Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-15 / 61. szám
www.ujszo.com | 2022. március 15. PIHENŐ Horoszkóp Gondolkodó Talán mégsem ért véget Lisa Bonét és Jason Momoa házassága. Habár a két híresség év elején egy közös nyilatkozatban nyilvánosságra hozta, hogy 16 év után elválnak útjaik - a legújabb híresztelések szerint mégis megpróbálják megmenteni a kapcsolatukat. Egy bennfentes szerint már újra össze is költöztek: „Jason visszaköltözött Lisához körülbelül két hete, és egyértelműen újra együtt vannak. Úgy döntöttek, hogy dolgoznak a problémáikon ahelyett, hogy bedobnák a törölközőt, mert sokat invesztáltak egymásba." A két hírességnek két közös gyermeke van, a 14 éves Lola és a 13 éves Nakoa-Wolf. Illetve Lisának Lenny Kravitztől van egy lánya, Zoé. (Fotó: Shutterstock) Mai receptünk Zöldséggratin Hozzávalók (4 adag): 20 dkg brokkoli, 20 dkg karfiol, 20 dkg sárgarépa, 20 dkg cukkini, 20 dkg burgonya, 1 csokor petrezselyem, 2 evőkanál olaj, 5 dkg mandulaforgács, 5 dkg sovány reszelt sajt Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk. A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük, a sárgarépát és a cukkinit karikára, a burgonyát kockára vágjuk. A petrezselymet apróra vágjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A zöldségeket öszszekeverjük, olajjal kikent tűzálló tálba rendezzük és megsózzuk. A tetejére is csepegtetünk olajat, alufóliával lefedjük, és kb. 25 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, levesszük az alufóliát, megszóljuk a petrezselyemmel, a mandulával, a reszelt sajttal. Visszatoljuk a sütőbe, és fedetlenül még további 10- 15 percig sütjük, (mindmegette) Kedd Szerda Csütörtök Hójelentés Gyógy_____________ 13 °C Rozsnyó_________11 °C 10 °C ^ -3 °C 12 °C .. -7 °C Jasná-észak____________90 cm Tátralomnic_______50 cm Dunaszerdahely 15 °C Szeirc _»rl50C Felhős, borult égbolt, Napos időre számíthatunk. Opalisko - Z. Poruba 80 cm Csorbatő 90 cm Komárom___________15 °C Csorbató_________z.~ 5 °C csapadék várható.__________ ____ _________Donovaly - Záhradiáte 60 cm Snowpark Luóivná________60 cm Ógyalla ______14 °C Párkány__________ZSr 14 °C Pozsony_________Z; 10 °C Pozsony_____________12 °C Krpáőovo_______________50 cm Roháóe - Spálená d. 160 cm Léva _______z.-13 °C Nagyszombat Zr 14 °C Érsekújvár_______Se 10 °C Érsekújvár___________12 °C Tálé___________________50 cm Zuberec - Janovky_______90 cm Nagymihály__________11 °C Losonc______________13 °C Losonc__________ag 8 °C Losonc______________10 °C Vyáná Boca____________70 cm Strednica - Zdiar 40 cm Nagyrőce_________Zc 10 °C Tőketerebes_________12 °C Kassa 5 °C Kassa________________7 °C Ski Telgárt ___60 cm Jasenská dolina__________50 cm Vízállás Duna t*. Pozsony - 285 cm Medve - 85 cm Komárom - 115 cm Párkány-55 cm Bodrog Bodrogszerdahely - 315 cm Mai időjárás Felhős égbolt keleten napközben napsütésre is számíthatunk. A nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul. Nappali hőmérséklet ^ 15 °C 8°C Éjszakai hőmérséklet 6°C -2 °C Európai nagyvárosok időjárása LOSONC 13 °C Szélirány: Legfeljebb 30 km/ó-s déli, délnyugati szél. Helsinki '-3 «C Varsó Berlin 10 °C 12 «C Moszkva-3 °C EPERJES 11 ®c Budapest 16 °C Rótna twc Athén 11«©Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek: MOLU MONZA MONZE MORAVA MORAY FIRTH MORDVIN KÖZTÁRSASÁG MORECAMBEI-ÖBŐL MORÉÉ MORELIA MORENI MÓRI-ÁROK MÓRICGÁT Előző feladványunk megfejtése: Mladá Boleslav. ZSOLNA 12 #C P0PRÁD 10 °c Kos (III. 21.-IV. 20.) Legyen elővigyázatos, hogy ne kerekedhessen felül önön a telhetetlenség, a becsvágy és az önzés, mivel ezekkel a tulajdonságokkal nehéz lenne meggyőznie munkatársait, hogy besegítsenek határidős feladatainak a teljesítésében. Bika (IV. 21.-V. 21.) Az anyagi javaira lehetőleg sokkal jobban figyeljen, főleg, hogy mire mennyit költ, s ne vegyen felesleges dolgokat. Ugyanakkor, ha teheti, inkább a rászorulóknak adja a pénzt, vagy rájuk költse, semmint haszontalan dolgokra. Ikrek (V.22.-VI. 21.) Legyen mindig nyitott, és csináljon minden téren rendet az életében. Igyekezzen tudatosan élni és csak pozitív dolgokra összpontosítani. Szerencsecsillaga mindenben támogatja, s minden lehetőséget megad, hogy megvalósítsa álmait. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Próbáljon minden felesleges tárgytól megszabadulni, hogy csak pozitív, tiszta energiákkal kezdhesse ezt az időszakot. Vagyis tegyen rendet az életében, és keressen egy új hobbit magának, amiben sikerélményben lehet része! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Kövessen el mindent, hogy a harmónia megmaradhasson otthonában. Mindenkivel legyen kedves, de azért a saját érdekeit tartsa szem előtt. Eleget segítette már környezetét, ideje saját magára is gondolnia. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Igyekszik érthetően kommunikálni kollégáival, de sajnos néhányan kiforgatják a szavait. Ebben a helyzetben legtöbb, amit tehet ha nem bosszankodik, hanem nyugodtan kezeli a helyzetet és újra elmagyarázza az egészet. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ónbizalomra mindenkinek szüksége van, csak azt kellene megjegyeznie, hogy mások is értenek sok mindenhez magas színvonalon és a munkájukat is képesek remek minőségben önállóan elvégezni. Csak hagyja őket dolgozni! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Remek időszaka van s boldogan telnek a napjai, vagyis az élete szinte minden téren a helyes mederben folyik. Munkahelyén is jó a hangulat kollégái alig győzik a tempót tartam önnel, olyan iramot diktál. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Érzelmi életét sikerül a helyére billentenie. Úgy érzi, az élet ismét szép és jó. Mivel régóta szingli s keresi páiját most ezekben a napokban minden esélye megvan arra, hogy találkozzon vele. Ne szalassza el a lehetőséget! Bak (XII. 22.-1. 20.) Jobban kellene figyelnie a munkahelyi körülményekre, mert megtörténhet hogy szüksége lesz kollégái támogatására, hogy a posztját megerősíthesse. Bár emiatt kicsit szétszórtabbá válhat de később már visszazökken a régi kerékvágásba. Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Ha párkapcsolatban él, próbáljon nem vitatkozni kedvesével, s ha lehet akkor, amíg tart ez a fura hangulata, temetkezzen a munkájába. Esetleg nyelveket vagy új dolgokat is tanulhatna, amivel hosszú távra megalapozhatná a jövőjét. Halak (II. 20.-III. 20.) Alkalma lesz vigasztalódni azokért a dolgokért, amelyek eddig nem úgy alakultak, ahogy szerette volna. Sőt ha változtatni szeretne bizonyos dolgokon, akkor azt most tegye, s akár munkahelyváltoztatás is szóba jöhet.