Új Szó, 2022. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2022-01-31 / 24. szám

www.ujszo.coml 2022. január 31. SPORT 115 Gyulay Zsolt az MOB új elnöke A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsoltot választotta meg a szer­vezet új elnökének szombaton. Az 57 éves sportvezetőre, a Hungaroring Sport Zrt. el­nök-vezérigazgatójára az ese­ményen megjelent 48 szavazásra jogosult tag közül 34 szavazott, míg a másik jelölt, Hajdú Balázs ügyvéd, olimpikon vitorlázó 14 voksot gyűjtött be. „Szeretném megköszönni Kulcsár Krisztián eddig elnök munkáját, és bár sajnálatos, hogy így alakult, másfelől azonban a tagság ennek nyomán egy kicsit elgondolkodott, hogy hogyan to­vább - nyilatkozta megválasz­tása után az új elnök. - Az el­múlt hetek megterhelők voltak, de ilyenkor az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából.” Az új MOB-elnök elárulta: hogy ha minden rendben megy, akkor kedden indul Pekingbe, a jövő pénteken kezdődő téli olim­piára. Gyulay február elsejétől lát­hatja el MOB-elnöki feladatait, mandátuma a 2024. évi tisztújító közgyűlésig tart. (MTI) AKTUÁLIS ► A magyar korosztályos vá­logatott Kerkez Milos az AC Milan utánpótlásából a hol­land élvonalbeli AZ Alkmaar labdarúgócsapatához igazolt. A szerbiai születésű 18 éves védőért 1,7 millió eurót fize­tett a holland klub. ► Tom Brady 22 idény után befejezi pályafutását az észak-amerikai profi ameri­­kaifutball-ligában. A 44 éves legenda a liga egyetlen hét­szeres bajnokaként minden jelentősebb statisztikai mu­tatóban vezeti az NFL örök­rangsorát. A végén bukták el a győzelmet a komáromiak (Karol Scholtz felvétele) Jó kezdés után komáromi vereség JÓBA MIHÁLY A férfi Niké SBL kosárlab­­da-extraliga 23. fordulójában a BC Komárno csapata soro­zatban a harmadik vereségét szenvedte el, ezúttal a címvé­dő Spiéskí Rytieri csapaté­tól kapott ki 85:92-re (21:18, 21:18, 27:26,16:33). Az iglóiakkal szemben nem iga­zán megy a játék a Duna-partiak­­nak. A bajnokság alapszakaszában a komáromiaknak ez volt a negye­dik mérkőzése ellenük, de eddig csak egyet sikerült megnyerniük. A mérkőzést jól kezdte Zlatko Jo­­vanovics vezetőedző legénysége. Jor­dan Duffy az első negyed első percé­ben két villámtámadás után 5 pontot szerzett, amivel megnyugtatta a ke­délyeket, és a hazaiak enyhe fölénye az első játékrész végéig megmaradt, amelyet 21:18-ra nyertek. A második negyedben még kon­centráltabban és hatékonyabban is játszottak a hazaiak, többnyire 5-6 ponttal vezettek, következetesebben védekeztek a vendégeknél, akik az első két játékrészben egyszer sem vezettek, és úgy tűnt, hogy Gasi­­csék kezükben tartják a mérkőzést. A második negyed után 42:36 volt az állás. Szünet után se változott különö­sebben a játék képe, maradt a kü­lönbség is (a legnagyobb 50:38 volt a harmadik negyed közepén), s ha közelítettek a vendégek, akkor Duffy, vagy Gasics beszúrt egy-egy hár­mast, így a harmadik negyed végén 69:62-re vezettek a komáromiak. A negyedik negyed harmadánál a hazaiak egymás után kihagytak há­rom pontszerzési lehetőséget, amire azonnal megjött a válasz a vendégek részéről, sorozatban 8 pontot szerez­tek. Ez bénítóan hatott a komáro­miak játékára, és négy és fél perc­cel a meccs befejezése előtt 80:80- ra egyenlítettek az iglóiak. Utána 83:80-ra először vezettek a mérkő­zésen. Két perccel a vége előtt még 85:85-re egyenlítetettek a komáromi­ak, majd két lehetőséget ismét ki­hagytak, a vendégek pedig két hár­massal és egy büntetővel 92:85-re nyerték a meccset. Érik a válogatottmeghívó Ádám Martinnak Az OTP Bank Liga 18. for­dulójában a Paks ott folytat­ta a ZTE ellen, ahol az ősszel abbahagyta. A sereghajtó Gyirmót meglepetést oko­zott a fővárosban. A paksiak hazai pályán már all. percben vezetést szereztek Bognár István remek szabadrúgásával. A Zalaegerszeg ellenben jobban ját­szott, több helyzetet is kialakított és bő félóra után ki is tudtak egyenlí­teni. A hazaiak szinte a semmiből kerültek újra előnybe a félidő előtt, Bognár most egy szögletet végzett el jól, amelyre a góllövőlistát vezető Ádám Martin érkezett tanárian és a hálóba fejelt. A vendégek a szünet után is aktívabbak voltak, amely­nek meg is lett az eredménye, a 62. percben Zimonyi duplázott, újra döntetlen volt az állás. Gyorsan jött a válasz, Bognár beadására ismét Ádám érkezett jól és a kapuba lőtt, ezúttal akcióból. A Paks centere im­már 17 gólnál jár a bajnokságban, és a mezőnyjátéka is fontos volt csapa­tának, így a nézőtéren helyet foglaló szövetségi kapitány, Marco Rossi is meggyőződhetett róla, hogy helye lenne a válogatottkeretben. 18. FORDULÓ Paksi FC-Zalaegerszegi TE 3:2 (2:1) Paks, 1212 néző. Gólszerzők: Bognár (11.), Ádám (40.. 67.), Illetve Zimonyi (33, 62). Jv.: Antal. Sárga lap: Ádám, III. Haiilovic, Lesjak, Tajti. A Debrecen-Kisvárda összecsa­páson nem született gól. A hazaiak nem tudtak nagy veszélyt jelenteni ellenfelük kapujára, a Kisvárda el­lenben futószalagon gyártotta a le­hetőségeket. A szombati játéknap harmadik meccsén a Honvéd fogadta a Gyir­­mótot. A nem túl jó iramú első fél­időben egy komolyabb lehetősége volt a hazaiaknak, míg a vendégek szinte csak a védekezéssel foglal­koztak. A fordulás után sem vál­tozott jelentősen a játék képe a 69. percig. Ekkor a VÁR jelzése után Bardea könyöklésért megkapta má­sodik sárga lapját és így a pirosat, míg a gyirmótiak büntetőhöz jutot­tak. A tizenegyest a házi góllövőlis­tát immár hét góllal vezető Varga Barnabaás higgadtan értékesítette. A folytatásban több helyzete is volt a Gyirmótnak, csak Szappanos vé­désein múlt, hogy nem lett nagyobb a különbség. A kispestiek hazai pá­lyán már ötödször kaptak ki. Horváth Ferenc, a Honvéd edző­je leginkább a sebességet hiányolta csapatából: „Azt gondolom lassan játszottunk. Nem nagyon láttam senkitől egy gyors mozdulatot. Nem játszottunk jól, ez tény.” (ez) ® otpbank Az Újpest-Ferencváros mérkőzés lapzárta után ért véget. Debreceni VSC-Kisvárda 0:0 Debrecen, 2570 néző. Jv.: Andó-Szabó. Sárga lap: Ugrai, III. Prenga, Karabeljov. Piros lap: Prenga. Budapest Honvéd-Gyirmót 0:1 (0:1) Bozsik Aréna, 2000 néző. Gólszerző: Varga B. (69,11-esből). Jv.: Farkas A. Sárga lap: Nagy D„ Bardea, Zsótér, Lukic, ill. Mayer, Hajdú, Major, Csörgő, Rusák. Piros lap: Bardea. Puskás Akadémia-MOL Fehérvár FC 1:0 (0:0) Pancho Aréna, 1520 néző. Gólszerző: Favorov (67). Jv.: Vad II. Sárga lap: Kozák, van Nieff, ill. Zulj, Makarenko. Mezőkövesd-MTK Budapest 1:1 (1:0) Mezőkövesd, 600 néző. Gólszerző: Babati (9), ill. Futács (50). Játékvezető: Bogár. Sárga lap: Karnyickij, Farkas, Babati, Lukic, ill. Ramadan). 1. Puskás Akadémia 18 14 4 3 27:18 37 2. Ferencváros 17 11 2 4 32:13 35 3. Kisvárda 18 10 5 3 31:17 35 4. Fehérvár 18 8 5 5 23:19 29 5. Paks 18 7 3 8 45:38 24 6. Mezőkövesd 18 6 5 7 20:28 23 7. Zalaegerszeg 18 6 5 7 27:36 23 8. Honvéd 18 6 2 10 30:33 20 9. Debrecen 18 4 7 7 30:29 19 10. Újpest 17 4 5 8 24:30 17 11. Gyirmót 18 4 5 9 18:28 17 12. MTK t8 4 4 10 14:32 16 Következik 19. forduló - péntek, 20.00: MTK-ZTE. Szombat, 14.45: Kisvárda-Honvéd; 17.00: Gyirmót-Újpest; 19.30: Fehérvár-Debrecen. Vasárnap, 14.15: Mezőkövesd-Puskás Akadémia; 17.15: Ferencváros-Paks. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ► Labdarúgás AFRIKA-KUPA, negyeddöntő: Burkina Faso-Tunézia 1:0, g.: Dango Outtara (45+3), Gambia-Kamerun 0:2, g.: Ekambi (50, 57); Egyiptom-Marokké 2:1 h. u., g.: Boufal (7, 11-esből), Trezeguet (100), ill. Szalah (53). A Szenegál-Egyenlítői-Guinea mérkőzés lapzártánk után ért véget. VB-SELEJTEZŰK, Dél-Amerika: Kolumbia-Peru 0:1, g.: Flores (85); Venezuela-Bolívla 4:1, g.: Rondón (24, 34, 67), Machis (55), ill. Miranda (38). 1. Brazília 14 11 3 0 28:5 36 2. Argentína 14 9 5 0 22:7 32 3. Ecuador 15 7 3 5 24:14 24 4. Peru 15 6 2 7 16:20 20 5. Uruguay 15 5 4 6 15:21 19 6. Kolumbia .15 3 8 4 16:18 16 7. Chile 15 4 4 7 16:18 16 8. Bolívia 15 4 3 8 21:32 15 9. Paraguay 15 2 7 6 9:19 13 10. Venezuela 15 3 1 11 13:26 10 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: DAC-Kubany Krasznodar 0:1, FK Pohronie-Komárno 0:0, Samorin-Puskás Akadémia B 1:1, FC Petrzalka-Trnava 1:2, Rapid Wien-Trenöín 1:0, Liptovsky Mikuláé-Námestovo 2:0, Zlaté Moravce-Banská Bystrica 3:2, Zlín-Senica 4:0, Ruzomberok-Ballkani (koszovói) 1:2, FC KoSice-Bardejov 3:0, Trenéín-Rohozník 5:1. BELGIUM, 25. forduló: St. Truiden-Charleroi 0:1, Beerschot- Waregem 3:3, Seraing-Eupen 0:0, Cercle Brugge-Oostende 0:1, Saint-Gilloise-Anderlecht 1:0, Gent-Antwerpen 0:1. ► Jégkorong NHL - péntek: Pittsburgh-Detroit 2:3 rávezetések után, New York Rangers-Minnesota 2:3, Chicago-Colorado 4:6, Dallas-Washington 0:5, Arizona-Boston 1:2. Szombat: Philadelphia-Los Angeles 4:3 hosszabbítás után, Ottawa-Anaheim 1:2, St. Louis-Winnipeg 1:4, Florida-San Jose 5:4 h. u, Carolina-New Jersey 2:1, Tampa Bay-Vegas 2:3 ráv. u., Detroit-Toronto 4:7, Montreal-Edmonton 2:7, Arizona-Buffalo 1:3, Calgary-Vancouver 1:0 h. u. TIPOS EXTRALIGA, 34. forduló: Poprad-Liptovsky Mikulás 4:1 (2:0,1:0,1:1), g.: Rymsha (7), Arniel (20), Novajovsky (33), Bondra (60), ill. Elo (48.) 36. forduló: Spisská Nova Ves-Nitra 1:7 (1:3,0:3,0:1), g.: Kuru (12), ill. Sykora (4), BuCek (14., 18., 56), Tvrdofi (32), HoleSinsky (33., 38); B. Bystrica-Poprad 4:0 (1:0,1:0, 2:0), g.: Soltés (13), Bubela (40), Michaud (47), Vasai (58). ► Kézilabda FÉRFI EB, elődöntők: Franciaország-Svédország 33:34 (14:17), Spanyolország-Dánia 29:25 (13:14). A 3. helyért: Dánia-Franciaország 35:32 - h. u. (13:14, 29:29). A döntő lapzárta után ért véget. NŐI BL, A csoport, 10. forduló: Brest-FTC 30:25 (19:16), legeredményesebbek: Fauske 13, ill. Maiestein 12. NŐI EL, D csoport, 1. forduló: Chambray Touraine (francla)-Vác 29:27 (18:11). NŐI MOL LIGA, 16. forduló: Saía-Olomouc 27:27 (11:16), Pécsik 7, ill. Jansová, Kaspárková, Krajcovicová 4; Stupava- Plsek 27:33 (15:19), Kovácsová 7, ill. Stellnerová 9. FÉRFI SZLOVÁK KUPA, negyeddöntő: Povazská Bystrica- Bojnice 41:22 (24:13). ► Kosárlabda NBA - péntek: Orlando-Detroit 119:103, Charlotte-Los Angeles Lakers 117:114, Atlanta-Boston 108:92, New Ofleans-Denver 105:116, Miami-Los Angeles Clippers 121:114, Houston-Portland 110:125, Memphis-Utah 119:109, Oklahoma City-Indiana 110:113 hosszabbítás után, San Antonio-Chicago 131:122, Phoenix-Minnesota 134:124, Milwaukee-New York 123:108. Szombat: Dallas-Indiana 132:105, New Orleans-Boston 97:107, Philadelphia-Sacramento 103:101, Memphis- Washington 115:95, Miami-Toronto 120:124 h. u„ Golden State-Brooklyn 110:106, NŐI EUROLIGA, A csoport, 12. forduló: Jekatyerinburg- Szekszárd 89:52 (49:36), legeredményesebb szekszárdi: Friskovec 11. B csoport, 11. forduló: Sopron-Fenerbahce 59:82 (30:43), legeredményesebb soproni: January 14. FÉRFI NIKE SBL, 23. forduló: BC Komárno-Spisskí Rytieri 85:92 (42:36), legeredményesebbek: Duffy 33, Gasics 11, ill. Dennis, Richardson 18-18 -a mérkőzés egyben a Szlovák Kupa negyeddöntőjeként is érvényes; Prievidza-Lucenec 75:91 (41:49), Majerőák 21, ill. Ancrum 22. NŐI NIKÉ EXTRALIGA, rájátszás, az 1-4. helyért: SKP Banská Bystrica-Ruzomberok 55:65 (24:29), legeredményesebbek: Burney-Robinson 17, ill. Praüenicová, Grays 14-14; Young Angels Kosice-Piesfanské Cajky 62:52 (37:37), Higgins 17, ill. Boothe 15. Röplabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 18. forduló: Komárno-Trencín 3:0 (9,13,15); Preáov-Prievidza 3:0 (14,12,21). FÉRFI MEVZA-LIGA, 7. forduló: VKP Bratislava-Aich/Dob 1:3 (-21,18,-23,-23). 15. torduló: Myjava-Aich/Dob 3:0 (9,13,15). ► Tenisz AUSTRALIAN OPEN, döntők - férfiak: Rafael Nadal (spanyol, 6)-Danyiil Medvegyev (orosz, 2.) 2:6,6:7, 6:4, 6:4,7:5. Nők: Ashleigh Barty (ausztrál, 1)-Danielle Rose. Collins (amerikai, 27.) 6:3,7:6. Fórti páros: Nick Kyrgios, Thanasi Kokkinakis (ausztrálok)­­Matthew Ebden, Max Purcell (ausztrálok) 7:5,6:4. Női páros: Barbora Krejöíková, Katerina Siniaková (csehek, 1.)-Beatriz Haddad Mai, Anna Danyilinova (brazil, kazah) 6:7.6:4 6:4 ► Sportfogadás EUROJACKPOT, a 4. játékhét (péntek) nyerőszámai: 5.21, 23,29,35 - 7,9. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 4235,50 euró (2); 5. díj: 223,90 euró (15); 6. díj: 101 euró (31); 7. díj: 55,70 euró (46); 8. díj: 20 euró (737); 9. díj: 15,80 euró (947); 10. díj: 14,10 euró (1563); 11. díj: 10 euró (3532); 12. díj: 7,20 euró (12 976). EUR0JACKP0T JOKER: 792560. Nyeremények - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5000 euró (1); 3. díj: 500 euró (12); 4. díj: 50 euró (140); 5. díj: 5 euró (1104); 6. díj: 3 euró (11 662). EUROMILLIÓK, 4. játékhét (szombat): 12. 22, 24. 25. 26. 27,30 - 4. Nyeremények - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 926,30 euró (3); 4. díj: 190,70 euró (17); 5. díj: 112,20 euró (33); 6. díj: 20,80 euró (178); 7. díj: 17,80 euró (337); 8. díj: 8,20 euró (1970); 9. díj: 5,20 euró (2382); 10. díj: 3,40 euró (6666). EUROMILLIÓK JOKER: 511953. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (3); 4. díj: 10 euró (29); 5. díj: 3,50 euró (337); 6. díj: 2 euró (3308). KENŐ - szombat: 8,9,11,12,17,19,28,35,38,44,45,47, 50,59,60,65,66,67,68,79. Kenő Plusz-szám: 50. KENŐ JOKER - szombat: 528268. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (7); 5. díj: 2,50 euró (96); 6. díj: 0,50 euró (966). Dánia szerezte meg a bronzérmet a kézilabda-Európa-bajnokságon, miután legyőzte Franciaországot. A svéd-spanyol döntő lapzártánk után ért véget. (Fotó: Somogyi Tibor)

Next

/
Oldalképek
Tartalom