Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2022-02-21 / 42. szám

141 SPORT 2022. február 21. | www.ujszo.com Szívvel-lélekkel játszva sikerrel zárt Európában a HC DAC ELEK ZOLTÁN Csütörtökön még közel sem volt ennyi játékos a HC DAC edzésén A félidei 17:15-ös állás után vil­lámrajtot vettek a szerbek és fordí­tottak, egyszer pedig három góllal is elhúztak. A balszélen ekkor azonban vérszemet kapott Pénzes Mónika, és sorban lőtte a gólokat, így egyenlí­tett a HC DAC. A hajrában a kapuban Magéra Noémi is hozzátette a magá­ét, így Élő nyolc másodperccel a vége előtt belőhette a (majdnem) mindent eldöntő gólt. „Sosem vagyok elége­dett. Igazából nyert a csapat, de ez kevés volt ahhoz, hogy továbbjus­sunk. Nem így készültünk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de úgy gondolom, hogy meg is lehetett volna a 7-8 gó­los győzelem. Mindig belehibáztunk, nem is vagyunk a legjobb állapotban, kevesen is vagyunk, de büszkék lehe­tünk magunkra, mert kitettük szívün­­ket-lelkünket a pályán” - válaszolta kérdésünkre a győztes gól szerzője. A továbbjutás így nem jött össze, de mindkét csapatnak kijárt a taps a rangadó után, a szurkolók végig jó hangulatot teremtettek a csarnokban. „Egy jó csapatot, úgy is mondhat­nám, hogy egy ma jobban játszó csa­patot tudtunk megverni. Igaz, hogy kiestünk, de úgy gondolom, hogy elégedettek lehetünk az elért teljesít­ményünkkel. Bekerültünk a legjobb SPORTATV-BEN 11.00 - EUROSPORT 2: Dubaji férfitenisztorna 11.50 - EUROSPORT 1: UAE Tour kerékpáros-körverseny 12.00 - DIGISPORT 2, RTVS SPORT: Dohai női tenisztorna 15.30 és 20.00 - EUROSPORT 1: Sznúker, European Masters 15.35, 18.05 és 23.05 - NOVA SPORT 2: Santiagói férfitenisz­­torna 17.00 - JOJ SPORT: Sp. Nová Ves-Hurikán szlovák bajnoki női floorballmeccs 18.00 - SPORT 2 (cseh): Göz­­tepe-Galatasaray török bajnoki focimeccs 19.00 - SPORT 1 (magyar), NO­VA SPORT 4: Cagliari-Napoli foci Serie A-meccs 19.05 - NOVA SPORT 1: Bos­ton-Colorado hoki NHL-meccs 20.00 - M4 SPORT: Vasas-Sió­fok foci NB II-meccs 20.45 - NOVA SPORT 2: Tou­­louse-Le Havre francia II. ligás focimeccs 21.00 - SPORT 1 (magyar), NO­VA SPORT 4: Bologna—Spezia foci Serie A-meccs 21.00 - NOVA SPORT 3, SPÍ­LER 2: Celta Vigo-Levante foci La Liga-meccs 22.05 - NOVA SPORT 1: Cal­­gary-Winnipeg hoki NHL-meccs 1.05 (kedd) - NOVA SPORT 1: Montreal-Toronto hoki NHL- meccs Drámai csatában komáromi siker A férfi-röplabdaextraliga 20. fordulójában a Rieker UJS Ko­márom egyetemi röplabdacsapata az évad egyik legszínvonalasabb mérkőzésén hazai pályán 3:2-re legyőzte a nagy rivális Myjava együttesét, ezzel megerősítette 2. helyét a tabellán. Az első játszmában szinte vé­gig fej fej mellett haladtak a csa­patok, de a végén a komáromiak pontosabbak voltak, és negyedik szettlabdájukkal 30:28-cal zár­tak - 1:0. A második játszmában folytatódott a nagy küzdelem, de a végén becsúszott néhány komáro­mi hiba, aminek következtében a myjavaiak feljöttek 22:22-re, majd 27:25-re a játszmát is megnyerték - 1:1. A szünet jót tett a komáro­miaknak, akik osztálykülönbség­gel, 25:12-vel zárták a harmadik játszmát - 2:1. A negyedik játsz­mában ismét gyengélkedtek a ha­zaiak, 5:5 után végig a vendégek domináltak, a játszma 20:25-tel zárult - 2:2. Az ötödik, döntő játszmában úgy tűnt, hogy a nagy rivális el­visz 2 fontos pontot Komáromból, mert rendre két ponttal vezettek. A hazaiak fordítottak, 15:14-gyel meccslabdához jutottak, de végül csak a negyedik talált be: a komá­romiak 18:16-ra nyerték a szettet, a mérkőzést pedig 3:2-re. (jóba) AKTUÁLIS ► Szalai Ádám góllal mutat­kozott be a svájci labdarú­gó-bajnokság élvonalában szereplő FC Baselben. A ma­gyar válogatott 34 éves csa­patkapitánya a szünetben állt be a sereghajtó Lausanne el­leni szombati bajnokin (3:0). A HC DAC hazai pályán ugyan 30:29-re legyőzte a szerb ZSRK Bekament Bukovicska Banja csapatát a női kézilabda EK negyeddön­tőjének visszavágóján, de az első meccsen elszenve­dett hátgólos vereség miatt búcsúzott a sorozattól. A dunaszerdahelyiek két gyors gól­lal kezdtek szombaton, de az ötödik percben már időt kért Debre Viktor, miután az ellenfél a kezdeti bizonyta­lanság után könnyen egyenlített. „A védekezésünk nem úgy működött, ahogy szerettem volna. Nem voltunk elég kemények, nem oldottuk meg a váltásokat. Könnyű gólokat kaptunk, és úgy gondoltam, hogy megpróbá­lunk ezen változtatni” - mondta el a meccs után a vezetőedző. Nem sokkal később a hazaiak nyi­tott védekezésre váltottak, ami meg is zavarta a Bekamentet. Élő Beat­­rixtól megtudtuk, hogy ezt az ele­met csupán pénteken gyakorolták először, ugyanis a hét folyamán any­­nyira kevesen voltak a sérülések és betegségek miatt, hogy nem tudtak megfelelően edzeni. A HC DAC át­lövője négy hetest is értékesített a meccsen, míg a túloldalon hármat is elhibáztak a vendégek, de kétszer a kipattanóból túljártak Oguntoye Viktória eszén. „Előre meg szoktam nézni, hogy mit védenek az ellen­fél kapusai a büntetőknél. Viszont mindig akkor döntök, mikor látom, a meccsen hogyan véd a kapus. Na­gyon fontos, hogy az első bemenjen, mivel akkor már a következőnél úgy érkezek a kapu elé, hogy fölényben vagyok a kapussal szemben, mert az első párbajt megnyertem” - avatott be a hetesek lélektanába az összesen 11 gólig jutó játékos. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ► Labdarúgás ANGLIA, 26. forduló: Manchester City-Tottenham 2:3, Gündogan (33), Mahrez (92., 11-esből), ill. Kulusevski (4), Kané (59., 95); West Ham-Newcastle 1:1, Dawson (32), ill. Willock (45+1); Aston Villa-Watford 0:1; Dennis (78); Brighlon-Burnley 0:3, Weghorst (21), Brownhill (40), Lennon (69); Crystal Palace-Chelsea 0:1, Ziyech (89): Arsenal-Brentford 2:1, Smith-Rowe (48), Saka (79), ill. Nörgaard (93); Liverpool- Norwich 3:1; Mane (64), Salah (67), Diaz (81), ill. Rasica (48); Southampton-Evertan 2:0, Armstrong (52), Long (84); Leeds-Manchester United 2:4. Rodrigo (53), Raphinha (54), ill. Maguire (34), Fernandes (45.+5), Fred (70), Elanga (89.). NÉMETORSZÁG, 23. forduló: Köln-Frankfurt 1:0, Modeste (84); Wolfsburg-Hoffenheim 1:2, Wind (36), ill. Bruun Larsen (74), Kramarióc(78); Stuttgart-Bochum 1:1, Bella- Kotchap (57., öngól), ill. Löwen (94., 11-esböl); Bielefeld- Union Berlin 1:0, Okugawa (53); Augsburg-Freiburg 1:2, Gregoritsch (16), ill. Petersen (4), Schlotterbeck (26); Bayern-Fürth 4:1, Lewandowski (47., 82), Griesbeck (61., öngól), Choupo-Moting (90.+1), ill. Hrgota (43). OLASZORSZÁG, 26. forduló: Salernitana-AC Milan 2:2, Bonazzoli (29), Djurié (72), ill. Messias (5), Rebic (77); AS Roma-Hellas Verona 2:2, Volpato (65), Bove (84), ill. Barák (5), Tameze (20); Sampdoria-Empoli 2:0, Quagliarella (14., 29); Fiorentina-Atalanta 1:0, Piatek (56); Venezia-Genoa 1:1, Henry (3), ill. Ekuban (29.). SPANYOLORSZÁG, 25. forduló: Real Madrid-Alaves 3:0. Asensio (63); Vinicius (80), Benzema (91., 11-esböl); Osasuna-Atl. Madrid 0:3, Felix (4), Suárez (59), Correa (89); Cadiz-Getale 1:1; Negredo (45+2), ill. Mayoral (6., ff-esböl); Granada-Villareal 1:4, Milla (61., 11-esböl), ill. Danjuma (35., 40., 81., az elsőt 11-esböl); Gomez (97), Espanol-Sevilla 1:1, Darder (50), Mir (36), Valencia-Barcelona 1:4, Soler (53), ill. Aubameyang (23., 38), De Jong (32), Pedri (63), CSEHORSZÁG, 22. forduló: Ceské Budéjovióe-PIzen 0:1, Bucha (75); Pardubice-Hradec Králové 0:0; Ostrava- Olomouc 1:0, Pokorny (81); Zlfn-Slovicko 1:0, Cedidla (82); Mladá Boleslav-Liberec 3:3, Ewerton (9., 90+2), Hlavaty (69), ill. Matouáek (24., 53), Rondic (29); Teplice- Karviná 1:0, Fortelny (22). AUSZTRIA, 20. forduló: Austria Wien-Hartberg 2:0, Admira-LASK 0:3, Ried-Tirol 3:2, Klagenfurt-Altach 2:0, Salzburg-Wolfsberger 2:0 BELGIUM, 28. forduló: Charleroi-St.Gilloise 0:3, Cercle Brugge-Beerschot 2:0, Kortrijk-Waregem 5:0, Oostende-St. Liege 1:0, Antwerp-Mechelen 1:2, Eupen-Brugge 1:3 FRANCIAORSZÁG, 25. forduló: Lens-Lyon 1:1, Nantes-PSG 3:1, Nice—Angers 1:0, Lorient-Montpellier 0:1, Reims-Brest 1:1, Rennes-Troyes 4:1, St. Étienne-Strasbourg 2:2 HOLLANDIA, 23. forduló: Nijmegen-Waalwijk 1:1, Willem Il-Ajax 0:1, Alkmaar-Heracles 2:1, Zwolle-Groningen 1:1, Feyenoord-Cambuur 3:1, Twente-GA Eagles 2:2. ► Jégkorong NHL - szombat: Carolina-Nashville 5:3, Minnesota-Florida 2:6, Chicago-Dallas 0:1 rávezetések után, Vegas-Los Angeles 3:4 hosszabbítás után, Buffalo-Colorado 3:5, Winnipeg-Edmonton 2:4. Vasárnap: Ottawa-Boston 2:3 h. u„ Toronto-St. Louis 3:6, Arizona-Los Angeles 3:5, Calgary-Seattle 2:1, Vancouver- Anaheim 4:7, Jaroslav Halók (V) a 25. perctől védett, 11 lövésből 2 gólt kapott. TIP0S EXTRALIGA, 38. forduló: Liptovsky Mikulás-Nitra 2:5 (2:2,0:0,0:3), g.: Kriska (8., 19), ill. Hrnka (4), Buöek (16., 55), KrivoSík (45), Báláz (48); Nővé Zámky-Spisská Nová Vés 3:1 (0:1,2:0,1:0), g.: Stevuliak (28), Jackson (40), Ahlholm (46), ill. Salituro (13); Banská Bystrica-Zvolen 4:3 r. u. (2:1,0:1,0:0 -1:0), g.: Berger (7„ 44), Fossíer (16), ill. Leskinen (10., 29., 53), sorsdöntő rávezetés: Berger; Preíov-Kosice 4:0 (0:0,3:0,1:0), g.: Cacho (21., 23), Rajnoha (38), Welychka (53); Poprad-Trencm 6:5 h.u. (2:2,1:2,2:1 -1:0), g.: D. Bondra (1), Svitana (20), Valigura (37), Amiéi (53), Bjaloníík (54., 62), ill. Krajö (8), Svec (15), Honzek (23), Berisha (36), Mahbod (41). IHL: Klagenfurt-Fehérvár 0:7 (0:1, 0:2, 0:4), Hári (12), Bartalis (24), Erdély (29., 46), Petan (41), Kúrált (45), Németh K. (50). ► Kézilabda Nűl EURÖPA-KUPA, negyeddöntő, visszavágó: HC DAC­­Bekament Bukovicska Banja 30:29 (17:15), legjobb hazai gólszerzők: Élő 11/4, Juhos 6, Pénzes 5. Az első meccsen 23:30, továbbjutott: a Bukovicska Banja. NŐI MOL LIGA, 15. forduló: Pisek-Poruba 21:19 (9:8), Kynzvart-Slavia Praha 31:30 (15:15) NŐI BL, 14. (utolsó) forduló, A csoport: FTC-Dortmund 23:21 (12:11), legjobb ferencvárosi góldobók: Szöllősi- Zácsik 4, Stolle 5. A negyeddöntőbe jutásért: Krim Ljubljana-FTC. B csoport: Krlstiansand-Győr 30:29 (16:13), legjobb győri góldobók: Hansen 6/1, Brattset 5. A csoportgyőztes győriek közvetlenül a negyeddöntőbe jutottak. N0I EL, 6. (utolsó) forduló, A csoport: Mosonmagyaróvár- Lokomotiva Zagreb 28:24 (15:7). D csoport: Vác-Valcea 30:31 (16:15) - a magyar csapatok nem jutott tovább a negyeddöntőbe. FÉRFI NIKÉ HANDBALL EXTRALIGA, 19. forduló: Hlohovec-Povazská Bystrica 28:23 (12:11), Modra-Bojnice 25:25 (14:15); HK Koéice-Topoíőany 35:29 (18:13); Saía- Presov 27:40 (11:19). ► Kosárlabda FÉRFI NIKÉ SBL, 18. forduló: Patrioti Levice-Svit 86:70 (52:34). Nűl NIKÉ EXTRALIGA, rájátszás 5. forduló, 1-4. helyért: YA Kosice-SKP Banská Bystrica 78:52 (45:35),. (Fotó: Somogyi Tibor) nyolc közé, ez egy nagyon jó ered­mény, bár szerettünk volna tovább­jutni. Jövőre újra nekifutunk, és re­mélem, hogy legalább eddig újra elju­tunk. Nem lesz egyszerű a folytatás a bajnokságban sem, mert rengeteg be­tegünk, sérültünk van. A legnagyobb baj most, hogy nem tudom, holnap mi fog történni” - zárta az értékelését Debre Viktor. Amennyiben nem szól közbe a járványhelyzet, a HC DAC szerdán a MÓL Ligában Lengyelországban vendégszerepei, majd szombaton ha­zai pályán fogadja a DHC Slavia Pra­ha együttesét. Az 5-8. helyért: Samorfn-Popred 90:57 (44:32), legeredményesebbek: Marcová 24, ill. Tauáová 17; Slovan Bratislava-UMB Banská Bystrica 61:58 (23:38). ► Röplabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 18. forduló: Svidnlk-VKP Bratislava 1:3 (-21,18,-18,-15) 20. forduló: Komárno-Myjava 3:2 (28, -25,12, -20,16). Nűl NIKÉ EXTRALIGA, rájátszás, 5. forduló, az 1-4. helyért: Brusno-Nové Mesto 1:3 (18, -17, -22, -21); Slávia EU Bratislava-UKF Nltra 2:3 (-13,23, -22,21, -9). Az 5-9. helyért: VKP Bratislava-Projekt RD SVF 2:3 (-22, -16,18,28, -8); Trnava-Pezinok 2:3 (17, -22,16, -21, -13). Tenisz MARSEILLE-I FÉRFITORNA, döntő: Andrej Rubljov (orosz. 2)-Felix Auger-Aliassime (kanadai, 3.) 7:5,7:6. ► Sportfogadás EUR0JACKP0T, 7. játékhét (péntek): 5,10,25,29,32 - 4,7. Nyeremények -1. és 3. díj: nincs nyertes; 2. dfj: 695 392,80 euró (1); 4. díj: 2993 euró (1); 5. díj: 212,50 euró (21); 6. díj: 97,90 euró (29); 7. díj: 41,10 euró (82); 8.dí: 15,40 euró (1063); 9. díj: 15,40 euró (904); 10. díj: 14 euró (1546); 11. díj: 7,40 euró (5879); 12. díj: 7,40 euró (11842). EUR0JACKP0T JOKER: 654175. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5000 euró (1); 3. díj: 500 euró (15); 4. díj: 50 euró (140); 5. díj: 5 euró (1291); 6. díj: 30 euró (12 577) EUR0MILLIÚK, 7. játékhét (szombat): 3.5,7,17,20,23, 28 - 4. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 1059 euró (3); 5. díj: 93,10 euró (39); 6, dij: 20,60 euró (176); 7. díj: 12 euró (488); 8. dij: 6,60 euró (2399); 9. díj: 4,50 euró (2704); 10. díj: 3,20 euró (6896) EUR0MILLIÚK JOKER: 524291. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (2); 4. díj: 10 euró (30); 5. díj: 3,50 euró (320); 6. díj: 2 euró (3314). KENŐ-szombat: 1,10,11,12,13,18,19,22,23,25,38,43, 45,52,55,59,64,68,69,78. Kenő Plusz-szám: 19. KENŐ JOKER - szombat: 787883. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (6); 5. díj; 2,50 euró (91); 6. díj: 0,50 euró (993).

Next

/
Oldalképek
Tartalom