Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-06 / 280. szám

www.ujszo.coml 2021. december 6. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Nem szabad lerombolni, hogy az oltás szabadság Ugyanúgy járnak el, mintha nem lenne már egy éve vakcina Hogy is volt? Az oltás szabadság? Meg hogy az oltottakat már nem fogjuk korlátozni? Elértünk az év végéhez, és a leg­több - nemcsak hazai, hanem eu­rópai - politikus is természetesnek veszi, hogy ismét korlátozásokat vezetnek be, oltottnak, oltatlannak egyaránt. Az omikron miatt pedig nemcsak bezárnak, de lezárnak - határokat is. Teszik ezt úgy, hogy ennek ellen­kezőjével csábították az embere­ket az oltópontokra, fut-fát ígértek. Ezzel a remélt kiszámíthatóság is odaveszett, és ez nemcsak az em­bereknek, hanem az országok gaz­daságának is jelentős gondot okoz. Szemrebbenés nélkül jelentik be az újabb lockdownt, sőt a meg­hosszabbítása várható. Szlovákiá­ban és több más országban nem az omikron miatt lettek a lezárások, a Dél-Affikában megjelent mutáció csak újabb ok, így könnyebb meg­lépni a kellemetlent. Ausztria, Szlovákia, Német­ország, Hollandia, Belgium, Nagy-Britannia - és még lehetne sorolni az országokat, amelyek le­zárásokat vezetnek be, teljesen be­­oltottaknak is. És ne legyenek illú­zióink, a részleges szabadságot sem kapjuk vissza december 9-én. Egy éve, amikor még nem volt vakcina, de már lehetett tudni, mi­kortól lesz, még értelemszerű volt, hogy a lezárás az egyetlen meg­oldás. Akkor a határok (második hullámban történő) lezárása sem okozott meglepetést. De most, amikor a vakcinát mindenki meg­kaphatja, és amely az „egyetlen megoldás a koronavírus-járvány ellen” (ismerős, ugye), már ne­hezen magyarázható, miért a régi módszert alkalmazzák. Ahogy az sem lehet megol­dás, hogy egy újabb variáns hírére azonnal lezárunk, bezárunk. Ahogy az ENSZ és a WHO vezető képvi­selői is kijelentették, nem büntet­hetjük az országot, amely bemu­tatja a világnak, hogy egy újabb, gyorsabban fertőző, ám a jelek sze­rint kevésbé súlyos tüneteket okozó variánsra bukkant, hiszen így a jö­vőben az újabb variánsokat inkább megpróbálhatják elhallgatni. Szükség van óvatosságra (példá­ul lehet tesztet kérni az utasoktól, amíg nem derülnek ki a részletek), ám az ilyen szintű reakció nem le­het megoldás a jövőben. Biztosak lehetünk benne, hogy lesznek újabb variánsok, lehet valamelyik veszé­lyesebb, valamelyik pedig ártalmat­lanabb, ám az, hogy pár havonta leállítják a világot, súlyos bizonyta­lanságba taszítja az embereket és a gazdasági szereplőket, hiszen min­dig ott lesz a levegőben, hogy na­pokon belül jöhet újabb lezárás. Ez nemcsak anyagilag, de mentáli­san is megterhelő. Nyilván jöhet olyan helyzet, ami­kor tényleg szükséges korlátozás - ám ennek arányosnak kell lennie, és legalább az oltottak szabadsá­gát a lehető legkevésbé korlátoznia. Csak így maradhat igaz a korábbi ígéret, hogy az oltás szabadság... OLTÁSI IGAZOLVÁNY, NEGATÍV ^ PCR-TESZT, LAKHELYELHAGYÁSI ENGEDÉLY ÉS MUNKÁLTATÓI IGAZOLÁS! TOVÁBBÁ KISKORÚAK MEGTÉVESZTÉSÉT CÉLZÓ TEVÉKENYSÉG HATÓSÁGI <ENGEDÉLYEZÉSE ÉS RÉNSZÁNTÁBLA! ^ Ne feledkezzünk meg továbbá az állattartási engedélyről és Rudolf oltási naplójáról sem (Cartoomizer) A HIV-vel is keveredhetett az omikron Elképzelhető, hogy az omik­ron sokkal gyorsabb terjedés­re képes, de enyhébb beteg­séget okoz - a pontos adatok­ra továbbra is várni kell. Az omikron genetikai elemzése során arra jutottak a tudósok, hogy a variáns egy másik vírus genetikai anyagának egy kis részét is felvette az egyik mutáción, az pedig a közön­séges nátha is lehet - írja a Reuters. A massachusettsi kutatócsoport sze­rint az omikron megpróbálja magát „sokkal emberibbnek” feltüntetni, így az immunrendszer sem reagál akkora intenzitással. Ez azt is jelen­ti, hogy gyorsabban tud terjedni, de enyhébb betegséget okoz. Ézek nyi­tott kérdések, és időre van szükség, mire válaszok érkeznek. A koronavírus és a náthavírus is képes a tüdőben és az emésztő­rendszerben szaporodni. Ennek lehet az az eredménye, hogy a két vírus találkozik, és mindkettőből átörök­lődik genetikai anyag. Ezért lehet­séges, hogy az omikron zéró páci­ense is egy társfertőzésen esett át. Dél-Affikában az egyik legnagyobb a HIV-fertőzöttség a világon, emiatt az emberek sokkal kitettebbek a nát­havírusoknak is. Az omikron egyik felfedezője vi­szont azt nyilatkozta a DPA-nak, hogy az AIDS vírusával, a HIV-vel is keveredhetett a koronavírus, és már hónapokkal korábban kialakult. „Az omikron korai formája még az alfa és a delta előtt létrejöhetett” - véli Wolfgang Preiser, a dél-afrikai Stel­lenbosch egyetemének kutatója, az omikron egyik felfedezője. A kérdés az, hogy miért „bujkált” hónapokon át - tette hozzá. Elképzelhető, hogy még hiányzott egy-két mutálódás a gyors terjedéséhez (az omikron-vari­ánsnak több mint 30 mutációja van). Preiser is azt mondja, az omikron könnyebben fertőz, azt viszont nem látja, hogy enyhébb lefolyású, ilyes­mit szerinte még korai állítani. Azt sem tudják, veszélyesebb-e a gye­rekekre. „Kialakulhatott HIV-fertőzött szervezetében is, vagy más betegnél, akinek gyenge az immunrendszere. Hónapokon át fejlődhetett, mutálód­­hatott, mivel a legyengült immun­­rendszer nem reagált rá. Persze ez is csak egy feltételezés, az is lehet, hogy valamilyen állatban alakult ki” - tette hozzá a kutató, (tasr, iiner.hu) Orosz kardcsörtetés és csatavesztés SIDÓ H. ZOLTÁN Erősödik a nyomás, Vlagyimir Putyin orosz elnök újra Uk­rajna teherbíró képességét és a NATO türelmét teszteli, azon belül is Joe Biden amerikai elnök éberségére, hatá­rozottságára kíváncsi. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint mintegy 95 ezer orosz katona ásta be magát Ukrajna határánál és a Krím félszigeten, Moszkva növelte páncélosai számát, a Fekete-tengeren egyre több hadihajót csoportosít, megkezdte a téli gyakorlatokat Ukrajna közelében, fokozta a felderítői tevékenységét, lejárató kampányt indított Kijev ellen, ellenőrzi a kommunikációt és álcázási intézkedéseket hajt végre. Ha ez nem volna elég, a The Wa­shington Post amerikai napilap szerint az amerikai hírszerzés ismeri az Ukrajna elleni feltételezett támadás tervét. Eszerint 2022 elején indul­hatna az átkaroló támadás, ami akár fehérorosz területet is érinthetne, mintegy 175 ezer katona bevonásával. Nem tudni, mi lesz a végkifej­let, de egy biztos: orosz földön ilyen mértékű mozgósításra a poszt­­szovjet időkben még nem volt példa. Ilyen helyzetben kiemelt figyelem kíséri a holnapra tervezett Biden- Putyin videókonferenciát. A két nagyhatalom vezetője elsősorban az ukrajnai politikai krízis miatt egyeztet, a legfontosabb téma Ukrajna és a NATO kapcsolata lesz. Az amerikai fél átfogó tervet állított ösz­­sze az orosz-ukrán válság kezelésére, hogy megnehezítse a Kreml fel­lépését Ukrajnával szemben - ezt maga Biden jelentette be pénteken. Ezt megelőzően Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára nyomatékosította, hogy Oroszországnak nincs beleszólása más országok vagy a szövet­ség bővítési terveibe. E kijelentés előzménye: Oroszország ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok garantálja, Ukrajnát nem veszik fel a NATO-ba. Ez már az úgynevezett vörös vonal átlépése lenne, a Kreml szerint Ukrajna esetleges tagsága a transzatlanti védelmi szervezetben súlyos nemzetbiztonsági fenyegetést jelentene számára, amit bármilyen eszköz bevetésével meg akar akadályozni. Pattanásig feszülnek hát az idegek, a fehérorosz-lengyel határon folyó, a megtévesztett menekülteket mint fegyvert bevető Minszk által szított konfliktustól kezdve egészen Kelet-Ukrajnáig és a Krímig húzódó fron­ton. Csak emlékeztetőül, áprilisban Moszkva már vagy 100 ezer fegyve­ressel tesztelte Kijev és a NATO idegrendszerét, ám végül visszavonta alakulatait, de a közelben hagyta a felszerelés számottevő részét. A kép­hez hozzátartozik, hogy a Kreml számos esetben borzolta már a kedélye­ket, kevés erősségének egyike a feszültségkeltés, s mint általában a ma­gukat belül gyengének, bizonytalannak érzők, így Moszkva is szívesen gyárt magának ellenfeleket. Az is furcsának tűnik, hogy ismertek a hadi­tervek, mi több, az esetleges támadás időpontja is. Persze, az sem kizárt, hogy annyiszor kiáltunk farkast, hogy végül megkopik az éberség, és va­lóban betoppan Ukrajnába az ordas, akarom mondani, az orosz medve. Az egyre inkább politikai buborékban élő és az idők végezetéig po­zíciójába bebetonozott Putyin amúgy máris csatát vesztett egy másik fronton. Hiába rukkoltak elő elsőként a koronavírus elleni oltóanyag­gal, a Szputnyik V-vel, Oroszország szinte háborús veszteséget szenved el a járvánnyal folytatott harcban. A lakosság alig harmada van beoltva, ami még Szlovákiához képest is riasztóan gyenge, és csak októberben közel 75 ezer ember halt meg a kórban (ez ötszöröse az afganisztáni háborúban elesett szovjetek katonáknak), a járványnak pedig össze­sen már több mint 575 ezer orosz áldozata van. Orosz demográfusok szerint az ország jó úton halad afelé, hogy a második világháború óta az idei legyen a leghalálosabb év. Mindeközben a Russia Today állami propagandatévé a nyugati adásaiban ágál az oltások ellen és duira ál­hírekkel próbálja nehezíteni az EU-ban a járvány elleni harcot. így van ez: az oroszok jók a harcban, de rendre elbuknak békeidőben. Hát cso­da, hogy a cudar valóság elől menekülve a vodka és a birodalmi nagy­ság mámorát és bűvkörét választják? FIGYELŐ A járvány hiénái A populisták nagy lehetőséget lát­nak a véget nem érő járványban, mert a tömegek nem akarnak to­vábbi szigorításokat. Ennélfogva kibővül a mozgástér az olyan el­lenzéki oltásellenes erők számára, amelyek mást sem csinálnak, mint a politikai elit ellen hergelnek - írta elemzésében a Financial Times. A populisták mindinkább oltáselle­nesek, és a megszokott kottából ját­szanak: ahogy nő a társadalmi elé­gedetlenség, képmutatónak neve­zik a hatalmat és a szakértők ellen uszítanak. Ez a képlet Közép-Ke­­let-Európában jelenik meg a leg­egyértelműbben, mert ott nagyobb a vakcinaellenesség, mint másutt. Az elején az volt a nézet, hogy a ra­gály nem jó a demagóg pártoknak. de meglátták a lehetőséget az elhú­zódójárványban. (nsz) Boisonaro, AIDS, vakcina A brazil legfelsőbb bíróság bírája vizsgálatot rendelt el Jair Boiso­naro elnök ellen, mert az államfő kijelentette: a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS-ví­­russal való megfertőződés veszé­lyét. Az elnök élő adásban mondta ezt, a közösségi média több plat­formja közvetítette. A Facebook és a YouTube utána ideiglenesen letil­totta Bolsonarót. Ő azzal védeke­zik, hogy nem állított semmit, csak egy cikkből idézett. Az elnököt már számos bírálat érte amiatt, hogy nem megfelelően irányítja a jár­ványkezelést, ő nem hajlandó beol­taná magát. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom