Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-02 / 227. szám

18 SZALON ■ 2021. OKTOBER 2. www.ujszo.com Merész dolog egy véres és brutális jelenetekben gazdag horrortörténeten keresztül beszélni a hitről, az elmú­lásról és a Bibliáról, de a Mise éjfélkor igencsak távol áll attól, hogy tipikus horrorsztorinak nevezhessük. / | közeledik a Hallo- I ween, akkor jön JL JLVV Mike Flanagan, és leszállít a Netflixnek egy új horrorsorozatot. Az eddigi munká­ival óriási rajongótábort szerző író­rendező ezúttal szakított a hagyo­mányokkal: A Hill-ház szelleme és A Bly-udvarház szelleme után egy­részt nem egy újabb kísértettörté­­nettel rukkolt elő, másrészt ezúttal nem regényadaptációt készített, hanem saját történetet mesél, még ha nagyon is érződik rajta, hogy erősen inspirálódon: Stephen King (akinek az Alomdoktor című re­Biblia, vér és horror gényét pont ő vitte filmre) gazdag életművéből. Ez nemcsak a Mise éjfélkor helyszínére, szereplőire, té­máira és hangulatára igaz, hanem a ráérős tempójára is: ahogyan King, SOROZATDARÁLÓ úgy Flanagan is hosszasan elidőzik a karaktereivel, beleás a múltjuk­ba és nem feltétlenül a történé­sek, hanem a karakterdinamikák segítségével viszi előre a cselek­ményt. Ennek egyrészt lehet örül­ni, ugyanis a sorozatban a horror műfajban megszokottnál többsé­gében gazdagabb kidolgozottságé, izgalmasabb karaktereket kapunk, másrészt a minisorozatot ért leg­több kritika pont azt hánytorgatja fel, hogy a rendező olyan sokszor és olyan hosszan - gyakran nagy­monológok formájában - beszél­teti a szereplőit, hogy ettől a Mise éjfélkor sokszor olyan, mintha egy helyben toporogna. Van ebben némi igazság, ugyanakkor tény, hogy egy vallásról, Bibliáról, an­gyalokról és démonokról, megbo­csátásról és elmúlásról filozofáló alkotáshoz passzolnak az élet énei­méről és az élet nagy tragédiáinak feldolgozásáról szóló beszédek, de ettől még Flanagan valóban meg­húzhatta volna őket kicsit jobban is. A hét részből álló Mise éjfélkor sztorija ugyanis nagyjából csak a harmadik epizód közepén kezd be­indulni. Egy világtól elzárt szigeten álló halászfalu életét két esemény ráz­za fel. Hazatér a sziget fekete bá­ránya, a halálos baleset okozása miatt négy évet börtönben töltő Riley, valamint az idős papjuk egészségi állapota miatt új lelki­­pásztor, Paul atya érkezik hozzá­juk. Ezzel nagyjából egy időben a sziget lakosaival csodák kezdenek történni: egy lebénult lány fel­áll és járni kezd, egy aggastyán, idős asszony éveket fiatalodik... Azonban valami nem stimmel az Istennel látszólag szoros kapcsola­tot ápoló pappal, hiszen csak söté­tedés után tart misét, és azt állítja, találkozott egy angyallal, és az ő segítségével tesz csodákat Crockett Isländern Flanagan már a sorozat felépítésével és fejezetcímeivel is a Bibliához hasonlítja a szigeten történteket, a Mise éjfélkor pedig gyakorlatilag példabeszéd arról, mennyire könnyen lehet a saját ér­telmezésünk szolgálatába állítani a szent könyv sorait, és mennyire ki lehet forgatni akár gonosz célokra is azt, ami ott leíratott. Egészen zseniális, ahogy a klasszikus hor­ror-toposzokat (azért nem írom le, hogy ez pontosan milyen horror, mert maga az alkotó is csak a har­madik epizódban rántja le a leplet) vallásfilozófiai értekezésre használ­ja, miközben arról sem feledkezik meg, hogy alapvetően rémmesét mond. Talán nem a Mise éjfélkor Flanagan legjobb sorozata, de az biztos, hogy ez a legbátrabb. Tóth Csaba DIGITÁLIS EMLÉKEZET Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu Gulyapallag - egy régi úttörőtábor emléke JÉ államszocia­/l ___ lizmus idősza­/ 1 * M kában a szün-I % m idő alatt sok JL É ■ J gyerek nya­ralt különféle úttörőtáborokban, amelyeket a szülők munkahelyén működő forradalmi szakszerve­zet (ROH - Revolucné odborové hnutie) biztosított és finanszírozott (a szülőknek csak egy kisebb, jel­képes összeget kellett befizetniük). Alapiskolás koromban négy alka­lommal töltöttem a szünidő egy ré­szét különböző táborokban, legelő­ször a harmadik osztály befejezése után. A helyszín Gulyapallag volt, Rozsnyó közelében. A Pozsálló alatti völgy végén állt az egykori vasércbánya kétemeletes üdülője, körülötte szabadtéri úszómedence, szökőkút és kis faházak, gyönyörű környezetben, az erdő közepén. Mi, a legkisebbek, nagyon irigyel­tük a faházban lakó társainkat, mert mi az üdülőbe kerültünk. Rajtam kívül a falunkból két, ve­lem egyidős fiú (Bélu és Putyu), va­lamint egy tőlünk idősebb lány is ott volt a táborban. Mi, kisebbek, ha találkoztunk, mindig elpana­szoltuk egymásnak az éppen aktu­ális sérelmeinket. Egy alkalommal arról számoltam be nekik, hogy beszélgetésre (nem akarom a raport szót használni) hívott a magyarul is beszélő táborvezető, elolvasták (cenzúrázták) ugyanis a szüleim­nek írt levelet, amelyben megír­tam, hogy nem érzem jól magam a táborban, legszívesebben fognám a bőröndömet és elindulnék haza gyalogosan. A táborlakók meglá­togatása csak vasárnap volt engedé­lyezve. Amikor a Bélu szülei meg­érkeztek, ő azonnal beült a hátsó ülésre, s kijelentette, hogy nem marad itt tovább, ő bizony most hazamegy. Nem is szállt ki többé az autóból, csak otthon. A holmiját is az édesanyja csomagolta össze. Bélu elővigyázatos volt, nem koc­káztatta meg a kiszállást, nehogy mégis otthagyják őt. Irigykedve néztük, amikor az autójuk elhagy­ta a tábor területét. Mai fejjel nem igazán értem akkori önmagunkat, miért volt olyan nagy honvágyunk, hiszen több ismerősünk is volt a táborban, s elvittek bennünket sok szép helyre autóbusszal kirándulni, és nagyon szép természeti környe­zetben voltunk. Engem valószínű­leg az frusztrált elsősorban, amikor a szlovák gyerekek egy része kine­vetett bennünket, magyarokat, ha valamit rosszul mondtunk, hiszen akkor még alig beszéltünk szlo­vákul. Jól emlékszem, amikor az egyik magyar lány záchod helyett závodrz kéredzkedett, mennyire kinevették szegényt. Akkor megfo­gadtam, hogy csak azért is jól meg­tanulok majd szlovákul, engem ne nevessen ki senki! Az egykori szakszervezeti üdü­lőre, s a tábor helyszínére ma már rá sem lehet ismerni. 1989 után a rozsnyói katolikus püspökség visz­­szakapta egykori erdőit, az üdülő­­központ az egyház tulajdonává vált. Mivel már jó ideje gőzerővel folyik a fakitermelés, a Gulyapallagra ve­zető út katasztrofális állapotban van. Kár, hogy a régi-új tulajdono­sok hagytak mindent lepusztulni. A kitermelt fából származó bevé­telekből valószínűleg fenn lehetne tartani... L. Juhász Ilona A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom