Új Szó, 2022. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2022-01-25 / 19. szám

www.ujszo.coml 2022. január 25. SPORT/RÉGIÓSPORT 117 Elhunyt Csői lány Szilveszter (Fotó: MTI) Bojtos Patrik, a csábiak fiatal tehetsége játék közben (Képarchívum) Extraligába lépett a csábi sakkcsapat ÖSSZEÁLLÍTÁS 51 éves korában, hátfőn el­hunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-baj­­nok tornász. A gyűrű egykori kiválósága ko­­ronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba december ele­jén. Halálának hírét a Magyar Tor­naszövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be. Csollány 1970. április 13-án szü­letett Sopronban. A tornával átla­gon felüli fizikai képességeinek és tanulékonyságának köszönhető­en már ötévesen megismerkedett, Győrben. Amikor követte volna a bátyját, és inkább futballozni akart, az édesanyja és az edzője meggyőzték a folytatásról, és az is sokat számított, hogy már egészen fiatalon voltak sikerélményei a ver­senyeken. A fővárosba 1986-ban költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, há­rom esztendővel később bekerült a felnőtt válogatott keretébe, 1990- ben pedig első alkalommal állha­tott dobogóra a nemzetközi felnőtt mezőnyben, miután harmadik lett az Európa-bajnokságon. Szókimondó magatartása követ­keztében, a szakvezetőkkel folyta­tott vitái után 1993-ban eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a vb-n, vagyis ki­zárták a válogatottból. Pedig ekkor már világbajnoki ezüst- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes volt, a barcelonai olimpián pedig a hatodik helyen végzett gyűrűn. Ekkor az Egyesült Államokba költözött, és előbb St. Louisban, majd Sacramentóban fiatalokat ok­tatott. Nehéz körülmények között dolgozott, közben pedig egyedül, edző hélkül készült az atlantai öt­karikás játékokra. Megváltozott, és fegyelmezett emberként ezüstérmet nyert. Egy év múlva hazaköltözött, Sydney-ben pedig rendkívül tuda­tosan, magabiztosan versenyzett, és látványos gyakorlata emlékeze-SPORTATV-BEN 5.00 és 8.45 - EUROSPORT 1: Australian Open tenisztorna 10.20 és 13.20 - EUROSPORT 2, CT SPORT, JOJ SPORT: Alpesi­­sí-vk, női óriás-műlesiklás, Kronplatz, 1. és 2. futam 13.45 - SPORT 2 (magyar): Lóver­seny, Kincsem+ Tuti 15.30 - M4 SPORT, RTVS SPORT, SPORT 1 (cseh): Lengyelország- Spanyolország férfikézilabda-Eb-kö­­zépdöntő 17.30 és 20.30 - EUROSPORT 1: Alpesisí-vk, férfi műlesiklás, Schlad­­ming 17.30 - RTVS SPORT: Oroszor­­szág-Horvátország futsal-Eb-mér­­kőzés 17.30 - JOJ SPORT: Ziar nad Hronom-Slovakia U18 jégkorong SHL-meccs 18.00 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Németország-Orosz csapat férfikézilabda-Eb-középdöntő 18.00 - NOVA SPORT 1: Szom­­bathely-Tenerife férfikosárlabda BL-mérkőzés 18.00 - NOVA SPORT 2: Tofas-Da-Csollány Szilveszter (1970-2022) tes körülmények között olimpiai aranyérmet jelentett számára. A világversenyeken csak gyűrűn nyert érmeket, ezért manapság már sokan szerspecialistaként emlékez­nek rá, pedig akkoriban erre még nem volt lehetőség. Sikertörténete a 2002-es debreceni világbajnok­ság megnyerésével vált teljessé, russafaka férfikosárlabda BL-mérkő­­zés 18.30 - CT SPORT: Plzen-Ceské Budéjovice cseh bajnoki hokimeccs 19.00 - SPORT 2 (magyar): Väx­­jö-Skelleftea svéd bajnoki hokimeccs 20.30 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Svédország-Norvégia férfi­kézilabda-Eb-középdöntő 20.30 - RTVS SPORT: Lengyel­­ország-Szlovákia futsal-Eb-meccs 20.30 - NOVA SPORT 2: Uni­­caja-Cluj Napoca férfikosárlabda BL-meccs 20.45 - PREMIER SPORT: QPR­­Swansea City angol másodosztályú focimeccs 21.00 - PREMIER SPORT 2: Lyon-Villeurbanne-Bayern férfiko­sárlabda Euroliga-meccs 1.05 (szerda): NOVA SPORT 1: Ca­­rolina-Vegas jégkorong NHL-mér­­kőzés 1.35 (szerda): NOVA SPORT 2: Brooklyn-LA Lakers kosárlabda NBA-meccs 4.05 (szerda): NOVA SPORT 1: Van­­couver-Edmonton hoki NHL-meccs így a következő évben egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Eu­rópa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után visszavonult, mert megelégelte a folytonos fogyó­kúrát, a kemény edzéseket, és már a motivációja is hiányzott, hiszen mindent elért, amit akart. (MTI) Búcsúzott a második kiemelt A női világranglistán máso­dik Arina Szabalenka nem szerzi meg Ausztráliában az első Grand Slam-trófeáját. A fehérorosz játékos már az Australian Open kezdőtől küzdött rossz adogatásával és rengeteg ki nem kényszerített hibát vétett. Az első fordulóban 12, a másodikban 19, a harmadikban 10 kettős hibát ütött és a Kaia Kanepi elleni nyol­­caddöntőben is 15-szőr rontotta el a nyitását. Az első szettet ennek ellenére 43 perc alatt megnyerte 7:5-re, de ez után kétszer elvesz­tette az adogatását és 34 perccel később már egyenlő volt az állás. A harmadik játszmában a 36 éves észt bírta jobban a rövidítést és vé­gül legyőzte a 46 rontott ütést be­mutató ellenfelét. A férfiaknál a negyedik kiemelt Sztefanosz Cicipasz szetthátrány­ból fordított az ATP-rangsorban 22. amerikai Taylor Fritz ellen. A 23 éves görög 3 óra 23 perc alatt gyűrte le riválisát. (MTI, ez) J. MÉSZÁROS KÁROLY Nem gyakori jelenség, ha feltű­nik egy kisebb vidéki település csa­pata a legmagasabb osztályú sakk­­bajnokságban, az extraligában. A nyolc táblán játszott tizenegy for­dulós csatározásban 2021 újonca a csábi együttes. A Nagykürtösi járás ezernél alig több lakosú falujának csapata már 2020-ban kiharcolta az élvonalbeli szereplés jogát, de a ko­ronavírus nem engedte lebonyolíta­ni a 2020/2021-es évadot. Tavaly az első két forduló lezajlott. Jakab Ró­bert csábi titkár és klubmenedzser válaszolt kérdéseimre. Hogyan vezetett az útjuk az or­szág tizenkét legjobb együttese közé? Hosszú távon, lépésekben jutot­tunk idáig, sok igyekezet van benne. Sokáig a területi III. ligában szere­peltünk. Mikor azt megnyertük, kö­vetkezett a II. liga. Fiatal gárdánk később az I. ligába is bekopogtatott, erősítettünk, és két évad után már a legjobbak között húzhatjuk a fi­gurákat. Elég ritka, hogy egy ezernél alig több lakosú falu bármilyen sport­ágban az élvonalba kerüljön. Mi­ért fontos ez Csábon? Hagyománya van nálunk a sakknak. Csapatunk is volt, leg­többször az alacsonyabb osztá­lyokban játszottunk, és utánpót­­láskorúakkal. A múlt század ki­lencvenes éveiben picit megállt a sakkélet, de kilencvennyolcban •újraindult. Azóta folyamatosan létezik a csapat. Szeretjük ezt a játékot, ugyanakkor szenvedély is számunkra. Az extraligába nevezett lista felső részében csupa magyaror­szági sakkozó neve szerepelt. Mi­ért ezt az utat járják? Sokáig Jakab Ferenc alapiskolai tanító szabadidejében foglalkozott a fiatalokkal. Ahogy kiöregedtek, nem volt ereje folytatni velük, tőle nem tudta átvenni senki. Próbálko­zásaink voltak, de edző csak nem akadt. Egy ezer lakosú faluban ne­héz kinevelni jó képességű sakko­zókat. A mi csapatunk egy baráti társaság, kedvtelésből játszunk, a tapasztaltabbak felkarolják az után­pótlást. Magyarországi sakkozó­inknak, élükön egyetlen nagymes­terünkkel, Mihók Olivérrel, mun­kahelyük van, s emellett nálunk is játszanak. Hétvégére összejövünk a bajnokira. Két forduló után három ponttal a hetedik helyen áll újonc csapa­tuk a 12 tagú mezőnyben. Egy­bevág ez az elvárásokkal? Mit akarnak elérni, ha lesz folytatása a pontvadászatnak? Szeretnénk bennmaradni az él­vonalban. Elképzelésinknek meg­felelően alakult az első két forduló. Több partiban jól álltunk, végül túl nagy, 6,5:1,5 arányú vereséget szen­vedtünk a Prakovcétől. Számunkra inkább a liptószentmiklósiak elle­ni összecsapás volt a fontosabb, azt 5,5:2,5-re megnyertük. Örömünk­re szolgál, hogy fiatal tehetségünk, Bojtos Patrik eredményesen mutat­kozott be az élvonalban, két partiból 1,5 pontot szerzett. Egész csapatunk fiatalokból áll, keretünk átlagélet­­kora 30 év alatt van. Hogy lesz-e folyatása az extraliga félbeszakadt évadjának, az igazán kérdéses. Az országos szövetséget hibáztatom azért, hogy nem állt sarkára, és az élvonalbeli klubokra bízta a folyta­tás mikéntjét. Demokratikus döntés született, és a klubok többsége ellen­ezte, hogy folytatódjon a bajnokság. Mindössze mi, a dunaszerdahelyi­­ek és a modoriak akartak játszani. Idő előtt későbbre halasztottuk a következő kettős fordulót, még mi­előtt bekövetkezett volna a teljes le zárás. Nem tudni, mikor ülhetünk újra asztalhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom