Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-03 / 51. szám
42! Horoszkóp Ko« (III. 21.-IV. 20.) Egyre jobb a hangulata és úgy érzi, a dolgai nagyon jól alakulnak és jó felé haladnak. Egyelőre ne is változtasson semmin, ha csak azon nem, hogy néhány dolgot igyekszik ügyesebben és pontosabban megoldani. Bika (IV. 21.-V. 21.) ■PM Ez az időszak mindenekelőtt a munka jegyében zajlik majd, ugyanis túl sok tennivaló jött össze, melyeknek szeretne minél előbb a végére érni, ezért nagyon sűrű és dolgos napok következnek. Bízzon magában és sikerülni fog! Ikrek (V.22.-VI. 21.) Mivel jobban igénybe lesz véve fizikailag, ezért több időt kellene szakítania arra, hogy formában tartsa magát. Egy félórányi séta, de a jóga vagy a relaxálás is ugyanilyen jó kikapcsolódást és ellazulást jelenthet. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ha párkapcsolatban él, akkor figyeljen jobban kedvesére, ugyanis kisebb kilengést tapasztalhat részéről, s ezt jobb, ha időben elcsípi, mert olyan valaki avatkozhat bele az életükbe, aki mindkettőjükhöz közel áll. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Sikerült kollégájával alaposan összevesznie. Éppen ezért próbáljon egy nyugodt, őszinte beszélgetéssel tiszta vizet önteni a pohárba. Ez viszont csak akkor sikerülhet, ha mindketten tisztázni szeretnék a helyzetet. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Ebben az időszakban nem ártana, ha sokkal éberebb lenne, mert a környezetében számos változásra számíthat, akár a munka, de akár a magánélet terén is, és fontos, hogy az új információk időben a tudomására jussanak. Mérleg (IX. 24.-X.23.) A békülést barátjával ne veszern kedéssel és felhanggal kezdje, WKtk mert nem tudhatja, nem ön értett-e félre valamit. Ha előbb ezt tisztázzák, akkor utána megbeszélhetik a vita tárgyát képező problémát, amennyiben még aktuális. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Sokkal eredményesebb lehetne, ha felállítana egy rendszert, fontossági sorrendet az életében, amihez nem kellene görcsösen ragaszkodnia, de mégis biztonságot jelentene az ön számára. így tudna fokról fokra mindent megvalósítani. Nyila« (XI. 23.-XII. 21.) Az önbizalmának nem szabad megrendülnie, különben sincs rá semmi oka, hogy ne legyen bizakodó, optimista a jövőt illetően. Amennyiben továbbtanulási szándéka van, akkor itt az ideje, hogy végső elhatározásra jusson. Bak (XII. 22.-1.20.) Szerencsésnek érzi magát, mivel mind a szívügyekben, mind a munkahelyén csupa jó dolgok történnek önnel, sőt, olyan teendőkre is tud időt szakítani, amelyekre eddig esélye sem volt. Amire viszont mindenképpen vigyáznia kell, aza pénze! Ne keveredjen semmibe! Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Itt az ideje, hogy nemet mondjon, s még csak eszébe se jusson kölcsönt adni se barátnak, se ismerősnek, de még rokonnak se, mert kicsi az esélye annak, hogy visszakapja Természetesen a kétes üzleteket is jobb, ha elkerüli. Halak (II. 20.-III. 20.) Ismét túlvállalta magát, ezért ne csodálkozzon, ha fáradt. Ennek ellenére élvezi az egész helyzetet, és minden területen remekül teljesít. Örül és boldoggá teszi a tudat, hogy szinte nélkülözhetetlen. Csak így tovább, s gyorsan eléri a célját! PIHENŐ Ashley Greene, aki a Twilight-filmekben Alice-t alakította, a filmsorozat újra növekvő népszerűségét látva úgy döntött, podcastet indít egyik barátnőjével, amelyben amellett, hogy reagálnak a produkciókra, a forgatás érdekességeit is kielemzik. „Öt éven keresztül forgattunk, voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, egy kis dráma, olyanok voltunk, mint egy család. A húszas éveinkben voltunk, tehát néha voltak viták" - mondta Greene. Azt is elárulta, hogy az „Edward- vs Jacob-csapat" közül melyik tábort erősítette: „Érdekes volt, hogy amikor forgattunk, volt egy természetes elkülönülés az emberek, farkasok és vámpírok között, mert minden jelenetünk külön játszódott. így aztán, természetes, hogy az én szövetségem a vámpírokhoz kötött." (TASR/AP-feivétei) 2022. március 3. | www.ujszo.com Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések: ALEPPÓ ANSAN DAKAR CALI CSIULONG FAISALABAD KABUL KAOHSZIUNG LAKHNAU OMDURMÁN PUEBLA TRIPOLI VANCOUVER Előző feladványunk megfejtése: India. Mai receptünk Banános-csokis muffin Hozzávalók: 2 db banán, 10 dkg csokoládé, 18 dkg vaj, 25 dkg liszt, 0,5 cs sütőpor, 12 dkg cukor, 2 cs vaníliás cukor, 5 ek tej, 3 db tojás Elkészítés: A banánokat villával összenyomkodjuk egy tálban. A csokit háromfelé osztjuk, a harmadát egy tálba reszeljük. A vajat felolvasztjuk, és egy tálba tesszük. Beleszitáljuk a lisztet, belekevetjük a sütőport, a cukrot és a vaníliás cukrot. Hozzáadjuk a tejet és a tojást, összekevetjük, majd hozzákeverjük a csokis banánt. A masszát papírkapszlival bélelt muffinformába adagoljuk. A megmaradt csokit feldaraboljuk, és a muffinokra szórjuk, mindegyik tetejére teszünk egy banánkarikát. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-30 perc alatt készre sütjük. Jó étvágyat kívánunk! (mindmegette) Mai időjárás Derült vagy enyhén felhős égbolt, keleten borús idő. Az esti órákban az északi tájakon enyhe csapadék várható. A nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Előrejelzés Nappali hőmérséklet 8 °C 1°C Szélirány: 20 km/ó-s északi szél. Éjszakai hőmérséklet ^ 1 °c fim ■8 °C Vízállás Duna Pozsony-310 cm Komárom -180 cm Medve - 145 cm Párkány-125 cm Bodrog Bodrogszerdahely - 485 cm Csütörtök Péntek Szombat Hójelentés Gyűgy_______________7 °C Rozsnyó______________4 °C Zr_______________________mir__________________________ Jasná-észak____________90 cm Tátralomni£_ 50 cm Dunaszerdahely______8 °C Szene________________8 °C Enyhén felhős vagy felhős égbolt, Átmenetileg megnövekedhet Opalisko - Z. Poruba 80 cm Csorbató 90 cm Komárom________. 8 °C Csorbató_________s- -3°C elvétve borús idő.____________ a felhőzet.__________________Donovaly - Záhradiéte 60 cm Snowpark Luőivná 60 cm Ógyalla______________8^C Párkány___________ 7°C Pozsony______________8^C Pozsony______________8^>C Krpáóovo_______________50 cm Roháőe - Spálená d. 160 cm Léva________________7 °C Nagyszombat_________8 °C Érsekújvár____________7 °C Érsekújvár____________8°C Tálé______ 50 cm Zuberec - Janovky 90 cm Nagymihály______Sfr 6°C Losonc_______________7 °C Losonc___________z.- 7 °C Losonc ______»• 7 °C Vyáná Boca_____________70 cm Strednica - 2diar 40 cm Nagyrőce_____________5 °C Tőketerebes_______ 6°C Kassa______ ja 5°C Kassa____________Se 6°C Ski Telgárt______________60 cm Jasenská dolina_________50 cm