Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)

2022-03-07 / 54. szám

8 KULTÚRA 2022. március 7. | www.ujszo.com Nukleáris apokalipszis a filmeken Hogyan viselkednénk túlélőkként? Kivetkőznénk-e önmagunkból, vagy próbálnánk emberek maradni? JUHÁSZ KATALIN Az utóbbi napokban talán önök is elgondolkodtak azon, milyen jövő várna egy világ­­máretű kataklizma túlélőire. Hogyan viszonyulnának egy­máshoz, ás milyen erkölcsi ki­hívásokkal kellene szombe­­nózniük azoknak, akik ólet­­ben maradtak a világvége után? Most négy olyan, online is elérhető filmet ajánlunk, amelyek az emberiség alap­vető dilemmáit boncolgatják egy fiktív valóságban. A filmeseket régóta foglalkoztatja a kérdés, mi történne az emberiség­gel egy nukleáris katasztrófa után. A posztapokaliptikus műfaj a 80-as években élte fénykorát, a hideghá­ború hatására sorra készültek a fil­mek e témában. Később sem lankadt a kísérletező kedv, hiszen egy-egy ilyen mű egyszerre vizuális és forga­tókönyvírói kihivás, nem beszélve a főszereplők jutalomjátékairól. Malevil (r.: Christian de Chalonge, 1981) Robert Merle francia író 1972-es vaskos, lassan hömpölygő regényé­nek adaptációja. Merle elhatárolódott a filmtől, mert szerinte eltorzították az eredeti mondanivalót, így az ő neve nélkül, „szabadon a Malevil-regény után” felirattal jelent meg. A rendező teljesen kihúzta például a főhős előé­letét, a film nézői nem tudják meg, hogyan került Emmamuel Comte a Malevil nevű településre. Egyből a ’70-es évek Franciaországában talál­juk magunkat, Emmamuel takaros kis gazdaságában. Amikor atombomba perzseli fel a világot, a főhős néhány ismerőse, valamint házvezetőnője és annak szellemi fogyatékos fia társa­ságában épp a borospincében van-Az út főszereplői, Viggo Mortensen és Kodi Smit-McPhee (Képarchívum) nak, így túlélik az apokalipszist. Nem tudjuk meg, ki és hogyan okozta az atomrobbanást, inkább az a kérdés, új­­jáléledhet-e az elpusztult világ marad­ványaiból egy mikrotársadalom, né­hány állattal, pár maréknyi vetőmag­gal, és milyen szabályok uralkodnak a kis közösségen belül. Aztán kiderül, hogy rajtuk kívül vannak még túlélők, akiket egy önjelölt diktátor terrorizál. A két csoport egymás ellen fordul. A film, bár valóban csupán kivona­ta a regénynek, a cselekmény elna­gyolt és a színészek játéka is hagy né­mi kívánnivalót maga után, képi vilá­gában, a lepusztult táj ábrázolásában nyomasztó élményt ad. Szombat óta elérhető a Netflixen, eredeti nyelven, magyar felirattal. Az út (r.: John Hillcoat, 2009) Ez a film a Malevil ellenpéldája: ilyen az, amikor a regényíró társfor­­gatókönyv-íróként aktívan segíti a produkciót. Cormac McCarthy tör­ténetében egy apa és kisfia a mindent elpusztító nukleáris katasztrófa után úgy döntenek, hogy más lehetőség híján elindulnak gyalog a melegebb óceáni partok felé. Remélik, hogy ott élelem, biztonság és normális társak várnak rájuk, mivel az út során alig találnak menedékre, és ki vannak té­ve portyázó kannibálok és más két­ségbeesett bandák támadásainak. Szinte semmijük nincs a rajtuk lévő ruhákon, egy rozsdás bevásárlóko­csin és egy pisztolyon kívül, de ott vannak egymásnak, és az embertelen körülmények közepette is igyekez­nek megőrizni emberségüket, tisz­tességüket. A film, szürke képeivel, melankolikus zenéivel a regényhez hasonló félelmetes hangulatot áraszt. Az apát játszó Viggo Mortensen so­kak szerint élete alakítását nyújtot­ta benne, a fiút alakító Kodi Smit- McPhee pedig nemrég kapott Os­­car-jelölést egy másik fontos film (A kutya karmai közt) mellékszerepéért. Másnap (r. : Nicholas Meyer, 1983) A Szovjetunió megszállja Nyu­­gat-Németországot, ami eleinte a legkevésbé sem érdekli a kansasi Lawrence lakóit. Az ottani emberek békésen élik az életüket, ügyet se vetve arra, hogy az atomháború nap­ról napra közeledik hozzájuk. Aztán lassan kezdik kirámolni a pincéiket, hogy majd esetleg oda rejtőzzenek. Végül a háromszáznál is több szov­jet atomrakéta közül kettő pont az ő városukat találja el. Sokan azonnal meghalnak, a többieknek pedig fel kell készülniük a radioaktív sugárzás hosszan tartó hatásaira. Ez a film az amerikai álom hirtelen összeomlá­sát mutatja be, és arra figyelmeztet, mennyire sebezhetőek, kiszolgálta­tottak és tehetetlenek vagyunk mi, kisemberek. Fonalak (r.: Mick Jackson, 1984) Egy kultikus brit atomháborús do­­kudráma, amelyet filmként ugyan nem neveznénk remekműnek, ám a listánkon szereplő müvek közül kétségtelenül ez a legnyomasztóbb, leghatásosabb darab. Sallangmen­tes, szenvtelen prezentálása annak, mi várna ránk, ha kitörne egy nuk­leáris konfliktus. Az iráni válság­­helyzet miatt a NATO és a szov­jet haderők is atomrakétákat lőnek fel. Ennek következtében az angli­ai Sheffield teljesen megsemmisül. A maroknyi túlélőre teljes káosz vár: hosszú bezártság után kénytele­nek szembenézni a sugárzásveszély­­lyel, a fosztogatásokkal és a remény­telenséggel. Rádöbbennek, hogy las­sú halálra vannak ítélve. A rendező a dokumentumfilmekből ismert meg­oldásokkal növeli a feszültséget: a képernyőn rendszeresen megjelenik a halottak aktuális száma, és egyéb tudnivalók, a kameramozgás is a do­­kufilmeket idézi. Feketekomédia egy fiatal csapat előadásában Úgy tűnik, végre bemutat­kozhat a nagyközönség előtt a Trepp színházi platform, amelyet a pozsonyi Szín­­művészeti Főiskola magyar ajkú hallgatói alapítottak. Első előadásuk, az Ádám almái már tavaly október vé­gére elkészült, de csak hol­napután, március 9-én lesz a hivatalos premier. Pozsony. Anders Thomas Jen­sen azonos című, nagy sikerű film­jét nyilván sokan látták. Ezt al­kalmazta színpadra Rédli Károly, akinek pályakezdése nem alakult szerecsésen: a kassai Tháliában ál­tala rendezett Parasztoperát példá­ul teljesen „elmosta” a pandémia, alig néhányszor tudták közönség előtt játszani. Az Ádám almái egy abszurd fe­ketekomédia, mely bibliai motí­vumokra épül. Közmunkára ítélt furcsa emberek közössége lakja Ivan Fjeldsted plébániáját. Ivan optimista világnézetével és az em­beriségbe vetett rendíthetetlen hi­tével igyekszik összetartani az itt élőket: Gunnart, a valaha nőket erőszakoló lecsúszott alkoholistát és Khalidot, a pakisztáni szárma­zású benzinkútrablót. Ide érkezik meg a neonáci Adam. Ivan így üdvözli: „Gonosz emberek nem léteznek. Mi az ilyenekben nem hiszünk.” Az előadás szereplői Hostoms­­ky Fanni, Melecsky Kristóf, Hég­­li Bence, Szebellai Dániel/Peter Kiss, Katona Eszter és Michal Noga, zongorán közreműködik és egyben az előadás zeneszerzője Ján Cibula. A díszletet Anna Re­­vická, a jelmezeket Lea Saryová tervezte. Az előadás produkciós asszisztense Csikmák Kati. A Trepp célja egy olyan színházi közeg kialakítása, ahol az alkotók szabadon kísérletezhetnek magas fokú művészi élményt garantálva. Fontosnak tartják a magyar és a szlovák szcéna közeledését és ösz­­szekapcsolását is, ennek érdekében magyar nyelvű előadásaikat szlo­vák felirattal tűzik műsorra, illetve fordítva. Ez az Ádám almái eseté­ben sem lesz másképp. A bemuta­tó az Ifjú Szivek Táncszínházban lesz holnapután 20 órától, további előadások ugyanott, ugyancsak 20 órától: március 13-án, március 23- án és március 27-én. (jukj Az orosz kultúra francia bojkottja Franciaországban mintegy hetven kulturális intézmény jelezte, hogy nem kívánnak együttműködni a kormánypo­litikát támogató orosz művé­szekkel. Ugyanakkor készek ukrán művé­szek fogadására annak érdekében, hogy azok „folytam tudják művészi tevékenységüket, és hogy az ukrán kultúra továbbra is szabadon tudjon létezni”. A közlemény aláírói között van a párizsi Opera is, amelynek igaz­gatója, Alexander Neef külön is mély megdöbbenését fejezte ki az ukrajnai orosz invázió miatt. Emlékeztetett ar­ra, a Párizsi Nemzeti Operaház tör­ténete „a Franciaország és Oroszor­szág közötti szoros és erős kapcsolat példája” - több nemzetközi hírű ze­neszerzőt, táncművészt, koreográfust felsorol (Szergej Gyagilev, Mogyeszt Muszorgszkij, Rudolf Nurejev, Ma­rius Petipa, Szergej Prokofjev, Igor Sztravinszkij, Pjotr Csajkovszkij). „Az intézményünk továbbra is mű­soron tartja ezt a kulturális öröksé­get” - szögezte le az Opera igazgató­ja. Az intézmény ugyanakkor „ügyel­ni fog arra, hogy ne működjön együtt orosz kulturális intézményekkel, sem olyan művészekkel, akik nyíltan tá­mogatják az orosz rezsimet”. Párizs legnagyobb koncertterme, a Philharmonie de Paris is jelezte, hogy lemondja minden olyan művész fel­lépését, aki a jelenlegi orosz vezetést támogató kijelentést tesz nyilváno­san, de nem várja el az orosz művé­szektől, hogy hivatalosan állást fog­laljanak Moszkvával szemben. Eközben a párizsi múzeumok at­tól tartanak, hogy az európai uniós szankciók részeként a hatóságok eset­leg lefoglalhatják a náluk kiállított orosz tulajdonú műalkotásokat. Ez a félelme a Louis-Vuitton alapítvány múzeumának is a Morozov testvérek legendás impresszionista festmény­gyűjteményét bemutató egyedülálló kiállítása miatt. Ez a tárlat Vlagyimir Putyin személyes jóváhagyásával jött létre, bár a gyűjtemény egy rendelet alapján nem foglalható le a kiállítás ideje alatt. (juk) A Párizsi Nemzeti Operaház épülete (Fotó: operadeparis.fr)

Next

/
Oldalképek
Tartalom