Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-28 / 249. szám
www.ujszo.com | 2021. október 28. KULTÚRA I 9 Szürreális sivatagi tájak bűvöletében Timothée Chalamet és Rebecca Ferguson a Dűnében HAVRAN KATI A sci-fi műfaján belül vannak rendezők, akik a fantasztikum felől közelítik meg a történetet, és ott van Denis Villeneuve, aki számára a személyiség, az identitás és az ember közti kapcsolatok kérdése az irányadó. A Dűne sokak számára az év leginkább várt filmje volt, hiszen Frank Herbert 1965- ben írt regényalapja a sci-fi irodalom kultikus műve, melynek filmesítésébe már sokan belebuktak. Van az a pont, ahol sok sci-fi untatni kezdi a nézőt: amikor a film kényszeresen magyarázza a fantasztikumot azzal, hogy tudományos módszereket vetít elénk, a képzeletbeli civilizáció miénktől eltérő társadalmi berendezkedését igyekszik bemutatni, vagy épp technológiai vívmányokat csillogtat. Villeneuve ezzel szemben nem tesz mást, mint elegánsan átemel minket a másik világba. A Dűnében ez a másik világ egy feudális berendezkedésű űrkorszak, ahol az emberek bolygók között utaznak, és ahol leginkább az Arrakis nevű bolygóra vetül a figyelem, melynek felszíne egy barátságtalan, gyéren lakott sivatag, ahol azonban hatalmas értéket képez a sivatagi homokon megtermelt fűszer. A Dűne nem a mesterséges intelligenciára összpontosít, mely ide juttatta az embert, és nem is a bolygó lakosainak másságát firtatja, hanem ősi mítoszokkal, motívumrendszerekkel játszik, melyek azt sugallják, a Herbert-féle ürkorszak és saját civilizációnk között fontos átfonódások léteznek. Herbert könyve számára fontos inspirációs forrást jelentett a Közel- Kelet világa, és Villeneuve tovább játszik a regény adta lehetőségekkel. A regény egyik kulcsjelenetében Paul (Timothée Chalamet), aki annak az Atreides-háznak a fiúgyermeke, mely az Arrakis bolygó kormányzásával lett megbízva, egy próbának van kitéve, melynek során el kell dőlnie, vajon lehetséges-e, hogy ő a kiválasztott, akinek eljövetelére már régóta vár az univerzum. Villeneuve ezt a jelenetet egy könyvtárban vette fel. Míg a félhomályban felsejlenek a könyvespolcok és a szereplők lába alatt gazdagon díszített szőnyeg terül el, a terem közepén, egy gigantikus trónon ülve, óriási sakkfigura mintájára tornyosul a Tisztelendő Anya alakja, akinek a feladata véghez vinni a főhőssel a próbát. A díszlet téveszthetetlenül sugallja a Kelet misztikumát, azt az ősi civilizációt és tudást, mely a mi kultúránk bölcsője is. Az Arrakis bolygó, mely felett bizonyos erők szívesen megkaparintanák a hatalmat az Atreides-háztól, azért olyan kiemelkedően fontos, mivel a sivatagban lelhető fel az az anyag, melynek hatalmas értéke van: ez is persze értelmezhető utalásként az olajért való csatározásra az arab országokban. A sivatag és a sivatagi táj motívuma gyakran bukkan fel Villeneuve munkáiban. Saját bevallása szerinf egy brit kalandfilm, az Arábiái Lawrence volt rá nagy hatással fiatalkorában. A film a hatvanas évek elején készült, és leginkább a Közel- Kelet ábrázolása miatt vált fontossá a filmtörténelemben, a filmben megjelenő orientális elemeket később Hollywood is használta. Villeneuve még pályája elején, független filmesként készítette az Incendies című filmet, mely egy Kanadában született testvérpár története, akik (Fotó: Intercom) édesanyjuk halála után szeretnék megismerni származásuk történetét, mely Libanonig és a libanoni polgárháborúba viszi őket vissza. Ebben a filmben jelenik meg a háborús kegyetlenségek szimbólumaként a tűz, mely minden élőt felperzsel a már egyébként is kies sivatagi tájban, és ez az a motívum, melyet Villeneuve később pont a sci-fijeiben értelmez újra. A Dűnében leginkább nagyon közeli vagy széles látószögű, egész tájat magába foglaló felvételeket látunk. A film vizuális világa lenyűgöző: a filmben megjelenő repülők és űrhajók finom összhangot alkotnak a homokkal borított tájjal, szinte szürreális, amint a szélfútta sivatagban emelkednek a levegőbe. Fátyol takarja a sivatagi viharban álló női alakokat, de a kamerafelvétel mégis sokat tud mondani azzal, ahogy a fátyol mögött felsejlő szempárra irányítja a figyelmet. Villeneuve értelmezésében egy fejlődéstörténetet látunk. Sokan kételkedtek a rendező választásában, mikor a főszerepet a fiatal Timothée Chalamet kapta, hiszen a fiatal, kissé nőies alkatú fiatal színész merőben eltér a klasszikus, megtermett, izmos hősideáltól. A rendezőt azonban pont az érdekli, hogyan válik felnőtté ez a fiatal fiú annak terhe alatt, hogy tudja, sorsa nem mindennapi, hiszen komoly küldetése van, és hogyan tud ez a fiatal ember kapcsolatot teremteni egy idegen kultúrával. Paul figurája mellett leginkább az anya, Lady Jessica (Rebecca F erguson) karaktere emelkedik ki. „A nőiség kérdése fontos a regényben, de én szerettem volna még erőteljesebben kihozni a filmben” - mondta Villeneuve a Torontói Filmfesztiválon, ahol a film premierjét tartották. Rebecca Ferguson szerepében egy erős, kristálytisztajellemű anyát és tanítómestert látunk. A fejlődéstörténet így érdekes csavart kap, hiszen arról is kell hogy szóljon, hogy a fiú hogyan tud kilépni az anya árnyékából. Herbert Dűnéjéből több adaptáció készült már, többek között egy film David Lynch rendezésében és 2000- ben egy többrészes sorozat is, de egyetlen kísérlet sem volt igazán sikeres. A kanadai rendező vállára így nem kis teher nehezedett, Villeneuve azonban azt mondta, a legnagyobb kihívást az jelentette számára, hogy saját magának feleljen meg, hiszen 14 évesen‘olvasta a könyvet, és nagyon szoros érzelmi kötelék fűzi a Dűne világához. Ez a film azt bizonyítja, hogy olyan rendezőről van szó, aki populáris műfajokhoz tud nyúlni úgy, hogy finom érzékletességét visz a produkcióba. Mi pedig örülhetünk, hiszen a Warner Bros már bejelentette, hogy 2023-ra tervezik a film folytatását, mely befejezi a történetet a bolygó feletti uralomért harcban álló politikai dinasztiákról. lant eleganciája Anouar Brahem, az arab lant megújítója (Fotó: Marco Borggreve) Az arab VATAŐClN PÉTER A legutóbbi hétvégén hosszú idő után tette ismét tiszteletét a magyar fővárosban a világ egy legfontosabb údművésze, Anouar Brahem és kvartettje. Alighanem mindig kívánnivalót hagy maga után, ha kedvelt zenészeink albumait csak otthon hallgatjuk. Legyen szó bármilyen csúcsminőségű hangosításról, az élő varázst semmi sem pótolja akár évtizedek után sem - hát még ha olyan rendkívül finom szálakból szőtt művészetről van szó, mint a tunéziai származású Anouar Brahemé! Az 1957-ben Tuniszban született zenészt az úd (arab lant) forradalmi megújítójának tartják. A hangszerrel már 10 éves korában megismerkedett, majd mire 1981 -ben hat évre Párizsba költözött, már mestere volt az údnak, játékát pedig jazzelemekkel is bővítette. A francia fővárosban nem kisebb nevekkel működött együtt, mint Maurice Béjart táncos-koreográfus vagy Gabriel Yared zeneszerző. 1990 után vált igazán nemzetközileg ismertté, 1991 és 2017 között 11 szólóalbuma jelent meg a nagy presztízsű müncheni ECM kiadónál, és olyan zenészek társultak mellé, mint Jan Garbarek, John Surman, Jack DeJohnette, Dave Holland, Jean-Louis Matinier vagy Kudsi Erguner. A több mint egy évtizede együtt játszó kvartett tagjai’ az údművész mellett Klaus Gesing (szoprán szaxofon, basszklarinét), Björn Meyer (basszusgitár) és Khaled Yassine (darbouka, bendir). Az már a koncertleírásból is kiderült, hogy az életmű egyfajta keresztmetszetéből nyújtanak válogatást a MOM Kulturális Központ enyhén foghíjas nézőterén ülő rendkívül lelkes közönségnek. Ha jól hallottam, talán a „The Astounding Eyes of Rita” c. 2009-es lemezről szerepelt a legtöbb kompozíció. Hogy mi az élő varázs egyik legmarkánsabb vonása egy Brahemkoncerten? Elsősorban talán az, hogy már-már tudatalatti mélységekig hatoló zene mennyire „nem terhelt”, miközben javarészt „súlytalanság” hangulatát idézi, és olyan biztonságérzetet kelthet a hallgatóban, amelynek az szinte csak a legmeghittebb gyermekkori emlékeiben leli párját. Ezt erősíti a döbbenetesen együtt lélegző négy zenész barátságos kiállása, valamint az, hogy a briliáns hangszertudást megkímélik mindenféle magamutogató öncélúságtól. Különösen látványos ez magánál Anouar Brahemnél, aki szinte csak hagyja, hogy az úd megszólaljon, s nem kelti azt az érzetet, hogy ő az, aki a hangszere fölé nő. A fül néha nem akarja elhinni, hogy lehet ilyen szerves egységbe ágyazni az arab skálákat a jazz különféle, szabadon burjánzó zenei megoldásaival. A koncert „belső terében” talán nem, azt követően azonban eszébe juthat a hallgatónak az is, hogy ha az efféle fúzió ilyen ragyogó egységben és alázattal működhet a zenében, akkortalánvan erre némi esély a zaklatott külvilágunkban is. RÖVIDEN Új olmók és maja régészeti helyek Mexikóváros. Több száz ősi mezoamerikai ceremoniális központot sikerült légi távérzékeléssel azonosítani Mexikóban. A lidar távérzékelési módszer segítségével 478 ceremoniális központot találtak a Kr. e. 110CM100 között virágzó olmék és maja kultúrának otthont adó térségben. A lidar pulzáló lézerrel tapogatja le a helyszíneket, felméri és három dimenzióban mutatja a növényzet alatt meghúzódó szerkezetek alakját. A kutatás során a Veracruzban található olmék régészeti helyszínen, San Lorenzóban egy nagy ceremoniális központot is felfedeztek. Az olmékok a legősibb ismert nagy mezoamerikai civilizációt képviselték, és nagy hatással lehetettek a későbbi kultúrákra, köztük a majákra is. Az olmék kultúra legismertebb emlékei a 19. század végétől az 1990-es évekig feltárt hatalmas bazaltfejek, az egyes fejek súlya elérheti a 20 tonnát is. A régészek szerint olmék uralkodókat ábrázolhattak. (MTI)