Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-25 / 271. szám

www.ujszo.coml 2021. november 25. PANORÁMA Einstein levele 55 ezerért kelt el Jeruzsálem. Albert Einstein egy 1936-ban írott levele 55 ezer dollárért kelt el egy jeruzsálemi árverésen. A Kedem aukciósház szerint a dokumentumért folyó licitharc 10 ezer dollárról indult. A kézzel írt levélben a fizikus az amerikai antiszemitizmus­ról számol be. „Jegyezzük meg, hogy ez (az antiszemitizmus) so­ha nem a brutális beszéd vagy cselekedet formájában jelentke­zik, hanem sokkal intenzíveb­ben a felszín alatt” - fogalmazott Einstein, aki akkor Princeton­­ban tanított. „Ez, úgymond, egy mindenütt jelenlévő ellenség, akit lehetetlen észrevenni, (a jelenlé­tét) az ember csak érzékeli” - írta még a szintén Amerikába emig­rált zsidó zongoristának, Bruno Eisnernek. Einstein a németországi Ulm­­ban született, zsidó származása miatt az USA-ba kellett menekül­nie a nácik elől. 1921-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Halá­láig Princetonban maradt. (MTI) SgpSgiip •ül TVi«----­Jill Biden amerikai first lady integet az egybegyűlteknek, akik kíváncsian szemlélték, milyen karácsonyfát hoztak a Fehér Házba (TASR/AP-felvétel) WHO: kétmillió európai Covid-áldozat lehet márciusra ÖSSZEFOGLALÓ Egyre súlyosabb a korona­­vírus-járvány Európa-szer­­te. Hollandiában már alig bír­ják a terhelést a kórházak, a betegek egy részét Német­országba vitték kezelésre. Csehországban csaknem 5500 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, legutóbb áprilisban volt ilyen rossz a helyzet. Az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) európai szervezete at­tól tart, hogy a kontinensen újabb 700 ezer ember halhat meg a Covid miatt márciusig, így az áldozatok száma meghaladja majd a kétmil­liót. A súlyos helyzet oka, hogy az új delta variáns nagyon fertő­ző, illetve a legtöbb ország lazított a korábbi szigorú maszkviselésen és a korlátozó intézkedéseken. A tél komoly kihívásokat hoz majd az egészségügyi világszervezet szerint. A reményt azonban nem szabad feladni, mert a kormányok, az egészségügyi hatóságok és az egyének is sokat tehetnek a járvány megfékezéséért. Orrsprayt tesztelnek Németországban egyre több helyről kitiltják azokat, akik nin­csenek beoltva Covid ellen. Több tartományban, például Türingiában mindenkit sújtó szabályokat hoztak, bezáratták a szórakozóhelyeket és a karácsonyi vásárokat. Egyre több vezető politikus csatlakozik Né­metországban a védőoltás kötelező­vé tételét sürgetők táborához. Ked­den Baden-Württemberg zöldpárti és Bajorország keresztényszociális (CSU) miniszterelnöke közösen foglalt állást a kötelezettség mellett. Az ügyvezető kormány nem kíván foglalkozni az üggyel. Steffen Seibert kormányszóvivő elmondta, hogy az oltási kötelezett­ség kérdése nincs napirenden, így minden döntés a következő kor­mányra vár. Nyugat-Európában elsőként Auszt­ria vezette be az országos lezárást és a kötelező oltást. Időközben sorok alakultak ki az oltópontoknál. Az Egyesült Királyságban eköz­ben olyan orrspayt tesztelnek, amely segíthet a Covid megelőzésében. Szükséges a védőoltás Soha nem volt annyira szükség a védőoltásra, mint most, hiszen ver­senyt futunk az idővel - mondta a ma­gyar országos tiszti főorvos. Müller Cecília azt mondta, a 4. járványhul­lám felfutó szakaszában vagyunk, a fertőzöttek száma napról napra emel­kedik, és nő a kórházba kerülők szá­ma is. Ezért fontos az oltások felvé­tele, hiszen legalább két hétnek kell eltelnie, hogy a vakcina kifejtse hatá­sát. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a védőoltás sem véd meg ugyan száz­százalékosan a fertőzéstől, de elkerül­hető vele a betegség súlyos lefolyása, a kórházba kerülés. (MTI, euronews) 131 NAPTÁR November 2 5 * NÉVNAP Katalin A Katalin görög eredetű női név, a görög Aikateriné név magyar változata. A görög katharosz szóból származik, amelynek jelenté­se: „(mindig) tiszta". Mások szerint a görög Aeikatherina névből ered, ennek jelentése: „nyilazó", „biztosan célzó”. ■MAI ÉVFORDULÓINK 120 éve született Serly Tibor zeneszerző, hegedűművész. 100 éve született Rákos Sándor Kossuth-díjas költő, műfordító. 1 éve hunytéi Diego Maradona világbajnok argen­tin labdarúgó, edző. ■NAPI VICC Választás után a képviselője­lölttől kérdezi a barátja:- Na, mi volt?- Nem választottak meg a fi­atalságom miatt.-Afiatalságodért? Hiszen el­múltál 65 éves.- Igen, de az ellenfelemnek sikerült felfedeznie, mi min­dent követtem el fiatalkorom­ban... ■ ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás | jgj kedvező hatás­­sal van a szer­vezetre, de a hideg, fagyos reggelen erős kopásos ízületi fájdalmak jelentkezhetnek. llékJet + 20 oldal« MIÉRT AGGODNAK A FIATALOK? Amikor a mai negyvenesek, ötvenesek voltak fiatalok, senkinek nem jutott eszébe, hogy a mosószerek vegyi összetételét vizsgál­ja a drogériában, vagy hogy szelektálja a hulladékot, ügyelve, mennyi műanyagot használ. A mai tizen- és huszonéveseket sokkal jobban aggasztja a környezet állapota. Sokukat olyannyira, hogy e bizonytalan világba gyereket sem akarnak. Ez a döbbenetes tény is abból a felmérésből derült ki, melyet a Szlovák Köztársasági Elnöki Hivatal készíttetett a 16-35 éves korosztályban. A fel­mérés során két csoportra (16-25 és 26-35) osztották őket, s a válaszokból kiderült, az életkor meghatározza, kit mi foglalkoztat. a csalódnak a ßn tulok Spanyolnatha, skizofrénia, nyilosterror^’ kosztolcmw Adóin almái. ► Parnasszus. Már kapható a Vasárnap legújabb száma Vasarnap ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, PO.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 iE -mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Juhász Katalin - kultúra, Orosky Tamás - sport Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIÖ0:35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., PO.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Enge­délyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenn­tartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támo­gatja. Realizované s finanénou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. KULT ««•MINOR A

Next

/
Oldalképek
Tartalom