Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-19 / 89. szám
2 KÖZÉLET 2022. április 19. | www.ujszo.com A nyugdíjemelés árát a Heger-kormány a fiatalabb generációkkal fizettetné meg ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szlovák nyugdíjrendszer komoly reform előtt áll. Ennek részeként s nyugdíjak nagyságát és a nyugdíjba vonulás idejét meghatározó szabályokat is módosítják. Kik nyernek majd a változásokon, és kivel fizettetik meg a reform költségeit? Az időskori jövedelem jelenleg elsősorban a bérszínvonaltól és a második nyugdíjpillér befektetési stratégiájának a kiválasztásától függ. A Trend gazdasági hetilap elemzése szerint a nyugdíjasok jövedelmére azonban már jövőre hatással lesz a szülői bonusz is, amelynek a lényege, hogy a Szlovákiában adózó dolgozók 2023- tól hozzájárulhatnak a szüleik nyugdíjához. „Képzelje el, hogy a lánya és a fia is külön-külön bruttó ezer eurót keres. Ez esetben a nyugdíja havi 30 euróval nőhet” - mondta el Milan Krajniak munkaügyi miniszter, hozzátéve, hogy mindkét szülő megkapja az említett összeget. „A korrektség kedvéért szeretném hozzátenni, hogy a kormánypártok között még nem született végleges döntés a szülői pótlék kiszámításának a módjáról, és a parlamenti jóváhagyás során is változhat a javaslat” - tette hozzá Krajniak. A munkaügyi miniszter eredetileg azt javasolta, hogy a gyermek mindkét szülője számára a bruttó bére 2,5-2,5 százalékát vezethesse el, vagyis együttesen összesen 5 százalékot irányíthasson át a bruttó keresetéből. A kormány ülése után azonban ezt a kulcsot három százalékra csökkentették. Az így kialakított rendszerrel a nyugdíjakra fordított kiadások évente 200 millió euróval nőnek majd - legalábbis a munkaügyi tárca szerint. Az elemzők egy része azonban már most figyelmeztet, hogy a valós öszszeg több tíz- vagy akár százmillió euróval magasabb is lehet, a külföldön dolgozók visszatérése például hatalmas lyukat üthet az államkasszán. A fent említett kockázatot a költségvetési felelősségről szóló törvény módosításával kívánják kiküszöbölni, meghatározva a szülői bonuszra egy év alatt elkölthető maximális összeget. Az intézkedések között szerepelhet például az, hogy a bonusz csak nyolc hónapra fizethető ki, tizenkettőre nem. Alternatívaként a szülői pótlék rugalmasan csökkenthető. Pontosan ezeket a bizonytalanságokat kellene feloldani a parlamenti vita során. A fiatalok állják a számlát A nyugdíjak emelését valakinek ki kell fizetnie, a kormány pedig azt tervezi, hogy a gyermektelenekre és a fiatalokra hárítja a számlát. A társadalombiztosítási törvény módosításával a várható átlagos élettartamhoz kötné a nyugdíjkorhatárt, ami alapvető változás. A jelenlegi szabályok szerint egy 2003-ban született személy 64 évesen menne nyugdíjba, a reform elfogadása után azonban csak 69 éves korában fog nyugdíjba vonulni - derül ki a Narancssárga boríték elnevezésű projekt számításaiból. Eszerint a mostani fiatalok több évvel később mehetnek majd nyugdíjba, ha az orvostudomány fejlődése jelentősen meghosszabbítja az emberéletet. A hetvenéves kőművesek elképzelése azonban irreális, az idősebb embereknek pedig gondjaik lennének a gyártósorok mellett folyó gyors tempójú munkával is. A munkaügyi tárca ezért egyéni nyugdíjplafon bevezetését javasolja. Eszerint a nyugdíjra 40 év szolgálati idő után automatikusan jogosultak leszünk. Tisztán elméletileg, az a személy, aki 18 éves kora óta dolgozik, 58 évesen mehetne nyugdíjba, csak közben persze nem lehet munkanélküli. Korkedvezmény A korkedvezményes nyugdíj igénylése a Szociális Biztosítóhoz benyújtott kérelemmel kezdődik. Az állami intézmény ezután a befizetett járulékok alapján kiszámítja a nyugdíj összegét. A kérelmet automatikusan elutasítják, ha az így kapott összeg nem éri el a létminimum 1,2-szeresét. Jelenleg a korkedvezményes nyugdíj 261,70 eurónál kezdődik. A tervezett reform ezt a feltételt tovább szigorítja. Az új szabályok szerint a korkedvezményes nyugdíj a minimálnyugdíj értékével kezdődne. Jelenleg ez 334,30 euró. A feltételek szigorításával az állam évente több millió eurót takarítana meg. A korábbi nyugdíjba vonulást így elfelejthetnék például az adóköltségeik optimalizálásán fáradozó vállalkozók. Bizonytalan nyugdíj A nyugdíjkorhatár emelése rendkívül népszerűtlen intézkedés. Épp ezért még nincs is végleges megállapodás a koalícióban a reformnak erről a pontjáról. A kormánypártok egy része elsősorban a szavazók elvesztése miatt aggódik. A racionálisabb politikusok viszont attól tartanak, hogy a nyugdíjkorhatár fokozatos emelésével megtakarított pénzt a szülői bonuszra fogják elherdálni. „A szülői bonusz ugyanis az elkövetkező tizenhárom évben növeli majd a nyugdíjrendszer hiányát. Csak ezt követően érvényesülnek majd a javasolt reform pozitívumai” - áll az államkassza őrének számító Költségvetési Tanács elemzésében. Eszerint a kormány a tervezett intézkedéssel több százmillió eurót fog elherdálni, és a reform csak 2035 körül kezd majd igazán segíteni az államkasszának. „Rendkívül kockázatosnak tartjuk, hogy a javaslat a bevezetését követő első 13 évben a nyugdíjrendszer hiányának az elmélyüléséhez vezet, és csak ezt követően várható pozitív hatás” - figyelmeztet a Költségvetési Tanács, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy a nyugdíjkorhatár automatikus emelését a kormány egyszerű törvényben kívánja rögzíteni. „Amennyiben az automatikus nyugdíjkorhatárral kapcsolatos szabályokat nem rögzítik az Alkotmányban, fennáll a veszélye annak, hogy a kormányváltás után ezek újra a kukában végzik. Az első nyugdíjpillér kormány által elfogadott módosítása ezután csak tovább mélyítené a nyugdíjrendszer hiányát, illetve növelné a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát” - tették hozzá a Költségvetési Tanács elemzői. Egyszer már megbukott A nyugdíjkorhatár fokozatos emelését egyszer már elfogadták. A szükséges változásról először az egyszínű Smer-kormány döntött. A lakosság azonban már 2017-ben megérezte a negatív következményeket, a baloldali párt ezért 180 fokos fordulatra szánta el magát, elvetve a saját reformját, és 2019-ben 64 évben határozták meg a nyugdíjba vonulás felső határát. Demográfiai veszélyek Az elemzők szerint a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése nélkül az ország csődbe fog menni, míg ugyanis a nyugdíjrendszert fenntartó munkavállalók száma fokozatosan csökken, a nyugdíjasoké nő. A jelenlegi rendszerrel egyes elemzők szerint már 2035 körül komoly problémákra számíthatunk. Hogy ezeket elkerüljük, jelenleg három forgatókönyv közül választhatunk. Az első a dolgozók számának a növelése külföldiek toborzásával, a második a nyugdíjak csökkentése, a harmadik pedig a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. A jelenlegi kormány a három forgatókönyv kombinációja mellett döntött. A nyugdíjkorhatár emelése mellett a jövőbeni nyugdíjak is csökkennek. A 2023-ban nyugdíjba vonulók nyugdíja átlagosan havi hét euróval zsugorodik. Egy évvel később az átlagos havi veszteség akár 22 euró is lehet. A reform 2025 utáni hatását a munkaügyi tárca inkább már nem is számította ki. A nyugdíjkorhatár emelése és a nyugdíjak csökkentése mellett ugyanakkor külföldi munkavállalókat is toboroznak, akik a szaktárca szerint a szlovákiai lakosságra gyakorolt negatív hatások nélkül képesek megoldani a rossz demográfiai helyzetet. Az egyetlen probléma az, hogy a szlovákiai bérek túl alacsonyak, a külföldi munkavállalók így - miután felmérik a szlovákiai helyzetet - inkább nyugatabbra mennek. Nem jók a reformokban A kormánykoalíció szinte minden változtatást a reform címkéjével lát el, ami ügyesen leplezi képtelenségét az alapvető változások elfogadtatására. Az alkalmazotti járulékok drasztikus csökkentésére irányuló erőfeszítések, a bérlakások tömeges építése és a végrehajtási amnesztia az állandó politikai huzavona miatt mind kudarcba fulladtak. Még a költségvetési kiadási korlátok és a kórházreform elfogadása sem nevezhető sikernek. E két reformot ugyanis várhatóan csak a következő kormány hivatalba lépését követően indítják el teljes mértékben. Magyarul: megtörténhet, hogy ezek még az előtt a kukában végzik, mielőtt teljes sebességbe kapcsolnának. Ráadásul, még az igazságszolgáltatás teljes reformját sem fogadták el, és a nyugdíjrendszer fent jelzett módosításainak a sorsa is bizonytalan. (Trend, mi) Egyelőre Milan Krajniak munkaügyi miniszter sem képes pontosan felmérni az általa szorgalmazott reformok pozitív hatását, az elemzők azonban már most figyelmeztetnek arra, hogy sok jóra nem számíthatunk (TASR-felvétel) A leggyorsabban nálunk nő a légszennyezettség RÖVIDEN Ezreknek fordított hátat Szlovákia Pozsony. A szlovák állampolgársági törvény miatt eddig 4142-en veszítették el a szlovák állampolgárságukat, közülük 149-en a magyar állampolgárság felvétele miatt - közölte a belügyminisztérium. A Fico-kormány a magyar állampolgársági törvényre reagálva 2010-ben fogadta el azt a törvényt, amely korlátozza a kettős állampolgárságot. Az adatok alapján a magyar állampolgárság felvétele csak a hatodik leggyakoribb oka a szlovák elvesztésének. A listavezető a cseh (988), amelyet a német (967), az osztrák (656), a brit (423) és az amerikai (205) követ. 2015-ben enyhítették a szabályozást: azóta visszakérhette szlovák állampolgárságát az, aki a másik felvételekor lakhellyel rendelkezett az adott országban. Ez alapján eddig 1285-en igényelték viszsza állampolgárságukat, közülük 1203-an jártak sikerrel, köztük 17 magyar. . (TASR) Elfogták a NAKA volt tisztviselőjét Pozsony. Bosznia-Hercegovinában fogták el az egyik legkeresettebb szlovák állampolgárt, Ján KaPavskyt, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) operatív csoportjának a volt vezetőjét. Kal’avsky ellen 2021 októberében adtak ki elfogatóparancsot. Korrupcióval és visszaéléssel vádolják, a NAKA elit rendőrjeinek őrizetbe vételekor számított kulcsfontosságú tanúnak, az ő vallomásának köszönhetően csukták le őket. (TASR, ú) Az üvegházhatású gázok kibocsátása az Európai Unióban a 2020-as csökkenés után tavaly már enyhén nőtt, de még mindig mintegy tíz százalékkal marad el a járvány előtti szinttől. Az egyedüli kivétel Szlovákia, ahol a kibocsátás máris a járvány előtti szint fölé emelkedett. Pozsony. „Szlovákiában az európai fejleményekkel összhangban 2019-ben és 2020-ban is csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása. A 2019-es csökkenéshez elsősorban a kassai U. S. Steel acélmű és leányvállalata, a Ferroenergy járultak hozzá, amelyek a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóink” - figyelmeztetnek a szlovák jegybank kutatási osztályának az elemzői. Az említett cégek mellett a vágsellyei Duslo vegyi üzem és a vajáni (Vojany) hőerőmű is jelentősen hozzájárult a 2019-es csökkenéshez. 2020-ban berobbant a világjárvány, és a kibocsátás közel kilenc százalékkal csökkent, amihez a nagy szereplők mellett egy csoport más, kisebb szennyező is jelentősen besegített. A kassai acélművön kívül két hőerőmű, a már említett vajáni és a nyitranováki (Nováky) is hozzájárult a csökkenéshez. A 2021-es erőteljes növekedésért azonban már szinte teljes egészében a U. S. Steel és a Ferroenergy a felelősek. „A többi vállalat esetében a kibocsátás stagnálását, vagy csak nagyon enyhe növekedését figyelhettük meg” - állítják a jegybank elemzői. Ha a szlovák kibocsátók közül kizárnánk a kassai acélgyártót, a szlovákiai kibocsátás 2019- hez képest csaknem öt százalékkal csökkenne, ami a jegybank elemzői szerint már közelebb lenne az európai trendhez. Az elemzők a jövőben uniós szinten a kibocsátások fokozatos csökkenésére számítanak, amihez a magas energiaárak is hozzájárulhatnak. (TASR, mi)