Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)

2022-03-09 / 56. szám

2022. március 9. | 4. évfolyam AHOVA ÖNT IS VÁRJÁK A JÓKAI SZÍNHÁZ ZSELÍZEN A Csöndes ház című előadást játssza a Komáromi Jókai Színház Zselízen. Egy éwel a zseniális zeneszerző, Filip halála után találkozik a művész nővére, Márta és gyerekeinek anyja, Bíborka, hogy megemlékezzenek a férfiról és tisztázzák a múltat. Az egykori barátnők ugyanis már majd harminc éve nem beszélnek egymás­sal. Mi a hosszú mosoly szünet oka? Lehet egyáltalán haműnc év után tisztázni bármit is? És különben is, hogy szeretheti két merőben külön­böző nő ugyanazt a férfit? A tragikomédia és a feketehumor műfaji határán mozgó, rendkívül szórakoztató Csöndes ház 2003-ban elnyerte a szlovák Irodalmi Alap legjobb drámai szövegének járó díját.'Az előadásban Holocsy Kata­lin és Holocsy Krisztina játszanak, a darabot Garajszki Margit rendezte. • Helyszín: a zselízi kultúrház • Időpont: március 9., szerda 19.00 KEPES ANDRÁS KOMÁROMBAN Akarsz róla beszélni? címmel tart előadást Kepes András Komárom­ban. Kepes András saját élete, egykori televíziós műsorai (foként a Desszert, az Apropó és a Különös történetek), valamint írói munkássága során szerzett tapaszta­latai alapján mesél a beszélgetés és a történetmesélés tanulságairól. • Helyszín: a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ • Időpont: március 10., csütörtök 19.00 • Belépő: 10 euró A ZICHY SZÍN-MŰHELY ELŐADÁSA KASSÁN Egressy Zoltán Gordiusz című karanténkomédiáját játssza a Zichy Szín-Műhely Kassán, a Thália Színházban Gubík Ági, László G. Attila és Fekete Linda szereplésé­vel. Milyen hatással van a karantén az emberi kapcsolatokra? Erősíti az összetartozást vagy szétzilálja a szálakat? A szereplők kétségbe­esetten keresik a kiutat. Az érzékek persze legyőzik a papírforma szerint makacsul újra és újra feltámadó sza­badságvágyat. Valóban megoldjuk a problémáinkat vagy csak átlen­dülünk rajtuk? Erről mesél görbe tükröt tartva a Gordiusz. A darabot Egressy Zoltán a Literatura Irodalmi Portál karanténdráma pályázatára készítette el, melyet a Zichy Szín- Műhely felkérésére átdolgozta, így a vígjáték már klasszikus színházi keretek között is látható. AZ IFJÚ SZIVEK TÁNCSZÍNHÁZ MÁRCIUSI PROGRAMJA ZENÉS EST KASSÁN A zene mindenkié címmel forra­dalmi zenés estet tartanak Kassán. Fellép Ferenczi György és az lső Pesti Rackák, a Pink & The Panthers és a Pósfa zenekar. Az este táncházzá alakulhat - figyelmeztet­nek a szervezők. • Helyszín: a Kassai Történelmi Városháza • Időpont: március 14., hétfő 18.00 • Belépő: 12 euró, a jegy borkóstolásra alkalmas italjegyeket tartalmaz FILMVETÍTÉS ÉS KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ DUNASZERDAHELYEN A Magyar Passió című filmet vetítik Dunaszerdahelyen jövő hétfőn. A vetítést beszélgetés követi a film rendezőjével, Epeijes Károllyal, aki a produkció főszerepét is játssza, és Gál Tamás színművésszel. A beszélgetést Póda Erzsébet újság­író, író vezeti. • Helyszín: a dunaszerdahelyi Csapiár Benedek Városi Művelődési Központ • Időpont: március 14., hétfő 18.00 • Belépő: 10 és 12 euró Online megtekinthető műsorai mellett élő előadásokat is kínál az Ifjú Szivek ebben a hónapban. • március 9., 20:00, Ádám almái, TREPP platform // navstevnik.online • március 11., 19:00, Hagyományok Háza, Budapest, Giuoco Piano koncert • március 13., 20:00, Ádám almái, TREPP platform // navstevnik.online • március 16., 20:00, Giuoco Piano koncert // navstevnik.online • március 20., 20:00, KÉJ - Kötelező érvényű javaslat // navstevnik.online • március 23., 19:00, Nemzeti Táncszínház, Budapest, Autentika - Saját anyag • március 23., 20:00, Ádám almái, TREPP platform // navstevnik.online • március 25., 19:00, Pozsonyeperjes, Autentika - Saját anyag • március 27., 20:00, Ádám almái, TREPP platform // navstevnik.online • március 28., 09:30, Komárom, Autentika - Saját anyag • március 28., 11:00, Komárom, Autentika - Saját anyag • Helyszín: a kassai Thália Színház • Időpont: március 11., péntek 19.00 • Belépő: 9 euró A CSALI GYERMEK­­NÉPTÁNCEGYÜTTES SOMORJÁN A Szép jelen, szép csillag című mű­sorát mutatja be a Csali Gyermek- Néptáncegyüttes Somoiján. Összesen 160 gyermek részvételé­vel a Csali négy korcsoportja lép fel. A zenei kíséretet a KultúrDeform zenekar szolgáltatja Lakatos Áron vezetésével. A műsort Dóczé Mónika rendezte. • Helyszín: a Somoijai VMK • Időpont: március 12., szombat 17.00 és 19.00 • Belépő: 3 euró ASENDERGŐ NÉPTÁNC­EGYÜTTES BEMUTATÓJA IPOLYSÁGON A Húros-Páros című műsorát mutatja be a Sendergő Néptáncegyüttes Ipolyságon, közreműködik a Húros Banda, Szabó Mátyás és a Pósfa zenekar. Az ipolysági Sendergő Néptáncegyüttes 2013-ban alakult. Jelenleg több mint ötven 8-17 éves korosztályú gyermek látogatja. Fennállása óta számos alkalommal szerepelt sikeresen különböző rangos fesztiválokon. • Helyszín: az ipolysági városháza színházterme • Időpont: március 12., szombat 19.00 • Belépő: 5 euró AZ ESSZENCIA ZENEKAR ÉRSEKÚJVÁRBAN Ünnepi beszéddel és koszorúzással egybekötött megemlékezést tarta­nak Érsekújvárban március 15-e alkalmából, ezt követően a Lakatos Róbert vezette Esszencia zenekar ad ünnepi koncertet. Az Esszencia népzene, klasszikus zene és jazz elemeket ötvöz. • Helyszín: a koncertet a Csema­­dok-székház nagytermében tartják, ezt megelőző megemlékezés a Csemadok-székház előtti Czuczor Gergely-szobomál lesz • Időpont: március 15., kedd 17.30 MOST MEGY A MOZIKBAN: Encanto A hazai mozik a héten kezdik vetíteni az Encanto című animációs rajzfilmet, mely nagy eséllyel indul kategóriája Oscar-díjáért is. Encanto magyarul annyit tesz, bűbáj, emellett pedig egy kis, kolumbiai falu ;ve. Itt él a Madrigal család, melynek minden egyes tagja varázserővel rendelkezik - kivéve egyet, a mese főszereplőjét. Mirabel egy átlagos, szemüveges kislány, aki egyáltalán nem emlékeztet a Disney-féle szuperhősnőkre, mégis rá hárul a feladat, hogy megmentse a csalá­dot, mikor a Madrigal-ház veszélybe kerül. A történet tehát felettébb dicsérendő üzenetet közvetít: nem kell, hogy különleges adottsá­gokkal legyünk megáldva ahhoz, hogy nagy tettet vigyünk véghez, sokkal inkább a szorgalom, az igyekezet és az akaraterő számít. Az Encanto zenéjét Lin Manuel Miranda, a népszerű Broadway­­musicalek zeneszerzője írta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom