Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-26 / 247. szám
www.ujszo.com I 2021. október 26. KULTÚRA 113 Jazz és rokonai az ipari csarnokban A szűkösebb kínálat ellenére színes volt a paletta az elmúlt hétvégén megrendezett Pozsonyi Jazznapokon Ennyit láttak a tizedik sorban ülők Mike Stern és Bili Evans zenekarából JUHÁSZ KATALIN Idén a szokásosnál kisebbre méretezték a Pozsonyi Jazznapokat (BJD), és a kényelmes Inchebéból átköltöztették egy ipari csarnokba. De ilyen hosszú kiéheztetés után a nézők hálásak voltak minden hangért, és nem morgolódtak. A Refinery Galleryben képtelenség leültetni 700 embert úgy, hogy hátulról is lássák a színpadot. A teremnek vannak ugyan oldalbalkonjai, mint a szép emlékű PKO-ban, ám ezeket vastag függönyökkel tették láthatatlanná a 47. Pozsonyi Jazznapokon. Úgyhogy a 35-40. sorban ülőknek csak a kivetítő jutott, az is telefonképemyő méretben. Ajegyek mind egy szálig elfogytak a három napra, hiszen a járványügyi intézkedések miatt limitálták a nézőszámot. Ezért kellett új helyszínt keresniük a szervezőknek - az Incheba kibérlése ilyen miniközönség számára túl nagy luxus lett volna. Közép-Európa legrégebbi jazzfesztiválja negyedszer költözött, és egyelőre nem tudni, hol rendezik a következő évfolyamot. Ahogy azt Woody Allen mondta: jósolni nagyon nehéz, főleg a jövőt illetően. Mivel a helyszínen nincs lehetőség két színpad felállítására, a szokásos 18 koncert helyett csak 9 szerepelt a kínálatban. A hosszú átállások alatt nem lehetett átsétálni a kisszínpadhoz új kedvenceket felfedezni, a fiatal tehetségek versenyét ezért a fesztivált megelőző napon, csütörtökön rendezték egy kis klubban. Régi szép szokás, hogy a győztes nyitja meg a következő jazznapokat - 2019-ben egy remek duó vívta ki ezt a lehetőséget a közönségszavazatok alapján: a Lash and Grey, azaz Kristina Mihal’ová énekesnő és Jakub Sedivy gitáros. Úgy tűnik, megállíthatatlanok: azóta két CD-t is kiadtak, és sokkal jobbak, mint két éve, pedig már akkor is leesett az álla a nagyérdeműnek. Nemcsak szerintem esélyesek a nagy nemzetközi áttörésre, hanem Peter Lipa szerint is. O volt egyébként a pénteki nap hőse, nagyobb tapsot kapott, mint a fellépők. Az ováció oka az volt, hogy a fesztivál atyja és konferansziéja előző nap autóbalesetet szenvedett, és a zólyomi kórházban töltötte az éjszakát, kezdésre mégis ott volt a színpadon, amire az első hírek alapján senki sem számított. Még a fesztivál sajtófőnöke is csak annyit tudott róla aznap délben, hogy nem kell aggódni, „rendben lesz”. Amikor a maga nyugodt módján közölte, sosem örült még ennyire annak, hogy megnyithatja ezt a rendezvényt, az emberek szó szerint tomboltak. Az utóbbi időben „poposodott” a program, nem ragaszkodnak már a szigorúan vett jazzhez a válogatásnál, ami sokak szerint jó vérfrissítés a fesztiválnak. Idén a szokásosnál is színesebb volt a paletta, tulajdonképpen csak három fellépő sorolható egyértelműen a jazz műfajba. Egyikük a már említett hazai duó, a másik Avishai Cohen izraeli nagybőgős, a harmadik pedig Mike Stem és Bili Evans zenekara. Cohen szinte mindig trióban lép fel, és csodákat művel a hangszerén, olyannyira, hogy akkor is rá kell figyelni, ha épp a zongorista szólózik. így volt ez most is - hiába játszott Elchin Shirinov lassú, fülbemászó dallamokat egy valódi Fazioli zongorán, a bandafőnök minduntalan széttördelte azokat ördögi futamaival. Ez a kontraszt tette igazán izgalmassá a koncertet. A vasárnap fellépő Mike Stem gitáros és Bili Evans szaxofonos, zongorista külön-külön is arénákat töltenek meg, ez a közös projekt azonban egészen frenetikus hatású. Egyébként Miles Davis köti össze őket, mindketten az ő zenekarában játszottak negyven évvel ezelőtt. És mindketten elmondták, mennyire örülnek, hogy végre ismét felléphetnek, ráadásul Európába is eljutottak végre. Ez látszott is, hatalmas élvezettel játszottak, az eredeti időkeretet jócskán túllépve. A végén pedig, az új trendnek megfelelően, lőttek egy szelfit a közönséggel - ami így hetvenhez közeledve dicséretes naprakészségről tanúskodik. Számomra az egész fesztivál legnagyobb élménye Judith Hill koncertje volt, aki bemutatta, milyen az, amikor a nagy sztárok fekete háttérénekesnői reflektorfénybe lépnek és végre kiereszthetik a hangjukat. Ez a Los Angeles-i hölgy még mindig csak 37 éves, de már énekelt duettet Michael Jacksonnal a This Is Ittumén, és tagja volt Prince zenekarának, ahol a vokalistáknak is tudniuk kellett játszani valamilyen hangszeren. Judith úgy gitározik, hogy azonnal felismerhető rajta Prince hatása, úgy énekel, hogy hazavágta az összes idei fellépőt, és saját dalait adja elő. Van már Grammydíja is, egy dokumentumfilm zenéjéért kapta 2014-ben (20 Feet From Stardom), amely a háttérénekesek mindennapjairól szól. Családi zenekarral érkezett Pozsonyba, édesapja Robert Lee Hill ördögien basszusgitározott, japán édesanyja, Michiko Hammond-orgonán és -szintetizátoron játszott boszorkányosán, úgyhogy már azt is tudjuk, milyen génekkel született Judith Hill. A szombati napot se hagyjuk ki, bár zeneileg az volt a leggyengébb. Sámuel Hősek hiába ért nagyon a zenecsináláshoz, hiába szólnak jól a stúdiófelvételei, hiába lelkes és hiába kollaborál remek zenészekkel, ha nincs igazán karakteres énekhangja. Samm Henshaw pedig, aki szintén közelebb van a popzenéhez, mint a jazzhez, főként annak köszönheti hirtelen jött európai hírnevét, hogy brit, azaz a szakma központjában él, és jó a menedzsmentje, mert egyébként (még) nem csinált forradalmat. A szintén brit Nubiyan Twist nevű, kilenctagú kommandó azonban megérdemli a nemzetközi figyelmet. Hasonló energia árad belőlük, mint a szintén népes amerikai Snarky Puppyból, keverik a műfajokat, bátran kísérleteznek, miközben rendkívül szórakoztatóak is. Végül egy kis magyar vonatkozás: az egyre népszerűbb rimaszombati Zuzana Mikulcová itt is elénekelte a Kis kece lányom kezdetű magyar népdal jazzfeldolgozását, alig hallható akcentussal, és kijelentette, hogy mindig is tetszett neki a nyelv hangzása. Kéttagú zenekarának dobosa, Tokár Gábor egyébként magyarországi, úgyhogy van kivel gyakorolnia a kiejtést. És egészen bizonyos, hogy többen értették őt a nézőtéren, mint a francia Camille Bertault kimondottan szövegközpontú dalait. Amikor az énekesnő megkérdezte a közönséget, ki tud itt franciául, összesen hat kéz lendült a magasba, és látszott, hogy szegény Camille mennyire csalódott. Peter Lipa egyenest a kórházból érkezett a színpadra (A szerző felvételei) A Squid Game sorozat zenéjét Budapesten vették fel, a hangszerelők is magyarok (Fotó: Netflix) Hetek óta foglalkozik vele a magyar sajtó, mi is közöltünk kritikát a világhódító koreai Netflix-sorozatról, mógsem tűnt fel eddig senkinek, hogy a Squid Game zenéjét magyar zenekar játszotta fel, és magyarok hangszerelték a benne elhangzó műveket. Erről a fontos tényről egy hegedűművész üzenetéből értesült a napokban az index.hu. Sapszon Bálint 2007 óta él Los Angelesben, filmzeneszerzésből diplomázott az ULCA-n, majd beindult a hollywoodi karrierje. Emellett megalapította a Budapest Scoring zenekart, amely minden műfajban otthon van. Sapszon Bálint célja az volt, hogy a hollywoodi keresletet összekösse a magyar kínálattal. Filmek, tévésorozatok, videojátékok zenei felvételei - az elmúlt évtizedben kibővítették a portfoliójukat, és nemzetköJelenet a sorozatból zi babérokra törtek. Évek óta együtt dolgoznak például dél-koreai filmesekkel. Az ő nevükhöz fűződik az Élősködők című, négy Oscar-díjas film hangszerelése és a filmzene felvétele. A Squid Game-re nem sokkal az Élősködők után kaptak felkérést. A csapat vezetője a portálnak elmondta, hogy az Élősködőknél még fürcsállta a megrendelést, amelyben vidám hangulatú szimfonikus művek szerepeltek, mert a filmjelenetekben ezalatt durva dolgok történnek. Aztán rájött, hogy a rendező épp ezzel az ellentéttel akar nyomasztó hatást elérni. A Squid Game (Nyerd meg az életed) minden epizódjában megszólal Johann Strauss Kék Duna keringője, valamint Haydn trombitaversenye Tóth László trombitaművész előadásában. A nézőben furcsa érzést kelthet, hogy édes dallamokra végzik ki a játékosokat. Sapszon Bálintnak és kollégájának, Elek Norbertnek az első játék alatt hallható Fly Me to the Moon című örökzöldet big bandre kellett áthangszerelniük, úgy, hogy a zene akkor gyorsuljon, amikor a szereplők futni kezdenek. A sorozat koreai zeneszerzőjének eredeti kompozícióit is budapesti stúdiókban vették fel. (index, juk) RÖVIDEN McCartney nem ad több autogramot London. Befejezi az autogramok osztogatást Paul McCartney. „Mindketten tudjuk, ki vagyok, nem?”—kérdezte a minap egy rajongótól. Később a Reader’s Digestnek kifejtette, hogy mindig is furcsállta ezt a szokást, nem értette, miért ér olyan sokat másoknak, ha ráírja a nevét egy plakátra vagy lemezborítóra. Ugyanígy viszonyul a közös fényképekhez is. Az említett interjúban elmondta, hogy fotózkodás helyett inkább egy pár szót szeret váltani a rajongókkal, mert ennek több értelmét látja, mint néhány pillanatig együtt mosolyogni a kamerába. Sir Paul azért került ismét fókuszba, mert november 25-én debütál a Disney + csatornán Peter Jackson várva várt, Get Back című dokumentumfilmje a Beatlesről, eddig sosem látott archív felvételekkel. (nme, juk)
