Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-24 / 270. szám
Í12 KÖNYVESPOLC ■ 2021. NOVEMBER 24. www.ujszo.com A bálna énekét befogják, ugye? Ami első pillantásra a legmeglepőbb Tóth Krisztina új verseskötetében, azok a rímek, mármint hogy kifejezetten kedvét leli bennük szerző. A szonettekről nem is beszélve, de erről az igazán kötőn formáról majd később. Persze, hívei számára ezek nem meglepő állítások, hiszen már a 2009-es Magas labda rímes volt, sőt szonett is akadt benne, igaz, csak kettő; a Hála-változat címűből e ragyogó sor ragadt meg emlékezetemben: „J. A. szájából érdes volt az élet”. Szóval, inkább úgy súlyoznám ezt a bevezető mondatot, hogy a Tóth Krisztina-versek ebben az'új kötetben tüntetnek a rímelésükkel. Ez a technika aztán vagy beválik, vagy visszaüt: beválik, ha úgy látjuk-halljuk, másként nem is lehetett volna, mint ezzel a rímmel, s visszaüt, ha a rím magára vonja figyelmünket, s eltereli a versről. Amit első belelapozáskor megjelöltem magamnak, az történetesen rímtelen vets, Ahol a címe. A rímet itt ugyanis egy vissza-visszatérő tagadó ismédésalakzat helyettesíti, egészen mesteri fokon: „Nem ott, ahol kanyarodik a müút, ” - így a kezdősor, „nem ott, ahol már zöldebbek az utcák, ” — ez a második versszak első sora, „és nem is ott, az iskola előtt... ” - a. a harmadiké, „nem ott, az elhagyott, kiszáradt mezőkön, ’’-és így tovább, hogy az utolsó versszak adja meg a feloldást: „az erdőszélen, a rohadt humuszban, / ahol valakit élve eltemettek: / ott kezdődik a vers. ” Ez az utolsó versszak egyúttal nagyon jól rímel a címre, oda irányítja vissza a figyelmet. Bravúros ars poetica. Itt a helye a kötet elején. Ezt csak egy vers előzi meg, A Mégegyszer-út című, a Tandori Dezsőnek ajánlott, vagyis a szeiző először a hivatkozási pontot adja meg, mintegy kijelölve a hagyományt, utána az ars poeticát. Gondosan, nagy figyelemmel szerkesztett kötetről van szó. Amúgy a címadás nagyon visszafogott, kifejezetten puritán, néhány kivételtől eltekintve egyszavas (s ezen belül is rövid) címekről van szó. Ha már a szerkezetnél és a címeknél tartunk: a versek három ciklusba tagolódnak: Völgyút, Kínai utazás és Terek. Mindhárom jól elkülönül egymástól: az első jelzetten is a 2017-2020 közötti termést hozza; a második apróka háromsorosokból, haikukból áll, s bent a kötetben címtelenek, csak a tartalomjegyzékben kapnak címet (ez a cím vagy a verskezdő szó, vagy a versben szereplő bármelyik szó variációja); a harmadik pedig nemcsak azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy kizárólag fényesre csiszolt szonettek alkotják, hanem címükben a cikluscímet variálják: Tűztér, Nézőtér, Tériszony stb. A Völgyút legtöbb darabja egy-egy folyamatot, élethelyzetet, történetet, állapotot ír le, a látványra koncentrálva. Úgy tűnhet, képsorok elevenednek meg a papíron, de nem, ez egyszerre képes költészet és látószög kérdése: a legnyomasztóbb állapotokat is képekben látja s láttatja. A kötetcímadó Bálnadal ezek közül annyiban emelkedik ki, hogy a látvány mellé, ahogy a cím is mondja, a zene is beúszik (ez egyébként, mármint a zeneiség, nagyrészt a műre is jellemző), következetesen emelkedve lüktető, szinte énekelhető, mélabús sanzon: ,A bálna vándorol / sötét vizekbe tart / magában énekel / ha távol már a part". így, végig központozás nélkül. Az utolsó versszaka: „hajóról nézik őt / halbőrén mennyi heg/a bálna énekét /senki se fejti meg". Az első részben olvasható a Folt című vers, egy szerintem tökéletes darab, mely - durván leegyszerűsítve - arról szól, hogy semmi sem nyom nélküli, mindennek van lenyomata, árnyéka, maradéka, emléke, anyajegye stb. Közben a nyomatékos főnévi igeneves sorok - visszafelé haladva: „a nap emléke lenni”, „a sötétségbe veszni”, „halkulni, távolodni”, „hazatalálni”, „vándorolni”- már a vers leütésében megidézik (mintegy eleven foltként) az ismert Domonkos-verset, a Kormányeltörésben címűt. Itt és most nem ezt, hanem a Folt első szakaszát idézem: „ Test helyett inkább csak árnyék / nem lenni múltból jött követ / vendég se már a létezők közt / sem a valóság túsza”. A kötet fülszövege szerint „a Bálnadal Tóth Krisztina talán legmegrendítőbb kötete”. Nem tudom, ezzel a megrendüléssel hadilábon állok, én inkább azt emelném ki, mennyire életszerű, s ezen belül (talán épp ezért) menynyire melankolikus. Mindenesetre a Folt című verset a kötet legjobb darabjai közé sorolnám. Rövidke párját ott találjuk a haikuk, tehát a középső fejezet címtelen háromsorosai közt (a tartalomjegyzék szerint a címe: Levetett árnyék..):,Árnyék a test már / parton levetve, távol / fürdik a lélek.” Jól látható, hogy ez a szerkezet megtartja a haiku csaknem kötelezően előírt szótagszámát (5-7-5), ugyanakkor a páratlan két szélső adoniszi sor, vagyis a hangsúlyra ezekben a metrum erősít rá. A cím pedig nagyon ügyesen s találóan tovább bővíti a szűkre szabott vers jelentését. Van egy-két gyenge pontja a kötetnek, egy biztosan. Ami a Foltban több mint funkciós, ráadásul a „nő a vérfolt” többjelentésű (,, Táskabélésben olvadó rúzs / szövetek közt ha nő a vérfólt / ahogy átüt a forró vásznon / a nap emléke lenni’), az a Fűthető kabát lezser előadásmódjában halvánnyá és egyjelentésűvé, sőt, helyenként megkopott jelentésűvé egyszerűsödik: „csokit például nem teszek /papírba zsebbe épp ezért / szétfolyna barnán míg megyek / a bélésemben mint a vér”. A jambusi négyesek rutinosan viszik a verset a könnyedség, a lazaság s a monotónia felé, de nehéz megérteni, hogy a rímkényszeren túl miért van szükség az egyes szám első személyű alanyt részeshatározóval is megerősíteni: a „nehogy már zárlatos legyen" sorra a „sírnom még pont szabad nekem” sor válaszol, noha két szakasszal följebb a „zsebem” hívószóra úgyszintén a „nekem” felel. Persze, könnyen belátható: a rutinhoz is kell tehetség. Feltéden kiemelendő még a harmadik ciklusból, a teres szonettek fejezetéből a Háttér című darab, melyről viszont valóban elmondható, hogy megrendítő, mivel egy bálnavadászat (jobban mondva: már a vadászatot követő bálnafeldolgozás, a trancsírozás) megragadása, erős, kemény képekkel és meghökkentően tárgyilagos, ugyanakkor alliteráló felütéssel: ,A véres vízben kampós kötelek.” A már említett Bálnadalnak az ikerpárja ez - most válik világossá, hogy a bálna énekét szonárral befogják, vagyis hogy ott és azzal cserkészik be s fogják meg a bálnát (s persze az embert is), ami a lételeme: a dal árulkodó, sőt áruló jel. Nem véledenül került e vers a kötet hátsó traktusába: ismét a mű címét hozza be a képbe. Jó kötet, azonnal megadja magát, de többszöri olvasással válik mindennapjaink részévé. Csanda Gábor Tóth Krisztina: Bálnadal Magvető, 2021 64 oldal Válasszon ajándékot karácsonyra a Madách könyvesboltból! A már majdnem 30 éves múltra visszatekintő könyvesboltunk Komárom belvárosában található (parkolási lehetőség közvetlen az üzlet előtt). Szakszerű kiszolgálással, gazdag választékkal várjuk a hozzánk betérő vásárlókat. Gyermek- és ifjúsági könyvek, szépirodalom, tényirodalom, tankönyvek, szakkönyvek és minden könyv, ami a kiadók palettáján szerepel. Használt könyvek beszerzésével is foglalkozunk. Üzletünkben van kottarészleg, iskolai, könnyűzenei és komolyzenei kották széles választékával várjuk. Kínálatunkban még szerepelnek társasjátékok, ajándéktárgyak, naptárak, vásárlási utalványok. Honlapunkról rendelhető könyvekét az ország egész területére és külföldre is postázzuk. Babits Slovakia spol. s. r. o. Madách könyvesbolt, Jókai utca 25,945 01 Komárom telefon:+421 35 77 319 04 mobil:+421 907 340 465 e-mail: madachkonyv@gmail.com www.madachkonyv.com | www.madachkonyv.sk Egy kis futás senkinek sem árt Korunk egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenysége a futás. Munkapadokhoz, íróasztalokhoz és kanapékhoz láncolt testünk hálás, ha mozgásba hozzuk. Őseink életében azonban a futás nem csupán kikapcsolódás volt, hanem maga az élet - érvel a Futni születtünk című, magyarul nyolc év után újra kiadott könyvében Christopher McDougall újságíró, hosszútávfutó. A futásra - mint ma oly sok mindenre - óriási iparág telepedett, okos eszközökön figyelhetjük testünk minden rezdülését, teljesítményét, a pulzustól a kalóriaégetésig, és a legfontosabb szempontig, az idővel való versenyfütásig. A letöltött alkalmazásból pedig rögtön meg is oszthatjuk a tevékenységet a közösségi médiában. A futás legtöbbször mérnöki munka, a test ellenőrzése, alávetettsége. Mondhatnánk, nekünk a futás erre kell, erre jó. De itt van a Futni születtünk könyv, amelyik elmeséli, hogy a futás sokkal ősibb, elemibb, az emberré válás fontos állomása, maga a szabadság. McDougall könyve világsiker lett, amit nemcsak témájának köszönhet, hanem annak is, hogy a szerző remek mesélő. Egy nagyívű, izgalmas történetet mesél el, amelybe sok kisebb történetet ágyaz, ezért a könyvnek van egy húzása; hosszútávra tervezték, bő négyszáz oldal, de végig lehet száguldani rajta. Az Egyesült Államok legendás futóinak és Észak-Mexikó különleges figuráinak élete McDougall történetében keresztezik egymást. A központi rejtély - a futás értelmének megtalálása és a helyes fütástechnika elsajátítása - mellett sok kisebb titokra is választ keres a könyv. Miért a világ legjobb futói a mexikói tarahumara indiánok? Hogyan lehet túlélni az ultramaratonokat? Hány energiaszelet vagy energiazselé kell egy versenyre? Melyik táplálkozási szakértőnek, orvosnak, erőnléti edzőnek higgyünk? Miért van annyi sérülés a futók körében? Melyik a legjobb fütócipő, és milyen praktikákkal élnek a nagy futócipőgyártók? Legyőzhetjük-e saját magunkat? Hogyan füssunk? A saját lábfájásának okait kutatva McDougall nyomozásba kezd, nem hagyja nyugodni a fejtörő hogyan lehetséges az, hogy miközben a nyugati világban a legmodernebb fűtócipőben rohangálok nagy része térd- és derékfájástól szenved, a tarahumara indiánok gumiabroncsból készített szandálban sérülésmentesen tesznek meg ultramaratoni távokat szélsebesen. Egyaránt keresi a válaszokat az amerikai elit orvosok, edzők és az indiánok körében, ezért a könyv tudományos ismeretterjesztés és kulturális szótár is. Az írót nem kápráztatja el saját fejlődéstörté'nete, a személyes érintettséget csak módjával adagolja, ha a sztori hitelességét erősíti, nem ő a könyv hőse, hanem a futás elkötelezett hívei, csodabogarai. Pár oldal jut az általunk legismertebb bajnoknak, Emil Zátopeknek is. A cseh futó stílusán sokat ékelődtek a sportújságírók, de áradt belőle a fütás szeretete és öröme. Amikor harmadik olimpiai rekordját fütotta meg, a jamaicai fütók a vállukon vitték körbe a stadionban. Ha Zátopek győzött, mindenki örült. Louis Liebenberget húszévesen a Fokvárosi Egyetemen az a kérdés foglalkoztatta, hogyan történt az elme evolúciós „ősrobbanása”. A választ a Kalahári sivatagban, a busmanok közt vélte megtalálni. Ott tanulta meg, miképpen lehet futással kifárasztani az antilopot. Rövidtávon nem, de hosszútávon a busmanok minden állatot kifárasztottak. A fölegyenesedett, futó ember nem véledenül lett sikeres. „A fütás az a rendkívüli képesség, amely emberré tett minket - és ez azt jelenti, hogy minden ember birtokában van ennek a rendkívüli képességnek” - véli Liebenberg. A könyv fütóknak és nem-fütóknak egyként ajánlott olvasmány. Ha a kedves olvasóban a könyv végére érve nem mocorog a késztetés, hogy fölemelkedjen a fotelből és rohanjon egyet a friss levegőn, érezze, ahogy pezsdül a vére, akkor a hiba az ő készülékében van. Sánta Szilárd Christopher McDougall: Futni születtünk Park Könyvkiadó, 2021 420 oldal DP210681
