Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-25 / 70. szám
www.ujszo.coml 2022. március 25. KULTÚRA I 9 Közérzetünk dallamokba foglalva A Gorlo Volka első albuma egy kiforrott zenekar színes-szagos értékmentése és-egy korszak összegzése JUHÁSZ KATALIN A múlt szombati gútai lemezbemutató koncert után és a ma esti budapesti fellépés előtt szeretnénk felhívni a figyelmet kis hazánk egyik legizgalmasabb magyar zenekarának első albumára, amelyet nem kapkodtak el, sőt, tulajdonképpen nem is terveztek megjelentetni. A Gorlo Volka 2015-ben alakult, de voltak előzményei, ezért datálják az albumon szereplő dalokat 2009- től. A régi rajongók más verzióban ismernek néhányat közülük, az újak pedig elcsodálkozhatnak borítóböngészés közben, mert az anyag olyan kompakt, mintha gyors egymásutánban születtek volna a dalok. A hangzás pedig abszolút mai. (De erre még visszatérünk). Néhányan akár úgy is vélhetik, hogy Farkas Melinda frontlány és fő dalszerző megelőzte a korát, amikor anno először színpadra lépett megzenésített verseivel, egy szál gitárral a Tompa Mihály Országos Versenyen. A csapatot is róla nevezték el, illetve az ő torkáról, szellemesen, szláyosan (torok - gorlo, farkas - volk). És tény, hogy erre a hangra érdemes zenekart építeni. Egyszerre finom és karcos, popos és rockos, lírai és drámai. Egyedi és azonnal felismerhető. Ha a Gorlo Volka mögött is lenne egy profi csapat, akkor valószínűleg ott tartanának ma, ahol a Margaret Island vagy a Blahalousiana, hogy csak két csajközpontú zenekart említsünk. Ők viszont mindent maguk intéznek, a koncertektől a klipeken át a borítótervezésig, figyelemre méltó ügyességgel. Tavaly havonta potyogtatták a dalokat az interneten, folyamatos figyelmet generálva. A járványhelySzabó Gábor basszusgitár. Farkas Meli ének, gitár, Gogh Ákos dob, Mézes Zoltán vokál, elektromos gitár (Fotó: Szabó Máté) zetből adódóan nekünk is több időnk volt ízlelgetni, amit kaptunk. Ők pedig megragadták a ritka koncertlehetőségeket, például egy érsekújvári iskolaépület tetején játszottak, amit online is követhettünk. December végére összejött egy albumnyi dal. Persze ők is tudják, hogy a CD egy idejétmúlt hanghordozó, nekem is csak véletlenül van otthon egy régi szerkezetem, amelyen le tudok játszani ilyen korongokat. Ha viszont a termék ránézésre is gusztusos, tetszetős, jó érzés lapozgatni a bookletet, böngészni a dalszövegeket, akkor mindjárt más a szitu. Továbbgondolva a dolgot rájöhetünk, hogy CD-t kiadni manapság egyenlő a lázadással, az árral szembeni evezéssel, a hagyományőrzéssel. Nem beszélve arról, hogy van némi minőségbeli különbség a Spotify és egy CD hangzása között. Vagyis értékmentés is zajlik itt, a maradandóság ígéretével. Már a cím is szimpatikus: Szeretetjárvány. A Tarantino című dalban szerepel ez a fontos sor: „.. ..szeretetjárvány, törj ki végre, kínlódunk itt szarul”. És tényleg: a közösségi médiában középkori lincshangulat uralkodik. Már nemcsak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kommentekre érvényes ez a fohász, hanem az önjelölt háborús szakértők primitív bejegyzéseire is — lám, milyen gyorsan változik minden körülöttünk. A Gorlo Volka sokak vágyait fogalmazta meg, és Farkas Meli dalszövegei amúgy is sokszor súrolják a költészet határát, „mikor én úgy tapadtam hozzád, mint a fecskefészek,/ a labirintus is egyenes annak, aki részeg/elhagytam a cipőm s fent ülök az ágon/ illeg-billeg és szívem nevet a világon”. Talán nem vagyok egyedül a József Attila-asszociációmmal: ”A semmi ágán ül szívem,/ kis teste hangtalan vacog”. A szóban forgó dalból tulajdonképpen bármely sorokat idézhettem volna, záporoznak az erős mondatok, úgyhogy tényleg jól jön a booklet. Van a lemezen Pilinszky-, Dzsida- és Ady-vers is. Ami pedig a zenét illeti, valahol az indie-pop és az indie-rock között egyensúlyoznak a számok. Az alternatív jelző mára elvesztette eredeti, kilencvenes évekbeli értelmét, úgyhogy az nem segít rajtam. A zenekar a „lírai power-pop” címkét találta ki saját magára, ami persze tréfának tekintendő, de csak első blikkre. Ha a nyolcvanas évek elején feltalált „power ballad”, vagy a kilencvenes évekbeli „trip-hop” megmagyarázható zenei szaknyelven, akkor bizony ennek is lehet értelme. íme a saját verzióm. Az erő és a líraiság akár kéz a kézben is járhat, a popzenében meghonosult sémákkal pedig bátran lehet kísérletezni, anélkül, hogy áthágnánk bizonyos íratlan szabályokat. Ezáltal a hallgató egyszerre kap új és ismerős impulzusokat. Nem kényszerül teljesen idegen terepen tájékozódni, de nem is a megszokott útvonalon halad. Ezért az érzésért mindenki hálás, főleg manapság. A sláger attól lesz sláger, hogy találunk benne kapaszkodókat, de új, meglepő elemeket is. Az albumon több slágergyanú is felmerül: a Vonat, a Tarantino, a Tű és cérna, a Szabadesés... de ezek csak az én személyes kedvenceim. Mások nyilván mást favorizálnak rajta, ki-ki vérmérséklete, egyénisége, hangulata szerint. És ez a legszebb az egészben: hogy a Szeretetjárvány olyan, mint egy barátságos turkáló, amelyről azonnal érezhető, hogy Szlovákiában működik. Mert van benne valami meghatározhatatlan, szavakkal kifejezhetetlen hazai magyar vagányság is. De ennek felfejtése legyen az ifjú szociológusok és muzikoíógusok közös feladata. A hétvégén adják át az Amerikai Filmakadémia aranyszobrocskáit Az idei Oscar-gálát vasárnap este tartják a hollywoodi Dolby Színházban, ami közép-európai idő szerint hétfő hajnalnak felel meg. A legtöbb, 12 Oscar-jelölést idén a Jane Campion által rendezett, A kutya karmai közt című western kapta, Denis Villeneuve Dűne című sci-fije 10 díjra esélyes. 2018 után először lesz házigazdája a műsornak, ráadásul egyszerre három. Az Oscar-gála arculatváltására tett igyekezetről tanúskodik, hogy mindhárom műsorvezető nő, mégpedig színészek és humoristák: Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall. A héten bejelentették azok névsorát is, akik díjat adnak át az este folyamán - köztük lesz Jason Momoa, Serena és Venus Williams is. A világhírű teniszezők, Serena és Venus Williams egyébként is érdekeltek lesznek az este, hiszen testvérükkel, Isha Price-szal együtt az édesapjukról, Richard Williamsről szóló Richard király című film producerei - a filmet a legjobb film díjára jelölték, a címszerepet játszó Will Smith pedig akár a legjobb színész díját is elviheti. A legjobb színész kategóriában rajta kívül Benedict Cumberbatch is jelölt a Kutya karmai közt, Denzel Washington a Macbeth tragédiája és Andrew Garfield a Tick, tick...BOOM! című produkcióban való alakításáért. Első alkalommal jelölték Kristen Stewartot a legjobb színésznőnek járó díjra, aki Diana hercegnőt játszotta a Spencer című drámában. Stewart Jessica Chastainnel (Tammy Fayes szemei), Olivia Colmannel (Az elveszett lány), Penélope Cruzzal (Párhuzamos anyák) és Nicole Kidmannel (Az élet Ricardóéknál) versenyez az aranyszobrocskáért. A héten pedig felröppent olyan hír is, hogy Amy Schumer, az est egyik házigazdája szeretné, ha az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij beszédet mondana a díjátadón. Mivel az Oscar-gálát rengetegen követik figyelemmel a világon, Schumer szerint egy videóra vett felvétel, vagy egy műholdas kapcsolás remek lehetőséget nyújtana arra, hogy széles körben tájékoztassa az embereket arról, mi történik Ukrajnában. Azt, hogy terve megvalósul-e, egyelőre nem tudni - a végső döntés a szervezőkön múlik, hangsúlyozta Schumer. (hk, MTI) RÖVIDEN 26 milliárd dollár a világ zenei piaca London. Olyan előadóknak köszönhetően, mint a BTS, Taylor Swift vagy Adele, a világ zenei bevételei tavaly nőttek a leggyorsabb ütemben több mint húsz év óta: 18,5 százalékos növekedéssel elérték a csaknem 26 (25,9) milliárd dollárt, ami az 1990-es évek óta a legmagasabb szint. A növekedés hajtóereje a streaming volt: a teljes bevétel 63 százalékát hozta a streaming, a vinyl és más fizikai adathordozók 19, a letöltések négy százalékot képviseltek. A fennmaradó 11 százalék jogdíjakból állt össze. A világ zenei ipara hét egymást követő évben növekedett. „Sötét időket éltünk 1999 után, az iparág 40 százalékkal esett vissza. Nem gondoltuk volna, hogy idén 60 vagy 70 országban is növekedést tapasztalunk” - mondta Frances Moore, a szervezet igazgatója. Noha a streamingszolgáltatás az iparág újraéledésének motorja, minden formátum bevételei növekedtek tavaly, a CD-k először ebben az évezredben, míg a bakelitpiac 51 százalékkal erősödött. (MTI) Övék a Televíziós Újságírók díja Budapest. Tizenhárom kategóriában hirdettek győztest, és kilencedik alkalommal osztották ki a díjat és idén is Gundel Takács Gábor vezette a díjátadót. Hat díjat vitt el az RTL Klub, ötöt a TV2, míg a Spektrum Home és az ATV egy-egy díjat zsebelt be. A közmédia egyetlen műsora sem jutott el még a jelölésig sem. Ördög Nóra lett a legjobb női műsorvezető, aki a díj 9 éve alatt már hetedszer vitte el az elismerést, a legjobb férfi műsorvezető díját pedig Till Attila kapta. Díjazták a legjobb zsűritagot is, ezt Puskás Peti nyerte el. A Sztárban sztár leszek lett a legjobb show-műsor - megelőzve a Dancing with the Starst és az X-Faktort - a legjobb vetélkedő pedig A Géniusz. A legjobb napi sorozat díját a Keresztanyu készítői vihették el, Molnár Piroska pedig a legjobb színésznő díját érdemelte ki a sorozatban játszott címszerepért, akinek állva tapsolt a közönség. A legjobb színész díját Csuja Imrének ítélték oda A mi kis falunk című sorozatban játszott szerepéért, a legjobb heti sorozat pedig az Apatigris lett. (hk) Will Smith elviheti első Oscar-díját a Richard királyért (Forrás: Warner Bros)