Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-10 / 57. szám
www.ujszo.coml 2022. március 10. PANORÁMA 139 Januárban még a kötelező oltás ellen tüntettek Bécsben, s március közepétől már büntették is volna Ausztriában azokat, akik nem oltatják be magukat a koronavírus ellen. A kormány azonban az egészségügyi szervek jelzéseit figyelembe véve felfüggesztette a kötelező oltást. Az intézkedés egyelőre három hónapra szól. (TASR/AP-feivétei) Megtalálták Shackleton elsüllyedt hajóját A polipok ősi, tízkarú rokonát fedezték fel London. Megtalálta Emest Shackleton több mint száz éve az Antarktisznál elsüllyedt Endurance nevű hajóját a felkutatására indult tudományos expedíció. Az 1915-ben elsüllyedt hajót a hétvégén találták meg a kutatók a Weddell-tenger fenekén. A víz alatti felvételek tanúsága szerint az Endurance jó állapotban maradt meg. Bár háromezer méter mélyen fekszik a tengerágyban, szinte úgy néz ki, mint azon a novemberi napon, amikor több mint egy évszázada alámerült - számolt be róla tegnap a BBC News. A Birodalmi Transzatlanti Expedíció már az I. világháború kitörése után, 1914. augusztus 1-jén indult útnak, hogy átszeljék a Déli-sarkvidéket. A terv szerint az Endurance fedélzetén utazó nagyobb csapat Budapest. Befogtak Budapesten egy pingvint, amely a Dózsa György út közepén totyogott - közölte tegnap a Budapesti Rendőr-fókapitányság. A XIV. kerületi rendőrkapitányság járőrei és a velük közös szolgálatot ellátó polgárőrök tegnap hajnalban figyeltek fel a Dózsa György úton sétáló pingvinre. a Weddell-tenger felől indult volna kutyaszánokon és motoros szánkón, egy másik hajó, az Aurora legénysége pedig a másik oldalról indulva depókat létesítve haladt volna a sarkvidék belseje felé, hogy segítsék a többieket az út második felén. Az Endurance utasai azonban partra sem tudtak szállni, a hajó 1915. január 19-én ajég fogságába esett, majd tízhavi sodródás után elsüllyedt. Utasai úszó jégtáblákon vertek tábort, s csak 1916 áprilisára sikerült mentőcsónakokkal elvergődniük a hajózási útvonalaktól távoli Elefánt-szigetre. Shackleton öt emberrel és egy alig hatméteres mentőcsónakban indult segítségért, a mentőcsapat augusztus 30-án ért vissza az Elefánt-szigetre, s mind a 22 ott rekedt emberre épségben találtak rá. (MTI) „Mivel az Antarktiszig hosszú lett volna a séta, megfogták a madarat, takaróba tekerték, és épségben átadták a Fővárosi Állat- és Növénykertnek” - fogalmaztak a közleményben. Kiderült, a pingvint Sanyikénak hívják, és bravúrosan meglógott az állatkertből, de végül épségben visszakerült az otthonába, (mti, nie) A mai polipok legősibb ismert, már a dinoszauruszok kora előtt is élő rokonát fedezték fel egy kanadai múzeum fosszíliagyűjteményében. Washington. A ma ismert nyolckarú polipfajoktól eltérően a fejlábúak ezen ősének tíz karja volt, ezek közül kettő kétszer olyan hoszszú, mint a többi nyolc. A 328 millió éves kövület olyan jó állapotban maradt fenn, hogy karjain két párhuzamos sorban jól kivihetők még a tapadókorongok is. A Syllipsimopodi bideni névre keresztelt őspolipot az amerikai Montana állam középső részén, a Bear Gulch nevű mészkőformációban találták, és 1988-ban a kanadai Royal Ontario Museumnak adományozták. Sekély trópusi óceáni öbölben élhetett,' közepes szintű ragadozó lehetett, kisebb gerincesekkel táplálkozhatott. Az állatnak torpedó formájú teste és tintahalszerű megjelenése volt, noha nem állt közeli rokonságban a tintahalakkal, amelyek sokkal később jelentek meg. Ez a legrégibb ismert élőlény tapadókorongokkal, amelyek megkönnyítik a zsákmány és más tárgyak megfogását. Az amerikai Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum tudósai szerint a 12 centiméter hosszú példány sok millió évvel korábban élt, mint azt eddig feltételezték, ami azt jelenti, hogy a polipok a dinoszauruszok előtti időkből erednek. Nagyon ritkán találni megkövült lágy szövetet, ezért a felfedezés nagyon izgalmas jóval korábbra teszi a fejlábúak eredetét az eddig ismertnél - állapította meg Mike Vecchione, a Smithsonian zoológusa a Nature Communications című szaklapban publikált tanulmányban. A fosszília évtizedeken át hevert egy fiókban, a tudósok figyelmét jobban lekötötték a megkövült cápák és más, érdekesebbnek látszó leletek, ám egy napon felfigyeltek a lény 10 karjára. A kövületben tintazacskó létezésére utaló nyomokat is találtak - közölte Christopher Whalen, az Amerikai Természettudományi Múzeum paleontológusa, a tanulmány társszerzője. A mai polipokhoz hasonlóan az ősi lény is sötét folyadékba burkolózott a ragadozóktól való védekezésként. (MTI) NAPTÁR Március 10 ■NÉVNAP Ildikó Az Ildikó germán eredetű magyar női név. Attila hun uralkodó feleségének, Krimhildának a nevéből származik, aki a monda szerint nászéjszakájukon megmérgezte férjét, Attilát. A név rövidülése a Hilda, llda, melynek latin nyelvű szövegekben előforduló átirata az lldico. Igazából csak a magyar nyelvben vált használt női névvé. ■ MAI ÉVFORDULÓINK 250 éve született Friedrich Schlegel német író, irodalomtörténész, esztéta, filozófus. 130 éve született Arthur Henegger svájci-francia zeneszerző. 110 éve született Szigethy Attila, az 1956-os forradalom mártírja. ■ NAPI VICC A kis molylepke először repül ki a szekrényből. Amikor hazaér, megkérdi tőle az anyukája:- Na, milyen odakint kicsim?- Nagyon örültek nekem, mert mindenki tapsolt! ■ ORVOSMETEOROLÓGIA Frontmentes idő lesz. Az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást tapasztalhatnak, emellett fejfájás is felléphet, alacsony lehet a komfortérzet és a teljesítőképesség. Az ausztráliai Lismore város lakosa bútorainak romhalmaza között. Ennyi maradt a házából, amelyet elvitt az árvíz. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök nemzeti veszélyhelyzetet hirdetett tegnap a keleti partvidéket sújtó példátlan árvizek miatt, amelyek eddig 22 halálos áldozatot követeltek. A miniszterelnök rámutatott, hogy ilyen méretű áradás legfeljebb 500 évenként egyszer fordul elő. (TASR/AP-feivétei) Pingvin totyogott az úton ■ rnssmm ■ VasárnapHáztartas - Mamaklubbal - melléklet + 13 o 55-évf io.s24m . aoaa. március 8 tßß\'/SSft mmm ■ti Mr«'o legyen :**íkelele,' Tv «ríd,omüsor •*»**#» (fii m*r«us 12-18. Cchell i Könnyű lélekkel, h*k»n utMottel, HA IDEÉR A FRONT, Ml KERÜLÜNK SORRA, NEM?" Gazdag József és Somogyi Tibor riportja az ukrán határról Harckocsi az utcán, katonai helikopter a magasban. Egy határfalu élete, miközben a szomszédban háború dúl. Volt olyan nap, amikor kétezer menekült érkezett az ukrán oldalról. A helyiek ahogy erejükből telik, segítenek a bajbajutottakon. Nagyszelmenc eddig emberségből jelesre vizsgázott. „A Vasárnap hetilaptól vannak itt újságírók, barna Hyundai, pozsonyi rendszámmal, engedjétek át őket." így jutunk be Nagyszelmencbe, katonai ellenőrzés után. Olyan emberekkel találkoztunk, akik egy értelmetlen háború poklából menekülnek, kisgyermekekkel, néhány táskával, kisírt szemmel - a teljes bizonytalanságba. Európában, 2022 márciusában. ► Tél Az oroszok egyre rosszabbul fognak élni. De mi is - mondja Ivan Miklós a második Dzurinda-, majd a Radicová-kormány pénzügyminisztere §y J Már kapható a Vasárnap legújabb száma Vasamat) ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujizo.eom www.f«68book,com/uj«0 I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Juhász Katalin - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi torvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. m ELFOGADJUK Al ÚJSÁGÍRÓK mKAlKÖOEXTT •5» KULT iyé MINOR