Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-07 / 81. szám
www.ujszo.coml 2022. április 7. KÖZÉLET I 3 A polgármestereken vitatkozik a Szövetség CZÍMER GÁBOR A Szövetség platformjai ezúttal a polgármesterjelöltek állításán feszültek egymásnak. A Híd felelőtlenséggel, az Összefogás obstrukciával vádolja az MKP-platform vezetőjét, Berányi Józsefet, aki szerint azonban az Öszszefogás az, amely valótlan információkkal próbált előnyt szerezni. A Híd, az Összefogás, valamint az MKP helyi képviselői a Dunaszerdahelyi járásban, a közös párt, a Szövetség regionális struktúrájának megalakulását sürgetve, lezárta azokat az előkészítő tárgyalásokat, amelyeknek az volt a célja, hogy az egységes párt járási szinten is létrejöjjön. A Szövetség dunaszerdahelyi szervezete elsőjárási konferenciájának időpontját május 13-ra tűzték ki, a küldöttek létszámát 78-ban határozták meg. A közös párt 18 tagú járási elnökségén pedig 9-6-3 arányban osztozik az MKP, a Hid és az Összefogás. Egyben döntöttek arról, hogy a Szövetség közös megyei listájának 8 járásbéli helyén az MKP 5, az Összefogás 2 és a Híd 1 jelöltet indít az őszi, Nagyszombat megyei választáson. Az Összefogás és a Híd Az Összefogás elnökségi tagja, Nagy József, aki várhatóan a Szövetség dunaszerdahelyi járási szervezetésének vezetésében is részt vesz majd, a döntésről szóló közleményhez egy nyilatkozatot is csatolt, amelyben arról ír, legfőbb ideje világossá tenni, kit indít a Szövetség a polgármesteri posztért egy-egy településen. Ez azonban nem történt meg. „A hónapok óta húzódó kártékony obstrukció eredménye az lehet, hogy nagyon sok helyen a Szövetség jelöltje helyett majd független vagy akár egy szlovák párt polgármestere nyeri meg a választást” - írja Nagy. Az Összefogás politikusa kérdésünkre elmondta, a Szövetség által indított polgármesterjelöltek listájáról szavaznia kellene a közös párt vezetésének, de szerinte Berényi József MKP-platform-elnök hónapok óta nem teszi lehetővé, hogy ez megtörténjen. „Az obstrukcióért Berényi a felelős” - tette hozzá az Összefogás politikusa. Nagy elmondta, Nagyszombat megyében ispánjelöltet is mindenképpen állítanak. Ez azt jelenti, nem támogatják például a regnáló Jozef Viskupicot (OEaNO). Hozzátette, a jelenlegi megyei alispáni tisztséget betöltő Berényi még nem jelezte, hogy a Szövetség jelöltjeként indulna megyeelnöknek. Az Összefogás platformjának vezetője, Orosz Örs az üggyel kapcsolatban arról beszélt, a Szövetségben az elődpártok nyomán van 115 MKP-s, illetve 105 hidas polgármester és 40 olyan, akit a Híd és az MKP is támogatott. Ehhez a listához az Öszszefogás-platform 14 további településvezetőt toborzott. „Naszvad város és Ipolynyék nagyközség vezetője is belépett az egységpártba” - tette hozzá azzal, hogy a Szövetség sikerének kulcsai a polgármesterek. „Ezért én is felelőtlenségnek és obstrukciónak tartom, hogy a párt elnökségének hónapok óta nem sikerült elfogadnia azt a listát, amelyről már egyezség volt” - mondta, és hozzátette, az MKP-platform vezetője, Berényi Ezúttal a polgármesterjelöltek miatt alakult ki feszültség a Szövetségben utasította el a lista beterjesztését és az arról való szavazást. Ezzel együtt is bízik benne, hogy egy héten belül meg tudnak állapodni. A polgármesterjelöltek ügyében megkerestük a Híd-platform vezetőjét, Rigó Konrádot is, aki úgy nyilatkozott, felelőtlenségnek tartja, hogy fél évvel a választás előtt a Szövetség nem tud jelölteket állítani. „Ezért a helyzetért pedig több hete Berényi József a felelős” - tette hozzá Rigó. Berényi: Nagy a hibás Az Összefogás és a Híd vezetői által a jelöltállítás késleltetéséért felelősnek tartott Berényi a lapunknak elmondta, valóban van hozzávetőlegesen 250 polgármester, akik automatikusan számíthatnak rá, hogy a közös párt jelöltjeiként indulhatnak az önkormányzati választáson. Elsősorban az MKP és a Híd hivatalban lévő polgármestereiről van szó, míg az Összefogás javaslatot tehetett arra, hogy ehhez a listához további településvezetők nevét adják. Berényi szerint a vita tárgyát az Összefogás által benyújtott nevek képezik. „Mindezt azért, mert Nagy József olyan polgármesterjelölteket hozott, akik nem igazolták vissza, hogy valóban az egyik platformon keresztül, a Szövetség tagjaként szeretnének indulni a választáson” - állítja Berényi. Szerinte ezzel Nagy úgy akarta elfogadtatni a listát, hogy az érintett településvezetők valójában nem vállalták, a Szö(Somogyi Tibor felvétele) vétség jelöltjei lesznek. „A listájuk valótlan volt” — tette hozzá, majd elmondta, az Összefogás a benyújtott listájáról már néhány települést vissza is vont. Berényi ugyancsak nehezményezte, hogy Nagy ragaszkodott hozzá, a Szövetség polgármesterjelöltjeinek a teljes listáját fogadják el. Mindezt annak ellenére, hogy a hozzávetőlegesen 250 fős felsorolásban csak három vitás település maradt. Berényi ezzel együtt is úgy látja, húsvétig meg tudják szavazni a három platform konszenzusa révén összeállított névsort. Rigó Konrád nyilatkozatára pedig így reagált: „A hidasok egyik életcélja, hogy kicsináljanak engem, de ez nem fog sikerülni.” Jelentős javulás figyelhető meg a járványhelyzetben Vladimir Lengvarsky szerint csütörtökön ismét átértékelik a maszkviselésre vonatkozó szabályokat (TASR-felvétel) NAGY ROLAND Az előző hetekhez képest jelentősen felgyorsult a járvány visszaszorulása, legalábbis erre utalnak az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai. A kórházban kezelt személyek száma végre 2000 alá csökkent, és a napi fertőzöttszám is kedvezően alakul. Pozsony. A napi fertőzöttszám átlaga az előző héten még 7930 volt, most viszont 5016-ra zuhant, ami 37 százalékos visszaesésnek felel meg. Bár az előző hetekben is fokozatosan csökkent a fertőzöttszám, viszont nem ilyen gyors tempóban. További jó hír, hogy a PCR-tesztek pozitivitási aránya is érezhetően visszaesett: a negyedik hullám berobbanása óta szinte folyamatosan 50 százalék felett volt, a legfrissebb adatok alapján azonban már csak 43 százalékon áll. Ez ugyan még mindig magasnak számít, viszont hosszú hetek óta ez az első jelentősebb javulás ebben a mutatóban. Romlás a fővárosban Szintén a fertőzöttszámmal függ össze a hétnapos incidencia, ami az előző héthez képest tovább csökkent. Az országos átlag jelenleg 648, vagyis 30 százalékkal kevesebb, mint 7 napja. Viszont hozzá kell tenni, hogy jelentős regionális különbségek figyelhetőek meg: most 7 olyan járás van, ahol az incidencia értéke meghaladja az ezret, főleg Pozsonyban és környékén rossz a helyzet. Ezekben a járásokban a vírus továbbra is erősen érezteti a hatását. A magyarlakta járások ebből a szempontból jól teljesítenek, a legtöbb helyen az incidencia nem haladja meg az országos átlagot. A kórházak helyzete A kórházak helyzete is javulni látszik, ugyanis hosszú idő után most először esett vissza a Covid-osztályokon kezelt betegek száma 2000 alá. A minisztérium adatai szerint összesen 1908 fertőzött szorul kezelésre, vagyis az előző héthez képest 10 százalékkal kevesebb (akkor 2120-an feküdtek a Covid-osztályokon). Szerencsére egyre kevesebben szorulnak lélegeztetőgépre, jelenleg 60 ilyen beteget jegyez a tárca. Naponta mintegy 191 új páciens kerül kórházba a koronavírus miatt, 66 százalékuk nincs beoltva. Vladimír Lengvarsky (OEaNO) egészségügyi miniszter azonban kiemelte, hogy a Covid-osztályokon ápolt személyek 65 százaléka, vagyis kétharmada kerül be kifejezetten a koronavírus miatt. 35 százalék esetében a fertőzés csak másodlagos diagnózis, ami azt jelenti, hogy nem a vírus okozta tünetek miatt kerültek be, hanem más egészségügyi probléma miatt, viszont a kórházban elvégzett teszt után derült ki, hogy fertőzöttek. A halálesetek száma azonban sajnos még mindig magas: jelenleg átlagban napi 34 személy hal meg a fertőzés következtében. A járvány kirobbanása óta összesen 23 315 személy vesztette életét a vírus közvetlen vagy közvetett következményei miatt. Átértékelés A vírusadatok csökkenése a járványügyi óvintézkedéseken is meglátszik. Szerdától ugyanis megszűnt a kötelező kültéri maszkviselés. A jelenlegi szabályok alapján maszkot kellett viselni kültéren, ha a kétméteres körzetünkben egy olyan személy tartózkodott, aki nem egy háztartásban élt velünk. Emellett eltörölték a regisztrációs kötelességet is az eHrancia nevű rendszerben. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag már csak néhány, maszkviselésre vonatkozó szabály maradt érvényben. Továbbra is hordanunk kell a védőeszközt a tömegközlekedési eszközökön, a nyilvános beltéri helyeken, illetve a tömegrendezvényeken, függetlenül attól, hogy kültéren vagy beltéren tartják-e őket. Lengvarsky ezzel kapcsolatban megjegyezte, csütörtökön ismét összeül a szakértői konzílium, hogy átértékeljék a jelenlegi óvintézkedéseket. A posta nem viszi házhoz, de mi digitálisan küldjük postaládájába a szombati Új Szót! Pluszszolgáltatás előfizetőinknek. Részletek az ujszo.com/szombat weboldalon.