Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-05 / 229. szám
Indul a nagy uniós pénzosztás Eduard Heger kormányfő szerint Szlovákia helyreállítási terve az egyik legjobb az egész Európai Unióban (TASR-feivétei) RÖVIDEN Jóváhagyták Szabó vádalkuját Bazin. A Specializált Büntetőbíróság (STS) hétfőn jóváhagyta a vádalkut, amelyet Adrián Szabó, a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának (ÚIS) volt vezetője kötött a Speciális Ügyészség (ÚSP) ügyészével. Három év feltételes szabadságvesztést és 25 ezer eurós pénzbíróságot kapott, emellett néhány vagyontárgyát is elkobozzák, továbbá hét évre eltiltották a közügyekkel kapcsolatos tevékenységtől. Az ítélet jogerős, nem lehet fellebbezni ellene. Szabó ellen kenőpénz elfogadása és hivatali jogkörrel való visszaélés miatt indult eljárás. Az ÚIS egykori igazgatója ugyanis titkosított információkkal látta el Bemard Slobodníkot, aNemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) volt munkatársát. Szabó elismerte, hogy súlyos korrupciós ügyekkel kapcsolatban is szállított információkat, több, Marián Kocnerhez kapcsolható eljárásról is szó volt. Cserébe körülbelül 20 ezer eurónyi kenőpénzt és további elektrotechnikai luxuscikkeket kapott Slobodníktól. A NAKA pénzügyi osztályának egykori vezetőjét a Tisztítótűz (Ocistec) fedőnevű akció során tartóztatták le, ezután kezdett együttműködni a rendőrséggel, és ekkor kezdett el vallani Szabó ellen is. (nar, Denník N) Máshogy választanának rendőrfőkapitányt Pozsony. A koalíció megegyezett az országos rendőrfőkapitány kiválasztásának módosításáról. Mind a négy kormánypárt jóváhagyta a javaslatot, amely megerősítené a belügyminiszter hatáskörét, így a dokumentum már a parlament előtt van. A jelenlegi rendszer értelmében a rendőrfőkapitányjelölteknek részt kell venniük egy meghallgatáson a parlament védelmi bizottsága előtt. A belügyminiszter csak akkor nevezheti ki a jelöltet, ha a 15 bizottsági tagból legalább 9 ezt javasolja. Az új módszer értelmében azonban a védelmi bizottság pusztán ajánlásokat tenne, vagyis a belügyi tárcavezető olyan jelöltet is kinevezhetne, akit a parlamenti képviselők nem támogattak. További újdonság lenne, hogy a belügyminiszter bármiféle indoklás nélkül visszahívhatná a jelöltjét. A javaslatról a novemberi ülésen kezdenek tárgyalni a képviselők, a végső változatát minden bizonnyal csak jövő januárban fogadják el. Feltehetően az új rendőrfőkapitányt is csak ezután fogják kiválasztani. A főkapitányság élén ideiglenesen Hamran István áll, aki nem zárta ki, hogy elindul a meghallgatáson. Az Üj Szónak adott interjújában kijelentette, egyetért a választás módosításával. Elmondása szerint korábban is szót emelt ellene, hogy a képviselők ajánlása nélkül a belügyminiszter nem dönthet. (nar, Dennlk N) MOLNÁR IVÁN Pozsony. Szlovákia megkezdi a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítését célzé uniés helyreállítási alapbél szérmazé források merítését. A támogatásoknak köszönhetően első körben az egészségügyben,az igazságszolgáltatásban és az iskolaügyben indulhatnak be a rég várt reformok. Szlovákia számlájára 822 millió euró érkezik az elkövetkező hetekben -jelentette be hétfőn Eduard Heger kormányfő, aki szerint ez az első pénzcsomag az uniós helyreállítási alapból, amelyre Szlovákia jogosult. Az uniós tagországok tavaly júliusban tartott brüsszeli csúcstalálkozóján fogadták el azt a járvánnyal kapcsolatos 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alapot, amelyben 390 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 360 milliárd eurós kölcsön szerepel. Szlovákiának ebből nagyjából 6,6 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás jut ajárvány utáni válság kezelésére, ehhez azonban a szlovák kormánynak is ki kellett dolgoznia a támogatás lehívásához szükséges nemzeti stratégiai tervet, és nevesíteni az ezzel kapcsolatos reformokat. „A helyreállítási alap nemcsak egy nagy pénzcsomag, amelynek köszönhetően a lehető legtöbb pénzt költhetjük el, hanem kiváló alkalom a legszükségesebb reformok végrehajtására” - mondta el Lívia Vasáková, a kormányhivatal helyreállítási alapot felügyelő részlegének a vezérigazgatója. Hiába a került a ÖSSZEFOGLALÓ Továbbra sem sikerül felgyorsítani a szlovák vakcinaprogramot, pedig a fertőzöttek száma egyre csak növekszik. Az oltás a délnyugati régiókban halad a legjobban, főként a fővárosban, ahol a magas átoltottságnak köszönhetően jóval enyhébbek lehetnének a járványügyi évintézkedések. A helyi közegészségügyi hivatal azonban óvatosságból nem kérvényezte a zöld besorolást. Pozsony. A legfrissebb adatok szerint vasárnap 267 fertőzöttet sikerült azonosítani 2233 PCR-teszt elvégzése mellett. Az utóbbi napok növekményéhez képest ez nem tűnhet soknak, hiszen a múlt héten már napi 1000 új esetről számoltak be, ám továbbra is érvényes, hogy hétvégente a szokásosnál jóval kevesebb tesztet végeznek, aminek eredményeként kevesebb beteget is találnak. Ezért is érdemes a pozitivitási arányt figyelni, amely pontosabb képet ad ajárvány aktuális alakulásáról. Vasárnap ez az arány 12 százalékos volt, ami kifejezetten magasnak számít, hiszen a járványügyi szakértők korábban arról beszéltek, hogy ideális esetben a po-Heger szerint a legfontosabb reformokat első körben az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban és az oktatásügyben tervezik. „A helyreállítási alapból több mint 1 milliárd eurót szeretnénk fordítani a kórházreformra, amelynek keretében új kórházakat építünk, és felújítjuk a meglévőket” - tette hozzá Heger. Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban hétfőn is ígéretet tett arra, hogy a reform során nem szüntetzitivitás nem haladja meg a 3 százalékot. További fontos adat, hogy a PCR-tesztekkel azonosított fertőzöttek 71 százaléka nem volt beoltva. Mindemellett 8708 antigéntesztet is végeztek, ezek közül 206 lett pozitív (2 százalékos pozitivitás, a betegek 78 százaléka nem volt beoltva). Jelenleg 606 személyt kell kórházban kezelni, közülük 547-nél már igazolták a vírust. 70 személy fekszik intenzív osztályon, 62 lélegeztetőgépre szorul. A bent fekvők több mint 83 százaléka nem számít teljesen védettnek. A halálesetek száma 8-cal nőtt. 43 százalék A koronavírus elleni vakcina első dózisát vasárnap 165 személynek adták be, ezzel a számuk elérte a 2 457 689-et. További 186 személy kapta meg azt a dózist, amitől már teljesen védettnek számítanak (tehát a Pfizer vagy a Modema második, illetve a Johnson&Johnson első és egyetlen adagját). A korona.gov.sk adatai alapján már 2 333 328 személy tartozik az utóbbi kategóriába, vagyis a lakosság körülbelül 43 százaléka. Ami az egyes járások átoltottságát illeti, továbbra is a délnyugati régiók állnak a legjobban. A járványügyi intézkedések szempontjából az a legfontosabb, hogy az adott járásnek meg egyetlen kórházat sem. Az igazságügyi reformra, a bírósági térkép tervezett átrajzolására 255 millió eurót szeretnének fordítani a helyreállítási alapból. „Szeretnénk átláthatóbbá és gyorsabbá tenni a bírósági eljárásokat” - nyilatkozta Mária Kolíková igazságügyi miniszter. Az oktatásügyre 213 millió euró jut. Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter szerint a rendelkezésükre álló pénz egy részét az óvodahálóban az 50 év felettiek hány százaléka van beoltva: ha az arány meghaladja a 65 százalékot, akkor a járás eggyel jobb, ha pedig meghaladja a 75 százalékot, akkor kettővel jobb besorolást kaphat a regionális járványtérképen. Pozsonyban óvatosak Ebben a statisztikában a Pozsonyi járás teljesít a legjobban, hiszen egyelőre csak ott sikerült meghaladni a 75 százalékot. A főváros jelenleg narancssárga besorolású, de az előbb említett eredménynek köszönhetően akár zöldre is válthatna. A Sme napilap információi szerint ez azért nem történt meg, mert a regionális közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője az egészségügyi minisztériumnál kérvényezte a narancssárga besorolást. A Covidautomata ugyanis kimondja, hogy a helyi epidemiológusok kérhetik az eggyel jobb vagy rosszabb besorolást, ha úgy ítélik meg, hogy a járványhelyzet miatt ez indokolt. Katarina Nosálová, a Pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal szóvivője azt mondta, a fővárosnál figyelembe kell venni azt is, hogy nagyon sokan utaznak be a városba a szomszédos járásokból, ahol az átoltottság még nem olyan magas. Emellett Pozsonyban a társasági élet is intenzívnek mondható, ami szorosan összefügg azzal a ténnyel, zat bővítésére és a regionális iskolarendszer modernizációjára szeretnék felhasználni, a másik csomag a főiskolai hálózat reformját szolgálná. „Kevesebb főiskola, javuló minőség” - foglalta össze a lényeget Heger, aki szerint támogatják a főiskolák összevonását. A reformokkal kapcsolatos jogszabályok egy részét Heger szerint már benyújtották a parlamentbe, egy részük pedig az elkövetkező időszakban kerül sorra. hogy a városban nagyon sok diák és egyetemista él. A járványügyi szakértők attól is tartanak, hogy ha Pozsony zöld besorolású lenne, akkor itt szerveznének számos tömegrendezvényt, amelyeket a többi járásban csak szigorúbb feltételek mellett lehetne, ez pedig nagyban felgyorsíthatná ajárvány terjedését. Dunaszerdahely is közelít A 75 százalékos határt Pozsony után legkorábban a Dunaszerdahelyi járás érheti el. Az 50 év felettiek átoltottsága ebben a régióban 72,87 százalék. A Tudomány Segít (Veda pomáha) elemzőcsoport adatai szerint még 970 ötven év feletti személynek kellene beadni a vakcinát, hogy itt is elérhessék az említett „mérföldkövet”. A Pozsonyi és a Dunaszerdahelyi járáson kívül még 4 olyan régió van, amely eggyel enyhébb fázisba kerülhetne: a Bazini (68,81%), a Szenei (68,76%), a Galántai (65,53%) és a Vágsellyei járás (65,24%). A magyarlakta járások közül ehhez még kifejezetten közel van a Komáromi járás is, ahol az átoltottság 64,73 százalékos. Ebben a régióban már csak 111 ötven év feletti személyt kellene beoltani, hogy elérjék a 65 százalékot. Az imént felsorolt járások mindegyike jelenleg narancssárga besorolásúnak számít a regionális járványtérképen. (nar, SME) magas átoltottság, nem zöld fázisba a főváros