Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)

2022-04-26 / 95. szám

Drámai élettörténetek: a vajáni hőerőműben menekültek százainak segítenek NÉMETI RÓBERT A Nagymihályi járásban levő vajáni hőerőműben a hábo­rú kezdete óta ingyenes szál­lással és ellátással segítik az Ukrajnából menekülőket. Míg a hőerőmű vezetése ado­mánygyűjtéssel, berendezé­seivel és anyagi támogatás­sal segít, a menekülteket a szamaritánusok nemzetközi csoportjai látják el folyama­tosan. A háború kezdete óta közel 250 menekültnek nyúj­tottak segítő kezet. Ennanamsi Ondrej Marcincák, a Szlovák Vil­lamos Művekhez (SEAS) tartozó vajáni hőerőmű vezérigazgatója az Új Szónak elmondta, a villanytelep területén létrehozott központban az alapellátás szinte minden formája adott a menekültek számára. „Mivel elsősorban a kisgyermekes családok és a mozgáskorlátozottak megsegíté­sére összpontosítunk, a mozgássérül­teknek speciális zuhanyzófulkéket, a gyerekek számára mobil óvodát is üzemeltetünk. A múlt hét végéig 248 ukrajnai menekültnek segítettünk, összesen 1044 éjszakát töltöttek el a menekültközpontban. Mivel a vajáni hőerőmű az ukrán-szlovák határ kö­zelében van, már a háború kirobba­násának legelső napjaiban megpró­báltunk a lehető leghatékonyabban segíteni az orosz invázió elől mene­A vajáni hőerőműben kialakított menekültközpont kapacitása 150 fő, de szükség esetén még több férőhelyet ki tud­nának alakítani (A szerző felvételei) külőket. A hőerőmű adminisztratív épületében levő, jelenleg kihaszná­latlan irodákat és egyéb helyisége­ket az Ukrajnából érkezők ideigle­nes elszállásolására alakítottuk át, úgy, hogy a Vendégek csak kívülről, a hőerőmű belső területeit elkerülve tudjanak belépni a helyiségekbe” - közölte Marcincák. Folyamatos segítség A legelső menekültek március má­­sodikán érkeztek a hőerőműbe, a napi teendők koordinálását, a menekültek felvételét, a menekültközpont zökke­nőmentes, folyamatos működtetését a március nyolcadikán megérkezett Szlovák Szamaritánusok Szövetsé­gének (ASSR) csapata, valamint az őket segítő Nemzetközi Szamaritánu­sok (Samaritan International) csapatai segítik a nap huszonnégy órájában. „Míg a hőerőmű vezetése a helyisé­get és azok berendezését, illetve az azzal járó anyagi hátteret nyújtja, a központot az egymást folyamatosan váltó szamaritánusok működtetik. A hazai szamaritánusok mellett vol­tak már itt olasz, német, osztrák, cseh csapatok is. A menekültek felvétele Covid-teszteléssel kezdődik, majd a szükséges adatfelvétel után elhelyez­zük őket szobában vagy az épületben található nagy kapacitású teremben. A menekültek természetesen addig maradnak, ameddig akarnak, de leg­többjük általában négy-öt éjszaka után elindul Nyugat-Európa irányá­ba. A szolgálgatás természetesen in­gyenes, mindenben igyekszünk segít­séget nyújtani. Volt, hogy tolmácsokat hoztunk, volt, hogy az egyik kislány elbarangolt macskáját kerestük a hű­tőtornyok között, de volt már itt szülés is. Az egyik kismamára itt jöttek rá a szülési fájdalmak, de a mentősök­nek hála minden jól végződött a kö­zeli kórházban. Minden nap más, de a lényeg, hogy az itt dolgozók önzet­lenül segítenek a rászorulókon” - tette hozzá az igazgató. Kevesebben érkeznek Ugyan a háború kezdetekor és az azt követő hetekben sokkal nagyobb volt a menekültáradat a mostani hely­zethez képest, a központ továbbra is várja az érkezőket. „Bár az elmúlt na­„Bár az elmúlt napokban átlag mindössze 35-40 menekült tartózkodott a központban, mi mindig itt vagyunk... hiszen volt már rá példa, hogy egyik nap csak páran, de másnap már többtucatnyian érkeztek hozzánk." pókban átlag mindössze 35-40 me­nekült tartózkodott a központban, mi mindig itt vagyunk. Mivel a központ a szlovák szamaritánusokhoz tarto­zik, legalább egy önkéntesünk min­dig jelen van, de folyamatos segítséget kapunk a nemzetközi csapatoktól is. Az önkéntesek rendszeres cseréjére nemcsak a fizikai, hanem a pszichikai terhelés miatt is szükség van, renge­teg olyan menekülttel kerülünk kap­csolatba, akik nagyon rossz lelki álla­potban, a háború kellős közepéről ér­keznek hozzánk. Ez természetesen az önkéntesekben is nyomot hagy, ezért is van szükség arra, hogy kipihenten álljunk szolgálatba. Mivel mindannyi­an önként vagyunk itt, nem könnyű az időbeosztás, de általában négy-öt napot töltünk a táborban. Jelenleg kevesebb menekült érkezik, sőt olya­nokról is tudunk, akik már visszatér­tek Ukrajnába. Ettől függetlenül mi továbbra is itt vagyunk, hiszen volt már rá példa, hogy egyik nap csak páran, de másnap már többtucatnyi­an érkeztek hozzánk. A központunk­ból tudtommal senki sem tért visz­­sza Ukrajnába, a legtöbben Szlovákia nyugati részeibe és Nyugat-Európa irányába, Németországba, Angliába vagy Franciaországba indultak to­vább” - nyilatkozta lapunknak Ivana Torbíková, a Szlovák Szamaritánusok Szövetségének tagja, a vajáni központ egyik felelős vezetője. Sírva fakadtak Ottjártunkkor több olyan mene­külttel is beszéltünk, akik közvetlenül Ukrajna háború sújtotta térségeiből, köztük Kharkivból, Kijevből, Velikij Novgorodból vagy Donyeckből érkez­tek. Szinte mindegyik menekült sír­va fakadt, amikor az ottani helyzetről kérdeztük őket. Alexander Psurtse­­va négytagú családjával, epilepsziás kisfiával és feleségével Szlovjanszk városából érkezett. A családapa el­panaszolta, fekvőbeteg kisfiúkkal két napon át utaztak, mire elértek Uk­rajna nyugati határához. „Mivel a mi szomszédságunkban több rakétát is ledobtak, a fiam és feleségem egész­ségügyi állapotára tekintettel úgy döntöttünk, hogy mindent hátrahagy­va mi is elhagyjuk szeretett otthonun­kat. A határon szerencsére figyelembe vették fiam állapotát és előreengedtek bennünket. Azt, hogy az otthoniakkal mi a helyzet, nem tudjuk, de igazá­ból bele sem merünk gondolni, kivel mi történhetett. Annak viszont igazán örülünk, hogy itt nem repkednek he­likopterek meg vadászgépek a fejünk felett és nem hullanak rakéták a közeli házakra. Reméljük, hogy a háború vé­get ér és visszamehetünk Ukrajnába, de ha mégsem, akkor mindenképpen a határ közelében szeretnénk marad­ni. Bár itt béke és nyugalom van, ne­künk Ukrajna a hazánk” - mondta az Új Szónak Alexander Psurtseva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom