Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)
2022-05-10 / 107. szám
10 EPZÓSORSOK FOCITIPP ■ 2022. MÁJUS 10. www.ujszo.com nappal 81. szüg letésnapja előtt ■ ■ -A— meghalt Ivica % I I Ősim Európa-Ív bajnoki ezüs érmes labdarúgó, a jugoszláv válogatott és a Sturm Graz egykori edzője, akit minden idők egyik legnagyobb boszniai fútballszakembereként és a volt Jugoszlávia egyik legbefolyásosabb futballmenedzsereként tartottak számon. Ivica Ősim 1941. május 6-án született, pontosan egy hónappal azt követően, hogy a náci Németország megtámadta Jugoszláviát. „Elképzelheteden, hogy a szüleim milyen helyzetben voltak a születésemkor. A háború teljes erejével tombolt, nem volt elég élelem, ruha, tűzifa. Márpedig egy kisgyerek éhes és nem bírja a hideget. A fő dolog a túlélés volt, és én anélkül nőttem fel, hogy tisztában lettem volna azzal, mi történik körülöttem” - nyilatkozta. Ivica a háború befejezését követően a helyi Zeljeznicarban kezdett el futballozni, igazából csak azért, hogy ne kelljen mindig beszöknie a stadionba, és ha lesznek végre mérkőzések, akkor ingyenjegyhez jusson. „Hogy mikor találkoztam először a labdával? Emlékszik erre bárki is, aki egész nap fel-alá rohangál? Mint minden barátom, én is Szarajevó külvárosában labdáztam. Amint véget értek az iskolai órák, már rohantunk is. Küzdöttünk, harcoltunk és cseleztünk úgy, ahogy a felnőtt labdarúgóktól láttuk Ha tehettük, átbújtunk a stadion kerítése alatt, ami olyan szűk hely volt, hogy állandóan kiszakította a ruhánkat. Akkor még álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer ugyanazon a pályán fogok játszani, és más kölykök miattam szöknek be így, hogy lássanak. Egy napon a Zeljeznicar bejelentette, hogy fiataloknak toborzót tart. A haverokkal úgy gondoltuk, szerencsét próbálunk, mert azt hallottuk, akik bekerülnek, ingyenjegyeket kapnak De jó, akkor nem kell többet bemászni! - lelkendeztünk Több mint háromszázan gyűltünk össze, csapatokra osztottak bennünket és kétszer 20 perces meccseket játszottunk. Végül 25 játékost választottak ki, és én köztük voltam”. A futball miatt hagyta ott az egyetemet Tehetségesnek tartották, de 189 centis magasságához képest anynyira vékony volt, hogy minden edzője azzal biztatta, szedjen magára pár kilót, mert így nem fog érvényesülni. Akkor már gimnáziumba járt, és ugyan édesanyja végig mellette állt, arra is figyelmeztette, nagyon vigyázzon minden holmijára, mert nem futja új ruhadarabokra a szűkös anyagi körülmények miatt. .Amikor a klub úgy döntött, szerződtet, 18 éves voltam. Anyám nagyon megörült, amikor egy nap 8000 dinárral állítottam haza, mert több volt, mint apám nyugdíja” - mesélte. A bemutatkozás lehetőségét egy sérülés hozta meg, Kasim Kokot egy hazai, Proleter elleni győztes kupamérkőzésen kidőlt, és felmerült a nagy kérdés, ki pótolja őt a visszavágón. Osimra esett a választás. .Ahogy felvettem az első csapat mezét, remegett kezem-lábam. Mintha még a cipőm is elfelejtettem volna bekötni. Alig bírtam egy félidőt, olyan nehezen mozogtam a pályán. A meccs után jöttek Ivica Ősim mosolyog kinevezésekor a japán labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján 2006. július 21-én „Vannak dolgok, amelyek fontosabbak a futballnál” Meghalt a legendás Ivica Ősim, aki kétszer is kikosarazta a Real Madridot mások, és ugyan kaptam egy-egy félidőnyi lehetőséget, lassan teljesen elveszítettem az önbizalmam.” A helyzet Vladimir Konjevod edző érkezésével változott meg, a csapat az 1961-62-es szezonban simán megnyerte a jugoszláv másodosztályt, Ősim pedig egyre több lehetőséget kapott. Az élvonalba jutással minden megváltozott. Ugyan akkor már egyetemre járt, letette az első vizsgáit, de sohasem gondolta volna, hogy nem fejezi be a tanulmányokat. A futball azonban keresztülhúzta a számításait, hiszen az intenzív és gyakori edzések, a klub követelményei egyszerűen nem tették lehetővé, hogy megfeleljen a tanulmányoknak. Az élvonallal véget értek az egyetemi kalandok. Eb-ezüstöt nyert 1959 és 1968 között szerepelt a szarajevói klubban, majd ugyan Hollandiába szerződött, de a Zwolsche Boys csapatában csupán három hónap és két tétmérkőzés adatott meg a számára, ugyanis térdsérülést szenvedett. Hazatért a Zeljeznicarhoz, és csak 1970- ben távozott ismét, akkor a francia Strasbourghoz (1970-72), majd a Sedan (1972-75) és a Valenciennes (1975-76) csapataihoz. A pályafutását 1978-ban Strasbourgban fejezte be. A válogatottságot sem kerülhette el, már tagja volt az 1964-es tokiói csapatnak is, majd 1969-ig összesen 16 alkalommal szerepelt a jugoszláv nemzeti csapatban. Tagja volt az 1968-as Európa-bajnokság elődöntőjében szereplő együttesnek is, amely 1-0-ra verte az akkori világbajnok Angliát. Ősim azonban Norman Hunter kíméleden faragása miatt megsérült, így az olaszok elleni két döntőt a kispadról nézhette csak végig: a rivális egy 1-1-es döntedent követően a megismételt fináléban 2-0-ra nyert. A nagy siker küszöbén jött a Vidi Amint visszavonult az aktív játéktól, azonnal edzőként kezdett el dolgozni: az élvonalba frissen feljutott Zeljeznicar ajánlatát fogadta el. A csapattal 1986-ig dolgozott együtt, 1981-ben kupadöntős, 1984-ben bajnoki bronzérmes lett. A legnagyobb sikerét az UEFA- kupában érhette volna el, ahol az 1984—85-ös kiírásban a bolgár Sliven, a svájci Sion, a román Universitatea Craiova és a szovjet Dinamo Minszk kiverésével egészen az elődöntőig menetelt. Ott azonban a Videoton várt rá, és a Kovács Ferenc irányította magyar csapat a hazai 3—1 -es győzelmet követően idegenben csupán 2-1- re kapott ki, és végül 4-3-as öszszesítéssel bejutott a döntőbe (ahol a Real Madriddal már nem bírt). A Zeljeznicarnak három percet kellett volna kihúznia, az akkori, idegenben lőtt gólnak köszönhetően ugyanis 2-0-s vezetéssel továbbjutásra áll, amikor a 87. percben Csuhay József továbblőtte a Vidít. Közben dolgozott már a jugoszláv szövetségben is, a válogatottnál Ivan Toplak segédedzője lett, 1984-ben tagja volt annak a szakmai teamnek, amely olimpiai bronzhoz segítette Jugoszláviát. Toplak távozását követően egyértelmű volt, hogy ő lesz a szövetségi kapitány. A háború áldozata 1986 októbere és 1992 májusa között 51 mérkőzésen ült a kispadon, 27 győzelem és 10 döntetlen mellett mindössze 14-szer szenvedett vereséget csapata, amely az 1990- es világbajnokság egyik meglepetéscsapata volt. A csoportban ugyan egy NSZK elleni 4-1 -es vereséggel nyitott, de aztán Kolumbiát 1-0-ra, az Egyesült Arab Emírségeket 4-1-re vette és továbbjutott. A nyolcaddöntőben hosszabbításban, a jelenlegi szövetségi kapitány Drágán Stojkovic duplájával 2-1- re verte a spanyolokat. A legjobb nyolc között a címvédő Argentína következett, amelynek meg kellett szenvednie a győzelemért. Ugyan a szerbek a 31. perctől emberhátrányban játszottak Refik Sabanadzovic kiállítása miatt, sikerült kihúzniuk egy gól nélküli döntetlennel. Sőt, a tizenegyespárbajban is jobban álltak, ugyan Stojkovic hibázott, de a harmadik körben Diego Maradona, majd Pedro Troglio is kihagyta a lövését. Ekkor azonban Sergio Goycochea kapus kivédte az utolsó két jugoszláv kísérletet, és a dél-amerikaiak 3-2-vel továbbjutottak. Ősim 1991 nyarán - a válogatott munkával párhuzamosan - a Partizán új edzője is lett, csapatával megnyerte a Jugoszláv Kupát, közben Jugoszláviát kivezette az 1992- es Európa-bajnokságra. A délszláv háború azonban keresztülhúzta a számításait, és miután a szerbek bombázni kezdték szülővárosát, Szarajevót, lemondott posztjáról. Kijelentette, hogy a hazája nem érdemli meg, hogy játsszon az Európa-bajnokságon - lemondott és soha többé nem tér vissza a szerb/bosnyák fútballba. „Egy pillanatra sem bántam meg a döntésem. Az emberi szenvedés mértékét tekintve nem tudtam összeegyeztetni az otthoni eseményeket a szövetségi kapitányi posztommal” - mondta. Akinek sokat köszönhet a Sturm Ezt követően Ősim menedzserként beutazta a világot, 1993-ban Görög Kupát és Szuperkupát nyert a Panathinaikosszal, majd Ausztriában új világot nyitott a Sturm előtt, a graziak a vezetésével szerezték meg első bajnoki címüket (1998), amelyet egy évvel később sikeresen meg is védtek. A csapat három kupagyőzelmet (1996, 1997, 1999) is ünnepelhetett és három pazar idényt produkált a Bajnokok Ligájában (1998, 1999, 2000). A mai napig a Sturm az egyetlen osztrák klub, amely BL- csoportgyőztesként jutott tovább a következő körbe a 2000-2001-es idényben. 2003 és 2006 között a JEF United Csiba csapatát edzette, amely nem tartozott a gazdagabb csapatok közé, de szerény eszközei ellenére Ősim alatt igen sikeres volt, nyert Japán Kupát, bajnoki bronzérmet és kétszer a 4. helyen zárt. Az ott elért eredmények nyomán 2006-ban a japán válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki, ahol arról szerzett hírnevet, hogy dühkitöréseivel olykor a tolmácsát is könnyekre fakasztotta. Mindezek ellenére óriási népszerűségnek örvendett Japánban, olyannyira, hogy amikor megjelent velős mondásainak gyűjteménye könyvformátumban (Ősim szavai), akkor 400 ezer (!) példányt adtak el belőle. 2007 novemberében, miközben egy bajnoki meccset nézett, agyvérzést kapott. Csak 10 nappal később tért magához, de a kórházban az első kérdése az volt: „Mi lett a végeredmény?” Betegsége miatt már nem folytathatta a szakmai munkát, ezért a következő hónapban lemondott. Vb-arannyal nem lett volna háború? Hogy Ivica Ősim nagysága elvitathatadan, arról a neves angol szakíró, Jonathan Wilson is megemlékezett, amikor érzelemdús visszaemlékezést közölt a szakember halálát követően. Felidézte a 2009-es látogatását a szakembernél, aki súlyos betegsége ellenére fogadta őt, mesélt életéről, sikereiről, arról, hogy edzői karrierje csúcspontján kétszer is visszautasította a Real Madrid ajánlatát. És végtelen szomorúsággal beszélt a háborúról, amely tönkretette Jugoszlávia futballját (is). „A csapat, sokkal, de sokkal jobb volt, mint az ország. De kár lenne azon a játékosgeneráción siránkozni, és nem beszélni arról, ami utána történt. Sok embert megöltek, az ország elpusztult. Márpedig néha vannak dolgok, amelyek fontosabbak a futballnál.” De elárulta, azon is szokott töprengeni, hogy mi lett volna, ha legyőzik Argentínát a vb-negyeddöntőben. „Talán optimista vagyok, de néha elgondolkodom, mi történhetett volna, ha Jugoszlávia elődöntőt vagy döntőt játszik, mi lett volna az országgal. Talán nem is lett volna háború, ha megnyerjük a világbajnokságot. Nem hiszem, hogy a dolgok így változtak volna, de néha álmodozunk arról, hogy mi történhetett volna.” Pincési László
