Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2022-02-26 / 47. szám

www.ujszo.coml 2022. február 26. HÁBORÚ Tovább dúl az információs háború I 5 Az orosz-ukrán konfliktusról való tájékoztatás miatt már a köztévé hírigazgatójának is távoznia kellett a posztjáról Eduard Heger (OLaNO) miniszterelnök és Zuzana Őaputová államfő is arra kéri a lakosságot, hogy a háború idején különösen legyenek tekintettel arra, hogy milyen forrásból tájékozódnak (TASR-felvétei) NAGY ROLAND Pozsony Szlovákia vezető poli­tikusai arra figyelmeztetnek, hogy az orosz-ukrán konflik­tus a térségünkben zajló hib­rid háborút is felerősítette. A szakértők szerint azonban az oroszbarát dezinformáci­­ós kampány már hetekkel ez­előtt megkezdődött, főként olyan narratívák felépítésé­vel, amelyek a háború kirob­bantását egyfajta jogos önvé­delmi akcióként állították be. Az álhírkampánynak a társa­dalmi megosztottság mellett már egyéb közéleti következ­ményei is vannak. A szlovák kormány tagjai és Zu­zana Caputová köztársasági elnök is egyetért abban, hogy Szlovákiát egyelőre nem veszélyezteti közvet­len katonai konfliktus. Ugyanakkor a virtuális térben komoly információs háború zajlik, az orosz hibrid had­viselés részeként érkező álhíráradat formájában. Caputová elmondása szerint az ország biztonsági tanácsá­nak ülésén is foglalkoztak a dezin­­formációs tevékenységek felerősö­désével. Az államfő kijelentéseivel Eduard Heger (OEaNO) miniszter­­elnök is egyetért. Arra kérte a lakos­ságot, a háború idején különösen le­gyenek tekintettel arra, hogy milyen forrásból tájékozódnak. Rendőri védelem A közösségi médiában terjedő álhí­rekkel a szlovák rendőrség is igyek­­szek felvenni a harcot. A „Hoaxy a podvody - Polícia SR” nevű Face­­book-oldalon az utóbbi két napban folyamatosan a háborúval kapcsola­tos félrevezető információk leleple­zésével foglalkoztak. A csütörtök es­te közzétett bejegyzésükben például arra hívták fel a figyelmet, hogyan terjed a Kremlből érkező dezinfor­­mációs kampány. „A profilok, ame­lyek már régóta terjesztettek álhíreket a koronavírussal kapcsolatban, most teljesen áttértek az oroszbarát propa­gandára. Ettől még tény, hogy Orosz­ország rátámadott Ukrajnára” - ol­vasható a rendőrség posztjában. Egy másik bejegyzésben összegyűjtötték azokat a fiókokat, amelyek az emlí­tett hamis információkat terjesztik. A listán már több tucat magánszemély és csoport található, a neveket pedig folyamatosan frissítik. „Ha Szlová­kiában tartózkodnak, figyeljék az or­szágos sajtótermékeket, valamint a hivatalos szervek és a legfőbb közjogi méltóságok kijelentéseit. Ne higgye­nek semmilyen információnak, amit az orosz média vagy esetleg magán­­személyek tesznek közzé. Az orosz­barát propagandát pedig jelentsék a Facebookon” - üzenik a hatóságok. Beindult az álhírgópezet Az álhírekkel kapcsolatban meg­kerestük Szicherle Patrikot, a Politi­cal Capital elemzőjét, akinek az orosz dezinformációs kampányok műkö­dése az egyik szakterülete. Megkér­deztük, milyen módon képesek be­folyásolni az orosz álhírterjesztők a közvéleményt Közép-Európában. Elmondása szerint az egész régióban jelen vannak a Kreml-párti portálok, amelyek természetesen a közösségi médiában is képviseltetik magukat, így az oroszbarát narratívák rend­kívül gyorsan terjednek. Szicherle szerint ezek az oldalak közvetlenül is kapcsolódhatnak a Kremlhez, vagy pedig lelkes „aktivisták” szerkesztik őket. „Érdemes megjegyezni, hogy a Kreml által irányított Sputnik Inter­national publikál például lengyelül, csehül vagy szerbül is - igaz, Len­gyelországban ennek a hatása gya­korlatilag minimális, ugyanis a lakos­ság alapvetően kritikus Oroszország­gal szemben” - mondta a szakértő. „Az egész régióban jelen vannak a Kreml­­párti portálok, amelyek a közösségi médiában is képviseltetik magukat." Szicherle Patrik, a Political Capital elemzője Megjegyezte, a problémának van egy másik aspektusa is, amelyről ke­vesebb szó esik, mégpedig maguk a felhasználók, legyen szó akár valós, akár hamis profilokról. „Egy példa erre a Kreml-barát Facebook-cso­­portok kérdése: az ilyen magyar cso­portokba sokszor az orosz médiából posztóinak híreket, mellé pedig egy rövid magyar összefoglalót írnak, te­hát a Kreml közvetlen szócsöveinek üzenetei beszivárognak a magyar közösségi médiatérbe. A csoportok tagjai aztán ezeket az üzeneteket ter­jesztik Facebook-kommenteken ke­resztül, akár a főáramú média cikkei alatt. És Kreml-barát kommentekkel találkozhatunk egyszerű felhaszná­lóktól is, akik nem tagjai ezeknek a csoportoknak, valamint a hamis profilok is meglehetősen aktívak ezen a téren - ami a háború miatt csak erősödni fog” - jegyezte meg a Political Capital elemzője. Hamis narratívák Szicherle tovább elmondta, a de­zinformációs kampány felerősödése nem a háború kirobbanása után kez­dődött, hanem már hetekkel előtte. „Előkerültek a már jól ismert narratí­vák: 2014-ben Ukrajnában puccs kö­vetkezett be, ahol nácik vették át az uralmat, az orosz kisebbséggel szem­ben népirtást követtek el, és a NATO, valamint az USA azért ragadta meg a hatalmat Kijevben, hogy Oroszor­szágot fenyegessék. Emellett a Nyu­gatot is folyamatos biztonságpolitikai kockázatként tüntették fel: a NATO, az Amerikai Egyesült Államok kö­rülvette Oroszországot, rakétákkal pakolta tele a környező országokat. Ezeknek a megalapozatlan informá­cióknak a célja, hogy Oroszországot egy olyan áldozatnak állítsák be, aki pusztán önvédelemre kényszerült” - nyilatkozta a szakember. Hozzátette, ehhez még hozzájöttek olyan hírek is, hogy az ukrán hadsereg megtámadta a szeparatista köztársaságokat. Sze­rinte ezeknek a Kreml-barát európai politikai elit körében sem volt kife­jezetten nagy hatása: „Többek közt Marine Le Pen is elítélte az orosz tá­madást, pedig a Kreml akkor tudja igazán hatékonyan terjeszteni saját narratíváit, ha európai szövetségesei is partnerek ebben.” Hogyan ismerhetők fel? A Political Capital elemzőjénél ar­ra is rákérdeztünk, milyen módon ismerhetik fel a hétköznapi felhasz­nálók az álhíreket. Mint mondta, a portálok esetében beszédes, ha nincs például impresszum, ha a cikkekben erős érzelmi töltetű szavakat használ­nak, ha szinte kizárólag az egyik fél véleményét írják le, vagy ha a cikkek­ben nincsenek egyértelmű hivatko­zások. „Jellemző például, hogy egy manipulativ üzeneteket közvetítő on­line portál ír valamit egy »hivatalos jelentésről«, de meg sem kísérli belin­kelni azt az olvasóinak, abban bízva, hogy azok nem néznek majd utána a részleteknek. A fogyasztóknak emel­lett érdemes rákeresnie a cikkekben megszólaltatott szakértők hátterére is” - nyilatkozta Szicherle. Továbbá rámutatott, megéri megnézni az adott portál többi cikkét is, mert ha minden egyes közzétett tartalmukban csak és kizárólag egy nézőpontot mutatnak be, akkor már érdemes gyanakodni. Ami a felhasználókat illeti, a szak­értő kiemelte, fontos figyelni, hogy az adott profilon folyamatosan csak egyetlen típusú tartalom jelenik-e meg - esetünkben a Kreml-barát írások. „Gyanús az is, ha a felhasz­náló aktivitása csak sporadikus, te­hát feltűnik például 2018-ban, majd hirtelen már csak 2022 februárjából van posztja. Az is elgondolkodtató lehet, ha az illetőnek nincs profilké­pe, semmilyen tartalom a falán, akár ismerőse sem” - vélekedett a szakér­tő, hozzátéve, hogy egy gyanúsnak tartott felhasználó profilképét is le­het ellenőrizni, hogy nem más fotóját használja-e. „Ironikus módon erre az orosz Yandex reverse image search a legideálisabb” - jegyezte meg. A köztévé esete Az orosz-ukrán konfliktust öve­ző információs háború már a szlovák közszolgálati televíziónál is érezte­ti a hatását. Csütörtökön a Denník N napilap arról számolt be, hogy az RTVS hírigazgatója, Vahram Chu­­guryan lemondott a posztjáról. Tette ezt azután, hogy az utóbbi napokban a köztévét rengeteg bírálat érte azzal kapcsolatban, ahogyan a konfliktusról tájékoztat. Nagy felháborodást váltott ki például az a kedd este vetített hír­műsor, ahová a szerkesztők elhívták Ján Carnogurskyt, Szlovákia egyko­ri miniszterelnökét. Köztudott, hogy a korábbi kormányfő oroszbarát né­zeteket vall, és a műsorban azokat a narratívákat hangoztatta, amelyekről Szicherle Patrik is beszélt. Másnap az OLaNO parlamenti képviselői felszó­laltak a köztévé hírszerkesztési mód­szerei ellen, Juraj Krúpa és Kristián Cekovsky is nemtetszését fejezte ki, valamint a védelmi minisztérium is elhatárolódott. „Az, amit a közszol­gálati televízió nézőinek hallgatniuk kellett, elfogadhatatlan. A tárca hatá­rozottan elutasítja a hírhedt dezinfor­­mátor Carnogursky hazugságait” - reagált a minisztérium sajtóosztálya. Az adással kapcsolatban Natália Mi­lánóvá (OLaNO) kulturális miniszter is panaszt tett. A közmédiát továbbá amiatt is ko­moly bírálat érte, hogy a háború ki­robbanásának reggelén nem szakítot­ták meg az adásukat, ahogy azt sok más televízió is tette, helyette a szoká­sos női magazinműsorukat vetítették. Ezen a napon adta be Chuguryan a lemondását. A teljesség kedvéért hoz­zá kell tenni, hogy a kormánypárti politikusok és a közmédia dolgozói között nem ez volt az első konfliktus, Cekovsky például már régóta bírálja a hírműsorok minőségét. A hírigazgatói pozíciót ideiglenesen Lovász Attila, a nemzetiségi adás igazgatója veszi át. A szlovák rendőrség a „Hoaxy a podvody - Polícia SR" nevű Facebook-olda­­lon folyamatosan a háborúval kapcsolatos félrevezető információk leleple­zésével foglalkozik (Forrás: Facebook)

Next

/
Oldalképek
Tartalom