmény közelé­ben, Laguna Niguel és Laguna Beach között ütött ki, este 8-ra pedig már csaknem 200 hektárnyi terület állt lángokban. A tüzet az erős szél is táplálta. Az érintett területen álló ingatlanokért jellemzően dollármilliókat kérnek. Sajtóértesülé­sek szerint már 20 villa vált a lángok martalékává. (TASR/AP-felvétel) Nem lehet megállapítani, ki lőtte agyon az al-Dzsazíra tudósítóját Dehidratált MTI-ÖSSZEFOGLALÓ madarak esnek le az égből Indiában Ahmanábád. Naponta tucatjá­val esnek le az égből a kimerült, dehidratált madarak a nyugat-in­diai Gudzsarát államban tapasz­talható hőhullám miatt. Ahma­nábád állatorvosai és állatmentői szerint a madarak azért kerülnek ilyen állapotba, mert nem jutnak ivóvízhez, ugyanis a hőség kia­pasztotta a vízforrásokat. Egy ál­latkórház orvosai elmondták: az elmúlt hetekben több ezer mada­rat kezeltek, naponta több tucat madarat visznek be hozzájuk az állatmentők. A helyi állatmentők szerint az idei az utóbbi idők leg­nehezebb éve, tíz százalékkal nőtt a megmentésre szoruló madarak száma. (MTI) Jeruzsálem Nem lehet bizonyo­san megállapítani, hogy Sirín Abu Aklát, az Al-Dzsazíra pá­­narab hírtelevízió palesztin tu­dósítóját az izraeli hadsereg vagy palesztin fegyveresek lőtték le Dzseninben, és arra sincs bizonyíték, hogy közelről érte a lövés. Ezt Rian al-Ali, a boncolást végző palesztin patológus, a nabluszi an- Nadzsah Egyetem Patológiai Intéze­tének munkatársa jelentette ki sajtó­­tájékoztatóján. A Palesztin Nemzeti Hatóság Izraellel fenntartott kapcso­latokért felelős vezető tisztviselője, Húszéin as-Sejk tegnap reggel be­jelentette, hogy nem hajlandók át­adni izraeli ballisztikai vizsgálatra a szerdán, Ciszjordánia északi ré­szén, Dzseninben agyonlőtt, 51 éves N333L0 Repülési tapasztalattal nem rendelkező utas landolt biztonságosan egy kisrepülőgéppel Floridában. Az egymotoros Cessna 208-as fedélzetén két utas volt, amikor a pilóta valószínűleg rosszul lett. Az egyik utas egy kis földi irányítással simán lekormányozta a kisgépet Palm Beach nemzetközi repü­lőterére. „Szép munka" - kommentálta az esetet az American Airlines egyik pilótája. (TASR/AP-felvétel) Sirín Abu Akla testéből eltávolított lövedéket. Sejk közölte, hogy a halál körül­ményeinek kivizsgálását a palesztin hatóság önállóan fogja lefolytatni, majd az eredményt minden érin­tett féllel, köztük az Egyesült Álla­mokkal is közölni fogják. Sejk azt állította, hogy noha jelenleg nincs olyan igazságügyi orvos szakértői megállapítás, amely szerint az izra­eli hadsereg lőtt volna Abu Akiára, minden jel arra utal, hogy izraeli lö­vedék ölte meg. A palesztinok nem hajlandók kö­zös vizsgálatra a lelőtt újságírónő ügyében - jelentette a Jediót Ahro­­nót című újság hírportálja, a ynet. Magas rangú izraeli tisztviselők azt közölték a lappal, hogy a lövedék átadásának megtagadása a palesz­tinokat teszi felelőssé az újságíró megöléséért. „Izrael közös vizsgá­latot kért, de jelenleg a palesztinok ezt megtagadják. Akinek nincs rejte­getni valója, az nem tagadja meg az együttműködést” - közölték az álla­mi szervek az izraeli lapokhoz eljut­tatott véleményüket. Izrael kifejez­te készségét független nemzetközi testület bevonására is a vizsgálatba. Aviv Kochávi vezérkari főnök bejelentette, hogy katonai szakér­tői bizottságot bízott meg az eset ki­vizsgálásával. „A palesztinok széles körben lőttek erőinkre, vadul és vá­logatás nélkül lövöldöztek minden irányba. A palesztinokkal ellentét­ben az izraeli hadsereg katonái szak­szerűen és szelektív módon lőnek” - állította Kochávi. „Jelenleg nem tudjuk, hogyan öl­ték meg Abu Aklát, de célunk az átfogó vizsgálat, hogy felfedjük az igazságot. A nyomozás kellős köze­pén vagyunk, és nem tudom, de azt elmondhatom, hogy Izrael számára nagyon fontos az emberi élet és a saj­tószabadság védelme” - mondta Be­ni Ganz védelmi miniszter az esetről. Abu Aklát ma délben temetik el Ke­­let-Jeruzsálemben, ahol élt. Az előzetesen becsült ár alatt, 18,6 millió svájci frankért vásárolta meg egy licitáló a The Rock (Szikla) nevű gyémántot a Christie's genfi árveré­sén. Az észak-amerikai tulajdonos által árverésre bocsátott 228,31 kará­tos, körte alakú, fehér gyémánt drágakövet egy telefonos licitáló szerezte meg. A korábbi rekordot egy 163,41 karátos kő eladása állította be 33,5 millió svájci frankkal. (TASR/AP-felvétel) NAPTÁR Május 13 ■ NÉVNAP Szervác A Szervác a latin Servatius név rövidülése, a jelentése: a megmentett. A magyar népi hagyományban a fagyos­szentek egyike. ■ESEMÉNYEK II. István magyar király és I. Ulászló cseh fejedelem a határ menti Olsava folyónál találkozott, hogy korábbi vi­szályaikat rendezzék. A ku­darcba fulladt tárgyalások után kirobbant csatában a magyarok vereséget szenved­tek. (905 éve) A portugáliai Fátimában három pásztorgyermeknek megjelent Szűz Mária. (105 éve) ■ MAI ÉVFORDULÓINK 305 éve született Mária Terézia Habsburg-házi ma­gyar királynő, 1740-80-ban német-római császárné. 180 éve született Arthur Seymour Sullivan angol zene­szerző. 115 éve született Daphne du Maurier angol írónő. 110 éve született Várkonyi Zoltán kétszeres Kossuth­­díjas színész, rendező, szín­­igazgató, pedagógus. 80 éves Schmitt Pál kétsze­res olimpiai bajnok párbajtőr­vívó, politikus, 2010-2012 kö­zött Magyarország rendszer­­váltás utáni 4. államfője volt. ■ NAPI VICC- Nézze, kedves uram, én nyugodtan szeretnék aludni. Tudni szeretném, mikor fizeti meg végre az adósságát.- Nézze, ha tényleg nyugod­tan akar aludni, akkor jobb, ha nem tudja meg! ■ ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás Uli pozitív hatásai érvényesülnek, növekszik a teljesítőké­pességünk. Mély, nyugodt, frissítő alvásra számíthatunk. A szív- és érrendszeri betegek kíméljék magukat. Az ala­csony vérnyomásúakat mig­rén kínozhatja. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujuo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, RO.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszoipujszo.com. I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Mislay Edit - régió, B. Szentgáli Anikó - vélemény, Juhász Katalin - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618 173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságkuldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Enge­délyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenn­tartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támo­gatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. émé MINOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom