Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-29 / 224. szám

A párbeszód mindig hasznos Beszélgetés Petőcz Kálmánnal a szlovák­magyar viszonyról és a Szövetségről 11. oldal Sérült ország, a traumák éve Évértékelő beszédében a növekvő társadalmi feszültségre figyelmeztetett az államfő BUGÁRANNA Pozsony. Zuzana Öaputová államfő tegnap az évértékelő jelentésében a traumák évének nevezte az elmúlt évet. Úgy véli, Szlovákia sérUlt ország, amelynek stabilitásra és egységes vezetésre van szüksége, amit csak közös erővel lehet megteremteni. Az államfő emlékeztettet, a jár­vány első hulláma során Szlovákia azon országok közé tartozott, ame­lyek sikeresen kezelték a járvány­helyzetet. A második hullám idején azonban sokat romlott a helyzet. „A veszély, amelynek össze kellett volna kovácsolnia bennünket, a legna­gyobb konfliktusok forrásává vált” - hangsúlyozta. Rámutatott, januárban a halálozási ráta az előző 5 év átlagá­hoz képest 80%-kal emelkedett, és a hivatalos statisztikák szerint 12 500 ember vesztette életét koronavírus­fertőzés következtében. „A haldok­lók életük utolsó perceiben csak a kórházi személyzetet láthatták, tető­től talpig védőruhában, az arcukat sem látták. A hozzánk közel állók úgy távoztak, hogy nem lehettünk velük, nem búcsúzhattunk el tőlük, nem te­methettük el őket méltó körülmények között. A trauma éve volt ez, amely az élete végéig elkísér sok ezer hozzá­tartozót” - jelentette ki az államfő. Hozzátette, Szlovákia egy sérült or­szág, melynek az egészségügyi vál­sággal és sokkal is meg kell küzdenie. Caputová szerint minden vál­ság, így a korona­­vírus-járvány is felfedte a legse­bezhetőbb terüle­teket. „A válságkeze­lés és kommuniká­ció nem a megoldás eszköze lett, hanem a léma részévé vált” - tatta. A politikusokat kri­tikával illette, amiért a reformok helyett az egymás elleni vi­szályokra fecsé­relik az energi­ájukat. „A politikai kultú­ra olyan szintre süllyedt, amilyen mélyen még soha nem volt. A hazugságok, a vul­­garizmus, a sze­mélyes támadások váltak normává. (...) A társadalmat közösen alakítjuk, és a gyűlölet mindenféle megnyilvá­nulása azt üzeni a szava­zóknak, hogy szemé­lyes vitáink fontosab­bak, mint az emberek valódi problémái” - mondta a képvise­lőknek. Folytatás a 3. oldalon. Innovatív színházak fesztiválja Tíz színházi előadás tekinthető meg péntektől október 6-ig Nyitrán 12. oldal Blablabla. Zöld gazdaság. Blablabla. Nettó nulla 2050-re. Blablabla. Greta Thunberg így utánozta a világ vezetőit a Youth4Climate olaszor­szági csúcstalálkozóján Milánóban IDŐJÁRÁS Napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, nyugaton eső, zápor is előfordulhat. A nappali hőmér­séklet 17 és 22 fok között alakul. ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS predplatne@newsandmedia.sk 0905 384 933 Bős, a gyarapodó, élhető csallóközi kisváros A bősi vízlépcsőt és -erőművet közel harminc éve helyezték üzembe. Ilka Alfréd igazgatónak (balra) szívügye a vízerőmű. Fenes Iván, Bős polgármestere (jobbra) azt vallja, nincs kész város, mindig van mitfejleszteni, építeni. Részletek a 4-7. oldalon. (Somogyi Tibor felvételei) Kevesebb emberéletet követelhet a 3. hullám Szinte kifogytak a brit benzinkutak London. A pánikszerű üzem­anyag-vásárlás befejezésére kérték az autósokat a brit piacot ellátó legnagyobb forgalmazók, miután a napok óta tartó felvá­sárlási roham súlyos országos el­látási fennakadásokhoz vezetett. Már a brit hadsereg teherautó­­sofőrjeit is készenlétbe helyez­ték. A londoni benzinkutak 90%­­a kifogyott az üzemanyagból. A brit áruszállítási szektorból leg­alább 100 ezer kamionsofőr hi­ányzik, elsősorban azért, mert a brit EU-tagság tavalyi meg­szűnése (brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott. A benzinhiány miatt a boltok áru­ellátása szintén akadozik. Rész­letek a 8. oldalon. (MTI, ú) NAGYROLAND Pozsony. Szlovákiában a korona­­vírus-járvány harmadik hulláma már nem lesz olyan halálos, mint a második - állítja az Adatok Pátosz Nélkül elemzőcsoport. A második hullám alatt több mint tízezren hunytak el a vírus közvetlen vagy közvetett következményei miatt, az elemzők szerint azonban ez a for­gatókönyv nem fog megismétlődni. Az Angliában mért adatok segítsé­gével készítettek egy előrejelzési modellt, amelyben figyelembe vet­ték a szlovákiai átoltottsági adato­kat, korcsoportos felosztásban. A modell alapján úgy tűnik, hogy a legrosszabb esetben több mint 2600- an veszíthetik életüket, de ennél valószínűbb, hogy az áldozatok szá­ma körülbelül 2000 lesz. Az elemzők becslései szerint csaknem háromszor annyi beoltat­­lan halhat meg, mint oltott. Legin­kább a 60 év felettiek esetében áll fenn ez a veszély, hiszen ők tartoz­nak a legveszélyeztetettebb cso­portba. Az elemzők hozzáteszik, feltel­­hetően sok gyerek is megfertőződik majd, de náluk a súlyos lefolyás esé­lye rendkívül alacsony, szinte biz­tosan nem kerülnek kórházba. További részletek a 2. oldalon. NAHÁT! Kriptovalutákkal kereskedő hörcsög Németország. Mr. Goxx, a hör­csög teljesen új alapokra helyezte a devizakereskedelmet: élő köz­vetítésben üzletel kriptovaluták­kal. A hörcsög minden lépése kriptovaluta-ügyleteket hagy maga után: ha például a „sell” csövön mászik el, akkor eladás következik, ha a „buy” feliratú WC-papír-gurigát választja, úgy új kriptovalutát vásárol a neten. Mr. Goxx portfoliójának értéke közel 24%-kal nőtt június 12-től múlt hét péntekig, ami felülmúlja például a bitcoint és az S&P 500 index emelkedését ugyanebben az időszakban. (Teiex.hu)

Next

/
Oldalképek
Tartalom