Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-10 / 57. szám
RÉGIÓ www.ujszo.coml 2022. március 10. 5 Különvonat szállítja a menekülteket A csapi állomáson viszonylag nyugodt volt a helyzet, a menekültek kisebb csoportokban érkeztek és távoztak (A szerző felvételei) NÉMETI RÓBERT A belügyminisztérium és a közlekedési tárca megállapodásának értelmében a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) tegnaptól különjáratokat indít, ezek naponta legalább kétszer szállítják majd a háború elől menekülőket Szlovákiába ás Csehországba. Az első szerelvény, melyen lapunk is ott volt, közel 150 emberrel gördült át a határon. BHmHnazHa A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) legelső evakuációs szerelvénye tegnap reggel hét órakor hagyta el a tiszacsernyői pályaudvart, Csap vasútállomására nagyjából fél óráig tartott az út. Miután leszálltam a szerelvényről és átestem a szükséges ellenőrzéseken, nagy meglepetés ért, elképzelésemmel ellentétben ugyanis a csapi vasútállomás hatalmas váróterme szinte teljesen üres volt. Ez azonban gyorsan megváltozott, mert rövidesen özönleni kezdett a tömeg a Záhony felé induló vonatra. A menekültek többsége elsősorban autóval vagy autóbusszal érkezett az állomásra, legtöbbjük innen Magyarországra és Szlovákiába vette az irányt. Az általam megszólított vonatra várók többsége Luhanszk, Kijev és Harkiv régióból érkeztek, legtöbbjük napok óta úton volt. Napokig utaznak „Hároméves kisfiámmal, Jaroslavval és édesanyámmal öt nappal ezelőtt jöttünk el Harkivból, röviddel azután, hogy elkezdődtek a bombázások. Nem sokkal később arról értesültünk, hogy a panelházunkat is támadás érte. A kisfiámat egyedül nevelem, talán ezért is volt egyszerűbb eljönnünk, mert nem kellett hátrahagyni az édesapját. Ettől függetlenül megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy a fiam harmadik születésnapját, amely áprilisban esedékes, idegenben kell ünnepelnünk. Csapból Kassára tartunk, onnan pedig reményeink szerint vonattal haladunk majd tovább a lengyelországi Wroclavba, ahol már várnak bennünket az ismerősök” - közölte lapunkkal Lilia Chernuha. Napi két vonat Tomás Kovác, a ZSSK szóvivője lapunknak elmondta, hogy szerdától naponta két evakuációs vonatot indítanak útnak. „Vállalatunk továbbra is segiteni szeretné a bajbajutottakat és a háború elől menekülőket, éppen ezért egy olyan speciális honlapot is létrehoztunk a www.zssk.sk/ukrajina hivatkozás alatt, melynek segítségével ukránul is friss, naprakész információkat nyújtunk a menekülteknek. Mindezek mellett március kilencedikétől az ukrajnai Csapból minden nap 10.35-kor útnak indítjuk Tiszacsemyőn át Kassa irányába az evakuációs vonatunkat, és ha valamilyen okból kifolyólag nem közlekedne a Csehországból induló különjárat, akkor délután 15.50- es indulással egy másik evakuációs vonatot is indítunk a esapi vasútállomásról. Meg kell említeni, hogy a szerelvények egyike sem áll meg a köztes állomásokon. A jelenlegi helyzetre való tekintettel ideiglenesen megszüntetjük azokat az RR960 és RR963 ZAKARPATIA járatainkat, melyek Kassa és Csap, illetve Csap és Kassa irányában közlekedtek” - közölte a szóvivő azzal, hogy az egyre növekvő menekültáradat miatt a múlt héten megerősítették a Kassa-Prága, a Homonna-Pozsony és a Budapest-Breclav vonalakon közlekedő járatokat. „A szóban forgó vonatokat további másodosztályú vagonokkal egészítettük ki. Mindent megteszünk a helyzet normalizálása érdekében, de mivel napról napra változhat az aktuális helyzet, arra hívjuk fel kedves utasaink figyelmét, hogy a legfrissebb információkat a folyamatosan frissülő honlapunkon és facebookos oldalunkon tekinthetik meg” - zárta Tomás Kovác. Tegnap Luhanszk, Kijev és Harkiv régióból érkezett a menekültek többsége teljesíti a feltételeket és iqénvbe veszi a Bonuszt, a műhold és a telepítés ingyenes. A bonusz igénybevételének feltételeit az árlista tartalmazza, amely a www.digislovakia.sk oldalon érhető el. SATELIT STANDARD MŰHOLD ÉS TELEPÍTÉS INGYENESEN [is TV + Internet lekötöttség nélkül ÍHD Több mint 140 csatorna ^ 0850211 112 Owww.digislovakia.sk