Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2022-02-07 / 30. szám

8 KULTÚRA 2022. február 7. | www.ujszo.com Egymásba kapcsolódó dolgok Fenyvesi Ottó verseiben a restauratív nosztalgia mellett ott bujkál a dokumentálás, a mentés szándéka is JUHÁSZ KATALIN FENYVESI OTTÓ Paloznak overdrive scolar pnm A borító Szajkó István festményének felhasználásával készült Paloznak overdrive címmel jelent meg Fenyvesi Ottó leg­újabb verskötete, amelyből sokat megtudhatunk a szer­zőről, a vajdasági magya­rokról és szerbekről, a mű­vészetről is a szabadságról, múltról és jelenről, Ameriká­ról és a Balatonról, de saját magunkról is. Előbb azonban nézzük, hogyan ajánlja a Scolar Kiadó ezt a kötetet: „A délvidéki származású, József At­­tila-díjas költő egyike a legkülönö­sebb vonzódásé kortárs magyar al­kotóknak. Az Újvidéki Rádió egyko­ri lemezlovasa mindig is a rock and roll közelében élt, ennek vonzásában és hatása alatt alkotta meg egyedü­liként »a poétikai invenciózusság bőrdzsekis anarcho-líráját a magyar szépirodalomban« (Virág Zoltán). Fenyvesi eldobta a szokásos irodal­­mias kánonokat, nyelvi sztereotípi­ákat, és szemét egyetlen pontra, a hétköznapi élet centrumára szegez­te, ennek köszönhetően talált magá­nak szavakat, sajátos, mindenkitől különböző költői beszédet. Mostani kötete érzékenyen és szenvedélyesen tudósít a közelmúltról, vallomás egy nemzedék életérzéséről és sorsáról. Mintha egy lemezlovas beszélne, aki a dallamok fölött mesél, mondja a mondandóját, mert fél, ha abbahagy­ná, örökre elnémulna. Versbeszédé­nek »posztginsbergi« , rock and rol­­los vonzása, íve, feszültsége mintha ötezer wattal dübörögne a fejünkben - muszáj elolvasni.” Rendkívül hatásos mézesmadzag, le a kalappal! Mostanában ugyanis egyre erősebb igény mutatkozik a rock and roll és a költészet össze­­boronálására - ez utoljára a hatva­nas évek második felében volt így, lásd az említett Ginsberget és tár­sait, vagy a folk-rockerek tényke­dését, élükön (az immár irodalmi Nobel-díjas) Bob Dylannel. Ám ez a kötet jóval több egy ex-lemezlo­vas dallamtapadásainak verbalizá­­lásánál, és szerencsére nem is fel­turbózott dalszövegekről van szó. Már csak azért sem, mert rímeket Megvannak Gyerekirodalmi podcast indult a Pagony Kiadónál A Pagony Kiadó szerkesztői ás munkatársai szerint nemcsak olvasni, hanem be­szélgetni is jó. A kiadó szak­emberei kíváncsian for­dulnak azokhoz, akik gon­dolnak valamit a világról, magukról, vannak kérdéseik és válaszaik, kétségeik és állításaik. A szerda esténként jelentkező, 60-70 perces podcast adásaiban szó lesz az alkotói folyamatról, az adott szerző műveinek óvodai-is­­kolai felhasználhatóságáról, mód­szertani kérdésekről, a szerző éle­téről, személyiségéről. A komoly témák ellenére a humor és a játé­kosság is jellemzi majd ezeket a beszélgetéseket. Az új kezdeményezés tehát első­sorban felnőtteknek - szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusok­nak - szól, E hét szerdáján Altatás után, elalvás előtt - Családi min­ták a gyerekkönyvekben címmel hallhatnak beszélgetést Szél Dávid pszichológussal, az Apapara blog és könyv szerzőjével. Miként örök­lődnek a családi minták? Hogyan jelennek meg a transzgenerációs helyzetek a gyerekkönyvekben? Mikor, milyen mese hallgatása, könyv olvasása segítheti elő a fel­ismeréseket, oldani az ismeretlen eredetű rossz érzéseket? Egyebek mellett ezeket a kérdéseket teszi fel a vendégnek Hajdú Zsanett. A jövő heti meghívott Berg Ju­dit, a téma pedig Káosz és rend az életben és az írásban. „Nekem az írás olyan, mint a szörfösnek a hullám. Ha fel tudsz rá pattanni, akkor iszonyúan hasítasz” - vall­ja az írónő. Berg Judit nemcsak az egyik legnépszerűbb kortárs ma­gyar gyerekkönyvszerző, hanem mindenre kíváncsi, kvantumfizi­kát olvasó, négy gyereket nevelő, az élet mindennapjait intenzíven megélő hús-vér ember. Mesél a nagy kudarcokról, elakadásokról, felismerésekről és az alkotói fo­lyamat sajátosságairól is. A további beszélgetésekben szó esik arról is, milyen egy érzéke­­nyítő könyv, mit adjunk a kamasz olvasók kezébe, vagy hogyan be­széljünk a gyerekekkel az elmú­lásról, a halálról. A podcast a következő címen érhető el: https://www.pagony.hu/ podcast (juk) Tizenegy kategóriában jelöl­ték a Dűnét a Brit Film- és Te­levíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) idei díjaira. A kutya karmai közt című wes­­terndráma nyolc jelölést ka­pott. Mindkét alkotás verseng a legjobb film díjáért, mellet­tük a Ne nézz fel! című sza­tírát, a Licorice Pizzát, vala­mint a Belfast című filmet je­lölték a fődíjra. A legrangosabb brit filmes díjakat március 13-án adják át. A szerveze­tet két éve meglehetősen sok kriti­ka érte, amiért nem elég sokszínűek a jelöltjeik. A diverzitás érdekében változtattak a szabályzaton, ami azt eredményezte, hogy több fontos ka­tegóriában borult a papírforma. A legjobb rendező díjáért például három női alkotó is verseng idén. Az ausztrál Jane Campion (A kutya karmai közt) mellett a velencei és a cannes-i filmfesztivál francia győz­tesei, Audrey Diwan (Happening) és Julia Ducournau (Titán) is jelölést kaptak. Mindkét film formabontó­nak és merésznek számít. Öt-öt kategóriában esélyes a Nincs idő meghalni című James Bond-film, a West Side Story re­­make-je Steven Spielberg rendezé­alig találunk a kötetben. Ritmust an­nál inkább. Lüktet, hullámzik a szöveg, vagy csavarog a térben, máskor meg olyan a mozgása, mint a hulló levélnek, amely hintázva közeledik a földhöz - a külső íveken lelassul, középtájt begyorsul. Az alkotó nem siet seho­vá, van ideje (hosszúak a versek), és egyáltalán nem érdekli őt az olvasó tempója, az a rövid befogadási időin­tervallum, amely alatt egy-egy ver­sen át szoktunk suhanni. Általában saját magáról ír, szin­te naplószerűen, ilyenkor mások is felbukkannak mellette: barátok mü­­vészkollégák, inspiráló emberek, magyarok, szerbek vegyesen. Érez­hető, hogy fontos számára a szerb kultúra, hogy sorsközösséget vál­lal az ottani alkotókkal, felnéz rá­juk, sőt természetes élőhelye volt a kétnyelvű közeg, mielőtt (1991-ben) Veszprémbe költözött. Csak úgy zá­poroznak a nevek, Fenyvesi szinte kényszerít minket arra, hogy „ki­­guglizzuk” azokat, akiket nem is­merünk. A tizenhét vers közül tízet ismerősöknek, barátoknak ajánlott a szerző, többnyire olyanoknak, akik már nincsenek az élők sorában. Ezek tele vannak közösen átélt dolgokra való utalásokkal, így a szerzőről leg­alább annyit megtudhatunk, mint az illetőről. A versek személyesek, de a mon­danivaló univerzálissá tágul - nem tolakodó módon, nagy igazságokat kinyilatkoztatva, hanem inkább „las­san, tűnődve”. És az a bizonyos rock and roll-életérzés sem telepszik rá­juk, nem főszereplő, csupán imitt­­amott kap kisebb epizódszerepet, hiába lovagolt Fenyvesi a lemezeken több mint tizenöt éven át. Rokon­­lelkek vagyunk egyébként, nekem elég annyit mondania, hogy Chica­go környékén autózva a Led Zeppe­lintől a Your Time is Gonna Come-ot hallgatták, vagy hogy kamaszként a House of the Rising Sun-ra táncolt Sz. Rózsikával, máris megvan az at­moszféra. A kötet címét látva azon­nal a Bachman-Turner Overdrive, ez a méltatlanul elfeledett zenekar ug­rott be nekem. Szégyenkezve hesse­­gettem el a párhuzamot, hiszen a bo­rítón az áll, hogy Paloznak overdrive, és hát az egy Veszprém melletti fa­lu, nyilván ott játszódnak a történe­tek. Kiderült, hogy nem, illetve hogy „egymásba kapcsolódnak a dolgok” (25. oldal). Az utolsó előtti, címadó versben pedig ott a Bachman-Turner Overdrive. Es ezzel Fenyvesi Ottó megvett engem kilóra. Mielőtt azonban odaérnénk a Pa­­loznakról Lovasra vezető régi római útra, megtudhatjuk, hogyan fociz­tak a délvidéki srácok, hogyan falta a kis Ottó a képregényeket és a Buk­si magazint, mennyire fontosak az indiánok, mire tanította őt az élet, vagy éppen Tolnai Ottó, Tandori Dezső, Sziveri János, Benes József. Költők, írók, képzőművészek, zené­szek, beszélgetések és együtt hall­gatások, tépelődések irodalomról és szabadságról, emlékek, visszacsato­lások és folyamatos jelen, körkörös szerkezet, élmények lenyomatai a lé­lekben, amelyek emberré formálnak. Újvidékről indulunk és Paloznakra érünk, Fenyvesi Ottó személye kö­ti össze ezt a két pontot a térképen, köztük hullámzik a világ. Legalábbis mindaz, ami befogadható belőle. És a restauratív nosztalgia mellett ott bujkál a versekben a dokumentálás, a mentés szándéka is, hogy fennma­radjanak ezek a nevek, a történetek, az érzések, tapasztalatok. Hogy fon­tos legyen a művészet, a szabadság, az átörökíthető hagyományok és a kritikus gondolkodás. E tekintetben a szerző ugyan nem túl optimista, de innen üzenem neki, hogy máris si­került tennie valamit egy nemzedék életérzésének autentikus megjelení­tése érdekében. a BAFTA-jelölések Denis Vilieneuve sci-fi eposza tizenegy kategóriában érdekelt (Képarchívum) sében, és Paul Thomas Anderson 70-es években játszódó keserű ko­médiája, a Licorice Pizza. A kanadai Denis Vilieneuve rég­óta várt sci-fi eposza, a Dűne a kri­tikusok és a közönség kegyeit is elnyerte, és úgy tűnik, a BAFTA bizottsága is kiemelkedőnek ta­lálta. Frank Herbert 1965-ös regé­nyének adaptációja többek között a legjobb film, a legjobb adaptált for­gatókönyv, a legjobb eredeti film­zene, a legjobb vizuális effektek, valamint a legjobb smink és haj ka­tegóriában is esélyes. Ugyanakkor Villeneuve-öt nem jelölték a legjobb rendezők között, ami nagy megle­petés. Szintén meglepő, hogy sem Andrew Garfield nem kapott jelölést a Tick, Tick... Boom című filmben nyújtott alakításáért, sem Denzel Washington a Macbethért. (juk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom