Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-06 / 230. szám
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA www.ujszo.com I 2021. október 6. lifer ■ Mark Zuckerberg vagyona az eset miatt pár óra alatt 7 milliárd dollárral csökkent (Shutterstoc Hat órán át elérhetetlen volt a Facebook ÖSSZEFOGLALÓ Közép európai idő szerint hétfő este hattól csaknem éjfélig leállt a Facebook és a céghez kapcsolódé szolgáltatások, mint a WhatsApp, az Instagram és a Messenger. Ezzel csaknem 3,5 milliárd felhasználó maradt kommunikációs hálózat nélkül. A Facebook tájékoztatása szerint az egész rendszert újra kellett indítaniuk, a javítást nehezítette, hogy a cég alkalmazottai is olyan hálózatot használnak, amelyet érintett a hiba, azaz hiába a sok szakember, a cégnek riasztania kellett a mérnökök hadát, akik a központban próbálták meg helyrehozni a hibát, és újra beindítani a hálózatot. Ugyanakkor a Palo Altó-i központban sem folyt zavartalanul a munka, mivel a beléptetőrendszereket, a belső vállalati kommunikációs csatornákat is érintette a hiba, sajtóértesülések szerint a ma már régimódi megoldáshoz folyamodtak, azaz e-mailben kommunikáltak egymással, ami szintén lassította a folyamatot. Egyes dolgozói beszámolók szerint a tegnap esti leállás a Facebook saját irodáinak használatát is kvázi ellehetetlenítette, legalábbis több alkalmazott arról számolt be, hogy nem tudnak bejutni tárgyalókba, a belépőkártyájuk nem nyitja az ajtókat, az autentikációs folyamatok pedig általában véve nem működnek - hja a hwsw.hu portál. A Facebook tájékoztatása szerint a cég adatközpontjait összekötő forgalomirányító rendszer meghibásodása okozta a hat órán át tartó kiesést. A rendszer lába alól egy hibás konfigurációs beállítás miatt csúszott ki teljesen a talaj, ám hogy ez a hálózat mely elemét érintette pontosan, az nem derül ki a levelezésből. A Facebook hatórás leállását más szolgáltatók is megérezték a konkurensektől kezdve a telekommunikációs cégekig. így a Twitter és a Viber forgalma az adott időszakban a többszörösére nőtt, emellett a Google keresőjében is tömegesen jelentek meg az arra vonatkozó kérdések, hogy miként lehet hirdetéseket indítani más platformokon. Utóbbi nem véletlen, a Facebook ugyanis a Google után a második legnagyobb, online hirdetésértékesítő a világon, mely becslések szerint csak a mostani leállás miatt nagyjából 3,2 millió dollárnyi árbevételtől esett el. A rendszerek végül közép-európai idő szerint valamivel éjfél előtt álltak helyre, a hírre a tőzsdén is elindult a lejtmenet, néhány óra alatt a részvények csaknem 5 százalékot zuhantak, ami azt is jelentette, hogy a leállással az alapító, Mark Zuckerberg vagyona csaknem 7 milliárd dollárral csökkent. Az eset éppen akkor történt, amikor a cég amúgy is a figyelem középpontjában van, a napokban szL várgott ki ugyanis az a belső jelentés, amely igazolja, hogy a Facebook pontosan tudja, hogy a szolgáltatásai - főleg az Instagram - súlyosan ártanak a fiataloknak, egyeseket függővé tesz, míg másoknál, elsősorban a tizenéves lányoknál súlyosan növeli a testképzavart. (Szabó Laci, hwsw.hu) 123 240 millió notebookot adhatnak el idén HWSW.HU-HlR Legutóbbi prognózisát felülbírálva már közel 2 százalékkal több értékesített notebookkal kalkulál a TrendForce. A piackutató ezzel immár 240 millió darab értékesített notebookra számít az idei év végig, amely volumen 16,4 százalékkal múlná felül a 2020-as eladásokat. Bár a növekedés mértéke magasan felülmúlja a járvány előtti, átlagosan legfeljebb 3 százalékot, a tavalyi 26 százalékhoz képest továbbra is elmaradna. A korábban vártnál majdnem 2 százalékkal magasabb számot részben az Intel novemberben bemutatkozó vadiúj processzoraira, valamint a jövő héten rajtoló Windows 11-re alapozza a TrendForce. Az új központi egységek, illetve a Microsoft ugyancsak új operációs rendszere egy szerényebb lökést adhat az értékesítéseknek az utolsó negyedévben. Ennek hála tartható lehet a harmadik negyedévben tapasztalt magas kereslet. A piackutató szerint eddig jellemzően a távmunkához és az oktatáshoz vásárolt notebookok hajtották új magasságokba a piacot. A fokozatos újranyitás miatt viszont az elmúlt pár hétben jelentősen csökkent az új gépek iránti kereslet. Mindez elsősorban az Amerikában népszerű Chromebookok eladásaiban ütött vissza, melyek értékesítései pár hónap alatt nagyjából 50 százalékkal estek vissza. A nagyobb gyártók ugyanakkor így sem panaszkodhatnak, a home office intézményének fokozatos visszaszorulásával az üzleti notebookok iránt kezdett el nőni az igény. A nagyvállalatok az irodák bezárása alatt frissítették (és frissítik) a notebookállományt, amely folyamat várhatón több hónapig kitart. A TrendForce szerint bár jövőre valamelyest csökkenhetnek majd az eladások, az üzleti gépeknek hála mindössze 7 százalékos lehet a mérséklődés, amely 220 millió darab terméket jelentene. A home office is megemelte az eladási számokat (Shutterstock) Ünnepel a 4ka ÖSSZEFOGLALÓ Hatodik születésnapját ünnepelte hétfőn a 4ka. Szlovákia negyedik mobilszolgáltatója ez idő alatt több mint félmillió, egészen pontosan 557 ezer aktív ügyféllel rendelkezik (azaz az utóbbi három hónapban legalább egy, fizetett szolgáltatást igénybe vett), ezek több mint fele (58 százalék) korlátlan adatokat tartalmazó csomagra fizet elő. Mint ahogy azt Marek Jánosík, a 4ka termékekért felelős vezetője elmondta, az ügyfelek átlagos adatigénye 12,34 GB, a legtöbbet internetezők pedig havonta több mint 50 GB-nyi adatot fogyasztanak. (szí) A Facebook tudta, milyen káros az Instagram a fiatalokra ÖSSZEFOGLALÓ Úgy tűnik, hogy egyfajta lavinát indított el a The Wall Street Journal elmúlt hetekben kiadott cikksorozata, amelyben a Facebookot illette nagyon súlyos vádakkal, illetve tette közzé az óriáscég belső, kiszivárgott elemzéseit, kutatásait. A múlt hét végén amerikai szenátorok kritizálták a Facebookot és annak a fiatalok védelmére irányuló törekvéseit, megemlítve a WSJ által közölt, kiszivárgott belső kutatásokat, amelyek alapján az óriáscég nagyon is jól tudta, hogy az Instagram app káros a fiatalok mentális egészségére. A Szenátus fogyasztóvédelmi albizottsága a WSJ cikkei miatt tartott meghallgatást, nem sokkal azután, hogy a súlyosbodó kritikák után a Facebook lefújta a gyerekeknek szánt Instagram-terveit. Antigone Davis, a Facebook biztonságért felelős vezetője vitatta a szenátorok és a WSJ következtetéseit, és azt állította, dolgoznak a belső tanulmányok kiadásán, hogy átláthatóbbá váljanak. Richard Blumenthal szenátor szerint ugyanakkor bombaként robbant az utóbbi időben kiszivárgott kutatás, amely erőteljesen, átfogóan és érdemien bizonyítja, hogy a Facebook tud róla, hogy káros hatással van a gyerekek-Tovább erősödik a politikai nyomás a Facebookon, ezúttal amerikai szenátorok kritizálták az Óriást (Shutterstock) re, ezeket a tényeket pedig elrejtette. A szenátorok több érdekes kérdést is feltettek Davisnek, és tudni akarták, milyen azonosításra alkalmas adatokat gyűjt a Facebook a 13 év alattiakról, mennyire tekinti a cég növekedési lehetőségnek a fiatalokat, és tisztában volt-e azzal a vállalat, hogy egyes gyerekeket az öngyilkosság megfontolására vett rá az Instagram. Davis szerint a 13 év alattiakat nem engedik be a Facebookra, az öngyilkosságot megfontoló fiatalok pedig a jelentésben szereplőnél kisebb arányban köthetőek az Instagramhoz. Ted Cruz szenátor szerint a Facebook megpróbál magáról előnyös képet vázolni, ezért a teljes kutatás kiadását követeli. (U Café)