Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-16 / 239. szám
2 I KÖZÉLET 2021. október 16. | www.ujszo.com A gazdák fellélegezhetnek, továbbra is működhet az Agrárkifizető Ügynökség NAGYROLAND Pozsony. Samuel VISan mezőgazdasági miniszter úgy döntött, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) visszakaphatja az akkreditációját. Elmondása szerint sikerült teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket a transzparens és a korrupciómentes működés megkövetel. Az Agrárkifizető Ügynökség működése akkor került veszélybe, amikor a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) elindította az úgynevezett Marhapásztor-akciót (Dobytkár). A nyomozás során súlyos korrupciós botrányokra derült fény, amelyek a PPA korábbi magas beosztású vezetőit és több hírhedt nagyvállalkozót is érintenek. A NAKA szerint az ügynökségnél kenőpénzért cserébe lehetett elnyerni mezőgazdasági támogatásokat. A kenőpénz nagysága az egyik gyanúsított vallomása szerint a kiosztott támogatások 14 és 25 százaléka között mozgott, a korrupt rendszer pedig csaknem 8 éven keresztül működött az intézményben. Lejárt a határidő A botrány kirobbanása után az Európai Bizottság mezőgazdasági főigazgatósága (DG AGRI) komolyabban is elkezdett foglalkozni a Évekig is elhúzódhatott volna a mezőgazdasági támogatások kifizetése, ha a PPA nem szerzi vissza az akkreditációt (TASR-feivétei) PPA működésével. Az ügynökség átvilágítása után azt javasolták az akkori mezőgazdasági miniszternek, Ján Micovskynak, hogy vonja meg az intézmény állandó akkreditációját. Micovsky így is tett, a PPA pedig úgynevezett átmeneti akkreditációt kapott, amelynek a határideje 2021. október 15-én járt le. Ennyi ideje volt az ügynökségnek arra, hogy elvégezze a szükséges személyi tisztogatásokat, átláthatóbbá tegye az intézmény működését és megvalósítsa a digitalizációra vonatkozó követeléseket. Átment az ellenőrzésen Samuel Vicán tegnap bejelentette, a PPA sikerrel átesett az Európai Bizottság ellenőrzésén, így a szervezet ismét visszakaphatta a teljes akkreditációt. „Az Agrárkifizető Ügynökség korábban sajnos a korrupció szimbóluma volt. Bízom benne, hogy a mai naptól már a vidékfejlesztés reményének a szimbóluma lesz” - jelentette ki az agrárminiszter. Emellett megköszönte a PPA munkatársainak egyéves munkáját, és megjegyezte, reméli, hogy a megújulásnak köszönhetően a gazdák és a szélesebb közvélemény bizalmát is sikerül visszaszerezni. Jozef Kiss, a PPA nemrégiben kinevezett vezérigazgatója elmondta, a következő hónapokban is azon fognak dolgozni, hogy visszaállítsák az ügynökség elveszett renoméját. Nagy volt a tét Az akkreditáció visszaszerzése minden mezőgazdász számára fontos hír. Patasi Ilona, a Szlovákiai Agárkamara (AKS) elnöke lapunk megkeresésére elmondta, ha az ügynökség nem teljesítette volna a feltételeket, akkor a gazdák támogatásának kifizetése akár éveket is csúszhatott volna. „Reális veszély állt fent a pályázatok kifizetésével, illetve a jövőre vonatkozó beruházások kihirdetésével kapcsolatban. Ha a PPA nem kapott volna akkreditációt, a szlovák gazdák nagy pénzcsomagtól estek volna el. Az ügynökség feladatait valószínűleg a szomszédos országok sem tudták volna átvállalni” - mondta az AKS vezetője. Megjegyezte, hogy nem lepte meg a döntés, hiszen az új mezőgazdasági miniszternek a hivatalba lépése óta ez volt az első és legfontosabb feladata. „Nagy bukás lett volna a számára, ha ezt nem sikerül megoldania. Egyúttal megjegyezném, hogy a csalások nem az ő minisztersége, hanem a korábbi kormányok idején történtek, vagyis ő inkább csak az elszenvedője volt ennek a helyzetnek, de összességében azt mondhatom, hogy ügyesen megoldotta” - tette hozzá Patasi. Van késés A már meghirdetett mezőgazdasági támogatások viszont így is késnek. Vicán elmondta, hogy nyár óta a teljes ügynökség a feltételek teljesítésén dolgozott, így nem volt idejük foglalkozni a beérkezett kérvényekkel. Nem dolgozták fel például az úgynevezett 4.1-es kérvényeket sem - ezek azok a támogatások, amelyeknek az értéke nem haladja meg a 60 ezer eurót. Ezek a pályázatok még tavaly lettek kihirdetve, és 2021 első negyedévében kellett benyújtani a kérvényeket. Jozef Kiss elmondása szerint transzparensebbé tették a kiértékelési rendszert, így jelentősen csökkent a csalás és az összeférhetetlenség esélye. Ennek az új rendszernek a segítségével újra fel kell dolgozni a beérkezett pályázatokat, Kiss szerint mintegy 1200 kérvényről van szó. Ennek ellenére a PPA vezérigazgatója azt ígérte, hogy az év végéig az összes ilyen kérvényt kiértékelik. Hasonló határidőt ígért a második pillérrel kapcsolatos elmaradt támogatások kifizetésére, illetve az új pályázatok kiírására is. Gyimesi kilép a kisebbségi bizottságból Szlovákiát idővel elkerülhetik a külföldi vendégmunkások Szlovákia az elkövetkező Időszakban a külföldi vendégmunkások számára már nem feltétlenül számít majd olyan vonzónak a fizetések szempontjából (TASR-felvétel) Pozsony. Gyimesi György (OEaNO) távozik a parlament nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalkozó bizottságából, helyét pedig pártkollégája, Jozef Procko veheti át. A magyar nemzetiségű képviselő cáfolta, hogy külső nyomás hatására kényszerül elhagyni a bizottságot, lapunk érdeklődésére elárulta, ő maga kérvényezte tagsága visszavonását. „Ezt a változást én kezdeményeztem, én kértem meg a frakcióvezetőt, hogy vegyen ki engem ebből a bizottságból. Ennek több oka is van, az egyik az, hogy ez a bizottság az ülések többségében nem volt határozatképes, mert az ellenzék azóta bojkottálja, mióta Eubos Blahát nem választották meg a bizottság elnökének” - nyilatkozta lapunknak Gyimesi. Hozzátette, a döntésében mindemellett szerepet játszott az is, hogy: „másfél év alatt, ha határozatképes is volt, egyszer sem tárgyaltunk nemzeti közösségek jogairól”. A parlament hivatalos weboldalán feltüntetett adatok alapján az emberijogokért és nemzeti kisebbségekért felelős bizottság 2020 áprilisa óta 3 5-szőr ülésezett, 9 alkalommal nem volt határozatképes a testület. A Gyimesi leváltására irányuló javaslatról a tervek szerint jövő héten csütörtökön (október 21-én) szavaznak a képviselők. (ba) MOLNÁR IVÁN Csökkenő munkanélküliség, növekvő bérek - erre számíthat Szlovákia az elkövetkező időszakban a Grafton Slovakia szerint. A személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség arra is figyelmeztet, hogy a külföldi munkavállalók száméra az ország lassan elveszítheti a vonzerejét. Pozsony. A szlovákiai munkapiacra továbbra is jelentős hatást gyakorol a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bizonytalanság és a kormány kaotikus viselkedése - vallják a Grafton Slovakia elemzői, akik szerint azonban ennek ellenére egyre nagyobb sebességbe kapcsolhat a gazdasági növekedés, és az állástalanok közül is többen tudnak majd elhelyezkedni. „Ha a kormány hatékony járványellenes intézkedéseket vezet be, az üzemek gyártása akár gyorsabb ütemben is nőhet. A cégek egyelőre derűlátók, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra felvegyék a járvány kirobbanása előtti tempót, és nem csupán a foglalkoztatottság, hanem a bérek növekedése szempontjából is” - mondta el lapunknak Miroslav Garaj, a Grafton Slovakia ügyvezető igazgatója. A Statisztikai Hivatal szerint az állástalanok száma idén nyáron elérte a 225 ezret, miközben a munkáltatók több mint 73 ezer állást kínáltak. Garaj szerint egyes ágazatokban, így például az IT-szektorban, az autógyártásban és az iparban továbbra is hiányoznak a szakképzett alkalmazottak. „A helyzetet külföldi munkaerővel próbálják megoldani, azonban a járvány miatt ez az elmúlt időszakban több nehézségbe ütközött (folyamatosan változó határátlépési szabályok, kötelező karantén a beutazók számára, rendszeres tesztelés), nem beszélve az ezzel kapcsolatos bonyolult adminisztratív teendőkről” - mondta el Garaj. Szerinte azonban ennél is fontosabb tényezőnek számít, hogy a külföldi munkaerő szempontjából Szlovákia számára kulcsfontosságú országokban - Ukrajnában, Szerbiában, Romániábanaz elmúlt időszakban megugrott a külföldi beruházások száma, ami az ottani béreket is felfelé nyomta. „Szlovákia az elkövetkező időszakban a külföldi vendégmunkások számára így már nem feltétlenül számít majd olyan vonzónak a fizetések szempontjából, mint korábban” - állítja a Grafton Slovakia vezetője. A jó hír azonban, hogy a Grafton országos felmérése szerint Szlovákiában is nőnek majd a fizetések az elkövetkező időszakban, kompenzálva a tavalyi stagnálást. Országos átlagban a fizetések már most 3,5 százalékkal haladják meg a járvány előtti, vagyis 2019 második felében mért szintet. A legnagyobb növekedést, nagyjából 13 százalékosat Zsolna és Eperjes megyében mérték, míg az ágazatok közül az ipar, a kereskedelem és az egészségügy vezet, nagyjából 10 százalékos növekedéssel.