Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-06 / 104. szám

www.ujszo.coml 2022. május 6. KULTÚRA Több mint testőr, a musical A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb romantikus filmjének adaptációja a Nová scénán JUHÁSZ KATALIN Úgy tűnik, a Covid-megtor­­panás után a pozsonyi Nová scéna is visszatalál lassan a régi kerékvágásba. Hazánk első számú zenós színháza nagy fába vágta a fejszéjét a ma esti bemutatóval: Whit­ney Houston dalaihoz nyúlni bátor vállalás. Az igazi vakmerőség azonban színpadra adaptálni a Bodyguard (Több mint testőr) című filmet. A 2012-ben Londonban bemuta­tott, majd több országban sikerrel játszott zenés művet tulajdonképpen nem is ajánlatos musicalnek hívni, mivel tizenhat Whitney-slágerrel fűszerezték meg az ismert történe­tet, és a dalok többnyire csak de­korációként szolgálnak, nem viszik előre a cselekményt, mint egy igazi musicalben. Ezt a megúszós struktúrát (jele­net — dal - újabb jelenet — újabb dal) szerkesztette át Dávid Hartl, a Nová scéna fiatal dramaturgja, valamint az újabban rendezőként szárnyát bonto­gató hazai musicalsztár, Patrik Vys­­kocil. Mindketten egy olyan gene­ráció képviselői, amely számára az 1992-es Bodyguard című film már a távoli múltat jelenti. Nincs hozzá pri­mer kötődésük, csupán a filmtörténet egyik szép, romantikus alkotásának tekintik, amelyben egy csúcson lévő sztár vállalt szerepet, és játszott el egy csúcson lévő sztárt, aki szerelmi viszonyba bonyolódik testőrével. En­gedélyt kértek és kaptak a jogtulaj­donostól a jelenetek átszerkesztésére, hogy ne a filmes látásmód dominál­jon a színpadon, kibővítették a prózai részeket, hogy a női főszerelőnek ne kelljen ötpercenként indokolatlanul dalra fakadnia, és a szereplők meg­csillanthassák színészi képességeiket is. A díszlet ugyanakkor egy nagy koncertszínpadot idéz, fontos szere­pük van a LED-falaknak, a világí­tásnak, és egy 12 tagú élő zenekar szolgáltatja a kíséretet. A film legnagyobb érdeme az volt, hogy megmutatta, hogyan kerül közel egymáshoz két ember, akik teljesen más világban élnek. Aki nem ismer­né a történetet: Frank a legjobb testőr a szakmában, de elkövetett egy vég­zetes hibát, ezért visszavonult. Azzal az ajánlattal keresik meg, hogy védje Rachel Marront, a szupersztárt, aki éppen az Oscar-díjra hajt, és súlyos fenyegetéseket kapott. A zárkózott férfi nem igazán kedveli a szórakoz­tatóipart, aztán mégis egymásba bo­nyolódnak az öntörvényű Rachellel. És Frank nehezen tudja különválasz­tani az érzelmeit a munkájától. A Nová scénán nagy csata zajlott Rachel szerepéért, hiszen Whitney Houston dalait nem akárki énekelhe­ti el. Végül hárman kaptak lehetőséget erre. Egyikük, a legnagyobb hazai üd­vöskének számító Mirka Gális Partlo­­vá elmondása szerint akkora rajongó, hogy előbb tudta leírni a Whitney ne­vet, mint a sajátját. A Mamba Dasha művésznéven futó énekesnő három kedvenc filmje közé sorolja a Több mint testőrt, megtippelni sem tudja, hányszor látta. Lenka Machciníková pedig az igényes dalok mellett Rachel karakterének eljátszását is kihívásnak tartja, különös tekintettel a kisfiával való viszonyra. A női főszerep tehát hármas alter­­nálást kapott, a testőrök pedig ketten vannak. A turócszentmártoni szín­házból kölcsönkért Ján Dobrík a be­harangozó sajtótájékoztatón félig vic­cesen megjegyezte, hogy prózai szí­nészként azért vállalta Frank szerepét, mert a Bodyguard az egyetlen olyan zenés darab, amelyben a férfi fősze­replőnek alig kell énekelnie. A másik testőr, Pavol Plevcík eddigi karrierje legnagyobb lehetőségének tartja ezt a karaktert, és ha valami miatt itt és most érne véget pályafutása, akkor is maradéktalanul elégedett lenne. A produkció zenei vezetője Eubo­­mír Dolny, a tizenkét tagú zenekart is ő vezényli a színpadon. Talán ő fog­lalta össze legfrappánsabban a pro­dukció jelentőségét. „Manapság bár­ki kiadhatja a saját dalait, akinek van otthon egy minibillentyűzete és egy mikrofonja. Az internetet eláraszt­ják a nagyon különböző színvonalú zenék, szinte zenei szmogban élünk. Whitney-nek viszont még minőségi konkurenciával kellett megküzdenie. Az ő korában időtálló dalok verseng­tek egymással a hallgatók kegyeiért, amelyeket a mai napig sokan feldol­goznak. És a középnemzedékből min­denkinek van legalább egy kedvenc Whitney-dala. Ez az előadás egy letűnt korszak iránti tisztelgés is. A színvonalas popzene iránti tisztelgés.” Kíváncsian várjuk, hogyan sike­rült szlovákra átköltenie a dalszöve­geket Martin Sarvasnak. Ezen ugyan­is sok múlik. Ahogy a tánckaron és a háttérénekeseken is. Ez a Nová scé­na legnagyobb szabású produkciója 2020 márciusa óta, mellesleg egy kö­zép-európai ősbemutató. A környé­künkön ugyanis sehol nem játszották még a Bodyguardot. Eldőlt, kiket iktatnak be a dicsőségcsarnokba Dolly Parton mégiscsak elfogadta a jelölést (Fotó: TASR/AP) A szűkített listán szereplő ti­zenhét előadó és zenekar kö­zül hetet választott ki idén a Rock and Roll Hírességek Csarnokának (Rock and Roll Hall of Fame) kuratóriuma. A legfurább felvezetőt Dolly Parton produkálta, aki márciusban kijelentet­te, hogy nem kér a dicsőségből, mivel country-előadóként távol érzi magát a rock and rolltól. Pár napja azonban tisztelettel elfogadta a jelölést, mond­ván, utánanézett a dolgoknak, és még­iscsak talált rokon lelkeket az eddig beiktatott előadók között. A 76 éves countrylegenda be is került a nyer­tesek közé. Az amerikai sajtó azon része, amely korábban „tökös láza­dónak” kiáltotta ki Dolly Partont az elismerés elutasítása kapcsán, most nem kíméli őt. De nézzük a többieket. A brit Eu­­rythmics duónak sincs túl sok köze a rock and rollhoz, bár úttörő jellegű tevékenységük vitathatatlan. A Duran Duranról is elmondható mindez, sőt hozzátehetjük, hogy ők voltak a pop­történet utolsó „fiúbandája”, amely­nek tagjai hangszereken is játszottak. A zenekar egyébként a mai napig mű­ködik. Lionel Richie-t talán nem kell be­mutatnunk olvasóinknak - ha mást nem, a Hello című dalt mindenki is­meri tőle, aki valaha hallgatott kí­vánságműsort 2-től 5-ig. A popzenét rockos sémákkal spékelő amerikai énekesnő, Pat Benatar szintén ismert valamennyire tájainkon, legnagyobb slágere, a We Belong a 80-as években rendszeresen szerepelt az itteni rádiók kínálatában. Eminem az egyetlen hiphopelőadó a listán, továbbá az egyedüli, aki a 90-es években kezdte pályáját, és megvá­­laszthatósága első évében be is kerül a csarnokba. (A Rock and Roll Híres­ségek Csarnokába az kerülhet, akinek első lemeze legalább 25 évvel ezelőtt jelent meg.) A hetedikként beszavazott Carly Simonról főleg azt érdemes tudni, hogy Nobody Does It Better című dalát sokan a legjobb Bond-főcímdal­­nak tartják. Főleg a 70-es években ért el sikereket olyan saját szerzemények­kel, mint az Anticipation, a Corning Around Again, a You're So Vain vagy a Mockingbird. A dicsőséglista még korántsem tel­jes: a „zenei kiválóság” díját Jimmy Jam, Terry Lewis és a Judas Priest zenekar kapja, a „korai hatás” díját Harry Belafonte és Elizabeth Cotten, mellettük a zenészek érdekeit képvi­selő Allen Grubman ügyvéd, Jimmy Iovine producer és Sylvia Robinson énekes részesül elismerésben. A beiktatási ceremónia idén sem a múzeumként működő dicsőségcsar­noknak otthont adó Clevelandben lesz, hanem Los Angelesben, novem­ber 5-én. (|uk) I 9 RÖVIDEN Életműdíjat kap Paul Schrader Velence / Los Angeles. Arany Oroszlán életműdíjjal ismerik el Paul Schrader amerikai ren­­dező-forgatókönyvíró pályafutá­sát az augusztus végén kezdődő Velencei Filmfesztiválon. „Nagy megtiszteltetés. Velence a szívem oroszlánja” - fejezte ki köszönetét Schrader. Az új Hollywood egyik megha­tározó alkotójaként emlegetett Schrader volt a forgatókönyví­rója Martin Scorsese Taxisofőr és Krisztus utolsó megkísérlése, valamint társ-forgatókönyvírója a Dühöngő bika című filmjének. Maga is többtucatnyi filmet ren­dezett, köztük az Amerikai dzsi­­golót, a Misimát, a Holtodiglant és A hitehagyott című drámát - idézte fel a Variety.com. A rendező tavaly a The Card Counter című alkotásával szere­pelt a Velencei Filmfesztiválon. Alberto Barbera, a fesztivál művészeti igazgatójának mélta­tása szerint Schrader a hatvanas évek végétől „forradalmasítot­ta az amerikai film képzeletét, esztétikáját és nyelvét”. „Nem túlzás azt állítani, nemzedéke egyik legfontosabb amerikai fil­mese, olyan rendező, aki nagy hatással volt az európai film­­művésztre és kultúrára. Maka­csul független forgatókönyvíró, aki mindazonáltal tudja, hogyan kell megbízás alapján dolgozni, és magabiztosan mozog a holly­woodi rendszerben” - tette hoz­zá. Barbera azt is megjegyezte, hogy a 76 éves rendező pálya­futását töretlenül folytatva az utóbbi években készítette né­hány nagyon szép filmjét. Az életműdíjat az olasz színész­rendező, Roberto Benigni adja majd át Schrademek. A 79. Ve­lencei Filmfesztivált augusztus 31. és szeptember 10. között rendezik meg. (MTI) Magyar-szlovák etnojazz Budapest. Vasárnap, május 8-án közös koncertet ad az Ifjú Szivek Táncszínház vonós­négyese és a szlovák népze­néből rock and rollt varázs­ló PaCoRa Trio a városligeti Magyar Zene Házában. „A kon­cert zenei anyagát saját szerze­ményeinkből, a két zenekar re­pertoárjának fúziójával állítot­tuk össze. Elhangzanak Stano Palúch, Róbert Ragan, Marcel Comendant, Hegedűs Gergely Dávid és az én darabjaim is” - mondta Hegedűs Máté, az Ifjú Szivek Táncszínház zenei ve­zetője. A koncerten az Ifjú Szi­vek String Quartet tagjai - He­gedűs Máté, Király Miklós, He­gedűs Gergely Dávid és Király Tamás - muzsikálnak együtt a hazai world müsic illusztris képviselőjének számító PaCo­Ra Trióval. „A két zenekar kon­certje a magyar, a szlovák és Közép-Európa népzenéjének találkozása a jazzel. Kiváló ze­nészek előadásában egy nagyon izgalmas koncertanyag szüle­tett. Bízom abban, hogy ez a projekt egy új barátság kezdete is egyben” - véli Hégli Dusán, a táncszínház művészeti igaz­gatója. (k) Mirka Gális Partlová a sztárdíva Rachel szerepében (Forrás: Nová scéna)

Next

/
Oldalképek
Tartalom