Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2022-02-19 / 41. szám

Megjelenik Frida Kahlo naplója

„Minek nekem a láb? Van helyette szárnyam!”

képet a magyar származású Nickolas Muray, akivel viszonya is volt a nőkhöz szintén vonzódó Fridának, és 1937-ben ugyancsak ebben a házban talált menedékre a Sztálin elől menekülő Lev Trockij. Egy rövid affér után Frida a Casa Azul közelében egy sarokházban szállásolta el a menekülőt, állítólag Diego pénzén vásárolta a házat, amelyet odaajándékozott Trockijnak. Frida Kahlo a háza kertjét szerette leginkább, itt merített erőt, amikor elviselhetetlen fájdalmai voltak, itt, a sárga kerti asztalnál itta a kávéját. Frida hamvait is a Kék házban, egy Kolumbusz előtti időkből származó edényben őrzik, (ug)

Először jelenik meg magyar kiadásban Frida Kahlo világhírű mexikói festőművész (1907-1954) életének utolsó tíz évében vezetett naplója. A kötet műfordítója Szabó T. Anna József Attila-díjas költő.

Frida Kahlo kultusza az egész világot meghódította, a feminista mozgalom egyik ikonjává vált, számos film készült róla, az egyik legismertebb a Salma Hayek főszereplésével forgatott Frida (2002). A festő képeit Magyarországon először 2018-ban a Nemzeti Galériában állították ki.

„A kiállítás posztere, Frida Kahlo tövisnyakláncos önarcképe egy teljes éven keresztül bámult rám a dolgozószobám faláról” - idézte fel Szabó T. Anna, aki a kilencvenes években ismerkedett meg a művész munkáival. Véleménye szerint Frida azért válhatott ilyen népszerűvé, mert a popkultúrának ugyanúgy része, mint a magas kultúrának. ,A színes, a harsány, az egyszerűen értelmezhető keveredik benne a rétegekkel és finomságokkal. A harsányság a visszafogottsággal, a gondolkodás a játékkal” - fogalmazott.

Az 1907-ben Mexikóvárosban született Kahlo, akit 17 éves korában súlyos közlekedési baleset ért, majdnem 30 operáción esett át, egész életét végigkísérte a testi szenvedés, amely festményein is megjelenik. A napló Szabó T. Anna szerint abban is segít, hogy ne csak azt a Fridát

Az ezer példányban nyomtatott kötet a POKET zsebkönyvsorozat legújabb darabja (Fotók: poketonline, TASR/AP, Shutterstock)

lássuk, aki számos önarcképén megjelenik. Minden fajdalma ellenére vágyott az életre. „Viva la vida” - hirdette. A napló élete utolsó tíz évében ábrázolja a világgal való kapcsolatát — tette hozzá a költő, író, műfordító.

,A naplót a spanyol szöveggel párhuzamos angol közvetítéssel fordítottam, de végig követtem az eredetit, és több szövegkiadást is felhasználtam segédeszközként” - mondta el Szabó T. Anna.

Nem járt Mexikóban, nem látta a nyüzsgő nagyvárosban álló híres kék házat, ahol Frida férjével, élete nagy szerelmével, a festőművész Diego Riverával élt, de szerinte a napló is olyan, mint ez a kék ház:

kívül harsány, látványos, de van egy belső kertje, ahol a buja növények és állatok laknak. „Az egész napló egy ilyen fiiakkal körülvett belső kert, ahol a növények szabadon nőhetnek, aminek saját klímája van.”

„Frida szövegei szabadversként szárnyalnak. A versjelleg a spanyol nyelv muzikalitásából is következik, emellett az is jellemző, hogy asszociatívan gondolkodott. Szavakkal festett. A szavak hangzása érdekelte, és engem is ez a muzikalitás fog meg a költészetben” - magyarázta.

A több tucatnyi vízfestményt és rajzot, különböző színekkel írt bejegyzéseket tartalmazó naplóban Frida gyakran fogalmazza meg Diegóhoz fűződő szenvedélyes

Mint ahogy a spanyol felirat hirdeti: 1929 és 1954 között ebben a házban lakott Frida Kahlo és Diego Rivera, a híres mexikói festő házaspár, amely azonban a házassági hűséget soha nem tartotta magára nézve kötelezőnek.

A Casa Azulnak (Kék ház) is nevezett épület Mexikóváros Coyoacán negyedében áll, és ma múzeumként szolgál.

Itt láthatók Frida festményei, személyes tárgyai, könyv- és szoborgyűjteménye.

Ebben a házban állították ki a sokat szenvedett Frida ruhakollekcióját is, amelyet sokáig, csaknem 50 évig zárva tartottak a ház fürdőszobájában. A Casa Azulban készített a házaspárról több

szerelmét. „Megértettem ebből a naplóból, hogy milyen izzó intenzitással szerette Diegót. Megrázó, mert éppen úgy megjelenik benne a testi és lelki vonzódás, mint a művész tisztelete.”

1953-ban, egy évvel halála előtt, egyik lába amputálását követően jegyezte le naplójában az egyik legtöbbet idézett frázisát: „Minek nekem a láb? Van helyette szárnyam!” (MTI)

A Casa Azul az egykori tulajdonos megrendítő életéről mesél. Itt élt és szenvedett, itt alkotott és szeretett Frida Kahlo. Festményei, rajzai fájdalmairól, vetéléseiről, műtétjeiről és idealizmusáról tanúskodnak.

A naplóban versek, álmok, gyermekkori emlékek is feltűnnek. Egy ilyen felmerülő varázslatos emlék volt a fordító legkedvesebb szövegrésze: találkozás egy képzelt kislánynyal, akivel gyermekkori éber álmaiban beszélgetett és eksztázisban táncolt. ,A régi szobám ablakán, ami az Allende utcára nézett, mindig ráleheltem a felső üveglapra. Aztán az ujjammal megrajzoltam az »ajtót«. Azon az »ajtón« kimentem” — írja Frida. .Azért boizongató, mert ezt a mágiát egész életében megtartotta. Vissza tudott menni abba a másik világba. Minden nagy művészet olyan, ahogy ő leírja: füjunk az üvegen egy kaput és átmegyünk rajta” - mondta a műfordító.

Szabó T. Anna szerint a napló politikával foglalkozó részét volt a leg-Kahlo Diego és én című festménye

nehezebb lefordítani. „Bár értem, hogy máshonnan és máshogy látta, de Kelet-Európából nézve rettenetes volt olvasni, hogy »Éljen Sztálin«, ugyanakkor tanulságos is volt fordítani, a saját gyerekkori diktatúratraumám miatt” - mondta.

A szerelemről vallott felfogásával nagyon tudok azonosulni, én is úgy gondolom, hogy csak lángolva érdemes élni. Szabó Magda mondta, hogy »tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni«. Frida is eszerint élt, és ez a szenvedélyessége csapott át politikai szenvedélyességbe is. A nagy tanulság számomra, hogy egyrészt teljesen tudok azonosulni vele a szerelmi rajongása miatt, másrészt egyáltalán nem.”

Mivel Fridát festőként ismerjük, őt meglepte az a költői intenzitás, amit el tud érni, pusztán szavakkal. ,A sűrítettség, az asszociativitás és a szenvedély együtt van jelen a szövegeiben, de a képek nélkül sok mindent valóban nehéz értelmezni.”