Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-02 / 77. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2022. ÁPRILIS 2. 37] Hizsnyai Tóth Ildikó mikes.kelemen@ - 13. hosszú órákon át nyaggasd Nyugat- Kínában a vpn-alkalmazást, hogy aztán fedett személyként Los Angelesből elolvashasd az Új Szóban: két héttel ezelőtt víztisztító-állomást adtak át a szakolcai járásban. Még szerettem is. A víztisztítós hírek egyébként is a kedvenceim közé tartoznak (sose elég, sose késő), örülök, hogy aznap este ez lett számomra a brékingnyúz, otthon meg se találtam volna a sok eget rengető botrány között. De legfőképpen azért, mert pontosan megmutatta azt a valóságot, amiben benne voltam: a Nagy Fal mindkét oldalán békésen zajlik az élet, sőt, a két világrend nagyban bizniszei is egymással, csupán az keveredik háborús viszonyok közé, aki szabadon akar beszélni a túloldalon élőkkel. Hogy mit lehet ezen szeretni? Azt, hogy legalább tudtam, hányadán állok a valósággal. Nem nagy kunszt! - gondolod te, mert fogalmad sincs a mai digitálisan kiterjesztett valóságunkról, amit sajnos még hozzávetőlegesen se tudok neked elmagyarázni, maradjunk annyiban, hogy csalóka. A kínai közgondolkodásban egyébként sem égető emberi szükséglet szeretni a valóságot, hiszen mire megszereméd, úgyis megváltozik, s a fölösleges érzelmi kitérők helyett, amelyek vámpír módjára szippantják el az energiáidat, sokkal jobb befektetés küsmemi a változékonyságát. A változékonyságok közepette pedig a legfőbb érték a társadalmi béke egyensúlyban tartása, ami, valljuk be, komoly harci feladat, hiszen a békét csak békében lehet fenntartani, és ez, bizony, már önmagában sok áldozatot követel (a szó mindkét értelmében). Az államtól például azt, hogy éberen figyelje a bajkeverésre hajlamos polgárait. A nyugati világból származó külföldieket megkülönböztetett figyelemmel, hiszen ők akkor is a Nyugatot informálják, ha az anyukájuk kérdéseire felelnek, és mert ők szociokulturálisan úgy vannak dresszírozva, hogy nonstop a társadalmi igazságot keressék. Ráadásul egyénileg, a maguk szerény lehetőségein belül. Ha csak magamra gondolok, el kell ismernem, hogy igazuk van. Én még álmomban is az igazságot keresem, nem még ébren. A két üzemmód között mindössze anynyi a különbség, hogy az előzőben Kedves Öcsém! Úgy érzem, lejárt az időnk. Jól kibeszélgettük magunkat az elmúlt egy évben. Igaz, hogy egy büdös szót se bírtam kihúzni belőled, de én ebből is értek. Mert én a jó szóból is értek. Vajon van-e pontosabb és érzékletesebb kifejezés a hallgatásnál, amikor valakinek nincs mondanivalója? Nincs. Mondjuk, ettől fuggedenül, azért egy-két jó szót elereszthettél volna, de már mindegy, ne feszegessük. Egyébként is nekem volt írhatnékom, akkor meg mit akarok? Ebben is igazad van, mint mindenben. Látod, milyen jól jártál velem! Mikor volt utoljára enynyiszer igazad?! Miközben a kisujjadat se kellett mozdítanod. Egy vallomással azonban még tartozom neked. Már amennyiben kíváncsi vagy arra, hogy miért pont neked címeztem a leveleimet? Nem az izoláció miatt. Digitalizált világunkban senki sincs elszigetelve. Még Kínában sem, ahol sokat megtesznek azért, hogy nehogy feljussál a nyugati világhálóra, és megkérdezd a gyerekedtől, hogy van. Csak egy kicsit kalózkodnod kell: hol amerikai, hol japán szerverekhez kapcsolódni, és ha egyikhez sem sikerül, mert éppen az összesét porig bombázta a digitális honvédelem, akkor kivársz egy-két hetet, amíg a nyugati informatikusok helyrehozzák a károkat. Havonta kapod tőlük a hadijelentéseknek is beillő értesítéseket, hogy éppen hol semmisült meg egy bázisuk, amire te még otthon dollárban előfizettél; mit telepíts a gépedre, hogyan s mivel fedd le magadat, ha hazai sajtót szereméi olvasni. Ez a része a kapcsolattartásnak még izgalmas is volt. Technikailag sem túl bonyolult, ha a nénikéd meg tudta tanulni, te is gyorsan belejönnél. Már amennyiben benned is van elég kalandvágy ahhoz, hogy sikeresebb vagyok. Mivel nem kell bajlódnom másokkal, egyedül hamarabb végére érek a szerény képességeimnek, mintha a többi magyarral vitatkozva tenném ugyanezt, elvégre - és ezt ne vedd szerénytelenségnek - nekik is véges a kapacitásuk. És itt jössz a képbe te, Öcsém. Illetve előbb csak a magyarok, de hamarosan nálad lyukadok ki, ne lankadjál! Én szóltam előre, hogy vallomás lesz. Csupán a szikár tényeken vagyunk túl, az érzelmi húrokhoz még nem is nyúltam. A hiány érzetét nem feltétlenül a magány váltja ki. Esetemben biztos nem, hiszen azért vágtam neki egyedül az úrnak, hogy Hsziánnal édes kettesben töltsük az időt. Egy kínai nagyvárosban már csak azért se alakulhat ki a magány érzete, mert egyszerűen nincs rá lehetőséged. A 13 millió mindaddig csak egy szám, amíg az érzékeid meg nem tapasztalják, hogy ennyi ember körül máshogy remeg a levegő egy városi térben. Ezt akkor is érzékeled, ha magadban ücsörögsz a szobádban, karanténban. Akkor is, ha nem tudod megnevezni, mi az, amit érzel. Furcsának tartod, pedig csak azt érzed, amit mondasz, a maga tényszerűségében. Szembejön a valóság, megemeli a kalapját és bemutatkozik: Kézit csókolom, ennyi a 13 millió ember. Ajánlom magamat. Egy idő után - ismédés a tudás anyja - ez az érzéki élmény valóságtapasztalattá válik, és mielőtt kimondanád azt, hogy 13 millió magyar, felidézed magadban a Valóság Orral való találkozásaidat. A szám biztosan stimmel, annyian azért csak maradtunk, még ha az egyik felét már ki is tagadta a nemzetből a másik fele, darabszámra (L. test) stimmelnie kell. De vajon létezik-e olyan magyar nyelvű mondat, aminek az igazságtartalma lefedné a valóságot? Mit állíthatok én egy ilyen alanyrlí? Hogy mit csinál? Hogy milyen, miféle? Ilyen ártadanul kezdődött az én leválásom a nemzettestről a nyugatkínai magyar diaszpórában. Grammatikailag, ahogy az egy nyelvtanárhoz illik. Saussure nyomdokain haladva a kognitív disszonancia útvesztőin át egészen addig, amíg rád nem találtam. Veletek, túlvilági magyarokkal már könnyű, akárkik voltatok is a földi létben. Veletek nem kell matematikázni, osztani, szorozni, halmazokkal babrálni. Észben tartani az aktuális kurzust, hogy név szerint kik azok, akik 50 vagy 25%-os magyarként vannak alárendelve a dupla- vagy kétharmados magyaroknak. Mintha csak tréfából születtek volna! Hogy legyen, aki töredékként elviselje a másik mérheteden falánkságát. A számok ugyanis nem engednek - egy ember, egy magyar -, ha pedig valaki duplázni vagy triplázni akar a közösből, a többiek fejadagjából lakmározik. Ez a magyar igazság, nem a három. A magyar társadalmi béke pedig abból áll, hogy ezért az igazságért harcolsz. Naponta párbajozol, folyamatosan fegyverkezel, hogy a valóság puszta tényét megkérdőjelező agresszió ellen megvédd a saját légteredet. A Nagy Magyar Digitális Univerzumban nálad ideálisabb fedettséget keresve se találhattam volna. Ugyan melyik nemzeti trollfarmot hozná izgalomba Mikes Kelemen neve? A hazáját hőn szerető, a magyar szabadság eszméihez végsőkig ragaszkodó, az élete háromnegyedét stratégiai nyugalomban töltő, művelt, erdélyi kuruc, aki az iszlám körgyűrűjéből egy nénivel levelez... Úgy voltam veled, édes Öcsém, mint az egyszeri lány a népmesében, aki hozott is, meg nem is. A te védőszárnyaid alatt írtam is, meg nem is. És még írhatnék sokat, akár naponta küldhetnék szaftos hadijelentéseket a nyelvi polgárháborúnkról. Biztosan élveznéd, hiszen katonaviselt ember vagy. Ezentúl béketudósításokat fogok írni, méghozzá úgy, ahogy azt tőled megtanultam: szavak nélkül. Az Isten áldjon meg érte, jó Mikesem! Ölel, Nénéd Pozsony, 2022. március 30. Putyin orosz ellenzéke Nyugaton van, börtönben vagy temetőben Amióta Oroszország tizenöt éves börtönbüntetéssel fenyegeti azokat, akik „álhíreket terjesztenek az Ukrajnában zajló speciális műveletről” (értsd: akik elmondják az igazat), valamennyi nyugati tévéstáb és riporter elhagyta Moszkvát. Köztük volt Matej Sulc, a szlovák közszolgálati RTVS haditudósítója is, aki több mint egy hónapja már Kijevben dolgozik. Előtte megjárta Hegyi-Karabahot és Libanont is, de azt mondja, sehol nem volt olyan nehéz a dolga, mint Oroszországban. Grigorij Meseznikov orosz származású politológus már február elején azt nyilatkozta a Vasárnapnak, hogy háború biztosan lesz, mert az orosz közmédiában olyan mértékű az Ukrajna-ellenes propaganda, hogy onnan nincs visszaút. Ezt ön is érezte Moszkvában? Nem vagyok politikai elemző, megszoktam, hogy a tényekről tudósítok, de az összefüggéseket leheteden volt nem észrevenni. Putyin február 21-i beszéde, amelyben a szakadár ukrán területeket ősi orosz földnek nevezte, Ukrajnát pedig az orosz történelem szerves részének, nyilvánvaló előjele volt annak, hogy mindenre kész. De már hetekkel ezelőtt is egyre militánsabb nyelvet használtak az orosz köztévé, a Pervij Kanal politikai vitaműsorainak szereplői is. A lakosság nagy része pedig töredenül hitt abban, hogy az orosz hadsereg felszabadítja a Donyeckben és az egész Donbaszban élő orosz ajkú lakosságot, és az ukránok is alig várják, hogy az oroszok megszabadítsák őket a fasisztáktól. Az orosz közvélemény egyszerűen így működik, a többség még mindig meg van győződve arról is, hogy Csehszlovákiát nem megszállták, hanem felszabadították 1968-ban. Ők a nagy felszabadítók, és kész, ez minden alól felmentést ad nekik. Ilyen körülmények között EU- és NATO-tagállamból érkezett újságíróként nem lehetett túl egyszerű a dolga. Ellenőrizték az orosz hivatalok? Ilyesmivel nem találkoztam, de sehol nem volt ennyire nehéz dolgozni. Természetesen azért volt egy kurátorunk, aki látszólag segített, a valóságban ellenőrzött. Oroszországban a nyugati újságírók szinte egyetlen kompetens személyt, politikust, de még hivatalnokot sem tudnak szóra bírni. Mind azzal utasítottak el, hogy az elfogult nyugati média provokatív kérdéseire nem válaszolnak, úgysem mondunk igazat, mindent kiforgatunk, támadjuk az elnöküket. Döbbenetes volt számomra megtapasztalni, milyen képzeletbeli világban él az orosz társadalom. Ezt olyan újságíróként mondom, aki arab országokban is dolgozott, ahol a hatalom ellen tüntető tömegbe lőttek, mégis több volt az emberekben az akarat, a lelkesedés. Oroszországban csak frusztrációt és apátiát láttam. Ez Vlagyimir Putyinnak nagyon megfelel, mert kritikusai már nincsenek. Akik voltak, azok már vagy Nyugaton vannak, vagy börtönben vagy a temetőben. Vrabec Mária A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy az oroszok vajon csodálják Putyint, vagy félnek tőle. Megfordul-e a fejükben, hogy Oroszország Ukrajna megtámadásával végzetes hibát követett el, amiért generációkon keresztül fog fizetni? Illúzió és vágyálom, hogy az oroszok tömegesen tüntetnének Putyin és a háború ellen? Mennyire lehetett nyíltan beszélni az orosz újságíró kollégákkal? Miféle komplexust dédelgetnek magukban az oroszok? Miből ered bennük ez a zsigeri Nyugat-ellenesség? A propaganda műve, vagy mélyebben gyökerezik? Beérné Oroszország azzal, ha megkapná a Krím félszigetet, és Ukrajna semleges maradna, vagy Donyeck és Luhanszk is kell neki? Mit akarnak az oroszok? Ha győznének is, mire lesz nekik egy tönkretett, a végsőkig elgyötört és ellenségessé tett Ukrajna? Oroszországban is téma volt, hogy Putyin mennyire bezárkózott? Akár megnyeri a háborút, akár elveszíti, akár békét köt, Oroszország már nem mossa le magáról az agresszor bélyegét. Mi várhat rá az elkövetkező években? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap már keddtől, április 5-étől kapható számában. A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
