Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-22 / 268. szám
www.ujszo.com I 2021. november 22. SPORT A DAC kiizzadta a győzelmet Joao Janeiro debütálásán LENCSÉS ZOLTÁN A Senica három gólját is árványtelenítették, a DAC viszont lőtt egy szabályosat, így a sárga-kékek szombat délután l:0-s győzelmet arattaka MOLArénában Joao Janeiro vezetőedző bemutatkozásán. Joao Janeiro vezetőedző első kezdőcsapata több meglepetést is tartogatott. A portugál tréner Verlindennek, Veselovskynak és Verának is bizalmat szavazott, míg többen a padra szorultak azok közül, akik az elmúlt másfél hétben hazájuk válogatottjában szerepeltek: Ciganiks, Krstovic, Blackman és Andzouana is csak a cserepadon kapott helyet. Janeirónak váratlanul kétjátékos hiányával is meg kellett küzdenie, mert Ion Nicolauescu a mérkőzést megelőző napon megsérült, míg Lamkel Zé üvegbe lépett, és emiatt harcképtelenné vált. A hatályos járványügyi szabályok szerint 25 százalékig telhetett meg a MÓL Aréna, amelyben a megnyitás óta most rendezték a századik DAC-mérkőzést. Megint mezőnyfölónyben Negyedórát kellett várni az első lehetőségre a találkozón, Hahn próbálkozott lövéssel egy szöglet utáni kipattanó után, de Ravas kapus kiütötte a rövid sarokra tartó labdát. A 19. percben Veselovsky veszélyesen csapódó beadásánál kellett észnél lennie a vendégek hálóőrének. A túloldalon először a 22. percben került sor izgalmas pillanatokra: a szeniceiek szép akciót vittek végig, de a lövés a végén pontatlan volt. Egyébként a játék a várt képet mutatta, a hazaiak mezőnyfölényben játszottak, míg a Senica elsősorban a védekezésre rendezkedett be. Az első félóra végéhez közeledve Schäfer András jelentkezett két veszélyes lövéssel: előbb kapásból leadott próbálkozását védte Ravas, majd laposan lőtt mellé a magyar középpályás. A 29. percben Sukisa éles, lapos lövése Jedlicka hálójában kötött ki, de a játékvezető les . miatt érvénytelenítette a találatot. Bár akadtak helyzetek, a mérkőzés több ponton is unalomba fulladt. A 40. percben ismét rezdült Jedlicka hálója, de les miatt ez a gól sem lett érvényes. A szünetig már csak egy Veselovsky-lövéssel jelentkeztek a hazaiak, más nem történt a sípszóig. Az első játékrész sokban emlékeztetett a két héttel korábbi, szerediek elleni bajnoki találkozóra: a DAC állandó mezőnyfölényben játszott, de az átütőerő nem volt ott a sárga-kékek játékában. Kellett a szerencse is A második félidőre már a horvát karmester, Andrija Balic is kifutott a pályára sárga-kékben, aki a halovány Veselovskyt váltotta. Az 53. percben pont az ő rossz hátrapassza után kerülhetett volna hátrányba a DAC, de a vendégek nem éltek a kecsegtető lehetőséggel. Miután eltelt tíz perc a második játékrészből, úgy tűnt, továbbra sem kapta magát össze a hazai csapat, sőt, még az egyértelmű mezőnyfölénye is megszűnt. Joao Janeiro kettős cse-A gólt két csereember hozta össze: Moumou (21-essel) és Krstovic (45) révei reagált a helyzetre, Moumout és Andzouanát is pályára küldte. Egészen a 62. percig kellett várni az első hazai lehetőségre a második félidőben, Davis remek beadására Hahn érkezett, de csukafejese mellészállt. Egy perccel később a vendégek előtt még egy ennél is nagyobb lehetőség adódott, egy lövés minden láb alatt elsuhanva a kapufán kötött ki. A 67. percben pedig a szeniceiek belőtték harmadik góljukat is, de mit ad isten, ez is lesről született, így ezt is visszafüjták. Az ezt követő szabadrúgásból meglendült a pillanatokkal korábban pályára lépett Krstovic, megnyert egy párharcot, ügyesen ugratta a szintén csereként beálló Moumout, aki nem ijedt meg a ziccertől, Ravas mellett a hálóba lőtt - 1:0. Ezután egy-egy ordító hazai és vendég helyzet következett, de egyik sem végződött góllal. Az utolsó 20 Joao Janeiro debütálása jól sikerült a DAC kispadján percre a szurkolók hangja is felerősödött, miközben Joao Janeiro rendkívül intenzíven élte meg a játékot, egy percre sem hagyta abba a dirigálást. A DAC játékosai fegyelmezetten játszottak a hajrában, nem engedték újabb lehetőségekhez a vendégeket. A szeniceiek sorsát Andzouana pecsételhette volna meg, de kihagyta a ziccert, így maradt az 1:0. A sárgakékek 100. MÓL Arénában játszott mérkőzése hazai győzelemmel végződött, egyben Joao Janeiro is győztes debütálást tudhat magáénak. A dunaszerdahelyiek játéka azonban ezúttal is bőven hagyott kívánnivalót maga után, és szerencsésnek érezhetik magukat a három ponttal. A szurkolók a győzelem mellett legfeljebb annak örülhettek, hogy az elmúlt hónapokban sokat kritizált Luciano Vera eddigi legjobb mérkőzését játszotta a DACban. A fiatal argentin jobbhátvéd a sárga-kékek egyik legjobbja volt a Senica ellen - ha nem egyenesen a legjobb. A DAC a győzelemmel visszaelőzte a döntetlenező zsolnaiakat a tabellán, így a negyedik helyről várja a szombati, trencséni találkozót. Már senki sem kényelmes „Ezt a meccset nem feltétlenül a mutatott játékkal nyertük meg, sokkal inkább a szívvel és az akarattal. A szünetben a mester felhívta a figyelmet, hogy nem elég direkt a támadójátékunk, és ennek meglett az eredménye, a második félidőben a labdaszerzések után szép akciókat tudtunk vezetni - nyilatkozta a mérkőzés után Schäfer András, a DAC középpályása. A magyar válogatott játékos arról is szót ejtett, hogy történtek-e változások az új edző érkezésével. .Nagyon nehéz bármit is mondani, egész héten 9-10 ember edzett, a többiek a válogatottnál voltak, nem edzettünk együtt teljes létszámmal. Az elmúlt napok inkább a regenerálódásról szóltak, még nem mentünk bele annyira a taktikába az új edzővel, szóval erről még nincs mit mondanom. Elég érdekes volt visszatérni a klubhoz a válogatottból, mert tényleg minden változott. A többieken is éreztem kicsit, hogy már nem a megszokott „kényelmi” zóna van, hanem kicsit mindenki változott. A következő hetekben lesz alkalmunk jobban megismerkedni az edzővel és a filozófiájával.” Schäfer András végül arról is beszélt, hogy meglepte őt pár dolog a kezdőcsapatot illetően. „Az edző rögtön azzal kezdte a mondandóját, hogy minden egyes játékosnak meg fogja adni a lehetőséget, és ehhez már az első meccsen tartotta is magát. Rögtön bekerült két-három új ember a kezdőbe, és csereként Brahim Moumou is lehetőséget kapott a sérülése után.” A három pont a fontos A DAC debütáló vezetőedzője, Joao Janeiro elismerte, sokat kell még fejlődnie a csapatnak, de a győzelmet tartja a legfontosabbnak. „Nehéz mérkőzést játszottunk. Az nem egyszerű, ha új edző érkezik. Nagyjából 10-12 játékossal edzettünk a héten, a többiek csak tegnap érkeztek vissza a válogatottból. Sokan közülük fáradtak voltak, vegyük például Davist és Blackmant, akik csak tegnap érkeztek meg, és többórás időeltolódással kellett megbirkózniuk. Jól szervezett csapat volt a Senica, de a találkozó néhány szakaszában már mutattunk valamit abból, ahogy az elképzeléseim szerint a jövőben játszanunk kell. Most az a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatnak, és hogy a játékosok is segítsenek nekem.” „Tulajdonképpen nem én választom ki, hogy kijátsszon. Ezt a játékosok döntik el a mutatott játékukkal a hét folyamán, én végül csak felírom a neveket egy papírra. A modem fociban 20-25 játékosból áll egy keret, és közülük senki sem csak dísznek van itt. Mindenki azért van, hogy játsszon” - mondta a több meglepetést is tartalmazó kezdőcsapatról a portugál tréner. DAC-FK Senica 1:0 (0:0) ► Góllövő: Moumou (68.). ► Játékvezető: Zlemba, 3175 néző. ► Sárga lap: Muhamedbegovic, Dimun ill. Sukisa, Piroska, Sumbera ► DAC: Jedliöka-Vera, Kruzliak, Muhamedbegovic, Davis (65. Ciganiks)-Dimun,Scháfer-Sharani (56. Andzouana), Veselovsky (46. Balic), Verlinden (56. Moumou)-Hahn (65. Krstovic). ► SENICA: Ravas-Twardek, Gáé (87. Niarchosz), Pavlík, Simőák (77. Duda)-Halabrin (77. Répa), Piroska-Orsula (57. Vikri), Jurdík (57. Buchel), Sumbera-Sukisa. 113 15. FORDULÓ ■ MFK Ruzomberok-AS Trenöín 3:0 (2:0) Góllövők: Regáli (5.), Kochan (45+4., 11-esből), Setcík (68 ). Játékvezető: Kruzliak, 482 néző. Sárga lap: Setéik, ill. Yem, Pires, Pirinen, Lavrincík. ■ M$K Zilina-Liptovsky Mikulás 2:2 (2:0) Góllövők: Bicsakcsjan (6.), Minárik (44.), III. Bartoö (81.), Kréik (90+2.). Játékvezető: Dohál, 505 néző. Sárga lap: Slebodnlk, Jánosík, Paur, ill. Kréik. ■ ViOn Zlaté Moravce-Spartak Trnava 0:0 Játékvezető: Sedlák, 683 néző. Sárga lap: Svec, Stoboda, ill. Skrtel, Yusuf. ■ SKF Seretf-FK Pohronie 3:1 (1:1) Góllövők: Kadlec (14,65.), Karrica (80.), ill. Lacny (11.). Jv.: Glova, 110 néző. Sárga lap: Ljubicic, ill. Lásik, Pajer. A Michalovce-Slovan mérkőzés lapzárta után ért véget. I. Slovan 14 11 2 1 36:10 35 2. Tmava 15 10 3 2 24:8 33 3. Ruzomberok 15 7 6 2 24:12 27 4. DAC 15 7 3 5 21:19 24 5.2ilina 15 6 4 5 24:19 22 6. Trenőín 15 5 5 5 24:22 20 7. Serei 15 5 4 6 18:20 19 8. Michalovce 14 5 2 7 16:20 17 9. Senica 15 3 5 7 14:23 14 10. Lipt. Mikulás 15 4 2 9 1 9:34 1 4 II. ZI. Moravce 15 2 5 8 15:30 11 12. Pohronie 15 2 3 10 14:32 9 ■ Következik 16. forduló - péntek, 17.00: Senica-íilina. Szombat, 15.00: Trenéín-DAC, Liptovsky MikuláS-Michalovce, Pohronie-Zlaté Moravce. Vasárnap, 17.00: Trnava- Ruzomberok. Hétfő, 18.00: Slovan-Seretf. SPORT A TV-BEN 8.00 - EUROSPORT 2: Curling-Eb 17.30 - SPORT 1 (cseh): Szpartak Moszkva-Jokerit Helsinki hoki KHL-meccs 18.00 - SPORT 2 (magyar, cseh): Trabzonspor-Gaziantepspor török bajnoki focimeccs 18.30 - NOVA SPORT 4, SPORT 1 (magyar): Verona- Empoli foci Serie A-meccs 19.30 - CT SPORT: Bmo- Odolena Voda cseh bajnoki férfiröplabdameccs 20.45 - NOVA SPORT 4, SPORT 1 (magyar): Torino- Udinese foci Serie A-meccs 20.45 - NOVA SPORT 2: Dijon-Auxerre francia másodosztályú focimeccs 21.00 - NOVA SPORT 3, SPÍLER2: Vallecano-Mallorca foci La Liga-meccs 1.05 (kedd) - NOVA SPORT 1: Buffalo-Columbus hoki NHL- meccs 2.15 (kedd) - PREMIER SPORT 2: Tampa Bay-New York amerikaifoci NFL-meccs 2.35 (kedd) - NOVA SPORT 2: Winnipeg-Pittsburgh hoki NHL- meccs AKTUÁLIS ► A 2026-os férfi és a 2028- as női kézilabda Európabajnokságnak is Norvégia, Dánia és Svédország lesz a házigazdája. A 2026-os női Eb Oroszországban, a 2028-as férfi Eb pedig Portugáliában, Spanyolországban és Svájcban lesz.