Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)
2022-02-16 / 38. szám
www.ujszo.coml 2022. február 16. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 9 Online banki ügyintézés, kevesebb alkalmazott A pénzügyeink jelentős részét ma már egy egyszerű okostelefonon keresztül is elintézhetjük, aminek köszönhetően egyre kevesebb bankfiókra lesz szükség (TASR/AP-felvétel) JÁN BERACKA Pozsony. A szlovákiai bankok a díjszabásukkal is igyekeznek rákányszeríteni az ügyfeleiket arra, hogy a pénzügyeiket online intézzék, ennek azonban a banki alkalmazottak látják kárát. Az elmúlt időszakban tucatjával szűntek meg a bankfiókok, és alkalmazottból is egyre kevesebbre van szükség. A szlovák bankszektor az elmúlt időszakban több szempontból is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az ágazat összesített mérlegfőösszege például csak tavaly több mint 14 százalékkal nőtt, meghaladva a 104 milliárd eurót. Hasonló a helyzet a hitelfolyósítás esetében is. A hitelállomány az elmúlt év végén elérte a 68,5 milliárd eurót, 7,5 százalékkal túlszárnyalva az egy évvel korábbit. Éves viszonylatban 4,7 százalékkal nőtt a betétek összege is, elérve a 70,3 milliárd eurót. Más ágazatokkal ellentétben azonban a bankszekSzlovákiai bankok ► A szlovák bankszektor által folyósított hitelállomány az elmúlt év végén elérte a 68,5 milliárd eurót, 7,5 százalékkal túlszárnyalva az egy évvel korábbit. ► Éves viszonylatban 4,7 százalékkal nőtt a betétek összege, elérve a 70,3 milliárd eurót. ► Míg 2018 elején a bankszektor csaknem 21 ezer embernek adott munkát, az elmúlt év vége felé már csak 18,8 ezren dolgoztak az ágazatban. torra nem érvényes az a szabály, amely szerint minél jobban megy egy ágazatnak, annál több embernek biztosít munkát. Épp ellenkezőleg, a bankszektor egyre kevesebb embert foglalkoztat, és a bankfiókok száma is folyamatosán csökken. Kevesebb alkalmazott Míg 2018 elején a szlovákiai bankszektor még csaknem 21 ezer embernek adott munkát, az elmúlt években ez a szám folyamatosan csökkent, az elmúlt év vége felé pedig már alig 18,8 ezren dolgoztak az ágazatban. A bankszektor alkalmazottairól szóló statisztikai adatok 2009-re visszamenőleg állnak rendelkezésünkre, és az említett időszakban az ágazatban dolgozók száma még soha nem csökkent 19 ezer alá. Az ok egyértelmű: a bankok egyre több szolgáltatásukat digitalizálják, arra biztatva az ügyfeleiket, hogy a pénzügyeiket a lehető legtöbb esetben online intézzék. A fokozatos elbocsátásokkal párhuzamosan ráadásul már az alacsonyabb pozícióban levő banki alkalmazottak fizetései sem olyan vonzók, mint azt a hivatalos statisztikai adatok alapján gondolnánk. Ha nem vesszük figyelembe a magasabb pozíciókban dolgozó csúcsmenedzserek fizetéseit, a Platy.sk bérportál szerint a bruttó havi fizetés 1056 és 2013 euró között mozog. Bezárt bankfiókok Az online banki szolgáltatások térnyerésével párhuzamosan ráadásul bankfiókból is egyre kevesebbre van szükség, ezek így tucatjával zárnak be. Míg 2016-ban 1074 bankfiók volt az országban, a számuk 2021- ben 798-ra esett vissza. Csak tavaly 85-tel csökkent a számuk az egy évvel korábbihoz képest, 2007 óta nem látott mélypontra esve vissza. Ez is a digitalizációval függ össze, hiszen a pénzintézetek a díjszabásukat eleve úgy állítják össze, hogy az ügyfeleik a lehető legtöbb ügyüket online intézzék, minél kevesebbszer látogatva el a bankok fiókjaiba. Ezzel párhuzamosan egyre több fiókot alakítanak át készpénzmentessé, vagyis amelyekben főként a bonyolultabb ügyekkel kapcsolatos tanácsokat nyújtanak, vagy amelyekben a jelzáloghitelt lehet elintézni. A szerző a Trend gazdasági hetilap munkatársa A járvány ellenére tovább nőtt a szlovák gazdaság Pozsony. Szlovákia gazdasága a tavalyi év utolsó negyedévében 1,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, amit jelentős mértékben befolyásolt az árak erőteljes emelkedése - közölte kedden a Statisztikai Hivatal a bruttó hazai termékkel (GDP) és foglalkoztatással kapcsolatos gyorsbecslésében. „A jelenleg is tartó járványidőszak ellenére a szlovák gazdaság éves szinten növekedést könyvelhetett el, amit ezúttal elsősorban a belföldi kereslet támogatott. A GDP értéke 2021 negyedik negyedévében így már a 2019-es válság előtti szint közelében mozgott” - mondta el lapunknak Jana Morhácová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Szerinte a szlovák gazdaság növekedését jelentősen befolyásolta az év végi hirtelen áremelkedés. A növekedéshez leginkább a gép- és berendezésgyártás, a közúti szállítás és a raktározás járult hozzá. „A most közzétett adatok alapján azzal számolunk, hogy tavaly éves szinten nagyjából 3 százalékkal nőhetett az ország gazdasági teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest. A jelenlegi járványhullám lecsengésével idén tovább javulhat a helyzet, 2022 egészére így már 3,5-4 százalékos GDP-növekedéssel számolhatunk” - mondta el lapunknak Matej Hornák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Ami a foglalkoztatást illeti, a tavalyi év végén Szlovákiában nagyjából 2,4 millió ember dolgozott. Éves összehasonlitásban a foglalkoztatottság 0,3%-kal nőtt. A Statisztikai Hivatal a tavalyi utolsó negyedév részletes gazdasági adatait március 8-án teszi közzé. (mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Drasztikus magyar élelmiszer-drágulás Budapest. Szlovákiához hasonlóan Magyarországon is látványosan nőnek az élelmiszerárak. Tavaly decemberben 31 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A növényi termékek között a gabonáért átlagosan 38,6 százalékkal kellett többet fizetni. A búza éves áremelkedése 54,6 százalékosra ugrott, a kukoricáé pedig 57 százalékosra emelkedett. A burgonya 55,7 százalékkal drágult decemberre, míg a zöldségek 18,4 százalékkal kerültek többe, mint az előző év végén. A vágósertés decemberben 7,3 százalékkal volt drágább, a vágómarhák felvásárlási ára 33,8, a baromfié 23,4 százalékkal nőtt. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Angol font 0,8376 Lengyel zloty 4,5036 Cseh korona 24,419 Magyar forint 355,33 Horvátkuna 7,5290 H Román lej 4,9410 Japán jen 131,18 Svájci frank 1,0483 Kanadai dollár 1,4433 Q USA-dollár 1,1345 Privatbank« 1,16—1,10 25,11—23,89 — Poatabank 1,17-1,10 25,48-23,52 371,32-342,75 Szí. Takarékpénztár 1,17-1,09 25,05-23,70 372,01-339,98 Tatra banka 1,17-1,09 25,36-23,65 375,12-339,40 CSOB 1,16-1,11 25,04-23,79 ÁJtalánoa Hltalbank 1,17-1,10 25,24-23,68 371,75-339,74 Az első sdat a valuta vételére, a második adat a valuta eladáséra vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Mesékkel figyelmeztet a jegybank a pénzvilág veszélyeire Szlovákiában tovább nő a lakosság adósságállománya. A háztartások teljes adósságállománya már a bruttó hazai tormók (GDP) 47%-át teszi ki. A jegybank ezért egy rövid pénzügyi ismeretterjesztő sorozatot készített a nyilvánosság számára. Az alkotók jól ismert mesefigurákat használnak olyan témák illusztrálására, mint az ingatlanvásárlás, a megtakarítás vagy a hitelfelvétel. Pozsony. A jegybank külön felhívja a figyelmet a jelzáloghitelek veszélyeire. A jelzáloghitel „ára”, azaz a kamatláb évek óta rekordalacsony, és manapság minden második hitelfelvevő meghosszabbítja a futamidőt, hogy csökkentse a havi törlesztőrészletét. A jegybank szerint a szlovákiai háztartások harmada a nyugdíjkorhatárig, sokan pedig akár hetvenéves korukig hosszabbítják meg a jelzáloghitelük törlesztését. „A kamatlábak azonban egy nap elkerülhetetlenül felfelé mozdulnak majd el. Ez fokozatos lesz, és a gazdasági fellendüléstől, valamint az infláció ütemétől függ majd. Az infláció most rekordmagasságban van” - figyelmeztet a jegybank, hozzátéve, hogy a következő hónapokban várhatóan eléri a csúcspontot, majd az áremelkedés lassulni fog. „Problémásnak látjuk, hogy a szlovákiai háztartások közel egyharmada nem érti, miért alakul ki az infláció, és hogyan befolyásolja az infláció szintje és alakulása azt, hogy mennyi hitelt vesznek fel, vagy hogyan módosulnak a hiteltörlesztéseik az idő múlásával. A lakosság számára nehéz megérteni a magas eladósodás kockázatait” - tette hozzá a központi bank. A jegybank szerint a pénzügyi tudatosság kiépítését már gyermekkorban el kell kezdeni, hogy a pénzintézetek később ne húzzanak csőbe bennünket. (TASR-felvétel) A jegybank a pénzügyi témákról szóló animációs történetekben és az ehhez kapcsolódó tájékoztatásban látja a helyzet javításának egyik megoldását. „A pénzügyi témák sokak számára gyakran nehezebben érthetők. Ezért még fontosabb, hogy az oktatásra összpontosítsunk” - mondta el Júlia Cillíková, a jegybank fogyasztóvédelmi főosztályának az igazgatója. A célcsoport, amelyet a jegybank a most közzétett történetekkel meg akar célozni, a 12 éves és ennél idősebb korosztály. A tartalmat úgy állították össze, hogy az a felnőttek és a fiatalabb nézők számára is érthető legyen. A pénzügyi világból származó animált történetek a közszolgálati televízióban jelennek majd meg, de a 5penazi.sk/5peniazko weboldalon is közzéteszik őket. Az érdeklődők itt máris megtalálhatják az első hat mesét a tervezett 12-ből. (mi, tasr)