Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)

2022-04-25 / 94. szám

2 I RÖVIDEN Maradnak Bősön a menekültek Pozsony. A Szlovák Műszaki Egyetem (STU) anyagi prob­lémák miatt eladta a korábban kollégiumként szolgáló épü­letét Bősön. Roman Mikulec (OEaNO) belügyminiszter ki­jelentette, már tárgyalnak az új tulajdonossal, a cél az, hogy a háború elől menekülő ukrán állampolgárok továbbra is a létesítményben kialakított me­nekültszállón maradhassanak. „Megoldjuk a helyzetet, már tárgyalunk. Természetesen azt szeretnénk, ha a szállás finan­szírozási feltételei és körülmé­nyek is a legjobbak legyenek”- hangsúlyozta a tárcaveze­tő. A központi nyilvántartás­ban közzétett adatok szerint az egyetem több mint 3,5 millió euróért értékesítette az épület­­komplexumot, amely a korona­­vírus-járvány korábbi hullámai alatt karanténszállóként is mű­ködött. (TASR) Alacsony a kabinet népszerűsége Pozsony. Eduard Heger (OEa­NO) kormányfő a legmegbíz­hatóbb kormánytag, a legtöb­ben Igor Matovic (OEaNO) pénzügyminiszter szavában kételkednek - derül ki a Focus ügynökség legújabb közvéle­mény-kutatásából, mely a Mar­­kíza televízió megrendelésre készült. A válaszadók 33%-a tartja megbízhatónak a minisz­terelnököt, 67%-uk azonban ké­telkedik Hegerben. A második helyen Ivan Korcok (SaS-jelölt) külügyminiszter végzett, akit a megkérdezettek 31%-a talált megbízhatónak. A lista végén Matovic szerepel, aki mindösz­­sze a válaszadók 11%-a szerint megbízható politikus. A sereg­hajtók között említhetjük Vero­nika RemiSovát (Za l’udí), aki­ben a válaszadók 78%-a nem bízik. Roman Mikulec (OEa­NO) belügyminiszterrel szem­ben a válaszadók háromnegye­de bizalmatlan. (úsz) Új portálon az ingatlanok Pozsony. Az eddigi, még 2003-ban üzembe állított in­gatlan-nyilvántartási portált (www.katasterportal.sk ) telje­sen új honlap váltja, a kataster. skgeodesy.sk/eskn-portal/ - je­lentette be Ján Mrva, a Szlo­vák Geodéziai, Térképészeti és Kataszteri Hivatal (ÚGKK) elnöke. A régebbi, KaPor né­ven ismert ingatlan-nyilvántar­tás működését április végéig garantálják, ezután már csak az új portálon juthatunk hozzá az adatokhoz. Az új portálon is ingyenesek az ingatlanokra, tulajdonosokra és ingatlanjo­gokra vonatkozó információk. Emellett lehetségessé válik a kataszteri beadványok elektro­nikus úton történő benyújtása és számos egyéb szolgáltatás. „Az ingatlan-nyilvántartási tér­kép másolata vagy a kijelölt te­rület térképe is itt érhető el, és ki is lehet nyomtatni” - közölte Mrva. (TASR, mi) KÖZÉLET 2022. április 25. | www.ujszo.com Politikai ÖSSZEFOGLALÓ megtorlásról beszél a Smer Ficónak új célkitűzése van. Bejelentette, hogy megvédi a demokráciát és a jogállamot. (TASR-felvétel) Pozsony. „Április 23-án Szlo­vákiában megszűnt a jogálla­miság, véget ért a demokrá­cia" - jelentette ki Richard Te­kéi, a Smer alelnöke Robert Kaliüák volt belügyminiszter vizsgálati fogságba helyezé­sére reagálva. A kormánypár­tok állítják, a jogállamiság jó irányba halad, senki nem áll a törvények felett. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynök­ség (NAKA) szerdán reggel vette őri­zetbe az egykori belügyminisztert, a bazini Specializált Büntetőbíróságon (STS) pénteken délután kezdték tár­gyalni az ügyet. Miroslav Mazúch, az előkészítő eljárásért felelős bíró szombaton végül elrendelte Kalinák vizsgálati fogságba helyezését. Kata­rina Kudjaková, a bíróság szóvivője megerősítette, a bíró a gyanúsított ki­hallgatása után indokoltnak tartotta az ügyész javaslatát. Az ítélet nem jog­erős, a Legfelsőbb Bíróság dönt a volt belügyminiszter sorsáról, de addig is őrizetben marad. A Smer bírálja a döntést, az egész eljárást politikai megrendelésnek tartják. A párt „a demokráciáért és a jogállamiságért” tüntetést hirde­tett szerdára, a parlament elé. „A Caputová, Heger, Lipsic és Matovié által irányított állami maffia, mely kihasználta a NAKA nyomozóit és megzsarolta a főügyészt, valamint a Speciális Büntetőbíróság bíróit, úgy döntött, lecsukatja összes ellenfelét” - állítja a párt. A Smer szerint sötét idők jönnek, „az ellenzék száját bi­linccsel fogják be”. Maros Zilinka elhatárolódott a Smer kijelentéseitől, leszögezte, ahogy eddig, ezután sem befolyásol­hatja senki a munkájában. A szer­dai tüntetés időpontja nem véletlen, a parlament akkor tárgyal róla, hogy felfüggeszti-e Robert Fico mentelmi jogát és kiadja-e az igazságszolgál­tatásnak. A hétvégi politikai vitaműsorokban a Smer és a Hlas politikusai egyfor­mán nyilatkoztak. Matús Sutaj Estok (Hlas) szerint az ellenzéki politiku­sok meggyanúsítása a politikai harc kicsúcsosodása. Miroslav Ziak (SaS) és Milan Vetrák (OEaNO) parlamenti képviselők hangsúlyozták, nem kell aggódni a demokrácia miatt, ellenke­zőleg, a jelenlegi folyamatok igazol­ják, senki nem érinthetetlen. „Mi itt Magyarországon figyelem­mel követjük a Szlovákiában jelen­leg zajló szokatlan belpolitikai ese­ményeket. A hírek szerint az ellenzék vezetőjét börtönbe akarják küldeni” - jelentette ki Szijjártó Péter, Ma­gyarország külügyminisztere szom­baton. Erre Milan Vetrák azt mondta, „a magyarországi eseményeket kelle­ne figyelemmel követniük, de ha már Szlovákiával vannak elfoglalva, akkor legalább látják, hogy az ország rendet tesz a szervezett bűnözéssel”. A bíróság vasárnapi döntése értel­mében Marek Para, a több, Smerhez kötődő vádlott korábbi ügyvédje nem került vizsgálati fogságba, ez a döntés sem jogerős még, az ügyész panasz­­szal élt. Grendel Gábor (OEaNO), a parla­ment alelnöke emlékeztetett, „a parla­ment nem bíróság, a képviselők nem bírók”, a szavazás tétje az, engedé­lyezik-e, hogy bíró döntsön az ügyész javaslatáról. Ha megszavazzák Fico kiadását, az nem jelenti automatiku­san, hogy előzetesbe kerül. A bíróság mondja ki, indokolt-e a vizsgálati fog­ságba helyezése. (TASR, Denník N) Tényleg megéri ma aranyba fektetni? MOLNÁR IVÁN A történelmi rekordokat döntő infláció alaposan megcsapol­ja a megtakarításainkat, ezért rohamosan nő az arany irán­ti kereslet: sokan még mindig ezt tartják a legbiztonságo­sabb menedéknek. De valóban megéri most aranyba fektetni? És mihez kezdjen az, akinek van mondjuk 3-4 ezer eurós megta­karítása? Az emberek többsége az aranyat kockázatmentes értékmegőrzőnek tartja, amely segít kivédeni az inflá­ciót, hogy a nehezen megkeresett pénzünk ne veszítsen napról napra az értékéből. De arról sem szabad meg­feledkezni, hogy - bár sokaknak úgy tűnhet - a járvány még nem ért véget, Ukrajnában pedig kíméletlen hábo­rú dúl. „Aranyba fektetni annyit jelent, mint fogadni arra a meggyőződésre, hogy a jövőben tovább nő a nemesfém iránti kereslet. Ez az egyetlen módja, hogy pénzt keressünk az arany vásár­lással. Magyarán: drágábban adom majd el, mint amennyiért most vet­tem” - magyarázza Érik Babusiak, a Partners Group SK befektetési ta­nácsadó társaság szakembere. Bizonytalan hozam Mire számíthatnak azok, akik az aranyra esküsznek, és most a pénzü­ket ebbe fektetik? „A rossz hír, hogy ha hosszabb távon gondolkodunk, az arany nem számít hatékony értékmeg­őrzőnek, képtelen ugyanis követni az infláció ingadozásait” - figyelmeztet Babusiak, hozzátéve, hogy befekte­tésnél az időtáv a fontos. A 10 évnél rövidebb időtávot nem tartja elegen­dőnek a komoly befektetésekhez. Tíz­éves távlatban az arany már átvészelt egy jelentős (-40% körüli) zuhanást, 2013 és 2016 között. „Az utóbbi idő­ben a piaci árfolyamában ugyan új­ra növekedést tapasztalunk, tízéves időszakot alapul véve azonban csak 17,5%-ot keresnénk rajta. Ugyaneb­ben az időszakban a legismertebb amerikai részvényindex, az S&P 500 nagyjából 220%-kal emelkedett” - tette hozzá. Mértékkel Az aranyat bizonyos feltételekkel alternatív befektetésnek tekinthetjük, ennek azonban nem szabadna megha­ladnia az összes befektetésünk 5-10 százalékát. ,A befektetésre szánt pén­zünk legfeljebb 5 százalékát szabadna aranyba menekíteni” - vallja Babusi­ak, és semmiképpen sem ajánlja az aranyat azoknak a hétköznapi ügyfe­leknek, akiknek a befektetésre szánt összege nem haladja meg a 100 ezer eurót, és őket is óvatosságra inti. Kisbefektetés Mindezt figyelembe véve, megéri aranyba fektetni például a megtakarí­tott háromezer eurónkat? „Ilyen eset­ben én mindenképp valami mást vá­lasztanék. Esetleg részvény- vagy in­gatlanalapokba fektetnék. Éz azonban függ az ügyfél elvárásaitól és persze a pénz mennyiségétől” - tanácsolja Babusiak. Ha mégis úgy döntünk, hogy aranyba fektetünk, alapszabály, hogy olyan megbízható bankon vagy tár­saságon keresztül vásároljunk, amely ilyen értékesítéssel foglalkozik. Ellen­kező esetben további kockázatokkal szembesülünk., Az aranykereskede­lem már évszázadok óta, finoman fo­galmazva, nem mindig megbízható csoportok figyelmét keltette fel. Tehát semmiképpen sem jó ötlet az interne­ten vagy más felületeken megjelent hirdetések alapján vásárolni” - figyel­meztet Babusiak. A lakossági befektetők legtöbb­ször különböző banki tanúsítványo­kon keresztül vásárolnak befektetési aranyat, tehát fizikailag nem tartják otthon, hanem általában bankok szé­fjében. „Ennek a hátránya a tárolás­sal és a későbbi eladással járó több­letköltség. Fontos megjegyezni, hogy az aranyat nem lehet könnyen pénzre váltani, a fizikai aranynál találni kell valakit, aki hajlandó megvenni. A be­fektetési arany esetében a vételi szer­ződésnek tartalmaznia kellene a visz­­szavásárlás feltételeit. Ez a szerződés nagyon fontos része, és befolyásolhat­ja az egész beruházás jövedelmezősé­gét” - mondta el a befektetési szak­ember. A visszavásárlásért általában külön díjat kell fizetni, ami az arany­nyal kereskedő cég üzletpolitikájától és árazásától függ. A visszavásárlás feltételeire már a vásárláskor ügyel­ni kell, nehogy később érjen minket meglepetés. A lakossági befektetők fizikailag nem tartják otthon az aranyat (TASR/AP)

Next

/
Oldalképek
Tartalom