Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-07 / 206. szám

RÉGIÓ 4 1 2021. szeptember 7. lwww.ujszo.com Hátborzongató és léleksimogató életmesék felnőtteknek SZÁZ ILDIKÓ Családi legendáriumok rejté­lyes történeteinek a fonalét göngyölítette fel szorgos gyűjtőmunkája sorén Farkas Ottó, a Gömörorszégban élő egykori újságíró kollégánk. Meghitt illatú konyhák asztalánál, ‘takaros verandákon, vén diófák ár­nyékában nyíltak meg Ottónak az adatközlők. Hátborzongató történe­teket, kísértethistóriákat, gyógyító pásztoremberek emlékét, halál-közeli élmények sorát tárja az olvasók elé a Beszédes Múlt Könyvek soron kö­vetkező müvében, amely A madara­kat figyeljétek! címmel ezekben a na­pokban jelent meg. Erezhető volt a gyűjtés során az a borzongás, ami az olvasóban tá­mad, miután belelapoz a könyvbe? Az ajánlóban az áll, hogy a különös családi történetek rövidek, érde­kesek, de nem éjszakai olvasmány­nak valók. Zömében idős emberekkel beszél­gettem, és nagyrészt az otthonaik­ban, de volt, akivel egy terebélyes diófa alatt, vagy éppenséggel a Sajó partján. Ahogy hallgattam a régi tör­téneteket, megismertem a korabeli életviszonyokat, a szokásokat, a ba­bonákat. Valamennyien szívből, csodálatosan, teljes átéléssel és valósághűen szőtték az életirieséiket. Elhittem minden szavukat. Velük borzongtam a tomácos házak kony­háiban és velük nevettem a történe­tekbe csempészett élces, időnként fanyar humorokon. A bevezetőben kitérsz arra, hogy voltak némi fenntartásaid azzal kapcsolatban, mit is adhatnak a mai embernek ezek a történetek. Mégis mi késztetett arra, hogy ne engedd feledésbe merülni őket? Szívesen mesélnek ezekről, vagy a történetmesélőkben is van némi szégyenérzet? A munka és BUCHLOVICS PÉTER Népszerű programok az online térben, közös kulturális szín­terek és együttműködés - saj­tótájékoztatón számoltak be a Budapesti Művelődési Köz­pont és a Párkányi Művelődési Központ sikeres projektjéről. Elő városok, formálódó közössé­gek - ez a címe annak az Interreg­­programból megvalósított sikeres projektnek, melynek keretében a Budapesti Művelődési Központ és a Párkányi Városi Művelődési Köz­pont fűzte szorosabbra kapcsolatait, a koronavírus-járvány idején is színvonalas, népszerű rendezvé­nyekkel, előadásokkal örvendeztet­ve meg a közönséget. A projekt záró sajtótájékoztatóján viszont kiderült, nemcsak művészeti, kulturális ho­­zadéka van az együttműködésnek, hanem módszertani, gyakorlati haszna is. Mert paradox módon épp a járványnak köszönhetően a virtu-Farkas Ottó a gyűjtései során számos izgalmas történetet hallott az adat­(Képarchívum) A misztikum, a rejtélyek, a meg­magyarázhatatlan történések mindig izgatták az emberek fantáziáját, adatgyűjtés közben mégis azt tapasz­taltam, hogy nem szívesen beszélnek róla. Gyűjteni is nehezebb, mint az élet írta egyéb történeteket. A halál­közeli élmény túlélőinek többsége például nem is volt hajlandó megosz­tani velem a történetét. Akik elme­sélték, azok is csak négyszemközt, és kérték nevük elhallgatását, mivel at­tól tartottak, tartanak a mai napig, hogy megmosolyogják őket. A gyó­gyító pásztorokról, a halott-látókról, a boszorkányos furcsaságokról szóló történeteknél kicsit más a helyzet. Ezeket népesebb hallgatóság előtt is megosztották az adatközlőim, sőt, néhányan a nevüket is adták a törté­netekhez. Hogy miért érdeklődöm a misztikum iránt? Engem minden ér­dekel, ami a múltunkból fakad. Gyűjtöm a történelmi mondákat, a régi szokásokat, a visszaemlékezése­ket, feldolgozom és könyveimben ki­adom a szüléink, nagyszüleink által hátrahagyott naplókat. Gyűjtöm a misztikus mondákat is, hiszen csak ezek ismeretével alkothatunk teljes képet a múltunkról. Melyik volt számodra a legmeg­­kapóbb, leghátborzongatóbb tör­ténet? Amikor a ráhói szellemházban jár­tam. Nem a szellemektől féltem, ha­nem a hatalmas kutyától, amelyik elém állt az udvaron, amikor már messze magam mögött hagytam az autót. Mozdulni se mertem, amíg a ház ura nem került elő. Valamennyi történetet közread­tad, vagy esetleg akadt, ami fiókba került? Vojtek Katalin nyelvi szer­kesztőt is inspirálhatta a könyv, örömmel olvastam az egykori ked­ves kolléga történeteit. Te ajánlot­tad fel, hogy írja meg őket, vagy ő javasolta? Nem minden történet került be könyvbe, de így is igencsak vaskosra sikerült. Ám azok az életmesék sem közlőitől vesznek el, amelyek kimaradtak. A könyv megjelenése óta ugyanis az olvasók közül többen jelezték, hogy a családban is történtek hasonló ese­tek, és szívesen megosztanák velem. Ezeket természetesen összegyűjtöm, és valamikor kiadom a kimaradot­takkal együtt. Hasonlóképpen járt Vojtek Kati is. A kézirat olvasása közben neki is eszébe jutott néhány misztikus történetet, és nagy örö­mömre gazdagította vele a kiadvá­nyomat. Sok szó esik a javasasszonyok­ról, hogy bizalommal fordultak hozzájuk az emberek, és hogy nem fogadtak el pénzt. Máig élnek köz­tünk javasasszonyok? Vagy in­kább „látók”, gyógyítók? A halottlátók és a gyógyítók állí­tólag azért nem fogadtak el pénzt, mert akkor elveszítették volna külön­leges képességüket. A kapott hazai termékeket; a túrót, vajat, tojást és egyéb háztájit nem utasították vissza, e de az ajándék nagy részét szétosztot­ták a rokonok, szomszédok, ismerő­sök között. Nem mindenki hagyta rá tudományát utódra. Az egyik adat­­közlőtől tudom, hogy nagyapja nem adta át senkinek a gyógyító tudomá­nyát. Ahogy fogalmazott: „ilyen ha­talmas terhet nem hagy arra, akit sze- j rét”. Két látóval tartottam a kapcso­latot, írásos anyagokat is kaptam tő­lük, végül egyikük sem járult hozzá, hogy a könyvben megjelentessem. Olvasóim a napokban ajánlottak to­vábbi látókat, róluk nem tudok sem­mit, de szeretném velük felvenni a kapcsolatot. Korábban ismertem gyógyítókat, lehet, hogy ma is élnek közöttünk, de most egyről sem tudok. Ismerek viszont olyan embereket, akik megéreznek történéseket, ezek­ről a most megjelent könyvemben még nem írtam. A Regélő Múlt Könyvek gondo­zásában tíz köteted jelent meg, de más kiadónál is napvilágot láttak a műveid. Milyenek a visszajelzé­sek? Van közönsége az életmesék­nek a felgyorsult világban? Min dolgozol jelenleg? Sok ügyes szervezőnek köszönhe­tően volt néhány telt házas író-olvasó találkozóm, és örömmel láttam, hogy a vendégek között sok a fiatal. Á visszajelzésekből is az tűnik ki, hogy egyre többen érdeklődnek az élet írta történetek iránt. Sok eddig le nem jegyzett betyártörténetet őriz a szá­mítógépem, ráadásul egy része igaz. Szeretném kiadni, de még nem gyűlt össze egy kötetre való. Van két nap­lófeldolgozásom és több érdekes hangfelvételem, de az írást pillanat­nyilag szüneteltetem. Tavaly és ta­vasszal a Covid-19 terjedése miatt több adatközlőt nem látogathattam meg, ezt szeretném most pótolni. Mi­vel az állandó olvasóim több mint fe­le nő, készül egy romantikus törté­neteket tartalmazó kötet, amiről töb­bet most nem szeretnék elárulni. Szép a borító, találó az új könyv címe, az egyik legizgalmasabb tör­ténetet rejti. Édesapám halála után, akinek kedvenc madara a galamb volt, mindig feltűnt-feltűnik egy­­egy galamb és időnként madártol­­lat találok különleges helyeken... Ildikó, szerintem ezt a témát in­kább ne feszegessük. (A különös könyvhöz illően, igen­csak különös módon, egy nehezen megmagyarázható, értelmezhető je­lenséggel ért véget az interjú felvéte­le. Ezért úgy döntöttünk, a többit az olvasóra bízzuk a könyv szerzőjével, -aszerk.megj.) ► Az olvasók között, akik beküldik szerkesztőségünkbe a szerző nevét és új művének címét, kisorsolunk egy ajándék példányt az új könyvből. az élmény is közös ális térben a legkorszerűbb audiovi­zuális és digitális eszközöket hasz­nálva cseréltek tapasztalatot a part­nertelepülések könyvtárosai, muze­ológusai, a fürdővárosok képviselői, és szintén online aratott nagy sikert az a közös folklór'fesztivál, ahol a párkányi Varjos zenekar is fellépett. A Budapesti Művelődési Központ júniusban már élőben is Párkányba látogathatott saját programjaival, ezt követte Párkány bemutatkozása Bu­dapesten. „A felnőtteknek is óriási élmény volt, amikor a pesti kollégák korszerű filmes technikával, kame­rákkal, fényképezőgépekkel, vilá­gítástechnikával érkeztek hozzánk, a nyári filmes táborba, ahol interaktív foglalkozások keretében alkothattak a gyerekek” - mondta Júlia Zd’árská, a párkányi kultúrház igazgatónője. „A projektben fontos volt a helyi kulturális színterek feltérképezése és összekapcsolása, ezen belül pedig az, hogy mi, nagyvárosként miben tudunk segíteni Párkánynak, illetve, hogy egy kisváros miképp tudja gazdagítani egy nagyváros kulturá­lis életét. Örömmel mondhatom, bő­ven volt mit tanulnunk egymástól” - állapította meg Marsi László, a Bu­dapesti Művelődési Központ igaz­gatója. Az egyik legnagyobb ren­dezvény miatt például a pestiek is iz­gultak, mert a budai Fonóban meg­rendezett, kétnapos folklórfesztivá­lon az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy a Varjos Párkányból megér­kezhet-e, ráadásul eredetileg több zenekarral számoltak Szlovákiából, de a járványhelyzet beleszólt a ter­vekbe. A Varjos végül fellépett Bu­dapesten, Agócs Gergely, a Hagyo­mányok Házának szakembere pe­dig abban segített, hogy a Fonó ze­nekar is játszott szlovák népzenét. Mindezt közönség nélkül, élőben streamelték, közvetítették nagy si­kerrel. „Két nagy előny származott ebből. Egyrészt a felvételek profi minőségben készültek és a mai na­pig visszanézhetőek, másrészt a ter­vezett ötszáz fő helyett máig mint­egy 2500 fős közönség nézte meg így a fesztivált. Sokkal több emberhez jutottunk el, mint amennyihez gondoltuk” - taglalta Marsi László. A 30 ezer eurós projekt nem múlik el csak úgy, mert augusztus 31-én a két intézmény együttműködési megállapodást kötött Budapesten, a hosszú távú közös kulturális tevé­kenység pedig új élményekkel gaz­dagítja majd a párkányi és a pesti kö­zönséget is.- , t » ■<*» —«a a— t Balról jobbra: Juhász Gyula, Marsi László és Júlia 2dárská a párkányi sajtótájékoztatón (A szerző fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom