Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-01 / 226. szám
4 I RÉGIÓ 2021. október 1.1 www.ujszo.com Őszi hajós kalandozás a Dunán, amikor a hullámok másként csillannak a fényben SZÁZ ILDIKÓ Szakadó esőben, de rendkívül elszántan indulunk útnak Komáromból a Vág partjáról, áthaladva Párkányon, le egószen a Kovácspatakidombokig, vógül majdnem Zebegényig sodor bennünket a vén bolondos Duna, hogy tovább gyönyörködhessünk az őszi lankákban. KOMÁROM/PARKANY/ kovAcspatak Bssfesk Nagyobb az elszántságunk, mint a felkészültségünk, igencsak szerény poggyásszal indulunk hajnalban, nagy karbantartásra váró vénséges túrahajónk talán még kibírja ezt az utolsó utat. / <EJE#jlffiflIIISIIJlnanI)uan || nyíl || II || u ..................................-Esős hajnali elindulás De az is lehet, hogy a mintegy száz kilométeres oda-vissza út már túl megterhelő lesz. Jókora kockázatot vállalunk az indulással, de szándékosan otthon felejtjük a „Mi történik majd, ha esetleg, és nem érünk haza időben” - nevezetű, aggodalmaskodó pakkot. Az odafelé vezető szakaszon jótékonyan sodor az ár, hamar kiérünk a Dunára, ám ajól ismert izsai és páti szakaszon már úgy ömlik az eső, mintha dézsából öntenék. A vashajó fából ácsolt kajütje több helyen is átereszti a vizet. Előkerülnek a törlőkendő tekercsek, a fémbögrék és a lábasok, hogy felfogják a csapadékot a szép lassan elázó műszerfalról. Ekkor már támad a víz a takaros kajütben is. A két kapitány egyike a hajókormánynál, a másik a fülkében igazgatja a tálakat a matracokon, jókora zenebonát csapnak a lehulló cseppek a fémedényekben. A hajóskapitányokból lett matrózok hangulata továbbra is jó, senkit sem zavar, hogy száraz ebéd lesz és hamar elfogy az uzsonnára hozott halmáj és a pékségben nyitáskor felkapott péksütemények többsége. Dunaradványhoz közeledve, bepislantva a Neszmélyhez közeli hajóskanzenbe vezető torkolatba már érdemes távcsővel figyelni a bójákat. A hajóút egy része még a szlovák oldalon vezet, ám túl az egyik kanyarulaton már csippannak a telefonok, hogy átléptük a határt. Koronavírus-helyzetben ezek a csippanások aggodalmat is okozhatnának, holott ugyanazon a járgányon vagyunk már jó néhány órája, és senki emberfiával nem találkoztunk. Mire a párkányi teher-Újra megjelentek a szállodányi méretű csodahajók a folyón. (A szerző felvételei) komphoz érünk, kissé kiderül az ég, lekerül a part menti horgászokról az esőkabát, kimerik csónakjaiból az esővizet. A teherkomp parthoz érése iszonyú csikorgással, robajjal jár, mintha egy hétfejű sárkány nyitná ki a vár kapuját és ragadná torkon az ott reszkető királylányt. Mindkét partvonalon kárókatonák díszítik a sziklákat, kitárt szárnyakkal szárítkoznak, a közelükben vadkacsák, hattyúk, sirályok tanyáznak szép nagy egyetértésben. A kajütben végre sikerül megtalálni a Piros Aranyat, ami a szerény ebédhez és az uzsonnához kellett volna. Addigra bíborszínü pír lepi el a híd alól kimagasodó esztergomi bazilika kupoláját, és a párasapka alól kivillanó lankás dombokon is a lombkoronák egy részét. Kisvártatva előtűnnek a Kovácspataki-dombok, a fénytelen sziklafalak felett körtáncot lejtenek a felhők. Uszályok ás kirándulóhajó Kis kopott járgányunk időnként pihegni kezd, kikapcsoljuk a hajómotort, felöntjük a hűtővizet, csend honol a tájon, halkul a madárdal. Bölcsőként ringat a Duna, mellettünk népes hattyúcsalád úszik el, a motor újbóli berregésére szárnyra kapnak, és pillanatok alatt betöltik fehérségükkel az ég alját. Sem múlt évben, sem idén nyáron nem találkoztunk a hajózásaink során a Bécs és Budapest között közlekedő kirándulóhajókkal, csak a hatalmas terhüket békésen viselő uszályokat kerülgettük. A mostani utunk során negyedóránként felbukkan egy-egy szállodányi méretű, pazarul kivilágított csodahajó, halk zene és finom ételszag lengi körül valamennyit. A fedélzeten idősebb párok sétálgatnak, integetünk egymásnak. Majszoljuk a szárított gyümölcsöt, a vasárnapi családi találkozóról hozott pogácsát, rétest, miközben meghitt kávéillat lengi be a kajütöt. A párásodó ablakok mögül egyre nehezebb kivenni a kivilágított bóják színét, alakját. A magányos bójákon sirályok bóbiskolnak, az uszadékfából fonódott koszorúkon fáradt galambok pihennek. Igyekszünk napnyugtáig megfelelő partot találni a biztonságos kikötéshez. Egyetlenegy kikötésem van csupán, ne Lábatlan és Karva közelében szálljunk meg éjszakára, ahol az első hajóutunk során több napig egy sziklazátonyon vesztegeltünk. Homokból zátony Homokból is épülhet zátony - jövök rá, amikor a borús időben este hét óra tájban érkező alkonyaiban elhaladunk Nyergesújfalu fényei mellett, és mégiscsak leállunk Karvánál, a szlovák oldalon. A szemközti Lábatlannál lévő veszélyes sziklaszirteket bizalmasan ismerem, azokat sikerül gondosan elkerülnünk, maradunk a hivatalos hajóút közelében. Ami újabb veszélyt jelent! Három, hegynyi méretű kirándulóhajó közeledik, hullámveréseikkel a mintegy háromtonnás vashajónkat úgy ültetik fel egy homokzátonyra, mint ahogy az anya lendíti fel a padra szófogadatlan, térdét felkarcoló gyerekét. Ott is maradunk hajnalig, mozdulatlanul, amikor az alig tízfokos dunai vízben le kell tolni őnagyságát a homokbuckáról, és visszapenderíteni a mély vízbe. Pirkadatkor indulunk, az őszi ködben egyre jobban kirajzolódnak a dunai szigetek, van belőlük bőven. A hajósok számára piros bójákkal zárt területen egyre több horgász bukkan fel, úgy tűnik, barátságot kötöttek a gázlómadarakkal, mert sem a törpegémek, sem a szürke gémek, kócsagok nem mozdulnak a közeliikből. Talán megosztják velük az apróbb zsákmányt, ezért ragaszkodnak annyira a csendesen szemlélődő emberekhez. „Fukar kezekkel mérsz..." „Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy...” - jajdul fel bennem az úton időnként Lucifernek, a tagadás ősi szellemének epés megjegyzése Az ember tragédiájából, perelve az időjárással és a meteorológusokkal, amiért ismét sími kezd az égbolt. Úgy óhajtjuk az időnként felhők mögül kivillanó nap minden egyes sziporkáját, mint az őszi barangolásra indulók a szeptember végi, október eleji enyhe időt. A Duna hullámai másképpen csillannak meg a fényben, élénkebb lesz tőlük a madarak tolla, a partot szegélyező fák gúnyája. Szerencsénk van, mert az árral szembeni, hazáig tartó hosszú úton végül kegyes lesz hozzánk az idő. Felbukkannak a fiatal kajakos növendékek, egyre több kutyát sétáltatót, kirándulót fedezünk fel a partokon. A kisebb kikötők megteltek, sokan elköszöntek már nyári vízi járgányuktól és mások gondozására bízták azt. A mólók egy részét is felhúzták, mert télen igencsak kellemetlen takarítani a hordalékot. Az őszi barangolások, legyenek azok vízen, vagy szárazföldön, valamiért különböznek a tavaszi és a nyári kirándulásoktól. Utoljára élvezni a napsugarakat, utoljára töltődni fel a lombkoronák sokszínűségétől, indiántoll színeitől. Az osonva, csendesen érkező elmúlás előtt még gyönyörködni a természet érett színeiben, a megerősödő madárfiókák röptében és velük együtt emelkedni fel a hétköznapokból. Semmihez sem fogható az őszi pillanatokba kapaszkodásunk, amikor értő szemlélődésünkkel próbáljuk megállítani az ősz télbe fordulását, élvezni egy-egy pillanat teljességét, időtlenségét.
