Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)
2022-02-10 / 33. szám
HASZNOS TANACS h Éves adóelszámolás - határidők, adókedvezmények 10. oldal Igen a védelmi szerződésre A teljes ellenzék és a koalíció néhány képviselője is nemmel szavazott a parlamentben DP220023 Látványos vízparti korzója lehet Győrnek A történelmi városrész kiegészülhet egy árkádos vízparti sétánnyal 4. oldal NAGY ROLAND Pozsony. Egynapos vita után végül jóváhagyta a parlament Szlovákia és az USA közt kötött védelmi megállapodást. A140 jelen lévő képviselő közül 79 szavazott mellette, 60 ellene, 1 pedig tartózkodott. A kormánypártok közül az SaS és a korábbi Za l’udí-frakció képviselői egyhangúlag a szerződés aláírása mellett tették le a voksot. Az OEaNO képviselőinek többsége szintén támogatta a javaslat elfogadását, bár ketten - Milan Kúriák és Romana Tabák - ellene szavaztak. A legnagyobb megosztottság a Sme rodina frakciójában volt: a jelen levő 15 képviselőjük közül 8-an támogatták, 6-an pedig ellenezték a megállapodást. Az egyetlen képviselő, aki a szavazás során tartózkodott, Boris Kollár, a Sme rodina elnöke volt. Az ellenzék a várakozásoknak megfelelően a javaslat ellen voksolt, ám ez sem volt elég a szerződés blokkolásához. A szerződés ratifikálása már csak Zuzana Caputová köztársasági elnökön múlik. Az államfő szinte biztosan aláírja, hiszen korábban már jelezte, hogy támogatja a megállapodást. A kétségek eloszlatása érdekében alkotmányjogászokkal is konzultált, majd egy értelmező záradékot csatolt a javaslathoz, amely egyebek mellett tisztázza, hogy a szerződés aláírása nem egyenlő amerikai katonai támaszpontok kiépítésével Szlovákiában, amit az ellenzék hangoztat. Ennek ellenére az ellenzéki képviselők továbbra is elutasítják a javaslatot, Szlovákia szuverenitásának elvesztéséről beszélnek. Robert Fico, a Smer elnöke a szavazás utáni sajtótájékoztatóján ismét amerikai ügynöknek nevezte Caputovát, a javaslatot megszavazó képviselőket pedig hazaárulóknak titulálta. Bejelentette azt is, hogy petíciót indítanak egy népszavazás kiírása érdekében, amelynek a szerződés elutasítása lesz a témája. Hogy pontosan hogyan fogalmazzák meg a népszavazási kérdést, azt Fico egyelőre nem tudta megmondani, a pártja jogi szakértői még dolgoznak rajta. A Smer elnöke külön kiemelte Boris Kollár szerepét, aki egyedüliként tartózkodott a szavazás során. Fico azt állítja, annak érdekében, hogy Kollár mentse a saját hírnevét, először meggyőzte pártársai egy részét, hogy támogassák a javaslatot, majd ő maga nem mert kiállni a kormánykoalíció döntése mellett. Folytatás a 2. oldalon. Meglepetések az Oscar-jelölésen Lady Gaga és Denis Villeneuve is lemaradt a jelöltek listájáról 9. oldal A NAP MONDATAI Az elnöki palotában amerikai ügynök ül, és a média nagy része amerikai érdekeket szolgál. Hazaárulók mind. Robert Fico, a Smer elnöke az USA-val való együttműködés megszavazása után IDŐJÁRÁS Derült vagy enyhén felhős ég, keleten felhősödés. Reggel köd, ködszitálás. A nappali hőmérséklet 3 és 13 fok között alakul. JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD GBP CZK HUF A A A ▼ 1,1435 0,8425 24,288 352,94 ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS predplatne@newsandmedia.sk 0905 384 933 9 helyről nyerte meg a műlesiklást Kényszerűen változó temetkezési szokások NAHÁT! Pilóta nélkül repült egy Black Hawk Vlhová a 8. Megszületett az első szlovák aranyérem a pekingi téli olimpián, Petra Vlhová nyerte a műlesiklást. A 26 éves síző legerősebb számában csak 8. volt az első futamban, a másodikban azonban az élre ugrott, s hajszállal ugyan, de ott is maradt: az osztrák Katharina Liensberger mindössze 0,08 másodperccel maradt el tőle. „Borzasztó volt várni a riválisok második futamát. Amikor már biztossá vált az érem, kicsit megnyugodtam, de végig bíztam az aranyban” - nyilatkozta Vlhová. Az arany a szlovák küldöttség első érme - nemcsak a pekingi olimpiát tekintve, hanem az alpesi sízés ötkarikás történetében is. A magyar csapat két pontszerző helyet könyvelhetett el szerdán. Liu Shaoang negyedik, Liu Shaolin Sándor pedig hatodik lett a rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres távján. Ma a szlovák hokisok is megkezdik szereplésüket Finnország ellen. Részletek a sportrovatban. (ot) Márciusig tarthat a járvány Pozsony. Vladimír Lengvarsky (OEaNO) egészségügyi miniszter szerint pár héten belül lecsenghet a járvány, március végére pedig az összes óvintézkedést eltörölhetik. Mind mondta, a korlátozásokat fokozatosan oldhatják fel, az utolsó lépések között szerepel majd a maszkviselés eltörlése, valamint a kockázatos tömegrendezvények szabályainak módosítása. A friss adatok alapján úgy tűnik, hogy a Dunaszerdahelyi járás már túl van a tetőzésen. Részletek a 3. oldalon. (nar) Porod. Nem könnyű betartani a temetésekkel kapcsolatos előírásokat a járvány alatt, a vírus megjelenése óta megváltoztak az igények és a szokások. Másként zajlik egy temetés, másként néz ki egy ravatal. Nemcsak a szabályozások miatt, hanem azért is, mert az embereknek kevesebb a pénzük. „Kevesebb a díszítés, nincs annyi virág, minden szerényebb lett. Korábban sokan igényeltek különleges virágkompozíciókat, most a néhány szál szegfűből készült csokorral is megelégednek az ügyfelek” - mondja a vállalkozó. Részletek a 6. oldalon. (tb) Nehezen fogadták az emberek a szigorú szabályokat (A szerző felvétele) New York. Kétszer fél órán át pilóta nélkül repült egy UH-60M Black Hawk amerikai harci helikopter. A két tesztrepülést egy légi bázison hajtották végre, de a szimulációs rendszerben a helikopternek New York felett kellett elhaladnia. Az út tökéletesen sikerült és kikerülte az összes felhőkarcolót, majd a 6 tonnás gép egymaga leszállt a kijelölt helyen. Ebben a típusban már van egy 210 jelölésű kapcsoló. Azt mutatja, 2, 1, vagy 0 pilóta van-e a gépen, és a kapcsolót egyszerűen átállították 0-ra. (Tasr)