Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-15 / 61. szám
www.ujszo.coml 2022. március 15. KULTÚRA 113 Szarka Tamás a világ színpadán (Fotó: Gálos Viktor) SOMODIGÉZA Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművészünk távol, nagyon távol fogja ünnepelni március tizenötödikét. Duhajban, a világkiállításon lép fel zenekarával nemzeti ünnepünkön, a magyar hetet lezáró koncerten. Ennek apropóján kérdeztük a zenészt, költőt, időszerű történésekről is. Bár eredeti témánk ez a fellépés, de megkerülhetetlen a kérdés: mit szól a háborús hírekhez? Rosszul viselem, mint nyilván mindenki. Kevesen vannak már, akik megélték a háborút, a legtöbbünk csak hírből hallott róla. De most sem éljük meg, mert nincs háború Szlovákiában és Magyarországon. Ami engem legjobban megijeszt az az, hogy mégis úgy viselkedünk, mintha lenne. Pánikra vagyunk hajlamosak, úgy készülünk, hogy itt a világvége. Nincsen! Nem a pániknak van most itt az ideje! Mert nem tudunk segíteni a menekülő embereken, akik nagyon rászorulnak, nem tudunk segíteni a kárpátaljai magyarokon, ukránokon, és magunkat is bajba sodorjuk, ha pánikolunk. Semmi okunk rá. Az sem tetszik, hogy állandóan fölsejtetik nekünk a világháborút, ami ott lebeg a fejünk fölött. Mert ha valaki megnyomja azt a bizonyos gombot, akkor már olyan mindegy! Én azzal már nem is akarok foglalkozni, mert mit tervezzünk akkorra? De nem is számolok vele! Megmondta az egyik fél is, megmondta a másik fél is, ha megnyomják azt a gombot, akkor nincs győztes. Ezt mindenki tudja, nem hiszem, hogy arra játszik bárki is. Azzal kell foglalkozni, ami most van. Segíteni kell azokon az embereken, akik rászorulnak. Az elmúlt éveket alaposan átrendezte a koronavírus. Önt hogyan érintette? Kevesebb fellépés, több idő komponálásra? Természetesen igen. Ugyanúgy, mint más zenészeknek, nagyon kevés munkánk lett hirtelen. Nekem azért megadatott, hogy játszak. Tavaly is gyönyörű előadásokon tudtuk bemutatni a misénket, a Missa Missiót, amit másfél éve írtam. A legszebb helyeken tehettük ezt, a budapesti Szent István-bazilikában, az esztergomi bazilikában, a pozsonyi koronázótemplomunkban, a kassai dómban, Prágában, a deáki nagytemplomban, ami nekünk, magyaroknak erős szimbolikus jelentőséggel bír. Játszhattam tehát, nyilván nem annyit, mint azelőtt, de dolgozni tudtam. Stúdióba járok, folyamatosan írok, ami megmenti az embert a letargiától. A munka gyógyszer? Munkának is nevezhetnénk, de ha az embernek megadatik, hogy azzal foglalkozzon, amit szeret, mint nekem, akkor az inkább játék. Ha olyan foglalatosságban fárad el az ember estére, amit szeret, akkor az élete felét már megnyerte. De visszatérve a pandémiára, annak valójában két szakasza volt. 2020- ban óriási volt a riadalom, megállt az élet, kiürültek az utak, de valójában a betegséggel nem találkoztunk. Aztán jött az, hogy közeli barátokat is temettünk. Amíg nem jött be a vakcina, mindenki behúzott nyakkal, riadtan nézett kifelé a világra. Galántán pedig a hatalmas kórházunk Covid-kórházként működött. Ha kimentem a városba, nem volt olyan, hogy ne láttam volna három-öt mentőt elmenni. Ezzel mi itt még nagyobb pszichikai nyomást kaptunk. Amikor külső okok nem befolyásolják, ön hogyan dolgozik? Egyszerre több mindent csinál vagy mindig egy dologra koncentrál? Nekem egyszerre három, négy vagy öt projektem is fut, azokkal mind egyszerre foglalkozom. Az már rég volt, amikor csak egy lemezen munkálkodtunk, azt dédelgettük, majd kiadtunk egyet kétévente. Vannak megrendelések is, és vannak olyan projektek, amelyeket saját kútfőből indítok, a magam örömére, legyen az színházi előadás, lemez vagy bármi. Ezek eltarthatnak akár két évig is. Most is nyitva van három projektem. Az egyik az Esthajnal, ami egy cigány Rómeó és Júlia-történet. Most ezzel foglalkozom, a lemez lassan elkészül. Maga az ötlet pedig már huszonegy éve megfogalmazódott bennem. Akkor, amikor a pozsonyi Nová scéna, a legmenőbb szlovák musicalszínház kérésére dolgoztam fel ez a témát. Cigánytábor az égbe megy volt a címe, ami egy filmcím is, de a gyökere egy Gorkij-novella. Én pedig most visszamentem az eredeti novellához, onnan írom ezt az új darabot. Tematikája hasonló, de vadonatúj a zene, vadonatúj minden, a címe is: Esthajnal. Azt lehetett olvasni, hogy az előadáshoz mondhatni amatőr cigányzenészeket keresett. Miért csinált munkát magának? Miért nem ismert, jól bevált muzsikusokkal dolgozik? Ez kettős, mert kiforrott művészekkel is csinálom. A Pamo Grasztot hívtam vendégül, akik főképpen az autentikus cigányzenét művelik, nagy sikerrel. Aztán hívtam Tóth Gabit, a lemezen és színpadon is fog énekelni. Hívtam Reviczky Gábort, aki egy novellámat fogja elmondani. Viszont ez a csodálatos muzsika hihetetlenül energikus, a világon bárhol megszólal, sikerre ítéltetett, borzasztóan erős, egy csoda. És a mai napig művelik ezt. Ösztönből jön. Mint amikor a buszmegállóban meglátok egy cigány lányt, aki unalmában elkezd táncolni. Nem közönségnek táncol, hanem saját örömére. Japánban tapasztaltam meg ennek a lényegét, egy zen buddhista központban. All ott egy gyönyörű tó, a közepén egy pici sziget, azon egy pici kápolnaszerü épület. A vezetőnk mondta, abban van egy papnő, aki táncol. Hát akkor menjünk, nézzük meg, mondtam. Az volt a válasz, hogy de nem nekünk táncol, nem közönségnek, hanem magának. Meditál. El is szégyelltem magam rendesen, mentségemre mondva huszonéves voltam akkor. Ott tanultam meg ezt a fontos dolgot. Nagyon hasonlít számomra ez ahhoz, amikor a cigány lány délelőtt fél tízkor a buszmegállóban táncol magának. Az meditáció is. És ez sokkal mélyebb, mikor ha valaki kiáll, hogy megmutassa magát. Aki ma is műveli ezeket a csodákat, csiszolatlan gyémánt. Igenis már találtam, találtunk ilyen csiszolatlan gyémántokat. És úgy érzem, nekem kutya kötelességem felmutatni őket. Másrészt meg csodálatos érzés elindítani őket, megmutatni nekik egy utat. Mert a cigányságnak a legnagyobb értéke a kultúrája. S megmutatni, hogy nekik lehet egy ilyen útjuk, nagyon fontos. Másrészt engem befogadnak. Soha nem csináltam belőle titkot, büszke lehettem rá, hogy az én egyik nagyapámat úgy hívták, hogy Sárközi Károly. Nagyon híres cigány prímás volt Felvidéken. Tehát én nem fehérként megyek oda közéjük, mint egy idegen hittérítő. Mert azt a zenészt nem fogadják be. Ennek egyszerű oka van. En Bachon nevelkedtem, vagy említhetném Bartókot, akik a világ legszebb muzsikáit tették elénk. De amikor úgymond fehér zenész cigány témához nyúl, az az egy valahogy soha nem szokott sikerülni. Nem jön össze, hiányzik az ösztön. És ezt pontosan tudja minden zenész. Van erre egy szakkifejezés: van benne vonó. Én ezt büszkén hirdethetem. Édesanyám, akit lánykori nevén Sárközi Máriának hívtak, sokat szenvedett ettől, tabutéma volt ez otthon akkoriban. Én már csak a tejszínhabot kaptam, azt örököltem nagyapámtól. Csodálatos ember volt, a hátán hozott haza egy nádszegi embert a frontról, mert ellőtték a lábát. Rendkívül közkedvelt volt, ma is úgy emlegetik, hogy Karcsika. Találkozhattam vele, zenélni nem hallottam, de emlékszem az illatára, mert sokszor feküd tem mellette, mikor rám vigyázott. Tehát engem befogadtak, mert jogosan szólíthattam meg őket. így aztán valami hidat én is tudok építeni. És ha tíz, ezer vagy ötezer ember jön el az előadásra augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházba, vagy meghallgatja a lemezt, és át tudok vinni valakit a másik partra és onnan vissza, ha találkozhatunk a zenében, akkor már tettem valamit. És büszke vagyok, hogy tehettem valamit. Miközben engem magyarnak neveltek, nincs kettős identitásom. Beszéljünk a közelgő koncertről! Mit tud a körülményekről? Most már egyre többet. A magyar államot képviselem a zenekarommal. Kilencen megyünk, plusz a technikai kíséret. A meghívás már több, mint két évvel ezelőtti, csúszott a világkiállítás a pandémia miatt. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy az egyik legszebb nemzeti ünnepünkön, március 15-én én képviselhetem zenekarommal Magyarországot. Nem a magyar pavilonban fogunk játszani, hanem a legnagyobb nemzetközi színpadon, az expó területén lévő Dubai Millennium Amphitheatre-ban. A közönség nyilván nem csak arabokból fog állni, hiszen világkiállításról van szó, ahová tényleg a világ minden részéről érkeznek látogatók. Ezek a világkiállítások mindig fontos pillanatokat hoznak. Akárhogy is, most a világ színpadára lépünk ki. Számolja még, hogy hány országban járt? A minap én huszonnyolcat olvastam. Közben bővült, a múltkor megszámoltam, ez a harmincegyedik ország lesz, ahol játszottam. Hogyan áll össze a program a nemzetközi közönség számára? Többezres publikumra lehet számítani, a magyar hét befejezése a március tizenötödikéi ünnep. Természetesen mindig igazodik az ember a hallgatósághoz. Most már harmincöt-negyven éve állok színpadon, s mindig igazodni kell a helyhez, a pillanathoz, de még az időjáráshoz is, és most természetesen a dátumhoz A nemzetközi közönségnek a tempósabb, energikusabb nótákat választottam, alapvetően a Sósósó című szólólemezem keresztmetszete lesz ez, abból is a robogósabbak. De az A csitári hegyek alatt című dalt is el fogom énekelni, a dalhoz egyébként is közöm van. Nyitrán végeztem, és Csitár faluja mellett sokszor elmentem én. Lesz a Tánc a hóban is, szóval dübörögni fogunk. A Dűne kapta a legtöbb BAFTA-díjat, egy magyar is érdekelt Frank Herbert regényének adaptációja, a Dűne 11 jelölést kapott, és öt díjat el is hozott a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) londoni gáléjéról. London. Ez az alkotás nyerte a legjobb produkciós tervezés díját is, és ezzel az elismeréssel a döntnökök a magyar Sipos Zsuzsanna díszletberendező és Patrice Vermette látványtervező közös munkáját ismerték el. Denis Villeneuve rendező filmje ugyanakkor csupán a technikai kategóriákban tarolt. A legjobb film díját Jane Campion Joanna Scanlan az After Love-ban (Képarchívum) A kutya karmai közt (The Power of the Dog) című, vadnyugati környezetben játszódó lélektani drámája kapta Londonban. Ezért az alkotásért Campion vehette át a legjobb rendezőnek odaítélt díjat is. A legjobb férfi főszereplő BAFTA-díját - amelynek jelöltjei között volt a brit Benedict Cumberbatch, A kutya karmai közt főszereplője is - nagy meglepetésre a „hazai terepen” egy amerikai színész, Will Smith kapta a Richard király című életrajzi filmért, amelyben a teniszfenomén Williams-lányok, Venus és Serena édesapját aíakította. A legjobb női főszereplőnek járó elismerést a nagy esélyes Lady Gaga elől egy Joanna Scanlan nevű színésznő halászta el, aki az After Love című drámában remekelt. Egy arab férje kedvéért muszlim hitre áttért doveri asszonyt alakít, aki a férfi halála után rájön, hogy a férfi kettős életet élt, és a csatorna másik oldalán, Calais-ban volt egy francia családja is. Erről a valós események ihlette filmről eddig viszonylag kevés szó esett, mivel sem Golden Globe-ra, sem Oscar-díjra nem jelölték. Az idei brit független filmek fesztiválján azonban hat díjat is begyűjtött. A legjobb brit film a zsűri döntése alapján Kenneth Branagh Belfast című, önéletrajzi ihletésű, fekete-fehérben forgatott drámája lett. A patinás londoni Royal Albert Hallban tartott, éjszakába nyúló vasárnapi gálán a sztárok közül sokan viseltek olyan szalagot, amelyen az ukrán nemzeti lobogó színei látszottak. Több díjazott a színpadon is tiltakozott Oroszország ukrajnai inváziója ellen. A műsorvezető, Rebel Wilson komikus rögtön az elején megadta a BAFTA-gála alaphangját, amikor középső ujját felemelve „mutatott be” Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. (MTI, juk)
