Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-04 / 78. szám
8 I KULTÚRA 2022. április 4. | www.ujszo.com Ősváltozat a frissen felújított térben HIZSNYAN GÉZA Tudom, hogy esztétikai kérdésekben a „legszebb", „legjobb" kategóriák használata súlyos naivitásnak minősül, mégis, mióta 14 évesen először jártam a Magyar Állami Operaházban, számomra ez a „legszebb színház". írom ezt annak apropóján, hogy a teljes felújítás után ismét járhattam az újranyitott színházban. Az első bemutató Erkel Hunyadi Lászlója volt, az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter rendezésében. Az épületről oldalakat lehetne írni, méltatni a csodálatos belső tereket, díszítéseket, freskókat, valamint azt az odafigyelést és pontosságot, amivel egyrészt megkísérelték visszaállítani az eredetihez legközelebbi állapotokat, másrészt beépíteni a lehető legmodernebb színpadtechnikát. Erre itt nincs terünk, de az épületet amúgy is látni kell. Ami a darabválasztást illeti: az, hogy az újranyitáshoz Erkel-operát választanak, aligha igényel külön magyarázatot. Az már fölöttébb figyelemre méltó, hogy a Hunyadi László eredeti változata mellett döntöttek. Az operát ugyanis az 1935-ös bemutatóra Radnai Miklós zeneszerző, az Operaház akkori igazgatója, Nádasdy Kálmán rendező és Oláh Gusztáv díszlettervező alaposan átdolgozták. Nádasdy lényegesen átírta Egressy Béni nehézkes, archaizáló szövegét, ami talán nem vált volna a mű kárára, Radnai zenei átdolgozása, melyben bizonyos motívumokat kihagyott, másokat más helyen, többször más szereplőre átruházva használt föl, már komolyabb kétségeket vet(het) föl. E változtatások fontos dramaturgiai módosulásokat, a belső struktúra átalakítását is jelentették. Mégis, ez az eredetihez képest jelentős különbségeket hordozó átdolgozás egyeduralkodóvá vált a magyar operaszínpadokon. Pedig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat már 1985-ben megjelentetett lemezén RÖVIDEN Szlovák Filmhét a fővárosban A Hunyadi László rendezője a hagyományosabb megoldások mellett döntött visszatért az eredeti zenei anyaghoz. A magyar operakritika emblematikus alakja, Fodor Géza ekkor lelkesen üdvözölte ezt a „visszatérést”: „...az újrafelfedezett eredeti mű /.../ remélhetőleg az Operaházat is meggyőzi arról, hogy az átdolgozott változat ideje lejárt, és előbbutóbb vissza kell térni Erkel művéhez. Egyszerűen azért, mert jobb.” Ez a visszatérés - leszámítva egy 2010-es debreceni előadást- egészen mostanáig váratott magára. Ókovács Szilveszter és Kocsár Balázs főzeneigazgató (aki karmesterként már az említett debreceni előadást is jegyezte) Egressy eredeti szövegéhez is visszatért. Ez, tekintettel arra, hogy Egressy szövege keletkezése idején sem ért föl kora legjobb irodalmi alkotásaihoz, nem tűnik egyértelmű pozitívumnak. A darabválasztás után az előadás stílusának megválasztása a következő feladat. Ókovács Szilveszter főigazgatóként egyértelműen a hagyományosabb, „modernkedés”, aktualizálás nélküli operajátszás mellett kötelezte el magát. Nem meglepő tehát, hogy rendezőként is ezt a stílusvilágot választotta. „A nyitó-operaelőadás jó, ha a nagyközönség tetszését elnyeri: ez leginkább még mindig korhű színrevitellel érhető el...” Ez természetesen teljesen legitim szemlélet, melynek alapján a világ számos operaháza igyekszik minden előadásra a lehető legnagyobb nézőszámot biztosítani. Kérdés azonban, hogy hosszú távon, a fiatalok, a jövő közönségének megnyerésére ez-e a leghatékonyabb módszer? Érdekes, hogy az Operaház főigazgatója, aki több platformon is sokat tett az opera népszerűsítéséért, a fiatalok megnyeréséért, hatékonynak tartja ezt a konzervatív szemléletet a jövő operaközönségének „nevelésében”. De nézzük, milyen is lett a „korhű színrevitel” a Hunyadi László esetében. A rendező az eddig jelmeztervezőként ismert Lisztopád Krisztinát kérte fel a díszlet megtervezésére is. A díszletet leginkább a monumetális jelzővel lehetne jellemezni. A Nándorfehérváron játszódó első felvonásban a harcban megsérült várat egy hatal(Fotó:opera.hu) más vártorony és várfal romja idézi föl, mely sokkal inkább kelti kevéssé sikerült műtárgy, mint funkcionális díszlet benyomását, s hogy ezt miért a színpad fölött ferdén „lebegve” teszi, arra elég nehéz lehet elfogadható magyarázatot találni. Arról pedig, hogy ez a monstrum miért kerül viszsza a színre a Budán játszódó negyedik felvonásban, elképzelésem sincs. Ezzel szemben a második és harmadik felvonásban változatos, sokszor jól funkcionáló, a színpadtechnika lehetőségeiből sok mindent bemutató díszleteket láthattunk. A műsorfüzetből megtudjuk, hogy a jelmezek korhűnek tekinthetők, bár inkább az 1500-as évekre, mint 1456-ra jellemzők. Valamint hogy „igyekszik megkülönböztetni az új gondolkodást, az újjászületést képviselő Hunyadi családot” az ellentábor képviselőitől, akik „piperkőc, túlzó, nem életszerű küllemmel és viselettel jelennek meg”. A gond az, hogy a mai nézőnek mindez meglehetősen idegen, üres látványvilág, melyhez nincs igazán köze. Ráadásul sokszor az a benyomásunk támad, hogy a jelmezek korlátozzák a szereplők, elsősorban a kórustagok mozgását. Ami a színpadi akciókat, a jelenetek felépítését, a színészi játékot illeti, megmarad a klasszikus operai beállításoknál. Finomabb jelenetépítés, az emberi viszonyok aprólékos kidolgozása helyett a helyzetek színpadi felvázolására korlátozódik, a többit rábízza a zenére, amint azt a két évszázados operai hagyományban megszokhattuk. Az opera elsősorban mégiscsak a zenéről szól, mondják a konzervatívok, és el kell ismerni, hogy a magas művészi színvonalon interpretált jó zene sok mindenért kárpótol. Az újranyitás első produkciójához a legjobb erőiket vetették be. Karmesterként a főzeneigazgató Kocsár Balázs nyújt megbízható, a mű zenei felépítését pontosan követő, meggyőző zenekari hangzást létrehozó, az énekesekkel a zenekari árokból is intim együttműködést elérő teljesítményt. Pataky Dániel (V. László), Palerdi András (Ciliéi Ulrik), Brickner Szabolcs (Hunyadi László), az általam látott előadáson a megbetegedett Balga Gabriella helyére beugró Heiter Melinda (Hunyadi Mátyás énekhangja), Miklósa Érika (Gara Mária), Erdős Attila (Rozgonyi) énekesi teljesítményükkel bizonyítják, hogy a jelenlegi magyar operaéneklés abszolút élvonalát képviselik. Az általam látott előadáson azonban mellettük is külön élményt nyújtott két énekes: a Szilágyi Erzsébetet éneklő Kolonits Klára és Bretz Gábor Gara nádor szerepében. Az Operaház felújítása jelentős esemény, különleges ajándék a jelen és az elkövetkező évtizedek közönségének, de az épületet minden szépre, jóra, értékesre fogékony embernek érdemes megnéznie. A Hunyadi László előadását Erkel zenéjének ritkán hallható magas színvonalú interpretációja miatt minden operakedvelőnek és kulturális örökségeinket fontosnak tartó magyarnak érdemes meghallgatnia. Az opera vezetése számára azonban a továbblépés útja meggyőződésem szerint a mai kor felé történő dramaturgiai és rendezői, értelmezési stiláris nyitás lehet. telepedett ukrán menekültek számára ingyenes belépést biztosítanak a fesztiválra. (k) Andrej Tarkovszkij, a formabontó orosz filmrendező 90 éve született Pozsony. Ma kezdődik és április 10-ig tart a Lumiére moziban a Szlovák Filmhét, amelynek keretében láthatják a nézők a tavalyi év hazai termését. Az utóbbi két év online bemutatói, illetve csúsztatott, őszi vetítési időpontjai után végre régi formájában tér vissza a nyolc évvel ezelőtt indított filmszemle, közönségtalálkozókkal, nyilvános szakmai tanácskozásokkal színesítve. Összesen több mint harminc játékfilm, egész estés dokumentumfilm, illetve rövidfilm szerepel a programban, köztük szlovák-ukrán kooprodukcióban készült alkotás is. Az egyik, Vjacseszlav Kristofovics Előérzetek (Predtuchy) című müve lesz a nyitófilm, a másikat, Kerekes Péter 107 anya (Cenzorka) című, díjakkal elhalmozott filmjét pedig a fesztivál záróakkordjaként láthatja a közönség. A fő szervező Szlovák Filmintézet ezzel a gesztussal is szeretné kifejezni Ukrajna iránti szimpátiáját, továbbá a nálunk le-Oroszországban sem ónekelhet Nyetrebko Moszkva. Anna Nyetrebko világhírű orosz szoprán a napokban nyilvánosan elítélte Oroszország Ukrajna elleni invázióját, emiatt a szibériai Novoszibirszk operaháza lemondta a művésznő júniusi fellépéseit. Az ok tehát épp ellenkezője annak, amiért a nagy nyugat-európai operaházak sorra kitiltották Nyetrebkót. A slipped disc, com beszámolója ugyanakkor hozzáteszi: előfordulhat, hogy a tiltás nem egészen az, aminek látszik, hanem a szoprán orosz barátai így próbálnak segíteni neki, hogy helyrehozza a külföldi karrierjét, vagyis úgy tesznek, mintha az énekesnő persona non grata lenne Oroszországban. Ugyanakkor lehet ez egy diszkrét figyelmeztetés is a befolyásos barátaitól, hogy a jövőben tartózkodjon a nyilvános állásfoglalásoktól. (juk) A múlt század egyik legnagyobb filmes alkotója, Andrej Tarkovszkij kilencven óve, 1932. április 4-én született. Apja, Arszenyij Tarkovszkij költő, a szovjet irodalom vitatott egyénisége fia hároméves korában elhagyta családját. Andrej a Volga menti Jurjevecben töltötte gyermekkorát. Zenét és festészetet tanult, két évig arab nyelvvel foglalkozott, majd a Bányászati Intézet munkatársaként egy évet Szibériában töltött egy geológiai expedícióval. 1954-ben iratkozott be a Moszkvai Filmfőiskolára, már diplomafilmje is éles vitákat váltott ki. Ezután készítette el az Iván gyermekkorát, friss szemmel jelenítve meg az egyszerű emberek háborúban mutatott hősiességét. A velencei filmfesztiválon elnyerte az Arany Oroszlán díjat. 1966-ban forgatta a 14. századi ikonfestő, Andrej Rubljov életét feldolgozó alkotását, amely az orosz szellemiség létkérdéseit feszegetAndrej Tarkovszkijt, aki új filmnyelvet hozott létre, a hatalom elüldözte hazájából (Képarchívum) te, emiatt évekig dobozban maradt. Csak 1969-ben vetítették le, külföldi nyomásra, a cannes-i filmfesztiválon, ahol különdíjat kapott. Stanislaw Lem Solaris című sci-fi regényét 1972-ben vitte filmvászonra. Alkotása a jövőben játszódik, mégis általános érvényű erkölcsfilozófiái kérdéseket feszeget. 1974- ben az önéletrajzi ihletésű, apja verseit is megszólaltató Tükörrel jelentkezett, amelyet a kulturális vezetés elitistának minősített, forgalmazását megakadályozta. Következő filmje, a Stalker is hasonlóan végezte, a rendező emiatt 1980-tól Olaszországban dolgozott. Az 1983-as Nosztalgiával Cannes-ban elnyerte a legjobb rendezői díjat. Tarkovszkij 1986. december 29-én, 54 évesen tüdőrákban hunyt el Párizsban, ahol gyógykezelték. Ma is tartja magát a legenda, hogy a KGB gyilkolta meg „szovjetellenes propagandája” miatt. Teljesen új filmnyelvet hozott létre, a gondolkodó ember konfliktusait, vívódásait boncolgatta. (MTI)
