Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-25 / 271. szám

www.ujszo.coml 2021. november 25. KITEKINTŐ 125 Ez nem sci-fi, a NASA eltérít egy kisbolygót ÖSSZEFOGLALÓ Vandenberg. Tegnap sikeresen útnak indult a NASA ameri­kai űrügynökség űrszondája, a DART, mely egy Földre nem veszélyes kisbolygóval üt­közve először fogja tesztelni, hogyan lehetne megvédeni a bolygót a potenciálisan veszé­lyes égitestektől. Tegnap elrajtolt a NASA és a SpaceX közös bolygóvédelmi kül­detése, a DART (Double Asteroid Redirection Test) rövidítésű misz­­szió. Az űreszköz a SpaceX Falcon 9 rakétájával indult útnak a kalifor­niai Vandenberg légi bázisról. A DART-misszió fő célja egy kettős aszteroida eltérítése lesz pályájáról. Ez az első alkalom, hogy az ame­rikai űrkutatási hivatal megpróbál beavatkozni egy égitest természetes mozgásába. A műhold 2022 őszén a Földtől 11 millió kilométerre mint­egy 24 ezer km/órás sebességgel frontálisan ütközik majd egy kisebb aszteroidával. A DART-teszt törté­nelmi jelentőségű lesz - mondta Tom Statler, a NASA kutatója. „Az emberiség most először fogja meg­változtatni egy természetes égitest mozgását az űrben” - hangsúlyozta. A célkeresztbe vett Dimorphos nevű aszteroida egy kisebb hold, amely a Didymos nevű anyatest kö­rül kering. A Didymos 780 méter széles, a Dimorphos 160 méter, a két égitest alig több mint 800 mé­terre van egymástól. A DART-ból tíz nappal a becsapódás előtt kibo­csátanak egy kis űrszondát, amely lefényképezi az ütközést. Az 1210 kilós DART űrszonda várhatóan szeptember végén csapódik a Di­­morphosba, egy krátert váj ki az aszteroidában, miközben valame­lyest lassítja is azt. Az olyan híres hollywoodi filmekkel ellentétben, mint például az Armageddon, ahol nukleáris töltettel semmisítenék meg a célpontokat, a DART célja sokkal egyszerűbb és kevésbé pusz­tító. A fő cél az eltérítés, nem pedig az elpusztítás. „Nem akarjuk fel­robbantani, mert az nem változtatja meg a darabok irányát. Még mindig felénk jönne, csak sörétté válna pus­kagolyó helyett” - mondta Lindley Johnson, a NASA bolygóvédelmi munkatársa. A Napot 770 nap alatt megkerülő Didymos kettős kisboly­gó pályája nem keresztezi a Földét, így a DART Dimorphossal való üt­közése semmilyen potenciális ve­széllyel nem jár bolygónkra nézve. Jelenleg egyetlen ismert kisboly­gó vagy üstökös sem jelent veszélyt a Földre. Különösen jó hír ez annak ismeretében, hogy az 1 kilométer­nél nagyobb, Földdel való ütközé­sük esetén katasztrofálisan pusztító hatást kiváltani képes objektumok 97 százalékát az amerikai kongresz­­szus által erre 1998-ban megbízott NASA már felderítette. A közel 27 ezer ma ismert Föld közeli objek­tumból (near-Earth object, NEO) több mint 2 ezer jelenthet elvben veszélyt bolygónkra, de ezek közül is csupán 20 darab, 140 méternél nagyobb kisbolygó esetén áll fent alacsony szintű kockázat az évszá­zad végéig. Ez az a méret, ahol már a szakértők attól tartanak, hogy az aszteroidák jelentős regionális káro­kat okozhatnak. Hogy megértsük, miért aggódnak a tudósok az aszteroidák miatt, gon­doljunk a dinoszauruszok sorsára. A bolygóvédelem szakemberei éppen azt a fajta becsapódást próbálják el­kerülni, amely 66 millió évvel ezelőtt bekövetkezett. De nem kell ilyen messzire mennünk az időben. 2013. február 15-én, az orosz Cseljabinszk lakóinak szokatlan látványban volt részük: az égen egyszer csak feltűnt egy második nap, majd kisvártatva hatalmas robbanás rázta meg a kör­nyéket. Bár a cseljabinszki meteor mindössze 20 méter átmérőjű volt, és még a becsapódás előtt elégett a lég­körben, az ereje így is harmincszoro­sa volt a hirosimai atombombáénak. A robbanás hatására a környékbeli városokban több ezer épület rongá­lódott meg, és legalább 1500 ember szorult orvosi ellátásra, javarészt a szétszóródó üvegszilánkok miatt. A történelem során számos olyan esetet jegyeztek fel, amelyeknél pusztán a szerencsén múlt, hogy nem történt nagyobb tragédia, elég csak az 1908- as tunguszkai eseményre gondolni, ahol a 10-15 megatonnás robbanás csupán azért nem járt százezrek vagy akár milliók halálával, mert a mete­or Szibéria lakatlan területei felett robbant darabjaira. A robbanás ereje így is hatalmas pusztítást okozott, mintegy 2000 négyzetkilométeres területen tarolva le a szibériai tajgát. A fenti esetek is mutatják, hogy a meteorbecsapódás közel sem csak hollywoodi fantázia játéka, amivel a filmkészitők ijesztgetik a nézőiket. (444, hirado.hu, raketa.hu, só) sms FIZESSE ELŐ ®R®§=fo@(fi] m ÚJ SZÓ =űfi A LEGEGYSZERŰBB, LEGGYORSABB, LEGKÉNYELMESEBB MEGOLDÁS Mostantól új, még előnyösebb előfizetési lehetőség: ✓ Az Új Szó a szlovákiai magyarok napilapja. 13 az 1 -ben: . 1 napilap, 3 magazin, 9 különféle heti és havi állandó melléklet. Hagyomány és érték. Mindez egyetlen napilap áráért! előfizetve olcsóbb ■ küldjön egy SMS-t a 8877-es mobilszámra, ‘ ’ w-és már házhoz is szállítjuk Önnek az Új Szót. . f . WKKKm Az előfizetés módja (1 hónapra): UJSZOM(szóköz)vezetéknév. keresztnév, utcanév, házszám. • ’ ' ’ ' ’ l m* J településnév, postai irányítószám. Példa: UJSZ0M Kovács. János, Mierová. 60. Bratislava, 821 05. Figyelem! Az SMS-elöfizetést a futamidő alatt nem lehet visszavonni, az előfizetés összege a mobilszolgáltató számláján lesz feltüntetve, vagy a kreditből levonva. 11 nappal a futamidő lejárta előtt SMS-ben értesítést kap, s ekkor válasz SMS-ben akár meg is szüntetheti előfizetését. A 8877-es mobilszám kizárólag az Új Szó előfizetésére szolgál, kommunikációra nem alkalmas. Vigyázat: minden egyes SMS új lapelőfizetést jelent. A Duel-Press Kft. az érvényben lévő jogszabályoknak megfe­lelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el az ujszo.com/gdpr weboldalra. > > 4 dolog, amiért velünk könnyű munkatársakat találni 3 perc alatt bárhonnan feladhatja hirdetését kiválaszthatja a megjelenés pontos dátumait 2 nap múlva az Új Szóban 70 000 ember olvashatja ráadásul tetszése szerinti ismétléssel UJSZO com írja be a keresőbe: ujszo.com/aprohirdetes-feladasa

Next

/
Oldalképek
Tartalom